Helló. Bocsi a késésért -tudom hogy senkit sem érdekel- de most nagyon megtaláltak minden tárgyból és a magánéletben is egyik nap. Köszönöm viszont az új rendszeres olvasómat :D!
Jó olvasást :
-Hiszen te remegsz! Gyere be nehogy megfázz! -Niall becipelt a melegbe rám adva a kabátomat. Kezdtem magam jobban érezni. Lassan újra vissza zökkentem a hangos valóságba. Mindez perceimbe telt. Bambán bámulhattam magam elé mert furcsán néztek rám páran. Megráztam a fejem és elkezdtem színlelni a laza bulis hangulatomat. Idővel elmúlt a színjátszás, és már tényleg jól éreztem magam. Néha koccintottunk és ittunk. Hajnali háromkor kimentünk az udvarra ahol a telefonról szóltak a romantikus számok és újra megpróbáltunk valami romantikus táncot. Számomra tökéletes volt, Niall lába nem ugyanezt mondhatta, ahogy az enyém se. A telefonom lemerült, illetve csak a kép sötétült el. Ekkor kikapcsolta és elkezdte dúdolni a számot amivel a műsorra készül. Vállához dőltem. A bal lábammal a ritmusra doboltam a csípőmet pedig ugyanúgy mozgattam a dalra. A refrént pedig alaposan elrontottam: bele énekléssel. Elmosolyodott és magához vont, alig kaptam levegőt ahogy a kabátjához vont ezért kikényszerítettem magam valamennyire, hogy láthassam az arcát. Csodálva néztem a gyönyörű szempárt amik rabul ejtettek. Az agyam levetített valamennyi együtt töltött gyönyörű pillanatot. Még mindig képtelen voltam elhinni amit kaptam az élettől. Még mindig egy vesztesnek tartom magam, azt hiszem álmodok, velem ekkora csoda nem történhet meg, ennyire boldog sose voltam, az életnek ezt a részét még nem tudtam élvezni eddig. Még egyszer beszívtam az illatát amitől a gyomrom egy tripla szaltóba ugrott majd kellemes melegség töltött el.
Az érzés végig járta a napomat mikor délután felkeltem. Aznap összepakoltunk a holnap hazaútra. Hát igen, újra Londonba megyünk. A menetrend szerinti 10.45-ös dublini járatra szálltunk, az utat végig nevettük és beszéltük, nem telt el perc hogy egymásra nem néztünk volna, végig magához vonta a testemet. Dél után öt perccel leszállt a gép, majd egy háromnegyed óra múlva épp az ajtót nyitottam. Niall ragaszkodott sőt elengedni nem akart úgy hogy nem kísér haza de náluk áll a bál a rendrakás miatt ezért gyorsan meglógtam. Egy óra alatt lebonyolítottam mindent és felhívtam Zarinát. Ő még néhány osztálytársunkkal volt szilveszterezni. Az idő nagyon csalós volt, mert bár úgy tűnt meleg van jól esett a kabát.
Elsétáltunk a belvárosba, a Big Ben-hez. A hídon megálltunk a vizet bámulva. Itt elmesélte a szünetét, és ahogy levettem a tanulás körül forgott szinte végig. Nálam ez teljesen kimaradt. Eszembe se jutott mindeddig a hétfő, mikor újrakezdődik a suli. A fejemből a téli szünet első napján kirepült a kémia házi dolgozat kísérlettel, és a fél évi nyelvi szintfelmérőim. A matek témazáróról szó se essen...
Újra éreztem magam körül azt a zavart, zsúfolt életet amiben idáig próbáltam megfelelni. Hirtelen minden hangosabb lett, minden gyorsabb és összezavaróbb. Ennek ellenére hogy semmi kedvem nem volt hazamenni és tanulni éjfélig, mégis megtettem...
Másnap a matek könyvem gyűrött lapjai felett találtam a fejemet, odatotyogtam a tükörhöz és alaposan megvizsgáltam magam. Talán négy órát ha aludtam. Miután hazaértem felhoztam néhány csomag mindenféle csomagolt nassolni valót és nyelvet tanultam, aztán matekot. A gondolkodás menetem közben felöltöztem és a karikáimat sminkkel próbáltam eltüntetni. Bedobáltam a táskámba a mai cuccaimat és indultam is. Az idő kellemes volt de örültem mikor beértem, szokásosan bevágtam mindenem a piros szekrényembe és kivettem az angol cuccaimat sietve a tanórámra. Már mindenki bent volt, csak én hiányoztam, az előző félévben eléggé más ragadt rám. A napom szörnyebb nem is lehetett volna, a szintfelmérőm pocsék volt, az agyi szintem egyenlő lehetett egy oviséval, és a matek dolgozatom is esélytelen. Búskomoran sétáltam haza magányosan, míg a többiek a remek szilveszterükről beszéltek és a dolgozatokról, páran mennyire remek és könnyű volt néhányan meg... Jól hallottam?:
-Nem, tuti karó lesz! Pedig tényleg tanultam. Ha megbukok anyu nevelő intézetbe küldd.
Panaszolta egy hang a fa mögül. Odasétáltam és megláttam Emilyt. Tehát neki sem sikerült jól, valamiben mégis hasonlítunk. Köszöntem neki hogy ne tűnjek bunkónak mire rám nézett és csak ennyit nyögött ki:
-Segíts. Meg fogok bukni.
Elakadt a szavam. Nem tudom miért volt olyan amilyen a félévben, miért nem tanult a szívem olyan lágy lett mikor ránéztem mintha az életéért könyörögne. Odasétáltam hozzá és beleegyeztem. Majd hosszasan megbeszéltük mi volt köztünk ez a nagy zűrzavar. Baromnak éreztem magam. Persze ő zárkózott el és kezdett rosszabbodni de megállíthattam volna. Főleg miután megtudtam, hogy nagynénjének a férje rákos volt, és a volt az ugye múlt idő, de nem azért mert elkapták...
-Miért nem mondtad el? Én meg azt hittem már utálsz vagy strébernek tartasz.
-Úgy voltam vele hogy elundorodnál vagy ilyesmi és nagyon szerettem Charlie-t szóval eléggé magamba roskadtam. Jött a nem tanulok korszak és folyton szívom a cigit. Aztán a temetés után, szóval a szünet előtt egy héttel anyu bejelentette ha nem javítok elküld nevelő intézetbe. És el is fog..
-Nagyon sajnálom hogy bunkó voltam. Em segítek tanulni! Kész a kémia leckéd? A házi dolgozat.
-Nincs, elkezdtem de baromság volt és Temzébe hajítottam egyik nap.
-Gyere át és megcsináljuk. Én se vagyok még kész.
Szóval újra beszéltünk egymással, egy gyors és béna dolgozattal állítottunk be másnap amire mindketten közepest kaptunk. Ő mérhetetlenül örült neki mert meg lett a kettese én pedig azért mert még így is négyesre álltam. Pár nap múlva mikor haza érkeztem azonban tényleg úgy éreztem magam mint tavaly szeptemberben:
-ERIN Katelyn Parks! Azonnal gyere a nappaliba! -ledobtam a táskám és undorral beléptem a helyiségbe ahol George ült- Mi ez? Ez mi? -felemeltem a szemöldököm mert nem értettem miért mutatja az egyik céges papírját. Odasétáltam és kivettem a kezéből.
-Szerintem Jill szokta összerajzolni a céges papírjaidat, én már kinőttem ebből.
Mérgesen kikapta a kezemből és szó szerint eldugta előlem majd elém tette matek dolgozatom.
Ajaj! -gondoltam és a bal lábamat a jobbra csúsztattam.
Az érzés végig járta a napomat mikor délután felkeltem. Aznap összepakoltunk a holnap hazaútra. Hát igen, újra Londonba megyünk. A menetrend szerinti 10.45-ös dublini járatra szálltunk, az utat végig nevettük és beszéltük, nem telt el perc hogy egymásra nem néztünk volna, végig magához vonta a testemet. Dél után öt perccel leszállt a gép, majd egy háromnegyed óra múlva épp az ajtót nyitottam. Niall ragaszkodott sőt elengedni nem akart úgy hogy nem kísér haza de náluk áll a bál a rendrakás miatt ezért gyorsan meglógtam. Egy óra alatt lebonyolítottam mindent és felhívtam Zarinát. Ő még néhány osztálytársunkkal volt szilveszterezni. Az idő nagyon csalós volt, mert bár úgy tűnt meleg van jól esett a kabát.
Újra éreztem magam körül azt a zavart, zsúfolt életet amiben idáig próbáltam megfelelni. Hirtelen minden hangosabb lett, minden gyorsabb és összezavaróbb. Ennek ellenére hogy semmi kedvem nem volt hazamenni és tanulni éjfélig, mégis megtettem...
Másnap a matek könyvem gyűrött lapjai felett találtam a fejemet, odatotyogtam a tükörhöz és alaposan megvizsgáltam magam. Talán négy órát ha aludtam. Miután hazaértem felhoztam néhány csomag mindenféle csomagolt nassolni valót és nyelvet tanultam, aztán matekot. A gondolkodás menetem közben felöltöztem és a karikáimat sminkkel próbáltam eltüntetni. Bedobáltam a táskámba a mai cuccaimat és indultam is. Az idő kellemes volt de örültem mikor beértem, szokásosan bevágtam mindenem a piros szekrényembe és kivettem az angol cuccaimat sietve a tanórámra. Már mindenki bent volt, csak én hiányoztam, az előző félévben eléggé más ragadt rám. A napom szörnyebb nem is lehetett volna, a szintfelmérőm pocsék volt, az agyi szintem egyenlő lehetett egy oviséval, és a matek dolgozatom is esélytelen. Búskomoran sétáltam haza magányosan, míg a többiek a remek szilveszterükről beszéltek és a dolgozatokról, páran mennyire remek és könnyű volt néhányan meg... Jól hallottam?:
-Nem, tuti karó lesz! Pedig tényleg tanultam. Ha megbukok anyu nevelő intézetbe küldd.
Panaszolta egy hang a fa mögül. Odasétáltam és megláttam Emilyt. Tehát neki sem sikerült jól, valamiben mégis hasonlítunk. Köszöntem neki hogy ne tűnjek bunkónak mire rám nézett és csak ennyit nyögött ki:
-Segíts. Meg fogok bukni.
Elakadt a szavam. Nem tudom miért volt olyan amilyen a félévben, miért nem tanult a szívem olyan lágy lett mikor ránéztem mintha az életéért könyörögne. Odasétáltam hozzá és beleegyeztem. Majd hosszasan megbeszéltük mi volt köztünk ez a nagy zűrzavar. Baromnak éreztem magam. Persze ő zárkózott el és kezdett rosszabbodni de megállíthattam volna. Főleg miután megtudtam, hogy nagynénjének a férje rákos volt, és a volt az ugye múlt idő, de nem azért mert elkapták...
-Miért nem mondtad el? Én meg azt hittem már utálsz vagy strébernek tartasz.
-Úgy voltam vele hogy elundorodnál vagy ilyesmi és nagyon szerettem Charlie-t szóval eléggé magamba roskadtam. Jött a nem tanulok korszak és folyton szívom a cigit. Aztán a temetés után, szóval a szünet előtt egy héttel anyu bejelentette ha nem javítok elküld nevelő intézetbe. És el is fog..
-Nagyon sajnálom hogy bunkó voltam. Em segítek tanulni! Kész a kémia leckéd? A házi dolgozat.
-Nincs, elkezdtem de baromság volt és Temzébe hajítottam egyik nap.
-Gyere át és megcsináljuk. Én se vagyok még kész.
Szóval újra beszéltünk egymással, egy gyors és béna dolgozattal állítottunk be másnap amire mindketten közepest kaptunk. Ő mérhetetlenül örült neki mert meg lett a kettese én pedig azért mert még így is négyesre álltam. Pár nap múlva mikor haza érkeztem azonban tényleg úgy éreztem magam mint tavaly szeptemberben:
-ERIN Katelyn Parks! Azonnal gyere a nappaliba! -ledobtam a táskám és undorral beléptem a helyiségbe ahol George ült- Mi ez? Ez mi? -felemeltem a szemöldököm mert nem értettem miért mutatja az egyik céges papírját. Odasétáltam és kivettem a kezéből.
-Szerintem Jill szokta összerajzolni a céges papírjaidat, én már kinőttem ebből.
Mérgesen kikapta a kezemből és szó szerint eldugta előlem majd elém tette matek dolgozatom.
Ajaj! -gondoltam és a bal lábamat a jobbra csúsztattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése