49. fejezet - Nem ismertek!

Halihó. Köszönöm a 3800 látogatót! 
Ha érdekelne valakit a kritika amit az oldalról írtak itt megnézheti :). Nagyon örülök az új olvasóknak és a kommentnek is :DD

...Kezembe vettem a fekete színű öngyújtóval együtt és megakartam gyújtani. De csak szikrája volt, nem gyulladt. Ekkor tértem gyorsan magamhoz. Mi a frászt csinálok !? Nem teszem tönkre magam két beképzelt apuci kislánya miatt!
Letettem a földre és elmerengtem válaszra várva de nem jött semmi csak a gondolatok amiket hozzám vágtak. Ekkor újra felemeltem és addig próbálkoztam beizzítani míg nem sikerült de végül már a szikra sem jött. Valaki beakart nyitni, majd kopogott reflexből gyorsan bevágtam a dobozt, vissza a helyére. Megtörültem az arcom és kinyitottam az ajtót. Anyu volt hogy megkérdezze mi a baj. Elhajtottam a lehető legkedvesebb módban. Visszanéztem a szekrényre. NEM! -parancsoltam magamra és kinyitottam az ablakot hogy kiszellőzzön a zűrzavaros fejem.
Újra annak a jelentéktelen senkinek éreztem magam a suliban mint régen. Habár ott volt Niall nem zavartam, sose kerestem meg mert már elindult a nagy érettségire való felkészítésük, folyamatosan próbál és gondolom a legkevésbé hiányozna az a lány aki újra idegesítettek az iskola "nagy lányai".
Kedd reggel mikor felébredtem még pizsamában lementem az ebédlőbe reggelizni mert elmaradt az első órám ami a testnevelés volt.

Nyugodtan megettem a zabpelyhemet kényelmesen elhelyezkedve. A zavartalan perceim ekkor fejeződtek be. Elkezdődött a nyüzsgő városi élet, az út a suliba és életem talán legkínosabb napja. :
Békés és unalmas napnak indult, a lámpa előttem váltott pirosra, és a földrajz órán lassan elaludtak az osztálytársaim a zsebem pedig hirtelen felrezdült. Az első padban rizikós volt megnézni milyen értesítőt kaphattam de ha azt nem veszi észre hogy a mellettem ülő Zarina kémiára tanul ez se fog feltűnni. Emily:
"Most kaptam levelet hátulról: Mindenki jöjjön a tanuló klubba szünetben, fontos!! A strébereknek ne szóljatok! Cam , Jenn ,Joii! Gondoltam azért megírom..."
Hátra néztem és halvány mosolyt vetettem az egyébként álmos arcomra mikor visszaküldtem egy "Köszi, elmegyek!" választ. Azonban jobban tettem volna ha inkább bezárom magam a szekrényembe.
-Hé tizedikesek és többiek! -üvöltött Joy- Mi mint diáktanács elnökök elmondunk nektek egy igazán fontos dolgoz. Csak hogy tudjátok mifélék járnak ide.
-Szóval! -vette át Camila a szót- Nem régiben jött egy új társunk. Aki csak hazudni tud. Azt hazudta nincs apja és sajnáltatta magát miközben van. Nem lenne más mint Erin Kate vagy ki a frász Parks. Jeny látta az apját. Gondoltuk érdekelne mennyire vegyétek bizalmatokba a bevándorlót.
Jenys csak pózolt és idétlenül nevetett. Egy voltam a tömegből mégis úgy éreztem mintha egyedül lennék és hatalmas űrt éreztem magam körül. Most vagy soha de megteszem! Előre törtem a tömegben fellökve azokat akik a szünetben engem szoktak. Felléptem a fotelre ami üres volt. És hirtelen csak pörögtek az események. Nem sokára az igazgatói irodában találtam magam...
-Ez nem megoldás! Miss Parks én úgy vettem fel magát mint tisztelettudó tanuló! Nem mint a helyi tróger banda vezére! Verekedéssel nem lehet megoldani semmit!
Igen verekedtem. De ki nem tette volna meg ebben a helyzetben? Lelöktem az észjátszó pózolót aki a tömegbe esett és pofán vágtam Camillát akinek a korrektora nyoma a kezemen maradt és vörös hely mutatja kezem nyomát. Az igazgató kicsike lány már szaladt apucihoz. Joy lerántott az ülésről és megcibálta az ingem válaszul ellöktem magamtól és neki is lekevertem egy pofont. És most itt állok az irodában ahol elrontottam az életem, valószínűleg.
-Tudom Mr. Armer. -mertem megszólalni közel öt perc múlva- De Camila nem beszélhet hazugságot az apámról nem ismer és ilyet nem mondhat! Már nem először igazgató úr!
-Apuuu hazudik. Hétvégén a Starbucksban a cipőtrendekről beszéltünk.
Nehezen álltam meg hogy újra fel ne álljak. De akkor tényleg kicsapnának. Megúsztam egy beírással amin megkérték a szüleimet fáradjanak be. Továbbá nem mehetek osztálykirándulásra nyáron. Nagy ügy! Nem akarok egy hetet elpocsékolni az életemből hogy lássam némelyik osztálytársam áááh! Hagyjuk hazudok magamnak! Nagyon elszerettem volna menni Wales-be!
Miután hazaértem anyunak azonnal megmutattam és elmeséltem neki az én verziómból. Talán hitt nekem talán nem. A munkája jobban lefoglalta. Átsurrantam Niallhez aki épp próbált. Megzavarva őt letelepedtem az ágyára tovább hallgatva míg észre nem vesz. Befejezte és levette a fülhallgatót fejéről megállítva a telefonján egy alkalmazást ami valószínűleg felvette. Akkor ezt is elrontottam. Közbe az ágyon heverő gitárral szórakoztam ami botrányos hangokat adott ki. Ehhez sem értek. Még valami amit kilehetne írni akár twitterre! De Niall akkor is felvidított, elérte hogy mosolyogjak boldogan, magamtól!

-Miért nincs rajtad zokni?-kérdezte szemöldökét megemelve mire felnevettem.
-Elfelejtettem. -válaszoltam mintha óvodás lennék- Újra az elejétől légy szíves!
Elkezdte ezúttal karokiban én pedig békén hagytam a hangszert csak a takaróval játszott a lábam. A végén felültem és tapsoltam a lehető legnagyobb hangzavart keltve.
-Akkor most te. -nézett rám és odanyújtott egy marék tollat mikrofonként.
-Nem rontották így is eléggé el a napomat a gráciák most még vigyelek is hallás vizsgálatra majd?
Csak azért is rábeszélt ezért beírtam youtube-ra az első eszembe jutott számot: Taylor Swift - Mean -ez valahogy tükrözte a napomat-.
-You with your words like knives....-kezdtem halkan majd a refrénnél belejöttem de azonnal lehalkítottam magam mikor Niall alig észrevehetően a füléhez tette a kezét mintha a fejét vakarná- sürgősségi járat szükséges?
-MI? -viccelődött- Sípol a fülem. HALLASZ?
Ezt valahogy viccre tudtam venni és térdre estem a nevetéstől. Mert nem vettem vettem komolyan tudtam hogy vicc, nem igaz nem hazugság csak ugratás. Miért érdekel mások átkozott véleménye? Miért nem tudok magamnak megfelelni?
-Hé! Semmi bajon komolyan! -bizonygatta az arcomat fürkészve majd visszahúzott az ágyra maga mellé, ekkor tértem magamhoz- Ó hogy a jó... életbe! Ne haragudj. Elfelejtettem mi történt.
-Hm? -felnéztem- Ja semmi nem azon gondolkoztam. Azt poénra vettem.
-Talán azért még se kellett volna elsütni a mai napod után. Nem is vettem figyelembe hogy téged ma hogy megtaláltak. Hallottam egyik osztálytársamtól akinek a húga ott volt. Nem tudtalak megkeresni mert próba érettségünk volt és...
-Tudom, nem kell magyarázat. Megoldottam egyedül is, szerinted kilenc éven keresztül mit csináltam otthon? Nem akadtam ki csak az idegesség vezérelt.
-Előttem ne legyél kemény tudom milyen vagy. Kérlek! Tudom mennyire felsebzett ez az egész. Beszéljek az igazgatóval?
-Nem tehetek róla érdekel mások véleménye de elviselem erre tanított az általános iskola és a gimnázium első éve: elviseljem ahogy kiröhögnek vagy cikiznek. Biztos voltam benne hogy itt sem fog megszűnni ez az egész. Jól vagyok.
Jól? Egyszerű válasz még ha a lelkemből egy darab fel is égett a fájdalomtól amiért erősnek kell mutatkoznom. Niall előtt persze nem kellett volna mert látta mi a valóság. Nem tudtam átverni. Hazaindultam nem sokára hagyva tanulni és magam is elkezdtem felkészülni a holnapi ítéletnapomra.
Pontosan az történt amit vártam és amit idáig is megtapasztaltam. Amikor beléptem senki sem nézett rám mint mindig lehajtott fejjel sétáltam el egészen a szekrényig kivéve a tankönyvem és füzetem. Amikor becsuktam és a terem felé indultam -maszk (kabát; sál; sapka..) nélkül- mindenki rám nézett és susmogni kezdtek. Nem is ismernek és elítélnek. Ennél jobban semmit sem utálok. Csak élném túl a rám váró hét órát és a szüneteket. Mit meg nem adnék rajta. De nem bírtam, a sírás a torkomon volt egyfolytába mert nem maradt abba a piszkálásom. Ötödik óra után hazajöttem rosszul létre panaszkodva, ami meg is volt, lázas lettem. Kinyitottam a zárat mély levegőt véve és amikor beléptem megcsapott a cigaretta szaga...