1. fejezet - A hír

  Épp negyedik napja nyaraltunk anyuval és a nevelőapámmal és a húgommal az olaszországi Gradoban. Délután 6 óra tájékán lehettünk, a parton sétáltam, a térdig érő vízben. Már hűlt kicsit az idő, a víz is hűvösebb lett, ezért kisétáltam a homokra hogy megszáradjon a lábam. Alig pár méterre volt egy fehér nap ágy. Bingó!-gondoltam. Indultam felé, de ahogy néztem a nyaralók közé megláttam anyut a teraszon. Intett nekem amíg észrevettem és míg vissza nem jeleztem. Vajon mit akarhat?-kérdeztem magamtól. Elérkeztem a lépcsőkig, felléptem rajtuk egyesével majd beléptem az ajtón. Anyu a kanapén ült mellette a bordó színű bőrönd amibe a csomagjait hozta. 'Aj aj! Ez már most nem jó!' Végül megtörte a csöndet:
-Áthelyeztek! Londonba, az egyik jól menő londoni kórházba. Holnap indulunk, hát nem remek!?
-Deeee.... varázslatos meg ja remek! Neked legalábbis biztosan. Mert én itt fogok maradni. Öt napig még biztosan.-Nem fogok elmenni a világ másik felébe, legalábbis ilyen angol tudással egy ideig biztosan nem!-gondoltam
Bementem a jobb oldalra nyíló szobába az ajtót pedig becsaptam. Mit tudnék kezdeni Londonba? Legjobb barátnő nélkül? Most kezdtem a gimit tavaly akkor is milyen nehéz volt  beilleszkednem, most még kommunikálni se tudok majd... A telefonomért nyúltam és a képeket néztem rajta, minden amitől még el se tudok búcsúzni. De én... én
-ÉN NEM MEGYEK!! -üvöltöttem fel. Mamához költözök, meg van minden oldva. Anyu meg az a szédült csávója mindig csak magára gondol. Mintha érdekelné mi történik velem... Gyakran úgy érzem hogy teljesen leszarja hogy velem mi történik. Ha nem laknék vele a létezésemről se tudta. Nem pakoltam az ég világon semmit. Kinyitottam az egyetlen ablakot ami a szobában volt, kimásztam rajta. Résnyire hagytam csak nyitva, hogy majd vissza tudjak menni. Szerzek nekik egy kis izgalmat, kicsit eltűnök, már ha egy á talán érdekli őket. Elindultam a partra amerről jöttem, így elértem a vízhez. Na és most? Jobbra vagy balra? Legyen most jobbra, ezúttal optimista leszek.Elindultam jobbra nézve az embereket a parton. Csak egy-két turista volt. A tájékozódásom hihetetlenül szörnyű volt. A szemem csak vizet látott és rengeteg homokot. Ennyit a nagy 'elszökésemről'. Hát ezzel befellegzett. De vissza se akartam menni. Húsz perc elteltével inkább visszamentem az ablakon keresztül. Viszont azóta már rend lett. A bőröndömbe be volt minden pakolva. Most már tényleg tajtékoztam a dühtől, már nem bírtam visszafogni magam. Kiviharoztam a szobából, jobbra kanyarodtam be anyuék szobájába. Megálltam az ágy előtt szemben az ajtóval, a húgom boci szemekkel rám nézett de ez se nyugtatott le főleg mert benne teljesen George-t látom, teljes hangerőmből mondtam:
-ÉN NEM MEGYEK SEHOVA! -nevelőapámra néztem - te meg nem vagy az APÁM! Felfoghatnátok már komolyan. Annyira elegem van! -éreztem a keserűséget a gyomromba a könnycseppeket a szemembe ezért gyorsan kimentem az ajtót becsapva magam után. A nappali bal oldalán, a konyhából hoztam egy tejcsokis Milkát. A szoba ajtó is csattant. Aznap este, idegesen, szomorúan könnyekkel a szemembe aludtam el, remélve hogy ez csak egy rossz álom. A következő pillanatban már reggel volt. Beszéd hangok szűrődtek be, amire kinyílt a szemem. Eszembe jutott a tegnapi nap és az idegességtől ráncos lett a homlokom. Tehát nem álom hanem a valóságban történt meg. Amennyire halk tudtam lenni, kibújtam az ágyból az ajtót kinyitottam annyira, hogy kifért rajta a fejem. Láttam hogy már minden össze volt pakolva, csak én nem. 'Akkor se megyek el!' Még azóta is itt tartottam. Amikor láttam hogy már mindent kivittem gyorsan visszabújtam az ágyamba és remekül utánoztam, hogy épp a legédesebb álmomban vagyok. Ám nem értem sokat vele. Valaki, de biztosra vettem hogy anyu majd kitépte az ajtót, úgy rontott be. A színlelésem folytatódott. Megfogta a szürke bőröndömet és kivitte. 'Szóval még pizsamába is fogok menni a nem tudom hova. Annyira csodálatos...' Feleslegesnek tartottam a további színészkedést, ezért felkeltem. Kitrappoltam a nappaliba, körül néztem a nappaliba és összefontam a kezem.
-Szóval maradsz itt pénz és cuccok nélkül? Vagy velünk tartasz?-kérdezte anyu
-Csak mert nincs más cuccom...-ezzel fogtam magam és beszálltam a kocsi hátsó ülésére. Eltelt negyed óra és elindultunk. De egyátalán hova megyünk? Az otthoni dolgainkkal mi lesz?