51.fejezet - Temetés

Újabb követővel gazdagodtam ti pedig az 51. fejezettel :D

 Idővel magamhoz tértem és a barátomnál találtam magam. Sötétedésre már haza is mentem újra Niall-el. Aznap éjjel mellettem aludt, az ölelése ezzel biztonságot sugallva nekem amitől eltudtam aludni.. Másnap reggel egyedül voltam már egy rövid levéllel a párnáján.
"Ne haragudj -bár úgy is tudom hogy egyedül szeretnél maradni- de ma már mentem suliba. Kérlek szépen vigyázz magadra ami alatt azt értem ne vágd fel az ereidet, ne füvezz be vagy idd magad le és ugorj ki az ablakból mert úgy gondolod szárnyaid vannak. Mondjuk értem, meg anyukádért. Niall. <3"
Kopogtattak majd anyu dugta be a fejét az ajtómon.
-Erin csomagolj! -szólt miközben egy gyűrött zsebkendővel bajlódott
-Miért? -kérdeztem zavartan
-Temetés. Ma még hazamegyünk, holnap lesz vasárnap jövünk haza.
Fogtam a legkisebb bőröndömet amibe egy fekete ruhát tettem a temetésre, néhány kiegészítőt és egy-két ruhát otthonra. Anyuval elindultunk a reptérre, Jillt leadva Georg-nak aki kivételesen nem nyafogott.
Nem voltam túl öltözve, néhányan rám is néztek a váró teremben de lehet a lefolyt sminkem miatt. Mielőtt elindultunk volta kihúztam feketével a szemem de már biztos nem úgy van ahogy a képzeletemben. A mosdóban rendbe hoztam magam és visszaültem a padra az ujjaimat tördelve.

A repülő nem késett. Időben történt minden még ha azt én most el is veszítettem csak sodródtam az árral mígnem beléptünk a kapun ahol a nagypapám életunt arccal rám nézett és csak ennyit mondott.
-Még beszélni akart veled. Téged szeretett a világon a legjobban.
-Én is őt. Papi téged is nagyon szeret, még most is.
Csendben beléptem a házba ami mindig boldog volt a lakói örömteljes kacagásától és életük hosszú történetétől amit itt éltek le. Anyu útközben megállt és a tükör mellé aggasztott fényképeket vizsgálta a könnyei pedig szaporán folytak a padlóra és ruhájára. A kert lehangolóbb volt mint a ház, a fák nem nyíltak pedig már tavasz a levegőben van, mintha leállt volna minden novembernél. Az állatok búsan sétálgattak, talán ők is tudták mi történt. Kiültem a kert végébe a kukorica sorvadt ágainak támaszkodva és csak néztem a távoli házak kéményeit és cserepes ház tetőit. Ez valahogy lenyugtatott. De a fájdalom nem távozott belőlem csak húzta a mellkasomat lefele a szememben lévő erek pedig teljesen kivörösödtek. Ezt a napot legszívesebben örökre elfelejteném, ahogy a hetet is. Az lelkem máshogy fogja fel ezt mint anyué vagy bárki másé. Az én szívemben olyan szó, hogy "halál" nincs! De ez egy hosszú történet és komplikált...
Szombat, a temetés napja: Aludni szinte nem tudtam csak vergődtem az ágyban kényelmetlenül. Még sötét volt mikor felkeltem és a fürdőszobában lemosakodtam. Felvettem egy nadrágot, pulcsival majd kisurrantam az utcára ahol végig néztem a napfelkeltét és ahogy Dennisék házában is megkezdődik a nyüzsgés, de beköszönni nem mertem. Mikor már világosság borult a környékre visszamentem és leültem az ebédlőbe. A temetés délelőtt tíz órakor kezdődik. Addig reggeliztem pár falatot, megetettem papával az állatokat és elkészültem. Még egy sulis bálba vettem anno egy fekete ruhát azt viseltem ezúttal, egy fehér nyaklánccal ami a nagymamám kedvenc színe volt. A hajam göndören omlott a testemre, a sminkem fekete volt és füstös a cipőm egy közepes magassarkú.

Nem szeretem a temetéseket, mindig kiakadok. A ceremónia alapjában véve szép volt és megható. A sminkem 85%-a biztos lefolyt. Legtöbb ideig én maradtam ott elhelyezve saját csokromat. 

-Hiányozol mama. Örökre a szívemben maradsz Te is tudod...-Lassan elsétáltam követve a többieket. 

-Részvétem Katy.
-Köszi Dennis. -azonnal felismertem hangját, december óta nem láttam, ideje volt kikérdezni Cathy-ről - Nem is láttalak. Mi újság?
-Hátul voltam, nem vagyok rokon csak szomszéd. El vagyok, megy a suli nagyjából.
-Pedig pont azért hajtottad el Cathy-t, hogy jól menjen.
-Te ezt hol hallottad? -csodálkozott.
-Ő mondta. A legjobb barátnőm.
-Ja tényleg. Még nem vagyok kész egy kapcsolatra.
-Ez a leghülyébb érv amit valaha hallottam.
-Mióta lettél ilyen nagyra a végzős csávóddal aki miatt elfelejtetted a régi barátaid?
-Ha érdekelne mi van velem írnál. Tudnád hogy mennyire rühellek suliba járni az osztály klikkjei miatt és hogy majdnem elcsapott egy kocsi mikor megtudtam mi történt itt. Dennis általában egy fiú keresi a lányt. Ha cseppet is érdekelne mi van velem keresnél...
-Vagy... áá hagyjuk. -hagyta rám és ott hagyott a sírkövek között.
-Várj! -kiáltottam utána hirtelen fogalmam sincs miért, abban a pillanatban visszafordult és odajött újra- Ne haragudj. Nem tudom mi a bajod, de én is kivagyok és nem segít ha ordítozol.
-Szeretek egy lányt aki még csak ember számba se vesz.
-Óó. Beszéljek Cathy-vel?
-Cathy nagyon szép lány, egyenesen gyönyörű a barna hajával ahogy van meg minden, de igaz amit neki mondtam, nagy a távolság és szerintem jobbat érdemelne.
-Ne légy szomorú hülye gyerek. Ha elhajt nagy idióta a csaj. -öleltem át és sétáltunk vissza a tömegbe. Többet nem sírtam. Kezdtem felvidulni, vagyis figyelmen kívül hagyni a szenvedést.
A gyász szertartás utáni ebéden tovább folytattuk a csevegést, mellőzve a vihogást, elvégre még is tudjuk hol vagyunk. Eszembe jutottak a régi idők mennyire jó volt annyit ugratni és lógni a másikkal. Hiányoztak ezek a nyarak, nagyon. Este pedig miután becsomagoltam, papával a nappaliban ültünk a két fotelban egymással szemben.
-Sokszor láttam, hogy nézted ezt a ruhát -elővette a piros virágmintás öltözéket és felém mutatta- ő úgy se hordta már és én neked adom.
-Köszi. -mosolyodtam el és összehajtottam- Megleszel egyedül? Így nagyon csöndes ház.
-Nem félek a sötétben. -vetett vigyort ráncos képére amitől megnyugodtam.
-Szólj és jövök, bármikor.
-Öt éves is elmúltam hatvan éve. Nem ennek a Dennis kölyöknek van köze ehhez?
-Papi van barátom. Tudod! Niall.
-Hát persze a szíved választottja és Mamó kedvence.
Mamó. Ezen majdnem itattam az egereket. Mindig így hívta. "Mamó forr a leves!" "Vedd takarékra Papó!" -kiáltotta vissza a kertből. Annyira szerették egymást, szebb történet volt az ő szerelmük mint a Rómeó és Júlia. Ha megírnám könyvbe keresnék vele annyit mint ezek a mai írók, vagy nem, ez a történet így gyönyörű ahogy volt így igaz és mesébe való. Bízom benne, hogy az unokám is ezt fogja gondolni amikor meglát minket Niallel egy sötétzöld színű nyugágyon lassan hintázva sárgás árnyalatú párnákon és pokrócon ülve. Ő lesz az én Papóm én pedig az Ő Mancija.
Mikor magamhoz tértem mindenből átmentem a saját szobámba.
-Szia. Beszéltem Dennissel, személyesen. -hívtam Cathy-t
-Helló, köszi hogy megtetted de már nem érdekel.
-Akkor értem miért mondta, hogy szeret egy lányt aki ember számba se veszi. De azt mondta nem te vagy. Habár a büszkesége miatt letagadta.
-Engem pedig már nem érdekel komolyan! Bocsi de le kell tennem szia.
Nagyon barátságtalan volt most velem. Nem tudtam választani, Dennisnek szerezzek boldogságot, vagy értsem meg Cathy döntését?