52. fejezet - Az idő múlik...

Voálá új kinézet. Vettem a fáradtságot és csináltam fejlécet. Írjátok meg a véleményeteket légy szíves :).  Ja és több mint 4400 látogató :DD? Húúú, köszönöm <3!
Két vélemény és hozom a következő részt, csak azért vezetem be mit gondoltok a történet jövőjéről mi történhet stb.


London utcáin zarándokoltam iskola utána gondolataimmal küszködve elzárva a többi embertől. Inkább egyedül voltam, minthogy a hangulatommal más emberek kedvét is elrontsam, már ha egyáltalán érdekel valakit. Aaa dehogy is! Csak képzelődök, túlságosan naiv vagyok...

Leültem egy üres padra ahol magam elé néztem és csak az érzéseim irányítottak.
Említhettem az én másféle halál felfogásomról, szerintem ideje bemutatni ha már itt ülök egymagamba roskadva: Régen mikor nyolc évesen elveszítettem apukámat minden reményem elszállt a normális és boldog életről. De ezután egy éjjel különleges álmom volt. Hosszú lenne részletezni és megérteni még annál is bonyolultabb. De az egész gondolkodás módom megváltozott akkor. Azóta úgy vagyok a halállal hogy nem igaz, nincsen. Most ugyanúgy ez zajlik le bennem. A nagymamám nem meghalt hanem elment. A jelentés voltaképpen ugyanaz, de ha erre gondolok nem sírok és könnyebben eltudom engedni. Neki így jobb. Most már a szeretteivel lehet minden fájdalom nélkül. Önző lenne tőlem ha azt akarnám, hogy itt legyen lent, szenvedve a betegségtől, mint hogy fent ahol fájdalom nélkül olyanokkal lehet akik évekkel ezelőtt hasonló sorsra jutottak. -ez az amit egyedül én tudok magamról. Senki más, mert valószínűleg kiröhögnének, szent fazéknak tartanának. Habár mintha így nem lenne ez a helyzet.-
Beléptem a lakásba, és felvéve a kajámat is neki álltam tanulni. Ezzel alaposan eltelt a délutánom, este átugrott Niall. A következő két hónapom pedig így telt: felkeltem, túléltem, aludtam. Egy ideig nagyon sikeres volt ez, hogy: felébredtem, úgy néztem ki hogy ne érjenek beszólások, az órákon figyeltem, a szünetben beszéltem Zarinával, vagy tanultam, hazajöttem, tanultam. Este átjött Niall, vagy hétvégén én hozzá, mikor nem a könyvtár teljes nyugalmában mélyültem el Zar-ral, vagy Dennis-sel és Cathyvel beszéltem. Nagyot tévedtem velük kapcsolatban, tényleg nem érdeklődnek a másik iránt.
Emily-nek sokszor korrepetáltam tantárgyakból, így meg lett a hármas átlag -nagyjából- és újra talán barátok lettünk.
A jegyeim mondhatni tökéletesek voltak, kiválóan tanultam, hiszen minden okom meg volt erre. Az idő egyre szebb lett, vége lett a lehangoló borús, esős londoni időnek. Elkezdődött a napsütés és a hosszú nappalok.
-Ez nem igaz! -mérgelődtem mikor kiléptem az utcára és a frissen mosott hajam telibe kapta a zuhogó esőt. Elsétált mellettem egy öregasszony aki magában dörmögött annyit, hogy "mai fiatalok, semmi se jó nekik". Házsártos vén szatyor. Ő is ugyanúgy szidta az esőt mint én! Nem telt bele húsz lépés már kifordult az esernyője, még a gyárakat is szidni kezdte. Magamban szétröhögtem magamat, úgy kell neki! Gyorsan beléptem az esőről és csöngettem.
-Nézd már ki van itt! Hogy merészelsz erre jönni? -mondta fülig érő vigyorral Greg és megölelt.
Az utóbbi időben nagyon megkedveltem, de mindig elkerültük egymást. Sokat járt az egyetemre és nagyon keveset ide haza, akkor pedig nem találkoztunk.
-Nagy híre van Niallnak. Menj és örvendj. De aztán told ki azt a drága fehér arcodat.
-Jól van nagyfiú! -lábujjhegyre álltam és a tüsire vágott hajába nyomtam a tenyerem- Mint a beton! Mi az ég világot műveltél?
-Ne már. Szerinted is? Első randevúra megyek Sindy-vel.
-Még is sikerült? A szőke haj, tejfel fehér bőr?
-Mennyire pletykás egy öcsém van. Atya ég mint egy vénasszony. Na gyere tökmag mert odafagysz.
Beléptem a lakásba, köszöntem és utam azonnal a kék színű fiú szobába tartott. Beléptem csendbe. Leültem az ágyra, és vártam. Megfordult és rám mosolygott.
-Szia kislány! Nagy hírem van. -mondta hatalmas nevetéssel az arcán és a derekamat fogta- Meg volt a jelentkezés! Az első próba a nyári szünet első hetében lesz és elvileg augusztus végén adják a tévében!
Egy hajszál választotta el már a sikertől, hirtelen valami a gyomromba ütött, egy érzés ettől. Ugyan már Erin nyughass! Nem fog megváltozni! Ő mindig a kis, -nálam jóval nagyobb...- ír szőke csávóm marad akit mindennél jobban szeretek.
-Huuuh. Te jó ég. -tértem magamhoz- Ez hihetetlen! Egyszerűen uuuh. Mit fogsz énekelni?
-Ne-Yo So sick-re gondoltam.
-A Niall féle ugrást is beleakarod tenni?
-Nem, lehet azt hinnék eltévedtem.
-Bolond! -belebokszoltam a karjába amitől elesett és kidőlt
-Képzeld el majd amikor olyan maradandót alkotók majd mit JB. Én is olyan nagy énekes leszek mint Justin! Komolyan alig várom már, eszméletlen lesz.
-Olyan számokat is akarsz majd írni?
-Igen, miért?
-Nem probléma ha nem fogom hallgatni? Úgy értem ha majd abból akarsz ihletet nyújtani és egész nap az fog az utcán hallatszani hogy baaaby, baaaaby uuuuuuu baaaby!
-Nem is így van! Három baby van utána oooh like megint három baby és no. Ennyire műveletlen vagy?
-Én!? De nehogy ezt énekeld. Figyeld inkább pihentesd a hang szálaidat. Ne akarj női szopránt énekelni. Maradj inkább Ne-Yo számánál.
-Kösz...  -eléggé megbántottam. Tudom nagyon jól hogy az egyik kedvence. De hülye vagyok, amikor szüksége lenne a támogatásomra ilyen szemét vagyok. Odamentem a laptopjához és a legújabb 2010-es számát belinkeltem (azt hiszem) amit még talán megvoltam hajlandó hallgatni. Talán nem egyezhet a zenei stílusunk..? Szóval nagy nehezen begépeltem youtube-ra hogy Justin Bieber, de már a J betűnél kidobott néhány számot. Beírtam a folytatást mert az nem jelent meg somebody to love. Undorodva rákattintottam. Visszamentem az ágyhoz.
-Ez egész jó. -ha-ha-ha remek vicc!- Ne haragudj. Ha még Bieber-t akarsz énekelni is melletted vagyok. -de azért majd légy szíves hanyagold...
Továbbra sem szólt. Oké hát a veséig megbántottam. Új stratégia.
-Nem hallod? Biebert hallgatok! Nincs füldugó a fülemben nézd meg. Önszántamból. Niall élsz még?
-Igen. -válaszolta mindenre durcásan.
-Méreg zsák. -mondtam. Újra odaléptem a gépéhez és beírtam amit én akarok hallgatni. "Paramore - Misery Business". Elindult és felpufogott.
-Mert ez mennyire jó... Olyan férfi hangja van ennek a csajnak és alig tudja túl énekelni a gitárt.
Oké tudom milyen ha a zenei stílusodat leszólják nélküle is, de próbáltam jóvá tenni és nem volt szándékos míg ő ezért tette. Felálltam leállítottam. Szembe álltam az ággyal -amin ő el volt fordulva így háttal feküdt nekem.
-Oké hibáztam, mint már rengetegszer, de jóvá akartam tenni és nem volt szándékos. De ha te így gondolod hát jó. Nem szólok bele. Most viszont inkább haza megyek. Örülök a sikerednek de nem tudom miért lettél velem ilyen. Helló Niall.
Aznap este hatalmas vihar volt, a szívemben és a városban is. Nem akartam megbántani de még csak meg se hallgatott. Keménynek mutatkoztam megint, de tudja mennyire nem vagyok az. Tudatában volt, hogy valójában most is belül majdnem elbőgtem magam. Talán.
Az eső erőteljesen verte a tetőt és az ablakot, csak forgolódtam és aludni akartam. Talán aludtam mikor egy kép bevillant, határozottan én voltam rajta. A hajam össze volt fogva mint ahogy otthon szokott fürdés közben vagy ha tanulok. Tavaszias, vagy ha Londonra nézünk nyárias ruhát viselek, de szomorú vagyok és sírok. Az arcom le van hajtva. A hely, vagyis a szoba ahol vagyok teljesen ismeretlen. Sose jártam itt még.

Hirtelen felriadtam a mellkasomat fogva. Egy villám becsapódási hangját hallottam amire hirtelen megijedtem és újra bevillant a kép. A múltamat nem jelképezheti mert ismeretlen a hely. A jövőmet viszont talán. Vagy csak egy idióta álom és nyugodj meg Erin...
Az utolsó döntés lenne a helyes és egyben a legnehezebb döntés. Onnantól kezdve csak ez járt a fejemben. Mit jelenthet ez az álom?

51.fejezet - Temetés

Újabb követővel gazdagodtam ti pedig az 51. fejezettel :D

 Idővel magamhoz tértem és a barátomnál találtam magam. Sötétedésre már haza is mentem újra Niall-el. Aznap éjjel mellettem aludt, az ölelése ezzel biztonságot sugallva nekem amitől eltudtam aludni.. Másnap reggel egyedül voltam már egy rövid levéllel a párnáján.
"Ne haragudj -bár úgy is tudom hogy egyedül szeretnél maradni- de ma már mentem suliba. Kérlek szépen vigyázz magadra ami alatt azt értem ne vágd fel az ereidet, ne füvezz be vagy idd magad le és ugorj ki az ablakból mert úgy gondolod szárnyaid vannak. Mondjuk értem, meg anyukádért. Niall. <3"
Kopogtattak majd anyu dugta be a fejét az ajtómon.
-Erin csomagolj! -szólt miközben egy gyűrött zsebkendővel bajlódott
-Miért? -kérdeztem zavartan
-Temetés. Ma még hazamegyünk, holnap lesz vasárnap jövünk haza.
Fogtam a legkisebb bőröndömet amibe egy fekete ruhát tettem a temetésre, néhány kiegészítőt és egy-két ruhát otthonra. Anyuval elindultunk a reptérre, Jillt leadva Georg-nak aki kivételesen nem nyafogott.
Nem voltam túl öltözve, néhányan rám is néztek a váró teremben de lehet a lefolyt sminkem miatt. Mielőtt elindultunk volta kihúztam feketével a szemem de már biztos nem úgy van ahogy a képzeletemben. A mosdóban rendbe hoztam magam és visszaültem a padra az ujjaimat tördelve.

A repülő nem késett. Időben történt minden még ha azt én most el is veszítettem csak sodródtam az árral mígnem beléptünk a kapun ahol a nagypapám életunt arccal rám nézett és csak ennyit mondott.
-Még beszélni akart veled. Téged szeretett a világon a legjobban.
-Én is őt. Papi téged is nagyon szeret, még most is.
Csendben beléptem a házba ami mindig boldog volt a lakói örömteljes kacagásától és életük hosszú történetétől amit itt éltek le. Anyu útközben megállt és a tükör mellé aggasztott fényképeket vizsgálta a könnyei pedig szaporán folytak a padlóra és ruhájára. A kert lehangolóbb volt mint a ház, a fák nem nyíltak pedig már tavasz a levegőben van, mintha leállt volna minden novembernél. Az állatok búsan sétálgattak, talán ők is tudták mi történt. Kiültem a kert végébe a kukorica sorvadt ágainak támaszkodva és csak néztem a távoli házak kéményeit és cserepes ház tetőit. Ez valahogy lenyugtatott. De a fájdalom nem távozott belőlem csak húzta a mellkasomat lefele a szememben lévő erek pedig teljesen kivörösödtek. Ezt a napot legszívesebben örökre elfelejteném, ahogy a hetet is. Az lelkem máshogy fogja fel ezt mint anyué vagy bárki másé. Az én szívemben olyan szó, hogy "halál" nincs! De ez egy hosszú történet és komplikált...
Szombat, a temetés napja: Aludni szinte nem tudtam csak vergődtem az ágyban kényelmetlenül. Még sötét volt mikor felkeltem és a fürdőszobában lemosakodtam. Felvettem egy nadrágot, pulcsival majd kisurrantam az utcára ahol végig néztem a napfelkeltét és ahogy Dennisék házában is megkezdődik a nyüzsgés, de beköszönni nem mertem. Mikor már világosság borult a környékre visszamentem és leültem az ebédlőbe. A temetés délelőtt tíz órakor kezdődik. Addig reggeliztem pár falatot, megetettem papával az állatokat és elkészültem. Még egy sulis bálba vettem anno egy fekete ruhát azt viseltem ezúttal, egy fehér nyaklánccal ami a nagymamám kedvenc színe volt. A hajam göndören omlott a testemre, a sminkem fekete volt és füstös a cipőm egy közepes magassarkú.

Nem szeretem a temetéseket, mindig kiakadok. A ceremónia alapjában véve szép volt és megható. A sminkem 85%-a biztos lefolyt. Legtöbb ideig én maradtam ott elhelyezve saját csokromat. 

-Hiányozol mama. Örökre a szívemben maradsz Te is tudod...-Lassan elsétáltam követve a többieket. 

-Részvétem Katy.
-Köszi Dennis. -azonnal felismertem hangját, december óta nem láttam, ideje volt kikérdezni Cathy-ről - Nem is láttalak. Mi újság?
-Hátul voltam, nem vagyok rokon csak szomszéd. El vagyok, megy a suli nagyjából.
-Pedig pont azért hajtottad el Cathy-t, hogy jól menjen.
-Te ezt hol hallottad? -csodálkozott.
-Ő mondta. A legjobb barátnőm.
-Ja tényleg. Még nem vagyok kész egy kapcsolatra.
-Ez a leghülyébb érv amit valaha hallottam.
-Mióta lettél ilyen nagyra a végzős csávóddal aki miatt elfelejtetted a régi barátaid?
-Ha érdekelne mi van velem írnál. Tudnád hogy mennyire rühellek suliba járni az osztály klikkjei miatt és hogy majdnem elcsapott egy kocsi mikor megtudtam mi történt itt. Dennis általában egy fiú keresi a lányt. Ha cseppet is érdekelne mi van velem keresnél...
-Vagy... áá hagyjuk. -hagyta rám és ott hagyott a sírkövek között.
-Várj! -kiáltottam utána hirtelen fogalmam sincs miért, abban a pillanatban visszafordult és odajött újra- Ne haragudj. Nem tudom mi a bajod, de én is kivagyok és nem segít ha ordítozol.
-Szeretek egy lányt aki még csak ember számba se vesz.
-Óó. Beszéljek Cathy-vel?
-Cathy nagyon szép lány, egyenesen gyönyörű a barna hajával ahogy van meg minden, de igaz amit neki mondtam, nagy a távolság és szerintem jobbat érdemelne.
-Ne légy szomorú hülye gyerek. Ha elhajt nagy idióta a csaj. -öleltem át és sétáltunk vissza a tömegbe. Többet nem sírtam. Kezdtem felvidulni, vagyis figyelmen kívül hagyni a szenvedést.
A gyász szertartás utáni ebéden tovább folytattuk a csevegést, mellőzve a vihogást, elvégre még is tudjuk hol vagyunk. Eszembe jutottak a régi idők mennyire jó volt annyit ugratni és lógni a másikkal. Hiányoztak ezek a nyarak, nagyon. Este pedig miután becsomagoltam, papával a nappaliban ültünk a két fotelban egymással szemben.
-Sokszor láttam, hogy nézted ezt a ruhát -elővette a piros virágmintás öltözéket és felém mutatta- ő úgy se hordta már és én neked adom.
-Köszi. -mosolyodtam el és összehajtottam- Megleszel egyedül? Így nagyon csöndes ház.
-Nem félek a sötétben. -vetett vigyort ráncos képére amitől megnyugodtam.
-Szólj és jövök, bármikor.
-Öt éves is elmúltam hatvan éve. Nem ennek a Dennis kölyöknek van köze ehhez?
-Papi van barátom. Tudod! Niall.
-Hát persze a szíved választottja és Mamó kedvence.
Mamó. Ezen majdnem itattam az egereket. Mindig így hívta. "Mamó forr a leves!" "Vedd takarékra Papó!" -kiáltotta vissza a kertből. Annyira szerették egymást, szebb történet volt az ő szerelmük mint a Rómeó és Júlia. Ha megírnám könyvbe keresnék vele annyit mint ezek a mai írók, vagy nem, ez a történet így gyönyörű ahogy volt így igaz és mesébe való. Bízom benne, hogy az unokám is ezt fogja gondolni amikor meglát minket Niallel egy sötétzöld színű nyugágyon lassan hintázva sárgás árnyalatú párnákon és pokrócon ülve. Ő lesz az én Papóm én pedig az Ő Mancija.
Mikor magamhoz tértem mindenből átmentem a saját szobámba.
-Szia. Beszéltem Dennissel, személyesen. -hívtam Cathy-t
-Helló, köszi hogy megtetted de már nem érdekel.
-Akkor értem miért mondta, hogy szeret egy lányt aki ember számba se veszi. De azt mondta nem te vagy. Habár a büszkesége miatt letagadta.
-Engem pedig már nem érdekel komolyan! Bocsi de le kell tennem szia.
Nagyon barátságtalan volt most velem. Nem tudtam választani, Dennisnek szerezzek boldogságot, vagy értsem meg Cathy döntését?

50. fejezet - Megtépázva

4000 kattintás, vélemények -szavazás, és komment (nem csak itt kaptam)- köszönöm :))!

...amikor pedig beléptem megcsapott a cigaretta szaga...
Nem kellett többé erősnek mutatkoznom de még tartottam magam. Sétáltam a szag után mert nem értettem honnan jön. George inkább széttépné valamelyik ingét mint hogy egészségtelen dolgot tegyen. Jill kizárt. Anyu már leszokott... -beléptem a nappaliba- vagy visszaesett.
-Anyu!? -a fotelben ült tele zsepikkel és a mellette lévő ezüst sophie dobozzal.- Mi történt?
-Meg...halt. Meghalt... -nyögte ki sokadjára- El-el-elment... -zokogta.
-Ki? -kérdeztem értetlenül de rossz előérzetem támadt. Tudni akarom? A gyomrom görcsbe rándult.
-Anyu, anyu meghalt! -tört ki belőle és elnyomta a cigarettát majd összeroskadt.
Bennem elsötétült minden. Nem hallottam mit mondott utána. Semmi élet jel körülöttem. El sem tudtam tőle köszönni. Elment. Elhagyott engem, minket! Nem! Így a jobb neki. -robbant ki belőlem a jóságos énem- De senkinek se jó. Nagypapa! Kérlek tréfálj, nem hagyhatott minket itt. Nem akarok így élni. A nagymamám hogy vehették tőlem el őt? -a gondolataim fékezhetetlenné váltak és kirobbantak belőlem a sokk féleség után.
-IGAZSÁGTALAN! Nem mehetett el! Nem halt meg! -tomboltam végig a szobán de csakhamar eljutott az agyamig amit hallottam- Elhagyott minket...
Az idő nem telt csak feküdtem ráfolyatva a fekete sminkemet a bordó dísz párnára és benedvesítve az egészet. Sötétség ült ki a szobára mikor kattant az ajtó és George lépett be. Nem kellett neki sok idő míg rájött hol vagyunk. Odaült anyu mellé és átölelte. Ő tudta !?!
-Te tudtad? -mordultam rá- Mi az hogy elmondtad neki nekem meg nem? Neki nem rokona!
Úgy ahogy voltam kimentem az utcára. A kabát végig a hátamon hevert szóval nem dideregtem. Nem kerestem társaságot se fényt. Arra mentem amerre szemem látott főleg elkerülve a város tömegét. Lekuporodtam valami tövében. Valószínűleg egy épület lehetett. És csak bőgtem. Bőgtem mint egy kisgyerek akit magára hagytak, úgy viselkedtem mint akinek kiirtották volna a családját. A szívem vagy lelkem egy darabja meghalt. Ezt már fogalmam sincs hogyan tudom feldolgozni...
Az az ember, néni aki már akkor is szeretett mikor azt se tudtad hogy létezek. "Amikor megszülettél ő akart először rád nézni, nem haragudott semmiért csak mosolygott és teljes szívéből szeretett, jobban néha mint a saját szüleid. Bármit megtett érted, és a világon a leghatalmasabb szíve neki volt"-fuvallt nagypapám egy mondata végig az agyamon- elhagyott. Örökre. Nem leszek képes ezt felfogni mert ilyen nem történhet meg. Sorba mennek el a szeretteim tőlem elhagyva engem és másokat. Ilyenkor minden eszembe jut. Legutoljára nyolc éve éreztem magam így, képes lennék bármit tenni hogy láthassam. Beszéljek vele és megöleljem. De ez már csak képzelet míg az én szánalmas személyen nem hal meg. Nem tudok felállni. Csak sírni tudok összekuporodva. Ha kell itt éjszakázom megfagyok de arra hogy hazamenjek képtelen voltam. A szívembe egy hatalmas éles kés vájódott ami mozgott darabokra szaggatva az érzéseimet az előtörő emlékeim pedig a felszínre jöttek. Az érzés borzalmas volt.
-NAGYMAMA! -ordítottam a sötétségnek- nem hagyhatsz el! GYERE VISSZA!
-Részvétem. -szólt egy hang mögülem meg se rémülve idióta üvöltözésemtől, én se ijedtem meg, pedig lehetett volna akár szerv kereskedő aki a fejemre dobna egy zsákot és most azonnal betuszkolna egy fekete kocsiba és vinne eladni. Nem érdekelt mi fog következni.
Az illető azonban továbbra is maradt. Valahol éreztem legbelül hogy ismerem. Talán megint sokkba eshettem. Következő emlék képem a reggel volt. Felébredtem a tegnapi a ruhámba az ágyamba. A földön meg volt ágyazva egy matrac de senki nem volt rajta. Kiléptem a szobából. Egyesével és életuntan lekecmeregtem az emeleten. Niall volt a konyhában anyuval. Mit keres itt?
-Niall?
-Erin! -szaladt hozzám- Minden rendben? -ölelt meg szorosan.
-Nem. Semmi sincs rendben. -görnyedtem le a székre az a bőgés rohamomat vissza tartva.
-Nagyon sajnálom! -mellém húzott egy széket és öleléssel mutatta közelségét
-Mennyi az idő? -kérdeztem zavartan
-Tíz körül lehet. -válaszolta mélységes nyugodtsággal anyu
-MI!? -pattantam fel- Neked suli van! Haló! Érettségire készülnöd kellene. Miért vagy itt?
-Aggódtam. Egy napba nincs még semmi. -vonta meg a vállát a szőkeség visszahúzva maga mellé
Beletörődtem és egyben nagyon is örültem annak, hogy velem maradt.
Felöltöztem, ami egy sötét farmer nadrágból állt a csizmámból és egy vastag zöld  csónakos vállú pólóból. Ő rajta egy piros ing volt amit már párszor láttam rajta. A parkba mentünk kézen fogva némán mikor kitört belőlem a zokogás. Elsőre furán néztek rám mert a semmiből kezdtem pityeregni miközben legbelül megőrültem a veszteségből az emlék túlöntött rajtam és majdnem elájultam, vagyis csak szerettem volna ön tudatlanságba kerülni, elfeledkezni minden problémámról.

Gyorsan átölelt magához szorítva én pedig nem törődve a külvilággal bőgtem, sírtam, zokogtam.
-Sírd ki magad. Ne légy erős. Nyugodtan. Jobb lesz. -mondta Niall mire a nyakát átszorítottam és szenvedtem tovább.
A nagymamám elment, Istenem a lelkem egy része felégett. Nem akarom ezt. Felakarok én is adni mindent. Látni akarom minden elhunyt szerettemet. Hosszas percek teltek el így. A halál gondolata foglalkoztatott. Újra. Már másodszor az életemben, lehetséges ez? Mi dolgom van itt nekem? Én miért nem mehetek utánuk?
Ne! -súgta egy hang, ijedtemben ellöktem magamtól Niallt és körbe néztem rettegve. Hallottam egy hangot. Tehát bediliztem, korrekt ezt már vártam, régóta a levegőben volt.
-Nem tudom mire gondolsz de hagyd abba! -mondta Ő az arcomat megsimítva- Ne érdekeljen a halál és semmi hasonló.
-Te... honnan tudod mire gondoltam?
-Suttogtad végig. Már vagy húsz perce vagyunk itt. Figyelj ne menjünk haza? Vagy leülsz? -az aggodalom nagyon lesült róla én pedig egy elmebeteg baromnak tartottam magam amiért ráhoztam a frászt.
-Ne haragudj. Most talán inkább egyedül lennék.
-Kérlek! -szaladt utánam miután gyors tempóban elindultam- Ne tegyél kárt magadban. Hadd legyek veled. Féltelek!
-Semmi gond! -hadartam és próbáltam rögvest átsietni a zebrán.
-ERIN!
Azonnal átfordultam nem értve mit akar. Megint lassan telt minden... Autó dudálás, Niall üvöltése. Farkas szemet néztem az kocsi sofőrjével. Alig egy méterre. A lábam megremegett és elestem. Szédültem, fájt a fejem és tompán láttam. Hirtelen sokan lettek körülöttem de a fele ugyanúgy nézett ki.
-Hallja amit mondok? Hányat mutatok a bal kezemen? -kérdezte egy idegen
-Nem... nem értem vagyis jól vagyok. -két kezemmel a levegőbe kapaszkodva próbáltam felállni ami sikerült és elindultam hazafelé.
-Nem hagylak egyedül. -mondta egy mély hang amit figyelmen kívül hagytam de újra belekapaszkodtam a levegőbe és egy ház falába.
-Gyere. -felkapott és elsötétült a világ.

49. fejezet - Nem ismertek!

Halihó. Köszönöm a 3800 látogatót! 
Ha érdekelne valakit a kritika amit az oldalról írtak itt megnézheti :). Nagyon örülök az új olvasóknak és a kommentnek is :DD

...Kezembe vettem a fekete színű öngyújtóval együtt és megakartam gyújtani. De csak szikrája volt, nem gyulladt. Ekkor tértem gyorsan magamhoz. Mi a frászt csinálok !? Nem teszem tönkre magam két beképzelt apuci kislánya miatt!
Letettem a földre és elmerengtem válaszra várva de nem jött semmi csak a gondolatok amiket hozzám vágtak. Ekkor újra felemeltem és addig próbálkoztam beizzítani míg nem sikerült de végül már a szikra sem jött. Valaki beakart nyitni, majd kopogott reflexből gyorsan bevágtam a dobozt, vissza a helyére. Megtörültem az arcom és kinyitottam az ajtót. Anyu volt hogy megkérdezze mi a baj. Elhajtottam a lehető legkedvesebb módban. Visszanéztem a szekrényre. NEM! -parancsoltam magamra és kinyitottam az ablakot hogy kiszellőzzön a zűrzavaros fejem.
Újra annak a jelentéktelen senkinek éreztem magam a suliban mint régen. Habár ott volt Niall nem zavartam, sose kerestem meg mert már elindult a nagy érettségire való felkészítésük, folyamatosan próbál és gondolom a legkevésbé hiányozna az a lány aki újra idegesítettek az iskola "nagy lányai".
Kedd reggel mikor felébredtem még pizsamában lementem az ebédlőbe reggelizni mert elmaradt az első órám ami a testnevelés volt.

Nyugodtan megettem a zabpelyhemet kényelmesen elhelyezkedve. A zavartalan perceim ekkor fejeződtek be. Elkezdődött a nyüzsgő városi élet, az út a suliba és életem talán legkínosabb napja. :
Békés és unalmas napnak indult, a lámpa előttem váltott pirosra, és a földrajz órán lassan elaludtak az osztálytársaim a zsebem pedig hirtelen felrezdült. Az első padban rizikós volt megnézni milyen értesítőt kaphattam de ha azt nem veszi észre hogy a mellettem ülő Zarina kémiára tanul ez se fog feltűnni. Emily:
"Most kaptam levelet hátulról: Mindenki jöjjön a tanuló klubba szünetben, fontos!! A strébereknek ne szóljatok! Cam , Jenn ,Joii! Gondoltam azért megírom..."
Hátra néztem és halvány mosolyt vetettem az egyébként álmos arcomra mikor visszaküldtem egy "Köszi, elmegyek!" választ. Azonban jobban tettem volna ha inkább bezárom magam a szekrényembe.
-Hé tizedikesek és többiek! -üvöltött Joy- Mi mint diáktanács elnökök elmondunk nektek egy igazán fontos dolgoz. Csak hogy tudjátok mifélék járnak ide.
-Szóval! -vette át Camila a szót- Nem régiben jött egy új társunk. Aki csak hazudni tud. Azt hazudta nincs apja és sajnáltatta magát miközben van. Nem lenne más mint Erin Kate vagy ki a frász Parks. Jeny látta az apját. Gondoltuk érdekelne mennyire vegyétek bizalmatokba a bevándorlót.
Jenys csak pózolt és idétlenül nevetett. Egy voltam a tömegből mégis úgy éreztem mintha egyedül lennék és hatalmas űrt éreztem magam körül. Most vagy soha de megteszem! Előre törtem a tömegben fellökve azokat akik a szünetben engem szoktak. Felléptem a fotelre ami üres volt. És hirtelen csak pörögtek az események. Nem sokára az igazgatói irodában találtam magam...
-Ez nem megoldás! Miss Parks én úgy vettem fel magát mint tisztelettudó tanuló! Nem mint a helyi tróger banda vezére! Verekedéssel nem lehet megoldani semmit!
Igen verekedtem. De ki nem tette volna meg ebben a helyzetben? Lelöktem az észjátszó pózolót aki a tömegbe esett és pofán vágtam Camillát akinek a korrektora nyoma a kezemen maradt és vörös hely mutatja kezem nyomát. Az igazgató kicsike lány már szaladt apucihoz. Joy lerántott az ülésről és megcibálta az ingem válaszul ellöktem magamtól és neki is lekevertem egy pofont. És most itt állok az irodában ahol elrontottam az életem, valószínűleg.
-Tudom Mr. Armer. -mertem megszólalni közel öt perc múlva- De Camila nem beszélhet hazugságot az apámról nem ismer és ilyet nem mondhat! Már nem először igazgató úr!
-Apuuu hazudik. Hétvégén a Starbucksban a cipőtrendekről beszéltünk.
Nehezen álltam meg hogy újra fel ne álljak. De akkor tényleg kicsapnának. Megúsztam egy beírással amin megkérték a szüleimet fáradjanak be. Továbbá nem mehetek osztálykirándulásra nyáron. Nagy ügy! Nem akarok egy hetet elpocsékolni az életemből hogy lássam némelyik osztálytársam áááh! Hagyjuk hazudok magamnak! Nagyon elszerettem volna menni Wales-be!
Miután hazaértem anyunak azonnal megmutattam és elmeséltem neki az én verziómból. Talán hitt nekem talán nem. A munkája jobban lefoglalta. Átsurrantam Niallhez aki épp próbált. Megzavarva őt letelepedtem az ágyára tovább hallgatva míg észre nem vesz. Befejezte és levette a fülhallgatót fejéről megállítva a telefonján egy alkalmazást ami valószínűleg felvette. Akkor ezt is elrontottam. Közbe az ágyon heverő gitárral szórakoztam ami botrányos hangokat adott ki. Ehhez sem értek. Még valami amit kilehetne írni akár twitterre! De Niall akkor is felvidított, elérte hogy mosolyogjak boldogan, magamtól!

-Miért nincs rajtad zokni?-kérdezte szemöldökét megemelve mire felnevettem.
-Elfelejtettem. -válaszoltam mintha óvodás lennék- Újra az elejétől légy szíves!
Elkezdte ezúttal karokiban én pedig békén hagytam a hangszert csak a takaróval játszott a lábam. A végén felültem és tapsoltam a lehető legnagyobb hangzavart keltve.
-Akkor most te. -nézett rám és odanyújtott egy marék tollat mikrofonként.
-Nem rontották így is eléggé el a napomat a gráciák most még vigyelek is hallás vizsgálatra majd?
Csak azért is rábeszélt ezért beírtam youtube-ra az első eszembe jutott számot: Taylor Swift - Mean -ez valahogy tükrözte a napomat-.
-You with your words like knives....-kezdtem halkan majd a refrénnél belejöttem de azonnal lehalkítottam magam mikor Niall alig észrevehetően a füléhez tette a kezét mintha a fejét vakarná- sürgősségi járat szükséges?
-MI? -viccelődött- Sípol a fülem. HALLASZ?
Ezt valahogy viccre tudtam venni és térdre estem a nevetéstől. Mert nem vettem vettem komolyan tudtam hogy vicc, nem igaz nem hazugság csak ugratás. Miért érdekel mások átkozott véleménye? Miért nem tudok magamnak megfelelni?
-Hé! Semmi bajon komolyan! -bizonygatta az arcomat fürkészve majd visszahúzott az ágyra maga mellé, ekkor tértem magamhoz- Ó hogy a jó... életbe! Ne haragudj. Elfelejtettem mi történt.
-Hm? -felnéztem- Ja semmi nem azon gondolkoztam. Azt poénra vettem.
-Talán azért még se kellett volna elsütni a mai napod után. Nem is vettem figyelembe hogy téged ma hogy megtaláltak. Hallottam egyik osztálytársamtól akinek a húga ott volt. Nem tudtalak megkeresni mert próba érettségünk volt és...
-Tudom, nem kell magyarázat. Megoldottam egyedül is, szerinted kilenc éven keresztül mit csináltam otthon? Nem akadtam ki csak az idegesség vezérelt.
-Előttem ne legyél kemény tudom milyen vagy. Kérlek! Tudom mennyire felsebzett ez az egész. Beszéljek az igazgatóval?
-Nem tehetek róla érdekel mások véleménye de elviselem erre tanított az általános iskola és a gimnázium első éve: elviseljem ahogy kiröhögnek vagy cikiznek. Biztos voltam benne hogy itt sem fog megszűnni ez az egész. Jól vagyok.
Jól? Egyszerű válasz még ha a lelkemből egy darab fel is égett a fájdalomtól amiért erősnek kell mutatkoznom. Niall előtt persze nem kellett volna mert látta mi a valóság. Nem tudtam átverni. Hazaindultam nem sokára hagyva tanulni és magam is elkezdtem felkészülni a holnapi ítéletnapomra.
Pontosan az történt amit vártam és amit idáig is megtapasztaltam. Amikor beléptem senki sem nézett rám mint mindig lehajtott fejjel sétáltam el egészen a szekrényig kivéve a tankönyvem és füzetem. Amikor becsuktam és a terem felé indultam -maszk (kabát; sál; sapka..) nélkül- mindenki rám nézett és susmogni kezdtek. Nem is ismernek és elítélnek. Ennél jobban semmit sem utálok. Csak élném túl a rám váró hét órát és a szüneteket. Mit meg nem adnék rajta. De nem bírtam, a sírás a torkomon volt egyfolytába mert nem maradt abba a piszkálásom. Ötödik óra után hazajöttem rosszul létre panaszkodva, ami meg is volt, lázas lettem. Kinyitottam a zárat mély levegőt véve és amikor beléptem megcsapott a cigaretta szaga...

48. fejezet - Hétvége

3600 látogató, köszönöm :D!! 

Talán az egész utca hallotta a veszekedésemet George-al aznap mikor anyut felhívta a tanárom, de a nevelőapám ment be és hozta haza a témazáróm fénymásolatát. Utólag visszagondolva fogalmam sem volt mi ebben akkora tragédia. Azt hittem rosszabb lesz, én egyesre tippeltem erre elém vágta a hármas dolgozatom. Ugráltam örömömben! Persze a tanárnak furcsa volt az idáig majdnem kitűnő eredményemre. A fejmosás folytatódott kémia jegyemmel és a nyelvi szintfelmérőkkel de azok már csak enyhe letolások voltak. Mindezt égig meresztett szemekkel hallgattam végig miközben ettem vagy a telefonomat babráltam -általában megosztva Cathyvel vagy Niallel- szóval semmi nem maradt meg abból amit mondtak. Ez volt a célom. Nem romlottam meg csak nem érdekelt hogy lerontottam a jegyeim. Nem anyu vagy George hibája, és kifogom javítani. Felesleges máris kiakadni és ordítozni hogy egy bányában fogok dolgozni vagy az országúti földeken kapálni. Különben is! Ma már mindenféle modern gépekkel aratnak vagy vetnek.
Túl éltem ezt is ahogy a hetet. A péntek valósággal elrepült, csak akkor váltott normális tempóra mikor a negyedik órám utáni szünetben láttam hogy havazik. Londonban? Tényleg esett és tényleg a brit fővárosban. Estéig el sem állt, és mikor a vacsora ideje is elérkezett hallottam a nappaliból a konyhából szűrődő magas női hangot az időjárásról beszélni:
-Fővárosunkat, Londont ma délelőtt hidegfront érte amelyet az elmúlt öt évben nem tapasztaltunk. Esik a hó, és ez várható holnapra is. A gyerekek kiélvezik a hirtelen jött időt, míg a felnőttek próbálnak épségükre vigyázni...
-Még én is gyerek vagyok úgy hogy holnap megyek és kiélvezem ezt az időt.
Egy szót se szóltak de láttam mindkettőjükön, hogy legszívesebben rám zúdítanának egy adag fejmosást a felelőtlenségemről mert nem tanulok. Szerintük. Ugyanis miután befejeztem az evést felmentem tanulni amit majdnem éjfélig abba sem hagytam. Minden írásbeli leckémmel végeztem amit ma kaptunk vagy hétfőre kell megcsinálni. Mielőtt a lámpámat leakartam volna kapcsolni a telefonom csicsergett. Niall írt.
"Holnap mit csinálsz? Nem lenne kedved elmenni valahova?"
"De igen!"
"Holnapra találj ki valamit mert nagyon fáradt vagyok :(. Jó éjt <3"
"Megálmodom :). Aludd ki magad, szeretlek <3!"

Reggel felültem és megvakartam a szemeimet. Álmosan kinyitottam őket és a homályosságból egyre élesebbé vállt a kilátás így felálltam és kinéztem az ablakomon. Daraboknak de megmaradt a hó ahol nem lucskosodott össze az autók vagy a járókelők miatt. A délelőtt szinte szemrebbenés alatt elsuhant míg tanultam több-kevesebb sikerrel. A biológia házi dolgozatom hiányzik amit inkább elhessegettettem a fejemből, lenyűgöző téma: olyan vírus amitől kórházba kerülhetsz. A tervem már meg volt fel is jegyzeteltem egy lapra amit a notebookom billentyűzetére tettem majd összecsuktam és felvettem egy farmert vastag sötétkék-lila csíkos pulóverrel, kabáttal és sállal. Az utcán azonban így is hideg volt de kibírtam. Ő rá gondolva azonban mindig elönt a belső melegség. Most is így történt. Felöltözött azonnal mikor közöltem vele a titkos tervemet, a legújabban kitaláltat pedig mikor elindultunk:
-Komolyan szánkózni szeretnél? Az a gáz hogy nekem nincsen...
-Csak hülyítesz. Nem az arcodból levéve egyáltalán nem. Nekem pedig otthon van a padláson. Oké akkor új terv kell.
-Holland Park. Te meg én. Csak egy két percnyire van innen, na? -vetette fel a szőkeség mellettem
-Lényeg hogy veled lehessek! -válaszoltam átkarolta a derekát majd átsétáltunk az utca túl felére.
Beléptünk a parkba ahol egy-két ember a kutyáját sétáltatta mélyen belebújva téli kabátjába. Elsétáltunk kézen fogva az úton -remélhetőleg- nyomot hagyva magunk után. Nem sokára le is esett hova vezet. Már majdnem ott voltunk ahol minden elkezdődött. Ahol újra élhettem az elmúlt hónapok boldogságait, a park egy elrejtett zuga a két paddal. Egy pillanatra megálltam és mosolyra húztam a számat.
-Jössz? -kérdezte tétovázva Niall, mire azonban bólogatni tudtam volna megfogta a kezem.
Kedvem támadt viccelődni, vagy a tudatalattim talán erre vezérelt. Megfogtam mindkét vállát és ráugrottam. Elsőre nem vette a helyzetet és a csizmám csupa hó lett mert leestem. Másodjára sikerült, és úgy csüngtem Niall hátán mint egy kis majom.

Egészen jól bírta, néha feljebb csúsztatott és végül letett a padoknál. A lábam zsibbadni kezdett ezért idióta mozdulatokat csináltam amire nevetni kezdett.
-Úgy szeretlek manci!
-Manci? -nevettem el magam- Ezt hol találtad ki?
-Tessék! Elrontja a pillanatot amikor szerelmet vallok... Még ilyet!
Mélyen vizsgáltam a két kék szempárt aki engem bámult. Érzékeny tekintetet vettem majd kimondtam:
-Én is csak váratlanul ért! Niall én szeretlek!
Átölelte a derekamat. Majdnem könnybe lábadt a szemem de erősként mutatkoztam. Átfogtam a hátát.
-Az első szerelemnél már csak a második lehet jobb. -mondtam és halvány csókot lehetem arcára.
Szorosan átfogta szerencsétlen testemet és magához vont. Folyamatosan az illatát lélegeztem ami megbolondított. Ez már szerelem...
"Ez a mai nap csak a szerelem körül forgott. Mikor valaki azt mondja, vagy én azt mondtam nem érdekel! hazudtam magamnak. Féltem a szerelemtől, pedig a legcsodálatosabb dolog. Lenni Valakinek valakije. Amikor szerencsétlenül bevánszorogtam a volt sulimba, és beleütköztem egy barna szempárba csak sejthettem mi vár rám az életbe. Nem mertem sose kockáztatni inkább szenvedtem mikor láttam a villamosról mennyire értéktelen vagyok. A srác beszélt azzal a másikkal. Én addig csendesen elköszöntem amit nem hallottak és inkább hazasétáltam, a könnyeimmel küszködve miközben adtak egy tánc csapatba valójelentkezést. Vagy ami jött. DE NEM! Az még csak az első akadály volt. Elérkeztem a szerelemhez. Mikor inkább kapsz egyest kémiából vagy bármelyik debil tantárgyból hogy Rá gondolhass, felidézd a pillanatot amikor Ő a karjaiban tart. Őrültnek lenni mert boldog vagy. Hatalmas telefonszámlát csinálni. Sokkal jobbat kaptam mint érdemelnék. És kimondom jó érzés! Jó mikor odajön a szekrényemhez azzal a dumával hogy hiányoztam és átölel. Becsapni az ajtaját, és beverni a hátamat a kulcsba hogy szemébe nézhessek. Mikor pedig megcsókolom... a világ megáll. Néhány lány beszél rólunk. De csak irigységből. Később visszahallom mennyire irigyek azok a lányok akik én is voltam szingliként: stréber címkével leragasztott diákok, akik valójában szépek csak a beképzelt "én-én-én" lányok összetiporják az amúgy is apró önbizalmukat. Jó érzés az a lány szerepe aki Niall Horan barátnője, még ha nem is híres.  Erin" 
Becsuktam puha borítású naplómat és végigdőltem az ágyamon. Az idő már későre járhatott ezért el indultam a fürdőszobába. A forró fürdő után felmelegedve kicsit frissebben visszasétáltam és neki álltam kijegyzetelni a fontos dolgokat a házi dolgozatba. Mikor végeztem lassan álomba merültem egészen míg üvöltésre nem riadtam fel:
-ERIIIIIIIN! Szánkózni akarok! -tört be nyafogva a húgom elkezdve ugrálni az ágyamon.
-Otthon van a szánkó hagyj békén vakarcs. -válaszoltam idegesen és magamra húztam a takarót
-Gonosz vagy! -mondta és kiszaladt a szobából nem sokára üvöltve anyunak. Felhorkantam és lassan felkeltem. Visszavágyok a tegnapi napomra. -gondoltam.
Nem tévedtem tényleg jobb volt. Megcsináltam a házi dolgozatot de közben Zarina átküldte e-mailben a történelemből való kötelező olvasmányt szerdára. Kiakadtam. Nagyon csúnyán, de nem rá. Szerdára?!? Összeszedtem magam és rohantam a könyvtárba ami három utcányira van. A nő már megismert és mosolyogva köszöntem neki. De a könyv nem volt ott, holnapra hozza vissza az utolsó kivevője. Hazafele beugrottam egy Starbuckba. Vettem egy vanília lattét -jól felmelegített- a mögöttem lévő asztalnál ismerős hangokat hallottam. Rólam beszéltek. Elsőre nem ugrott be ki de próbáltam értelmezni a lehető legjobban.
-Nem hanem egyszerűen csak szánalmas! Nézz már rá. Figyelj mekkora stréber már de ez most mellékes. Annyira szerencsétlen is egyszerűen láttad pénteken? Mikor eljátszotta mennyire fontos ember hogy telefonált miközben ment le a második emeltről gondolom a könyvtárba okoskodni? Na hogy ott annyira bele volt merülve a gondolom kamu telefonálásába és az utolsó két lépcsőn átesett. Annyira egy szerencsétlen az a csaj. Mégis mit lehet rajta szeretni? Ráadásul még ott elesni feldöntve a végzősöket. Szerintem szándékosan csinálta!! Ott volt Oliver! Hát persze te hallod tuti felakart előtte tűnni mennyire menő és beégett ha-ha-ha! -majdnem kiköptem az italomat de az túl feltűnő lett volna ezért "csak" lecsaptam az asztalra kilöttyentve véletlenül pár cseppet amit gyorsan letöröltem egy zsebkendővel tovább hallgatva -immár felismerve- Camila hangját.
-Amúgy tényleg. -folytatta Jenys, a suli igazgató lánya- De Oliver még csak rá se nézne Joy múltkor beszélt vele és azt mondta hogy a magas szőke hajúakra bukik. Akár az diri kislánya is lehetne az a szép lány. De az a vörös törpe takarodjon már haza a putrijába! Fúj már! Ja és még valami!! Tudod van az a sztori az apjáról, hogy sajnáljuk. Még szünetben láttam mikor jöttek haza valahonnan. Vagy két anyja van aki közül az egyik átműttette magát pasira vagy az a csitri egy hazug kis senki. Ezt nyilvánosságra hozom hétfőn!
Könnybe lábadt a szemem és a számat nehezen tudtam fékezni. Az öklöm annyira szorította a másik csuklómat hogy majdnem felüvöltöttem a fájdalomtól. Megittam az utolsó pár cseppet is és a papírpoharat összegyűrtem kidobva a szemetesbe és kisétáltam az üzletből. Utánam szóltak:
-Szánalmas vagy Parks! Még hallgatózol is?
-Ja! Tűnés Piroska! Hány farkast akarsz becserkészni? Vagy hány majmot inkább? -próbálkozott Jeny de az övé inkább nevetséges volt mint sértő.
-Csak nem mész a temetőbe a kamu apádhoz sírni?
Bemutattam nekik és kisétáltam majd az utca végétől elfutottam. Mikor hazaértem már patakokban csörgött a szememből a könny és bezárkóztam a szobámba.
Nem szándékosan estem el! Niall hívott hogy merre vagyok és nagyon nevettem azért estem el. Gyorsan és gondolkodás nélkül a titkos dobozomat kutattam fel. Amiben a tartalék pénzem van és egy öt szál cigarettám amit még nyolcadikba vettem egy volt osztálytársamtól mikor kibuktam mindenre. Kezembe vettem a fekete színű öngyújtóval együtt...

47. fejezet - Mint régen

Helló. Bocsi a késésért -tudom hogy senkit sem érdekel- de most nagyon megtaláltak minden tárgyból és a magánéletben is egyik nap. Köszönöm viszont az új rendszeres olvasómat :D!
 Jó olvasást :

-Hiszen te remegsz! Gyere be nehogy megfázz! -Niall becipelt a melegbe rám adva a kabátomat. Kezdtem magam jobban érezni. Lassan újra vissza zökkentem a hangos valóságba. Mindez perceimbe telt. Bambán bámulhattam magam elé mert furcsán néztek rám páran. Megráztam a fejem és elkezdtem színlelni a laza bulis hangulatomat. Idővel elmúlt a színjátszás, és már tényleg jól éreztem magam. Néha koccintottunk és ittunk. Hajnali háromkor kimentünk az udvarra ahol a telefonról szóltak a romantikus számok és újra megpróbáltunk valami romantikus táncot. Számomra tökéletes volt, Niall lába nem ugyanezt mondhatta, ahogy az enyém se. A telefonom lemerült, illetve csak a kép sötétült el. Ekkor kikapcsolta és elkezdte dúdolni a számot amivel a műsorra készül. Vállához dőltem. A bal lábammal a ritmusra doboltam a csípőmet pedig ugyanúgy mozgattam a dalra. A refrént pedig alaposan elrontottam: bele énekléssel. Elmosolyodott és magához vont, alig kaptam levegőt ahogy a kabátjához vont ezért kikényszerítettem magam valamennyire, hogy láthassam az arcát. Csodálva néztem a gyönyörű szempárt amik rabul ejtettek. Az agyam levetített valamennyi együtt töltött gyönyörű pillanatot. Még mindig képtelen voltam elhinni amit kaptam az élettől. Még mindig egy vesztesnek tartom magam, azt hiszem álmodok, velem ekkora csoda nem történhet meg, ennyire boldog sose voltam, az életnek ezt a részét még nem tudtam élvezni eddig. Még egyszer beszívtam az illatát amitől a gyomrom egy tripla szaltóba ugrott majd kellemes melegség töltött el.
Az érzés végig járta a napomat mikor délután felkeltem. Aznap összepakoltunk a holnap hazaútra. Hát igen, újra Londonba  megyünk. A menetrend szerinti  10.45-ös dublini járatra szálltunk, az utat végig nevettük és beszéltük, nem telt el perc hogy egymásra nem néztünk volna, végig magához vonta a testemet. Dél után öt perccel leszállt a gép, majd egy háromnegyed óra múlva épp az ajtót nyitottam. Niall ragaszkodott sőt elengedni nem akart úgy hogy nem kísér haza de náluk áll a bál a rendrakás miatt ezért gyorsan meglógtam. Egy óra alatt lebonyolítottam mindent és felhívtam Zarinát. Ő még néhány osztálytársunkkal volt szilveszterezni. Az idő nagyon csalós volt, mert bár úgy tűnt meleg van jól esett a kabát.

Elsétáltunk a belvárosba, a Big Ben-hez. A hídon megálltunk a vizet bámulva. Itt elmesélte a szünetét, és ahogy levettem a tanulás körül forgott szinte végig. Nálam ez teljesen kimaradt. Eszembe se jutott mindeddig a hétfő, mikor újrakezdődik a suli. A fejemből a téli szünet első napján kirepült a kémia házi dolgozat kísérlettel, és a fél évi nyelvi szintfelmérőim. A matek témazáróról szó se essen...
Újra éreztem magam körül azt a zavart, zsúfolt életet amiben idáig próbáltam megfelelni. Hirtelen minden hangosabb lett, minden gyorsabb és összezavaróbb. Ennek ellenére hogy semmi kedvem nem volt hazamenni és tanulni éjfélig, mégis megtettem...
Másnap a matek könyvem gyűrött lapjai felett találtam a fejemet, odatotyogtam a tükörhöz és alaposan megvizsgáltam magam. Talán négy órát ha aludtam. Miután hazaértem felhoztam néhány csomag mindenféle csomagolt nassolni valót és nyelvet tanultam, aztán matekot. A gondolkodás menetem közben felöltöztem és a karikáimat sminkkel próbáltam eltüntetni. Bedobáltam a táskámba a mai cuccaimat és indultam is. Az idő kellemes volt de örültem mikor beértem, szokásosan bevágtam mindenem a piros szekrényembe és kivettem az angol cuccaimat sietve a tanórámra. Már mindenki bent volt, csak én hiányoztam, az előző félévben eléggé más ragadt rám. A napom szörnyebb nem is lehetett volna, a szintfelmérőm pocsék volt, az agyi szintem egyenlő lehetett egy oviséval, és a matek dolgozatom is esélytelen. Búskomoran sétáltam haza magányosan, míg a többiek a remek szilveszterükről beszéltek és a dolgozatokról, páran mennyire remek és könnyű volt néhányan meg... Jól hallottam?:
-Nem, tuti karó lesz! Pedig tényleg tanultam. Ha megbukok anyu nevelő intézetbe küldd.
Panaszolta egy hang a fa mögül. Odasétáltam és megláttam Emilyt. Tehát neki sem sikerült jól, valamiben mégis hasonlítunk. Köszöntem neki hogy ne tűnjek bunkónak mire rám nézett és csak ennyit nyögött ki:
-Segíts. Meg fogok bukni.
Elakadt a szavam. Nem tudom miért volt olyan amilyen a félévben, miért nem tanult a szívem olyan lágy lett mikor ránéztem mintha az életéért könyörögne. Odasétáltam hozzá és beleegyeztem. Majd hosszasan megbeszéltük mi volt köztünk ez a nagy zűrzavar. Baromnak éreztem magam. Persze ő zárkózott el és kezdett rosszabbodni de megállíthattam volna. Főleg miután megtudtam, hogy nagynénjének a férje rákos volt, és a volt az ugye múlt idő, de nem azért mert elkapták...
-Miért nem mondtad el? Én meg azt hittem már utálsz vagy strébernek tartasz.
-Úgy voltam vele hogy elundorodnál vagy ilyesmi és nagyon szerettem Charlie-t szóval eléggé magamba roskadtam. Jött a nem tanulok korszak és folyton szívom a cigit. Aztán a temetés után, szóval a szünet előtt egy héttel anyu bejelentette ha nem javítok elküld nevelő intézetbe. És el is fog..
-Nagyon sajnálom hogy bunkó voltam. Em segítek tanulni! Kész a kémia leckéd? A házi dolgozat.
-Nincs, elkezdtem de baromság volt és Temzébe hajítottam egyik nap.
-Gyere át és megcsináljuk. Én se vagyok még kész.
Szóval újra beszéltünk egymással, egy gyors és béna dolgozattal állítottunk be másnap amire mindketten közepest kaptunk. Ő mérhetetlenül örült neki mert meg lett a kettese én pedig azért mert még így is négyesre álltam. Pár nap múlva mikor haza érkeztem azonban tényleg úgy éreztem magam mint tavaly szeptemberben:
-ERIN Katelyn Parks! Azonnal gyere a nappaliba! -ledobtam a táskám és undorral beléptem a helyiségbe ahol George ült- Mi ez? Ez mi? -felemeltem a szemöldököm mert nem értettem miért mutatja az egyik céges papírját. Odasétáltam és kivettem a kezéből.
-Szerintem Jill szokta összerajzolni a céges papírjaidat, én már kinőttem ebből.
Mérgesen kikapta a kezemből és szó szerint eldugta előlem majd elém tette matek dolgozatom.
Ajaj! -gondoltam és a bal lábamat a jobbra csúsztattam.