2. fejezet - A legjobb barátnőm, Cathy

Már három órája utaztunk, őszintén nagyon unatkoztam. Nem bírtam a kocsi motor hangját se. A percek is háromszor lassabban teltek mint általánosságban.
-Londonba megyünk kocsival? Mert akkor jövő karácsonyig se érünk oda...-szólaltam meg.
-Nem, haza megyünk. Repülővel megyünk, és ruhákat is hozunk még.-válaszolt anyu
Még 2 óra eltelt, már az idegroham kergetett de már ismerős volt a táj. Hamarosan oda fogunk érni, végre! A zenelejátszóm eljutott az 50.dalhoz, ami egy kívánságról szólt. Most nekem is jó néhány kívánságom lenne... Az egyik az volt hogy tudjak beszélni a legjobb barátnőmmel telefonon de túlzások nélkül mondhatom hogy 30 ft volt a kártyámon, még az sms is 40..  Ilyen az én szerencsém, ezen elfintorogtam magam. Engem mindig rosszkor talál meg a szerencse és rossz helyzetbe. Igenis nagyon tetszett London! Gyönyörű város és mindig is kiakartam jutni, és ha az ország ahol élek nem a legjobb mert egyátalán nem az, nekem még is itt van az életem. A fogam is elkezdett fájni, pedig nem is kell fogszabályzásra mennem, nyaralás előtt jöttem, de hogy azzal is mi lesz? De a zene elvette a hangulatomnak ezt a fajta aggodalmát, és betöltötte azzal,hogy a számnak amit hallgattam eszméletlen jó csávó az énekese, de valószínűleg még nevemről se hallott. Erin. Nem ismerek mást, akit így hívnának. Megérkeztünk, a házunk a város szélén volt a hegyen, egy kétemeletes világossárga ház, fekete kerítéssel. Miután anyu összejött a 'szerzeményével' ide költözünk, tényleg jobb mint a városi szmogos levegőbe egy apró albérlet. Mire megszoktam ezt a fajta gazdag életet, megint indulunk, új élet, új közösség, szörnyű!! Szeretnék valamennyire új ember lenni, sose lennék a társaság központja magam is tudom, de valamennyivel hangosabb, ne ilyen átkozottul zárkózott-gondoltam magamba, miközben a sötétkék utazótáskámba belepakoltam a könyveim, naplóim, és a többi fontos dolgot ami nélkül az életem nem lenne, ilyen a telefon töltő is. A laptopot bekapcsoltam és videochaten hívtam Cathy-t, a legjobb barátnőmet.  Fehér ujjatlan volt rajta az I <3 boys felirattal, mogyoróbarna haja össze volt fogva. Mosolyogva integetett. Az én arcom arra hasonlított, mint amikor citromba harap valaki és az íz nem akarna távozni a szájából, az erőltetett mosoly se ment. Azonnal meg is jegyezte:
-Mi ez a nyomorult fejed? Csak nem fiú van az ügyben..?
-Aaa az én fejembe minden van, a húgom elkényeztetettsége, az a "jó" nevelőapám hülye okoskodása, anyám új londoni munkahelye és az, hogy hogyan mondjam el hogy Londonba költözünk.
- MI VAN??? Ne hogy már! Mikor mentek?
-Most pakolunk. Mármint a boldog népség. Én megálltam a könyveknél. Beszélni akartam veled. Egy színjáték halál megoldaná ezt?
-Nem hiszem mert anyud orvos-ezzel egy titkárnős fejet vágott-erről  a részről nehéz az eseted de én mint a színészkedés vicces alakja azt tanácsolom dugd el a személyid, amúgy is mindig azzal panaszkodsz hogy olyan fejed van, mint aki mindjárt hátraesik álmába. Vagy tépd szét. Repülőre mindenféleképpen kell...
-ZSENI! Hogy jössz rá ezekre? Jobbat még az angol királynő se tudott volna mondani! -ezzel könnyek szöktek a szemembe- annyira fogsz hiányozni, te vagy már 6 éve a legjobb barátnőm és nagyon szeretlek.
-Hidd el te is nekem... De figyelj nézd a jó oldalát vagy legyél optimista-ezzel az égnek emeltem a szemem- legalább próbáld meg!! Pesszimista élet magányos halálhoz vezet...
-Na te aztán tudod... akinek idáig egy barátja volt az is egy hónapig és még anno 8. elején, az örök szingli optimista...
-Az most nem számít, de most anyu hív hogy mosogassak el. Szerintem valami cselédnek gondol, tegnap a tesóm szobájának voltam a takarítója, azóta azon gondolkozok mi lehet az a szag ami kiáradt a tankönyvei közül, meg ami megharapta a lábam, nem hazudok, ott valami él!
- Oooh szegény lány... de még élsz,akkor nem végezhetett jó munkát a házi kedvence.... mit tarthat anakondát vagy büdös borzot?-ezzel majd kipukkadtunk a nevetéstől,már a nevetéstől sírtam. Ami sokkal jobb érzés volt mint a sírás. Elköszönt tőlem Cathy, a laptopot eltettem és a plüssöket valamint a rajzos mappáimat is beletettem. Ezzel megtelt, és a sulitáskába tettem bele az idei könyveim, a másikba a tavalyit, biztos lesz rájuk szükségem. Szólt a csengő. Kinéztem a tetőablakomon. Csukja volt rajta így nem tudtam azonosítani. Lementem és beengedtem, anyuék épp a fürdő szobát pakolták ki. Tangapapucs, térdig érő cicanaci, kék pulcsi és napszemüveg. Nem bízta a véletlenre az illető. De levette és álcát és megláttam majd elüvöltettem magam: Cat!
-Aha! Jöttem segíteni,megijedtem az anakondától- nevettünk és elindultunk a szobámba. -Húúú de jól haladsz! Két polc már üres, a legjobbra jöttem ide, parfümök, bizsuk, rágók, sminkek a kedvenceim! Ezeket mibe pakoljuk?
-Ebbe.- behoztam azt a táskát amibe régen tette anyu a cuccát ha ment aerobic-ra, belefért minden. Sőt még a másik táskából a kedvenc plüsseimet beletettük valamint a két naplóm. A másik táskába amibe csak a könyvek maradtak mentek a nadrágjaim meg néhány pulcsi amit szeretek. Így sokkal könnyebben ment a pakolás.Nem sokkal később végeztünk is.

1. fejezet - A hír

  Épp negyedik napja nyaraltunk anyuval és a nevelőapámmal és a húgommal az olaszországi Gradoban. Délután 6 óra tájékán lehettünk, a parton sétáltam, a térdig érő vízben. Már hűlt kicsit az idő, a víz is hűvösebb lett, ezért kisétáltam a homokra hogy megszáradjon a lábam. Alig pár méterre volt egy fehér nap ágy. Bingó!-gondoltam. Indultam felé, de ahogy néztem a nyaralók közé megláttam anyut a teraszon. Intett nekem amíg észrevettem és míg vissza nem jeleztem. Vajon mit akarhat?-kérdeztem magamtól. Elérkeztem a lépcsőkig, felléptem rajtuk egyesével majd beléptem az ajtón. Anyu a kanapén ült mellette a bordó színű bőrönd amibe a csomagjait hozta. 'Aj aj! Ez már most nem jó!' Végül megtörte a csöndet:
-Áthelyeztek! Londonba, az egyik jól menő londoni kórházba. Holnap indulunk, hát nem remek!?
-Deeee.... varázslatos meg ja remek! Neked legalábbis biztosan. Mert én itt fogok maradni. Öt napig még biztosan.-Nem fogok elmenni a világ másik felébe, legalábbis ilyen angol tudással egy ideig biztosan nem!-gondoltam
Bementem a jobb oldalra nyíló szobába az ajtót pedig becsaptam. Mit tudnék kezdeni Londonba? Legjobb barátnő nélkül? Most kezdtem a gimit tavaly akkor is milyen nehéz volt  beilleszkednem, most még kommunikálni se tudok majd... A telefonomért nyúltam és a képeket néztem rajta, minden amitől még el se tudok búcsúzni. De én... én
-ÉN NEM MEGYEK!! -üvöltöttem fel. Mamához költözök, meg van minden oldva. Anyu meg az a szédült csávója mindig csak magára gondol. Mintha érdekelné mi történik velem... Gyakran úgy érzem hogy teljesen leszarja hogy velem mi történik. Ha nem laknék vele a létezésemről se tudta. Nem pakoltam az ég világon semmit. Kinyitottam az egyetlen ablakot ami a szobában volt, kimásztam rajta. Résnyire hagytam csak nyitva, hogy majd vissza tudjak menni. Szerzek nekik egy kis izgalmat, kicsit eltűnök, már ha egy á talán érdekli őket. Elindultam a partra amerről jöttem, így elértem a vízhez. Na és most? Jobbra vagy balra? Legyen most jobbra, ezúttal optimista leszek.Elindultam jobbra nézve az embereket a parton. Csak egy-két turista volt. A tájékozódásom hihetetlenül szörnyű volt. A szemem csak vizet látott és rengeteg homokot. Ennyit a nagy 'elszökésemről'. Hát ezzel befellegzett. De vissza se akartam menni. Húsz perc elteltével inkább visszamentem az ablakon keresztül. Viszont azóta már rend lett. A bőröndömbe be volt minden pakolva. Most már tényleg tajtékoztam a dühtől, már nem bírtam visszafogni magam. Kiviharoztam a szobából, jobbra kanyarodtam be anyuék szobájába. Megálltam az ágy előtt szemben az ajtóval, a húgom boci szemekkel rám nézett de ez se nyugtatott le főleg mert benne teljesen George-t látom, teljes hangerőmből mondtam:
-ÉN NEM MEGYEK SEHOVA! -nevelőapámra néztem - te meg nem vagy az APÁM! Felfoghatnátok már komolyan. Annyira elegem van! -éreztem a keserűséget a gyomromba a könnycseppeket a szemembe ezért gyorsan kimentem az ajtót becsapva magam után. A nappali bal oldalán, a konyhából hoztam egy tejcsokis Milkát. A szoba ajtó is csattant. Aznap este, idegesen, szomorúan könnyekkel a szemembe aludtam el, remélve hogy ez csak egy rossz álom. A következő pillanatban már reggel volt. Beszéd hangok szűrődtek be, amire kinyílt a szemem. Eszembe jutott a tegnapi nap és az idegességtől ráncos lett a homlokom. Tehát nem álom hanem a valóságban történt meg. Amennyire halk tudtam lenni, kibújtam az ágyból az ajtót kinyitottam annyira, hogy kifért rajta a fejem. Láttam hogy már minden össze volt pakolva, csak én nem. 'Akkor se megyek el!' Még azóta is itt tartottam. Amikor láttam hogy már mindent kivittem gyorsan visszabújtam az ágyamba és remekül utánoztam, hogy épp a legédesebb álmomban vagyok. Ám nem értem sokat vele. Valaki, de biztosra vettem hogy anyu majd kitépte az ajtót, úgy rontott be. A színlelésem folytatódott. Megfogta a szürke bőröndömet és kivitte. 'Szóval még pizsamába is fogok menni a nem tudom hova. Annyira csodálatos...' Feleslegesnek tartottam a további színészkedést, ezért felkeltem. Kitrappoltam a nappaliba, körül néztem a nappaliba és összefontam a kezem.
-Szóval maradsz itt pénz és cuccok nélkül? Vagy velünk tartasz?-kérdezte anyu
-Csak mert nincs más cuccom...-ezzel fogtam magam és beszálltam a kocsi hátsó ülésére. Eltelt negyed óra és elindultunk. De egyátalán hova megyünk? Az otthoni dolgainkkal mi lesz?

Sziasztok :)

Eléggé új nekem még ez a blog írás, ezért sok bénázásom lesz. De remélem majd tetszeni fog.
 A történet rólam szól, persze eléggé fantázia dúsan :D, és eleinte nem fog benne lenni Niall Horan. Ha tetszene a történet kérlek osszátok meg vagy csak írjátok meg. Nagyon örülnék neki..:)