79. fejezet - Újra

 Sziasztok. Ez a történet utolsó előtti fejezete, és az utolsót egyenlőre nem tudom mikor fogom feltenni mert holnaptól nem leszek otthon. Jó olvasást :).
Ha szeretnél követni mert érdekel(t) a történet itt tudod megtenni mert a Google Reader meg fog szűnni. Mind a 13 követőm el fog tűnni az oldalról.

Teljesen ledermedtem, azt hiszem ez szíven ütött. Minden sorában éreztem a csalódást, a haragot és a szomorúságot. Tényleg egy önző dög lennék aki elhagyta a családját? Nekem ez sose tűnt fel, csak a saját fejem után mentem. Soha senki nem mondta nekem, hogy hibát követtem el. De ha ezúttal mégis hatalmas problémát okoztam?
Aznap egyedül voltam otthon a James-szel aki a szobájában aludt -ezt igencsak tőlem vette át-. Újra és újra elolvastam a húgom levelét és arra jutottam, hogy nagyon elrontotta a kedvemet, mert teljesen igaza volt. Minden okom meg volt elmenni otthonról, de nem szabadott volna ennyire eltávolodnom és idegennek kezelnem őket.
A fekete bőröndre meredtem a szoba sarkában, majd a sötétkékre. Az első családi nyaralás velük. Holnap reggel indultunk (volna) Floridába.
Éjfél is elmúlt mire Nialler hazaért, és felosont a szobánkba. Előtte benézett James-hez -hallottam az ajtó kattanását- mikor a folyosón lépkedett megtöröltem a takaróba a szemeimet és felhangosítottam a néma tévét. A szokásos éjjeli sorozatok ismétlései mentek így némán kapcsolgattam mikor belépett.
-Nem alszol? -nézett rám tengerkék szemeivel.
-Nem. Megvártalak.
-Álmos leszel holnap, pihenj csak. Én is mindjárt jövök.
A kezemben szorongatott kapcsolót elvette és kikapcsolta a készüléket. Lassan elkezdett ömleni a víz a zuhanyrózsából majd egyenletesre váltott ami megnyugtatott és elaludtam...
Az álmaim sem hagytak azonban nyugodni, reggel fél hatkor keltem fel és gyorsan lefőztem a kávét majd a földszinten rendbe hoztam magamat hagyva a fentieket aludni.
Felvettem a szárítóról a csőfarmerem és egy kockás inget majd követve az első gondolatomat a táskámért nyúltam és elindultam a metróhoz.

Amikor kiléptem a házból megcsapott London hűvös tavaszának az illata: eső és város szaga. Míg odaértem a metróhoz próbáltam tiszta aggyal gondolkodni, de csak arra jutottam mennyi lehet pontosan az idő. Kirángattam a telefonom ami háromnegyed hetet mutatott. Fél nyolcra megérkeztem Notthing Hill-re és miután vettem magamnak reggelit -el is fogyasztottam az időhúzás miatt, így negyed kilencre ott álltam a Heaway lakás előtt. A postaláda tömve volt mindenféle papírral. A csengőért nyúltam majd hezitáltam. Végül magabiztosan oda emeltem a kezemet de valaki előttem gondolkodott. Kinyílt előttem az ajtó. Akár egy horrorfilmben: nem volt senki előtte, ott álltam pár pillanatig akár egy fa. Tök bénán egyszerűen kész voltam elröhögni magamat esetlenségem miatt.
-Na, nem jössz be? -szólt rám egy barna hajú lány.
-De, csak nem hívtak be. Mindegy. -zártam rövidre a témát és beléptem.
Bent egyből megcsapott a cigaretta és az égett tojásrántotta szaga. Az előszobából láttam a sok mosatlant a mosogatóban és a rendetlenséget a nappaliban.
-Nem, nagyon nem akarsz megismerni -röhögte el magát a lány- Jill vagyok. Csak utáltam a szőke a hajamat.
-Szia, -mosolyodtam el- megkaptam a leveledet.
-Milyen levelet? -csodálkozott.
-Amit kaptam. Tőled. Nem te küldted?
-De csak vicces fog szívatni. -vihogott tovább.- Én nem ismerlek téged, csak régről. A levélnek szívhez szólónak kellett lennie, hogy ide gyere. Innen nem az én dolgom. ANYU! Vendéged van, én meg léptem. Majd jövök.
-Ki az?
Lassan lépkedett a lépcsőn, az pedig sokszor recsegett. Nem tudtam elképzelni milyen kinézetű nő fog elém állni. 
-Erin?
Felé pillantottam, és nem tudtam mit tenni. A haja fakóbb és elkezdett őszülni, homloka ráncos volt. Azt hiszem pizsamát viselt ami gyűrött volt és kaja szagú, pontosan olyan mint az égett rántotta a konyhában.
-Szia anyu.
Minden amit mondani akartam belém akadt. Ahogy ránéztem a karikás szemű nőre hirtelen elfogott egy érzés, vagy több is. De végül még az nyert amelyik azt akarta, hogy megöleljem.
-Hiányoztál -könnyezte bele egyenes hajamba, én pedig bólintottam.
Leültünk a kanapéra, amit biztos nem tegnap takarítottak ki. Eleinte csak sajnálkozott, majd elmesélte mi történt az elmúlt években.
Az elejétől kezdve nem stimmelt valamit, a szag, és George. Nem volt ott, és már nem is lesz. 
-Tessék? Mi az, hogy csak úgy elment?
-Tudod -kezdte- nagyon kiborultam amikor te is elmetél. A régi életemből te voltál az utolsó szikra. Amikor elolvastam az üzeneted azonnal átgondoltam, napokig. Minden alkalommal csak arra lyukadtam ki, hogy borzalmas anya voltam. Természetesen nem kerestelek, ha ennyire elrontottam mindent úgy éreztem a felnőtt korod a te kezedben lesz. Minden hírt olvastam rólad, voltaképp sokat tudtam az életedről azonban ezek alatt George egyre kevesebbet volt velünk. Míg egy nap két táskával és a kocsival elment. Nem tudom hová, és azóta nem jött vissza.
-Mikor volt ez? -szakítottam félbe.
-Három éve, de igazából már évekkel azelőtt elkezdett eljárni innen. Minden holmiját elvitte én pedig észre sem vettem.
-Jill hogyan fogadta?
-Azt mondta neki az apja, hogy üzleti útra megy. Két éve elmondtam neki, hogy soha többé nem tér vissza. Aztán rólad kérdezett, fél éve pedig rólad is elmeséltem pár dolgot. Nem tudom miért jöttél ide, és azt se ezután mi fog jönni de nagyon köszönöm. El sem hiszed mennyire akartalak látni, elmondani ezt, faggatni rólad. Mint egy családban. Jill azt hiszem lázad, a hajfestés, sötét ruhák. Ha pedig kollégiumba fog járni hazamegyek apuhoz.
Tizenegykor hazaért a húgom, mögötte pedig James és Niall. Anyu teljesen elképedt. El se hitte, hogy az ő unokája az aki az ölében ül, Niall pedig mennyire izmos lett.
Felvont szemöldökkel néztünk rá mire elmosolyodott, aztán mi is.
Jilly a sarokban ült egy fotelen, félre hívtam megköszönni mire megvonta a vállát.
-Figyelj -szólt Niall nekem- mi legyen Floridával? Lemondjam?
-Ne, nekem jobb ötletem van. Van még hely a repülőn?
-Magángéppel megyünk -nevetett ki.- Ők is jöhetnek.
-Köszönöm.
-Ne hülyülj. -nézett rám tág szemekkel a húgom mikor bejelentettük nekik.
-Nem fogadhatjuk el -nézett ránk anyu.
-De. Mint egy család. 

Aznap este elindultunk öten a géppel. Végül kilencen lettünk, a fiúk koncertet adtak a tengerparton míg ott voltunk, kétszer is.
A húgom megszerette a zenéjüket és az első sorból tombolt, aztán Zayn -akit a leghelyesebbnek gondolt- felsegítette a színpadra és ott ugrált tovább. Tényleg boldog volt, el se hitte mi történt körülötte. Anyu is végignézte de végül a tengerben úszást választotta. Én próbáltam mindenkivel tölteni valamennyi időt.
Talán nem egy olyan életem van amiben egy banda volt a középpont, hanem amiben egy család az. Ide tartozik Niall, anyu, a testvérem és a One Direction többi tagja is. Annyira megszerettem őket az évek során, hogy nem tudtam elképzelni a jövőmet nélkülük. Nem is akartam ezen aggodalmaskodni, csak élveztem a pillanatot, a percet és az éveket. Mindent ami rám várt még.

78. fejezet - Három évvel később

3 évvel később
Ha két embernek együtt kell lennie, egymásra találnak. Ebbe egyszerűen semmi sem szólhat bele, se más kívülálló személy de még a távolság is képtelen rá. A szerelemet felfoghatjuk úgy, mint egy természeti katasztrófát, vagy mint életünk legszebb eseményét; tönkretehet mindent de rendbe is hozhatja a szétcsúszott lelki világot. Nekem az utóbbi eset volt minden alkalommal. Nélküle nem érezném magam annak aki vagyok, hiszen az időt leszámítva a kapcsolatok segítenek megtalálni önmagunknak. Nekem sikerült.
Három évvel ezelőtt azon őrlődtem mi legyek, mit kezdhetnék magammal. Aztán egy unalmas délutánon kiültem az udvarra, egy lap volt a kezemben tollal "Mi lehetne belőlem?" felirattal. Elkezdtem rajzolni, egy tájat. Hátulról előre felé a lap közepét üresen hagyva, oda egy kiégetett lapforma került. Az üres részre pedig képzeletbeli figurák, alakok, szóval egy mesevilág. A firkát pásztázva rájöttem mihez értek, a rajzoláshoz.
Egy éve nyáron ezt megfestettem és elvittem egy galériára, ott kértek tőlem még öt különböző témájú rajzot. Akármennyire is könnyűnek tűnt sok időmbe telt, de elkészültem és fél év várakozás után több szakmát is ajánlottak. A rajzaim közül az elsőt, a tollasat kiállították amivel sikerült pénzhez jutnom, továbbá kaptam egy remek állásajánlatot. Igazából sose gondoltam volna erre, hetente egyszer-kétszer kell bejárnom egy hatalmas épületbe és pingálni amit mondd a főnököm. Nem keresek annyit amennyiből képes lennék egyedül megélni de így is remek érzés az egész hiszen nekem ez hobbi! 
Kevés olyan huszonegy-huszonkét éves lány van aki érettségivel ül egy irodaházban és ruhákat, sálakat rajzol azok alapján amit mondanak, majd átadja az igazgatónak aki tanácskozik róla végül pedig ha jó az ötlet akkor elkészítik. Sokszor teljesen másmilyen állapotban látom az elképzeléseimet, sőt van, hogy festményeket készítek az irodának az utóbbi időben arra jutottam amiért többet is keresek. Hihetetlen mennyire odavannak néhány vonalért az emberek.
Niall pedig? A számaik a csapból folynak, lemezeik az északi országoktól egészen Dél-Amerika sarkáig ismertek.
A gyűrű a jobb kezemen lévő gyűrűsujjamon? Óóó igen, idén nyáron a találkozásunkat követően hetedik évben eljegyzett. Az esküvőt mindenáron melegben akartuk tartani de mivel július végén találkoztunk a következő májusig nem akartunk várni, így a jeles dátum a születésnapomat követő harmadik hét lett.
Amilyen pocsék volt a gyermekkorom annyira varázslatos lett a felnőtt része. Hiszen ki az aki huszonkét évesen összeházasodik álmai férfijával, gazdag, de mégis egyszerű és könnyű munkája van? Na ez az. Az, azt hiszem én.
Szeptember 30.
Könny csordult a szemembe, ez is elérkezett.
-Ne sírj! Lefolyik a sminked! Ezért szenvedtem annyit? -kiáltotta Cathy.
Úgy gondolom mindenki élete egy tündérmese, az enyém már biztos. Cat sminkesként kapott itt munkát, egyenlőre boldog szingli de már úton vannak a hercegei, az egyik pedig igazán különleges, talán az lesz majd Ő.
Eközben a fátyol is felkerült a loknis hajamra, a sminket nem bőgtem le az arcomról, Emily pedig átadta a csokrot. Eddig minden tökéletesen ment, aztán a barátnőim kimentek a szobából ellenőrizni a díszítést én pedig lerogytam a fotelba. Először csak szipogtam, majd teljes erőmből zokogtam. Aki be fog kísérni hamarosan az nem apukám lesz, de még csak nem is anyám. Hanem a nagynéném akivel nyolc éves koromig volt beszélőviszonyom, aztán tizenhét éves korom óta, de nem ugyanaz. Hihetetlenül magányosan érzem magam a családom nélkül...
-Te. Jó. Ég. -nyögte ki Cathy percekkel később- Fordulj ide, ne ne sírj már! Mi a baj? Eriiin ne csináld, olyan vagy mint egy zombi. Gyere, rendbe hozom.
Míg újra megcsinálta az arcomat elmondtam neki mindent, megsimította a vállamat majd átölelt.
-Nagyon sajnálom. Igazából amikor még Budapesten laktatok már akkor is feltűnt ez a kapcsolat. Ott is csak magadra számíthattál, nem?
-De -húztam el a számat.
Emily laptopjából Taylor Swift Safe & Sound száma szólt mikor -Cathyvel- egymás vállára hajtott fejjel beszéltük át az egész barátságunkat. Nem kis foltot hagyott az utóbbi pár év bennünk, a távolság hatalmas volt, a nyarak rövidek, az érzéseink pedig kételkedőek. De már itt van velem, és most ő is átérzi a szülei távollétét. Ezért támogatom őt ennyire, mert ha valaki akkor én tudom mennyire nehéz nélkülük boldogulni. És akkor én még a szerencsések közé tartozok, akiknek volt egy kar amibe kapaszkodhattak. Akarom mondani most már papírom is van róla, Niallel hivatalos házaspár vagyunk.
-Csókolja meg az ifjú pár egymást -szólt a pap majd a tömeg tapsolt.
Greg -Niall bátyja- üvöltött valami gratuláció formát, a szülők tapsoltak. Cathy pedig kiáltott "Az én legjobb barátnőm!" félét mire Emily "Az a lány segített nekem, hogy ne bukjak meg!" felnevettem mire Niall megcsókolt ahogy a filmekben szokás az esküvőn. Karomat vállára helyeztem, és viszonoztam.

Vegyes érzelmek kavarogtak bennem: a keserűség nem múlt, az esküvőmre meghívhattam volna azt aki az életemmel ajándékozott meg, de évekkel később már nem tudtam mit mondani és én hagytam ott őket. Az én lelkemen szárad. Azonban! Ennél boldogabb még soha nem voltam! Nem a papír miatt vagy a gyűrű miatt hanem az érzés miatt. A képzeletbeli kád ami tükrözte a szerelmemet színültig volt, forró mézzel teli egy apró citrommal, de mára a sarokba kerül a gyümölcs hiszen ez a Mi napunk. Ahogy az összes többi is annak bizonyult.

Hetekkel később:
-Undorítóan boldogak vagy über cukik? -olvastam fel magamnak egy cikk címét a mai újságban. -Az ifjú házaspár: a népszerű One Direction ír tagja és barátnője nem régiben összekötötték az életüket ami nem meglepő hosszú szerelmi kapcsolatukat követve. Az együttes jelenleg Írországban és országunk északi részén ad koncerteket így interjúval nem szolgálhatunk azonban itt van néhány fénykép a közelmúltból valamint Mrs. Horan-ról az utóbbi napokban.
A képeket látva tovább olvastam ahol mélyebben a kapcsolatunkról írtak, a fele nem is valóságalapú kezdve azzal, hogy terhes vagyok. Fogtam a lapot és a kukába dobtam. Nem a média elvárásai alapján akartam élni, hogy valós állítások kerüljenek be rólam. Hiszen aki ismer az úgyis megtudja majd tőlünk az igazat, amikor gyereket fogok várni, amikor a munkahelyemen történik valami vagy ha nyaralni megyünk egy gyönyörű helyre.
A rendkívül egyszerű tervem remekül bejött, azelőtt se olvastam a pletykalapokat és a celeb híreket így nem okozott nagy fájdalmat ezek figyelmen kívül fagyása. Ugyanis ezek szép sorjában megtörténtek velem de nem ahogy hallottam róluk.
Igen, teherbe estem az esküvőmet követően fél évvel. A neve sok fejtörést okozott ugyanis Niall nem akarta, hogy a fia is az ő keresztnevét kapja. Végül kikérve anyósom és apósom döntését -te jó ég, ez a mai napig olyan ijesztően hangzik...- James Alarick Horan lett az apróság neve. James, Nialler miatt van mert az a második neve de nem igazán használja. A szülei ennek örültek volna nekem pedig tetszett, az Alarick pedig apa miatt. Őt így hívták, ezért mindketten ragaszkodtunk hozzá.
A munkahelyemről kiléptem így otthon festek és minden időt a családomra szentelek, aztán ezt követte a harmadik gondolatom öt évvel ezelőtt: a nyaralás. Azonban előtte történt valami. Amit nem tudtam mire vélni. Egyszerűen túl hirtelen jött, túl váratlan és a tündérmesémbe egyáltalán nem illő:
London nem hazudtolta meg magát aznap, az ég borús volt és hűvös. Tavasszal az ember már örülne a napsütésnek de ilyenkor is még a farmert kell hordani. A lenge blúzom felé a bélelt bőrdzsekimben léptem ki az unalmas időjárásba és a hatalmas forgalomba. A fodrászhoz készültem mert a hajam igencsak megnőtt a vége pedig töredezett volt.

Azonban a postaládából kiágaskodott egy fehér boríték, azonnal kivettem mindent a vas dobozból és szemügyre vettem.
-Számla, számla, hírlevél, számla, Jill Heaway!? -a nevelt húgom által címzett levél?
Gyorsan elkezdtem fejben számolni, én huszonhat éves vagyok a húgom pedig tizenegy évvel fiatalabb tehát tizenöt éves most. Épp ideje, hogy beszámoljon valaki rólam vagy ő kérdezzen. Visszamentem és kibontottam.
Szia Erin.
A húgod vagyok, Jill. Nem is tudom mit kéne írnom neked, egyszerűen csak a nővérem vagy ezért jogom van ahhoz, hogy ismerjelek, azt hiszem. Legutoljára kilenc-tíz éve láttalak amikor Németországba mentél kollégiumba. Aha, de nem értem miért hazudtatok nekem mindannyian. Most végeztem el az általánost és abba a gimibe is mentem felvételizni ahová te is jártál. Amikor behívtak kérdeztek rólad, de semmit sem tudtam  mondani mikor kérdeztek a Watton-i továbbtanulásodról. Ezek után kicsit kutattam utánad, és valljuk be nem volt nehéz. Egy délutánom alatt rájöttem mi volt veled, hogy hol érettségiztél, voltál Los Angelesben, és az esküvődről, ahová nem hogy engem, még anyát se hívtad meg!!! Tudod te mi történt velünk az elmúlt években? Vagy egyáltalán bármit? Annyira önző és beképzelt vagy és csak magaddal törődsz meg a pop-sztár barátocskáddal! Erin, emlékszem mennyire szerettelek kiskoromban és meg kell mondanom ez most már nincs így. Elhagytál minket egy büdös szót sem szólva, egy levélre se méltattál bennünket, annyira se mint: Meg van érettségim. vagy Férjhez megyek, itt lesz az esküvő. Nem de még azt is az internetről tudtam meg, hogy van egy unokaöcsém, és hogy én nagynéni lettem! Ami elég fura tizenöt évesen. Mindezt eltitkoltad és figyelmen kívül hagynak azok akik hazavártak. Csak gratulálni tudok neked, "tesó"...!
(Végül nem vettek fel oda ezért kollégiumba fogok járni szeptembertől.) Tudom hol laksz, ezért levelekkel foglak bombázni míg a lelkiismeret furdalás nem fogja megenni azt a maradék szívedet is.... Már ha még van "abból".

Teljesen ledermedtem, azt hiszem ez szíven ütött. Minden sorában éreztem a csalódást, a haragot és a szomorúságot. Tényleg egy önző dög lennék aki elhagyta a családját? Nekem ez sose tűnt fel, csak a saját fejem után mentem. Soha senki nem mondta nekem, hogy hibát követtem el. De ha ezúttal mégis hatalmas problémát okoztam?

77. fejezet - Vele

-Most már elhiszed? -kérdezte az ölébe ültetve.

-Micsodát?

-Hogy az ég világon mindent megadnék érted, mert szeretlek!

-Sose kételkedtem, csak fájt mikor magamra hagytál -vékonyodott el a hangom.
-Sajnálom, miattam van ez is -mutatott rá a csuklómra amitől ösztönösen lecsuktam a szemeimet és kirázott a hideg.
Nem akartam elkezdeni veszekedni pontosan ki a hibás mert én voltam, de valamiért az ő lelkén szárad, szerinte. Nem szerettem soha se kérkedni de egyszerűen éreztem a szeretetét magam körül: ha boldog én is, ha szomorú nekem sincs túl jó kedvem... 
Los Angeles talán életem legszebb nyaralása volt, addig biztosan hiszen még sok minden várt rám. A nyár maradék részében ugyanis szinte csak utaztunk, a fiúknak rengeteg koncertje és jelenése volt amire magával vitt Niall, és Eleanor is sokszor benézett hozzánk. A fősuli vagy egyetem teljesen eltűnt az életemből, ugyanis lemaradtam a beiratkozásról, szóval egy évet biztosan kell halasztanom, emellett még annyi pénzem sincs ami egy fél évet finanszírozott volna. A barátom ki akarta fizetni, de nem hagytam, nem a vagyonát akarom költeni csak... mégis azért jó lenne valami munka. Ingyenélőnek éreztem magamat.
Tehát a nyár: eltekintve egy-két apróságtól nagyszerű volt, augusztusban volt mind az öt fiúnak egy szabad hete, így miután Mullingarból hazajöttünk pihenhettünk. 
Mr. Horan rezidencia -ahogy ő nevezné a lakását- tökéletesnek bizonyult egy lusta keddre. Egészen délután háromig mikor...
-Csörög a telefonod -jelentettem ki nyugodtan meg sem mozdulva az ágyról.
-Leállítod? -nézett a filmre.
Kinyomtam a hatalmas képernyőjű tévét amiről fogalmam sincsen hogyan került a szobájába. A vonal végén Harry volt és valahová elhívott minket, a beszélgetésből ennyit sikerült levennem. Nos igazam volt.
Koncertre hívták őket de mivel Haz elfelejtett szólni most tudtuk csak meg és csak úgy spontán, ha Liam nem szól, hogy: "Hé, akkor mi is lesz a ma estével?" akkor talán el se mentek volna, és nem történik meg egy-két dolog sem.
Késő délután mikor készülődtem Niall már elment próbálni, tehát magamra maradtam egy szekrénnyi ruhával. Még sem volt semmi ötletem, de egy elnyűtt rövidnadrágban és fekete ujjatlanban én sem gondoltam komolyan a megjelenést. Végül egy világos ruhát vettem fel, barackszínű szoknyarésszel és egy barna övvel. Hajam a szokásos hullámos formájában hullott a kosztümömre, sminkem pedig a szokásos volt.

Hétre megérkeztem és a színpadon ácsorgó szőkeséghez siettem, szorosan magához vont majd vártam. Előadták a számaikat a tömeg tombolt, engem pedig elfogott az érzés: érettségivel semmi esélyem ebben a világban, főleg egy népes városban mint London. Semmihez nem értek, nem tudok kezdeni semmit a jövőmmel. Egy csődtömeg vagyok, és erre Niall is rá fog jönni, idővel. Nem élősködhetek rajta sokáig, de pénzem nincsen ahogyan családom se, egyedül Miranda aki talán rátalált arra akit keresett idáig. Anyuról, a húgomról és a nevelőapámról nem tudok semmit, ez van.
Hirtelen öt üvöltő alak közeledett felém, így feleszméltem. Nem hiszem el! Megint végig agyaltam az egész koncertet a senkit sem zavaró életemmel.
-Milyenek voltunk? -vigyorgott Louis.
-Szuper, mint mindig. Nem hallod? -kiabáltam majd kimutattam a tolongó népségre.
-Van néhány VIP vendég aztán mehetünk tovább, nyugi -mosolygott rám Zayn a telefonját szorongatva.
-Tovább? -néztem rájuk felvont szemöldökkel.
-NIAAAAALL! -kiáltotta egy vékony hang.
Megpördültem a tengelyemen száznyolcvan fokkal: barna hajú lány, egészséges színű bőrrel, csillogó sminkkel, egy sötétkék koktélruhában magassarkúval. A barátom egy pillanat alatt felismerte és köszönt neki két puszival, a fiúkkal együtt zavartan néztük a jelenetet ugyanis senki sem tudta ki az a lány.
-Nem jössz ki a levegőre? -nézett rám Zayn. Hallótávolságon kívül hozzátette: -Ki ez?
-Fogalmam sincsen, biztos valami haver Mullingarból -vontam meg a vállamat.
Zayn kint maradt velem, aztán csatlakozott hozzánk Liam is. Ő is megkérdezte ki az, de a válaszom továbbra is ugyanaz volt. Louis jött ki nem sokára akinek a barátnője sétált a bejárat felé. Elmesélte merre volt a szüleivel ünnepelni -nem tudom pontosan mit- és megkérdezte milyen volt a koncertje a fiúnak. Nem sokára kijöttek a többiek ezért elindultunk egy szórakozóhelyre. Ez volt a folytatás -tudtam meg.
Mostanában voltam néhány buliban -ezen a nyáron legtöbbször-, a fiúkkal vagy Emilyel de ez a hely más volt, a pia azonnal fejen vágott így Liammel kimentem az utcára aki épp azt magyarázta, hogy a barátnője sajnos nem tudott velünk jönni. Együttérzően bólintottam a halántékomat szorítva mert úgy éreztem mintha csavarok fúródtak volna bele a fejembe. Harry csatlakozott hozzánk pár perc után, majd Zayn is.
-Jól vagy? -fürkészett Zayn miközben előrángatott egy szál cigarettát.
-Aha, csak erős volt a pia -néztem továbbra is a földet.
-Ti miért vagytok itt? És mi van Erinnel? -jött ki Niall az ismerősével.
-Cigizek -pöckölte el a hamut Zayn.
-Most valahogy nincs kedvem bulizni -válaszolt Harry.
-Danielle-t akarom felhívni mi van vele -mosolygott Liam.
-Fáj a fejem -morogtam én.
Igen, valahogy mindig nekem vannak a leggázabb kifogásaim.
-Valami baj van? -guggolt le mellém a szerelmem, állát vállamra helyezve.
-Nem, dehogy -álltam fel- csak kiszellőztettem a fejemet. 
-Bejössz? 
-Megvárom Zaynt.
Louis ekkor jött ki mert indultak haza a barátnőjével, Liam is haza indult Harryvel, az előbbi az okát nem említette a másik pedig "bealszik annyira álmos". Pár perccel később mikor visszamentünk Zaynt betámadta néhány rajongó én pedig a bárpult felé vettem az irányt.
-...csak azt akarom ezzel mondani, hogy hiányzol. Hiányoznak a régi péntekek és szombatok, mikor elmentünk mozizni aztán otthon hülyéskedtünk. Lógtunk a haverjaid garázsában, tudod ez az egész régi élet, a bolond gimnazista kor. Amikor tök fontosak voltunk egymásnak. 
-Nekem is hiányzik Mullingar, de az új életemet is imádom.
Mögöttük voltam pár méterrel és komolyan semmi szándékom nem volt hallgatózni egyszerűen csak lemerevedtem, és vártam a folytatást.
-És ha már az őszinteségnél tartunk még valamit beszeretnék bevallani, tudom semmit nem változtat ez a jelenlegi helyzeteden és nem ilyesmi célom van vele, de -sóhajtott egyet- egy világ tört bennem össze amikor köszönés nélkül idejöttél 2010-ben. Akkor Holly volt a barátnőd és ezért nagyon haragudtam de még csak egy "helló"-t sem kaptam. Akkor jöttem rá, hogy végig szerettelek, míg Hollyval voltál együtt próbáltam figyelmen kívül hagyni az érzéseimet de előtte másfél évig totál oda voltam érted. Azt a verset is én írtam Valentin-napra...
-Tudod mi a vicces? Akkor te is tetszettél nekem... Várj! Te írtad? Azt a nyolcsorosat amiben leírod milyen amikor rád nézek...?
-És mennyire nincs esélyem mert egy havernak nézel -nevetett fel kínosan.
-Na jó, ezt most át kell gondolnom.
Ideje volt közbelépnem, ezért a kínos csend alatt odasétáltam közéjük mosolyogva és valami értelmetlen témába kezdtünk miközben az agyamba felvéstem azt a párbeszédet.
Négy óra környékén értünk haza, de nem ahogy vártam. A lány -akinek azóta se tudtam meg a nevét- jött velünk, nem akartam bunkó lenni így nem nyafogtam vagy néztem rá fel vont szemöldökkel és mert Niall barátja -legalábbis az ő részéről így van- nem akartam "Ez magánszféra, menny egy hotelba, szia." dumával lerázni a csajt.
A lakás teljesen sötét volt, Niall egyből beugrott a konyhába addig a vendégnek a nappaliban oda tettem egy pokrócot, párnákat és adtam neki egy papucsot. Egyből be is aludt így nem zavart kerek öt percig, utána a horkolásától kiesett a szendvics Nialler kezéből és kerek szemekkel meredt az alvó lányra. Elnevettem magamat aztán karját fogva elindultunk a mi ágyunkba. Persze hagyta magát így magunkra zártuk az ajtót és mi is álomba szunnyadtunk.
Délelőtt együtt ébredtünk, a nappaliba kézen fogva lementünk, a kanapé üres volt azonban a konyhapult nem.
-Jó reggelt! Én most végeztem, gyertek nyugodtan. Mehetek a fürdőbe?
-Hát persze -néztem a tucatnyi mosatlan edényre.
Niall a feszülő hangulatból semmit sem vett észre, a csajszi elment zuhanyozni én meg takarítani utána. Nem mondom igazán jó kedvem volt, moshattam el egy vad idegen után aki tegnap szerelmet vallott a barátomnak, az egész pedig fel se tűnt az érintettnek. Férfiak!!
-Hé, ne mérgelődj. Ma el fog menni, nyuszifül.
-Nem haragszom -csaptam bele a szivacsot a vízbe.
-Aha, tudom. De figyelj most komolyan, máskor is aludtak már itt, ettek is nálunk. Jó Harryék tudják használni a mosogatógépet, Emily pedig a kezét és a vizet. De akkor is, mi ez a nagy durca?
-Tegnap -sóhajtottam- voltaképp elmondta neked egy lány, hogy szeret, és te is szeretted őt. Te pedig "átgondolod" a dolgokat. Szerinted miért nem ment el a csaj? Mert arra várt mikor mondod meg neki amit hallani akar, nincs nagyobb vágya mint hogy engem ott lásson -mutattam a vizes kezemmel a sarok felé. -Hopp.
-Na jó. Nekem mindig Te leszel az első. Nem most születtem, volt múltam de semmi nem köt vissza a volt barátnőmhöz, vagy ahhoz akivel majdnem volt valami sőt volt is de nem komoly. A családomat leszámítva már minden Londonhoz köt: mert itt vagy te és a fiúk is.
Na pontosan ez amit hallani akar egy szerelmes lány, jó, lehet nem mosogatás közben, egy cicanadrágban és egy béna fehér felsőben kócos hajjal de nagyon meghatott. Ezután kezeit végigcsúsztatva a medencémen átölelte a hasamat.
Szeretem Őt!!