Nem tudom, hogy velem van-e a baj, hogy rosszul írok de egyszerű pár szavas kommenteknek is örülnék mert így nincs túl sok kedvem írni. Unalmas a történet vagy mi a probléma? Nyugodtan megírhatjátok a véleményeteket vagy amit gondoltok nem sértődnék meg...
A következőt ezért két/három komment után hozom.
-Az egy tetoválás? Megőröltél? -vágott pofán amitől kicsordult egy könnycsepp az szememen....
-Anyu megtudom magyarázni! -kezdtem kiásni magamat
-Erre nincs magyarázat! Így bízzak meg benned? Így engedjelek Mirandához? Mikor nő be a fejed lágya? A húgodnak több esze van! Ennyire felelőtlen és idióta lányt még nem láttam! -még egy pofont kaptam.
A szemem tele volt könnyekkel, amik folyamatosan folytak lefelé megszólalni azonban nem mertem. Semmi értelmeset nem tudtam volna kinyögni.
-Takarodj a szemem elől. -közölve velem hidegen én pedig elfutottam a második emeleti fürdőszobába. Magamra zártam annak az ajtaját és a padlón elkezdtem zokogni.
Én is megbántam, de még is lánya vagyok. Hogy lehetett velem ilyen?
Éreztem az arcomon az ütés helyét, már biztos rákvörös színű lehet ahol anyám eltalált. Még soha az életben nem ütött meg ilyen erősen. Mintha egy idegen lennék aki a kocsiját törte volna össze, de a lánya vagyok aki csak a saját életét bélyegezte meg.
Mérhetetlen düh volt bennem és elkeseredettség, azt se tudtam melyik vezérelt jobban de elakartam szökni. Messze van még amíg nagykorú leszek és képtelen leszek kibírni. Mindenki ellenem van, már a saját anyám is.
A jéghideg kő enyhítette az forró ütés nyomát és közben el is bóbiskoltam. Megint apával álmodtam. Mindig vele álmodtam ha letört voltam, úgy éreztem senki sem tudna megérteni kivéve őt.
Apa egyetértett velem, azt tanácsolta menjek azután amit akarok. Én pedig döntöttem, Mirandához megyek ha törik, ha szakad. Már csak félálomba lehettem mert erőteljes dörömbölésre lettem figyelmes amit egyből tudtam miért hallok. Anyu hamar rájött hiszen volt ideje kiismerni, ha szomorú vagyok vagy elakarok tűnni a fürdőszobákat választottam kiskorom óta. Felálltam a kádra és kinyitottam a kisméretű ablakot. Át se fértem rajtam mert se felmászni se átkúszni nem mertem, egyből leestem volna. Visszazártam és kinyitottam a zárját az ajtónak.
-Nem tudsz tenni ellene semmit már rajtam van, örökre. -néztem mélyen a szemébe és a szobám felé indultam.
-Én nem így neveltelek! Miért tetted? Mikor akartad elmondani?
-Hirtelen ötlet volt, úgy éreztem nincs kiút és senki sem ért meg.
-Mikor?
-Aznap délelőtt mikor hazamentem.
-Felelőtlen tett volt, remélem tudod. De úgy is asszisztenst keresek magam mellé a kórházba, a pénzből pedig leszedeted.
-Azt egy szóval se mondtam, hogy el akarom tüntetni, vagy dolgozni menni.
Azzal faképnél hagytam és lementem a földszintre a táskámért majd elhagytam a házat. Arra a helyre mentem ahol a gondjaim tovaszállnak, egyedül lehetek és soha nem találna meg senki, egyetlen embert leszámítva:
A Holland Park. Milyen régen is jártam utoljára erre! De a titkos zúgom már nem volt annyira rejtett, nyár volt ezért a fák dús lombkoronájának takarnia kellett volna, de megnyírták a növényeket és most már az lett a találkozó helye az embereknek. Szomorúan elbaktattam, vissza az utcánkba, a suli felé hátha látok valakit. Már csak pár ház volt a miénkig mikor megláttam, hogy anyu sietett ki a George autójához beleült és elhajtott felém. Gyorsan felugrottam a ház tornácára és elbújtam a postaláda mellé.
Mikor kiért az utcából gyorsan haza futottam és átöltöztem, kikaptam az legfelső ruhadarabokat a szekrényemből ami egy világos sort lett egy övvel -néhány mérettel nagyobb volt- ujjatlannal és egy kötött pulóverrel. Táskát is cseréltem és elindultam oda ahol tegnap találkoztam a fiúkkal.
Filmbe illő kém lennék, vagy annyira jó, vagy annyira pocsék. Az emberek megbámulták ahogyan átsuhantam némelyik utcán míg eljutottam az üzletközpontba ahol már nem kellett tartanom, hogy megtalálna valaki.
Leültem egy kényelmes fotelba az legfelső szinten ahol a telefonomat kezdtem el nyomogatni.
-Erin te vagy az? Igen te! Úgy hiányoztál! -szaladt oda felém egy fekete ruhás lány.
-Emily! -öleltem át- Mi van veled? Annyira régen láttalak...
-Nem is tudom hogyan mondjam... Egy hónapja együtt vagyok egy sráccal! -ujjongott
-Pacsi! -vigyorogtam- Hogy néz ki? Izmos ugye? Mesélj csak.
-Most végzett a sulinkból, tudod az a gótos gyerek. Bejött hozzánk a szalonba mert egy kulcsot akart tetováltatni magára. Aztán elkezdtünk dumálni és végül nem varratta magára mert ledumáltam, ő hallgatott rám nem úgy mint te. -nézett rá a kezemre- Aztán eljött más nap is, hogy tök jó arc vagyok nem csak egy béna csaj és mit szólnék ha elvinne moziba? Elmentünk aztán egy buliba és összejöttünk.
-Miért akarod tönkre tenni a családi bizniszt? Mindenkit ledumálsz ezekről?
-Mert ő is azért akarta mert mérges volt a szüleire és elakart szökni de előtte még jobban kiakasztani őket. Te meg a barom exed miatt, akivel hallom megint együtt vagy, rólatok zeng egész London. " Niall új barátnője? Ki a titokzatos vörös?" Szüleid rájöttek már a tetoválásodra?
-Ami azt illeti anyu tegnap észrevette. Ma meg kiakadt mert hazudtam neki elsőre és most pofozgat meg üvöltözik. -forgattam meg a szemeim- Szóval még egy ok amiért Mirandához fogok költözni.
-Elmész a suliból és ki az a Miranda?
-Aha én nem bírom otthon tovább és a nagynéném.
-Tedd amit a szíved diktál Parks. -együtt érzően mosolygott majd egy pillanatra csend támadt fel közöttünk amit én szakítottam meg:
-Zarináról tudsz valamit? Nyár eleje óta nem láttam.
-Afrikába költöztek a szüleivel azt hiszem, de lehet csak a nyárra mentek ki. Nézd ott jön, ő Matty!
-Nem rossz. -böktem oldalba- Be se kell mutatnod menjetek csak gerlék. -kacsintottam rá mire bocsánatkérően rám pillantott és a fiú elé sietett, lazán de látszott az érzelme. Összeillettek.
Újra magamra maradtam, egyedül a tömegben. Nem vágytam társaságra de jól esett volna valakinek elmondani az érzéseimet. Nem mutattam de talán az egyik legfontosabb embert löktem el magamtól. Csak a dühömmel tudtam csillapítani ezt az érzést.
-Minden oké?
Erre a kérdésre a "nem, falba ütköztem" lett volna a válaszom.
-Persze, csak várok valakit. -válaszoltam az idegennek majd meglestem az arcát
-Szia Zayn!
-Helló, miért szomorkodsz? -kérdezte fittyet hányva a válaszomra.
-Anyám gyűlöl.
-Ne mondj ilyeneket, csak kis vita holnapra elfelejtitek. Mi az az apróság?
Levágtam a térdére a csuklóm, hogy megnézze azt a bizonyos okot. Pár pillanatig meg se tudott szólalni.
-Én is szeretnék tetoválást. Ez az a nagy vita?
-Én is szeretnék tetoválást. Ez az a nagy vita?
-Igen, mert ez nem jön le vízzel. Nem tudom mit csináljak...
-Szerintem meg tudod, csak félsz megtenni, de ne aggodalmaskodj csak éld az életed.
-Fogalmad sincs arról mit akarok de a lehető legjobb választ adtad. -mosolyodtam el és belenéztem barna szemébe- Csak... az annyira nem én lennék.
-Ez a te életed, és azt teszed amit szeretnél. Figyelj nincs kedved jönni próbára? Gyorsan elugrottam kajáért, de nem akarlak itt hagyni viszont sietek.
Sietve vettünk egy tucat kaját különböző helyeken és két fagyit. A stúdió felé menet elkapott minket egy interjús, hogy mit akarunk kezdeni ennyi étellel és mi van köztünk Zaynnel. Lazán elnevettem magamat és mondtam, hogy hagyjanak békén majd tovább mentünk.
A fiúk meglepődtek mikor én is megjelentem de örültek nekem főleg Niall. Percek alatt elpusztították az általunk hozott gyors kajákat majd míg kidobtam a szemetet próbáltak újra. Közben kikapcsoltam a telefonom mert anyu egyszer hívott de nem akartam vele beszélni, a lelkem mélyén tudtam, hogy ez helytelen de így éreztem a legjobbnak. Nem szabadott volna ott lennem és mikor Simon megjelent három óra környékén elakart küldeni de sikerült kikönyörögni, hogy maradhassak. Kettőnknek is előadták és meghallgatták a kritikát majd még jó néhányszor aztán leültek beszélni. Végül öt óra környékén még egyet utoljára amire már a mentoruk is felállt és megtapsolta őket.
Aztán felhívta valaki amiért sietve elment mi pedig felmentünk a lakásukba, azokon a lépcsőkön amiken a videónaplóikat fogják forgatni és végül a legnagyobbnak mondható szobába beültünk, ott szórakoztunk és dumáltunk. Este hamar álmosak lettek a fiúk a kimerítő nap miatt ezért elmentek a szobájukba mi pedig magunkra maradtunk Niallel, és elmondtam neki a mai napomat, mi történt és mit akarok tenni.
-Ne tedd már meg kérlek, így is ritkán találkozunk ezután mi lesz majd?
-De én már nem bírom tovább, megőrülök tőle!
-Hogyan váltasz majd sulit?
-Hidd el, sikerülni fog. Sokszor visszafogok majd jönni, de neked is most koncentrálnod kell a karrieredre, nekem pedig szabadságra van szükségem.
Egymáshoz bújtunk, és egy könnycsepp kigördült a szememen. Alig kaptam vissza már el kell engednem őt. Hajnalban felébredtünk mindketten majdnem egyszerre mikor a film véget ért.
-Nem akarok elmenni, csak függetlenül élni.-nyöszörögtem álmosan
-Az a probléma, hogy még nem vagy tizennyolc. Még több mint egy év mire elmehetnék otthonról.
-Pontosan ez a dilemma.
Aznap délben mikor haza mentem, a lakás üres volt ezért tele ettem magam, gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy farmersortot egy kockás inggel.
Kettő órakor George hazaért, ekkor kimerészkedtem a zugomból és a nappaliban életemben először önszántamból hozzászóltam.
-Tudom, hogy utálsz engem nem kell tagadnod. De most mindketten jól jönnénk ki abból ha segítenél.
-Miért?
-Mert azt akarod, hogy tűnjek innét el, nyugodt életet akarsz anyámmal meg Jillel, és ezt meg is teheted, egyetlen feltétellel.
-Mi lenne az? -kérdezett továbbra is érdeklődő tekintettel
-Az iskolai papírjaimat kéne megszerezni, hogy ha átköltözök Mirandához, apa testvéréhez tudjak suliba járni.
-Hol a telefonod?
A kezébe adtam a készüléket amit megvizsgált nincs-e hangfelvételen. Ismert annyira engem, hogy tudná képes lennék erre.
-Igen, tényleg örülnék, ha csak hárman laknánk itt. Segítek neked, mert hallottam a tetoválós ügyről. De bármi is történik nekem ehhez semmi közöm.
-Persze. -bólogattam- Egyedül tűntem el innét, te nem láttál engem. A suliba ma délután már be is lehet menni, a pótvizsgák miatt.
Beültünk a fekete Audijába, és az igazgató irodájában pillanatok alatt elintéztük. Felhívtam Mirandát, kihagyva a veszekedést és azt mondta, járt a helyi gimnáziumban ahová az egyik szülő kell. A közel két órás utat megtettük és aznap elintéztük oda is a jelentkezésemet. Szerencsénk volt, mert éppen időben betoppantunk és mivel a nevelőapámnak mindenféle kapcsolatai vannak felvettek. Hivatalosan oda voltam köteles menni szeptember elsejétől. Nyolc órakor hazaértünk, de mivel otthon volt anyu ezért én kint kóboroltam, végül pedig Emilyt felhívtam egy találkozásra. Tizenegykor elindultam hazafelé és a lehető leghalkabban mentem be a lakásba mikor már sehonnan se láttam kiszűrődni fényt. A lépcsőkön hármasával léptem az első emeletig -ugyanis ezek nem recsegnek a tapasztalataim szerint- ott megint megálltam mert hallottam anyu hangját:
-Hol lehet vajon? Voltak vitáink de még sose szökött el itthonról! Mikor változott meg ennyire George?
-Kicsit kiakadt talán, pár nap és hazajön vagy a rendőrség felhív mert nem nézték jó szemmel, hogy valahol egy padon aludt. -adta az ártatlant
-De ő az én kicsi Erinem! Mi lett vele? Bárcsak tudnám, hogy jól van. Nem ordítanék vele... de az a tetoválás. Miért?
-Ha hiányzunk neki hazajön, most a saját feje után megy.
-És ha többet nem jön haza? Vagy ha elcsapta egy kocsi? Talán haza akart már jönni de elrabolták! Lehet épp most viszik kocsival valami déli országba és eladják. Szörnyű anyuka vagyok! -bukott ki.
Valahol meghatott, de az évek óta bennem tartott gyűlölet nem engedte bekopogni a kezemet és azt mondani "Hazajöttem!" felmentem a szobámba ahol összepakoltam egy bőröndbe a ruháimat. Nem volt sok cuccom, és csak a szükségeseket vittem. Egy utazótáska, egy hátizsák és kettő táskám lett tele.
Négy órakor megrezzent a telefonom ezzel az üzenettel:
"Itt vagyok a házatok előtt a taxival. Nem engedlek el búcsú nélkül, gyere le. Nialler x"
"Itt vagyok a házatok előtt a taxival. Nem engedlek el búcsú nélkül, gyere le. Nialler x"
Amilyen halkan csak tudtam lementem, de persze négy kofferral nem egyszerű. A legnagyobb táska neki csapódott a lépcsőnek amire mozgolódás tört ki. Gyorsan lesiettem, még nagyobb zajt csapva az ajtót is becsaptam és beugrottam a járműbe.
-A következő utcában kérem álljon meg! -hadartam, amit vett a sofőr és padlógázzal indult el.
Ott betették a három táskát, míg én visszanéztem a londoni otthonomra. Nekem ez a sorsom, mindenhonnan el kell mennem búcsú nélkül. Most csak egy másik város, de kitudja, hogy onnan hova kell majd mennem. Mikor szóltak, hogy indulunk undorodva visszanéztem még utoljára és megpillantottam egy nőt ácsorogni, de nem biztos, hogy a mi tornácunkon állt. A taxi megindult és a londoni vasútállomáson közösen fizettünk. A járatom háromnegyed ötkor indul így volt negyed óránk elbúcsúzni egymástól.
Sírva fakadtam karjaiban, mert megint én megyek el, magára hagyva. De éreztem, hogy ő is nehezen bírja visszatartani a könnyeit.
-Hiányozni fogsz. -mondta végig simítva az arcomon.
-Te is nekem, nagyon szeretlek. -néztem ámulatba ejtő szemeibe
Egy fuvallat csapott végig az állomáson amitől még a fogaim is vacogni kezdtek. Oda adta a pulcsiját, amit azonnal felvettem és megszagoltam. Niall illata volt, az ő dezodorját éreztem amitől sírni kezdtem, újra. A szívemnek azon része húzott vissza amelyik őt szerette. Pocsék érzés és engem is elbizonytalanított. Ezek alatt pedig derekamat szorította felmelegítve engem.
-A vonat tíz perc múlva indul. -jelentette be egy álmos férfi hangja
-A vonat tíz perc múlva indul. -jelentette be egy álmos férfi hangja
Akkor pedig kigördült az ő szemén is egyetlen csepp könny. Nekem pedig eszembe jutott egy mondat amit apa mondott: Ha egy férfit egyszer sírni látsz, az igazán szeret és nem szabad elhagyni. Mert ha te is ugyanúgy szereted viszont akkor az a szerelem igazi.
Maradnom kell... -futott át az agyamon egy gondolat.
-Öt perc és indul ez a csotrogány. Szállj fel. -mondta komolyan.
Segített felpakolni a holmimat, majd az ablakból a kezemet megszorította, fájt de annyira nem, hogy szóljak neki. Még egy utolsó csókot lehelt ajkaimra majd elindult a mozdony.
A könnyeim szaporán törtek elő rejtett helyükről, ujjaim Niall után nyúltak egy ideig sétált velem majd gyorsított a vasúti szerelvény és csak ezt hallottam:
-SZERETLEK ERIN!!!
-Én is, örökre... -suttogtam és lezuhantam a székemre....
