61. fejezet - Levél

Sziasztok!! Nagyon örülök a leveleknek amiket kaptam tőletek, nagyon sokat jelentenek és köszönöm! Mert nem csak itt hanem facebookon is kaptam néhányat :D
Remélem tetszeni fog és nem okoztam csalódást a sok várakoztatással :DD

folytatás:
 Milyen bunkó voltam vele... 
-Nézd én...
-Hadjuk. -fülébe vette a fülhallgatót.
Ezt is elszúrtam mint minden mást. Miért vagyok ekkora balfék? Minden reményem szertefoszlott a fényről. Labirintusba kerültem és még a jó utat se találtam. Messze van még tőlem a cél, hiszen ez egy végtelen futás amit még halálom után se érhetek el. Sosem csalódtam másban, annyira mint ahogy bennem csalódnak az emberek. Egy árva lélek vagyok elszáradt kóró alakban.
A következő háromnegyed óra maga a pokol volt. Megpróbáltam elaludni ami csak pár percre sikerült. A kép fekete-fehér volt és londoni. 

Magányosan sétáltam majd magába nyelt egy hatalmas pocsolya, és csak zuhantam lefele a semmibe. Sikítás nélkül felriadtam és az előttem lévő székbe kapaszkodtam. Kifújtam magam és a gép elkezdett leszállni. Az utasok kezdték a csomagjaikat összegyűjteni a szemetet kidobni és mi egymás. Kezembe vettem az táskámat és vártam. Újra...

A repülőtér nem volt zsúfolt. Lassan kikeveredtem a vasútállomásra és magamba szívtam a szagot amit éreztem. Bűz. Így lehet jellemezni. Londonnak valahogy teljesen más volt az illata még amikor nem is éreztem már magam jól ott. Felszálltam közben megérkező vasúti szerelvényre és a kalauztól vettem jegyet. Ez is teljesen más volt. Először véletlenül angolul kezdtem hozzá beszélni majd megakart büntetni mert nem vettem jegyet. Bocsánat, hogy felmertem egyáltalán szállni a járatukra...

Egy óra múlva megpillantottam a napsütéssel teli falut. A peronon álltam egymagam, mintha most jöttem volna Norvégiából olyan fehér voltam. Körülöttem mindenki bronz vagy csoki barna bőrrel. Magam után húztam a járgányomat ami borzalmas hangosan jött utánam. Amikor kisiklott a régi beton alatt olyasmi hangja volt mint egy kis rozmárnak aki éhes. A negyedik utcánál befordultam és az utca végénél lévő ház, a zöld rengetegben, oda mentem én. Becsöngettem, majd egy "jövök már" üvöltés hangzott ki. 

-Erinkém! Nézzenek oda de fehér vagy akár egy szellem! Nagyon hiányoztál!

-Te is nekem nagypapi! Mama csinált csörögét? A vonaton már úgy korgott a hasam mint egy veszett fóka...

-Fél év fázis késésed van...

-Mi? Ja... Basszus. Akkor sütök neked. Nem lesz olyan de nagyon éhes vagyok. 

Bedobáltam minden cuccomat a szobámba és levágtam magamról a ruháimat hiszen eszméletlenül meleg volt otthon. Felvettem a ruhát amit a nagymamámtól örököltem. A piros alapon fehér és kék virágosat. Amikor fiatal volt sokat hordta, ahogyan a szekrénye felét amit majd kifogok válogatni. Amúgy is nekem akarta adni csak miután elköltöztünk valahogy mindig kimaradt hiszen fontosabb dolgok is voltak mint negyven éves ruhákat válogatni. Aztán pedig elment. Ő is az életemből.

Időközben kezembe vettem a nagymamám receptkönyvét. Kikerestem a süteményt és a konyhába mentem. Gyorsan összecsaptam néhány darabot ami valljuk be alakban és ízben sem ért még a nagyi nyomába. Ettem néhány darabot majd elindultam a temetőbe.
A kamrából kiszedni a biciklit igazi csoda volt. Tele volt pókhálókkal és majdnem rám borult néhány doboz. Végül kijutottam a sötétkék biciklivel az utcára, kihajtottam a főútra ahol minden ismerős volt. Mintha otthon lennék. Lehet mindvégig ez volt az otthonom...
A sorompó után nem sokkal pedig az egyensúlyom egyre jobban dülöngélt és a biciklinek is fura volt az ülése. Megálltam és megvizsgáltam a járműt, hátsó defekt.
-A francba... -mormogtam és elkezdtem tolni.
Így egy örökké valóság lesz mire feljutok a "hegy" alján elhelyezkedő temetőbe és megkeresni a sírt is. A lábam már elfáradt mire eljutottam a központba, ahol az egyetlen lámpa van, ott is átsétáltam és belerohantam valakibe.
-Ne haragudj nem volt szándékos... Dennis? Szia!!
-Ööö Erin?! Te jó ég hazajöttél? Úgy hiányoztál! -ölelt át- Csinos vagy.
-A nagyié volt a ruha, köszi. Merre tartasz?
-Hazafelé. Haveromtól jöttem haza.
-Én meg most megyek el.
-Akkor majd találkozunk szia!
-Helló. -üvöltöttem utána és tovább indultam.
Valószínűleg fel se tűnt neki, hogy mennyire gyötört vagyok és a bicikli kereket a beton horzsolja, fiúk. Mire végre felértem ledolgozva biztosan a néhány darab tészta süteményt. Elbolyongtam a naplementében majd végre megtaláltam amit kerestem. Nem volt nálam óra de tudtam, hogy minimum egy órát töltöttem ott. Az égbolt teljesen besötétedett a horizont végén még épp hogy mutatkozott a napfény. Mindent elmondtam a mamámnak, kikértem a véleményét de csak a szöcskék ciripelése hangzott ki.
Az óra tízet ütött mikor hazaértem. Lezuhanyoztam, gyorsan megágyaztam és álomba is szenderültem.

Azonban bármennyire is megjátszottam mennyire boldog vagyok nem voltam az. Ezt a rémálmok biztosították amik körülöttem terjengtek. Hiszen nem volt rémálom ezt is megakartam tenni míg élek. Nem a halál híremre gondoltam hanem egy igazi adrenalin löketre, amitől a szívem a hasamba ütne, és tízszer gyorsabban mint mikor kifutom a tüdőm. Mikor minden tiszta és gyors a színek összefolynak de nem a drogtól.

És a végén egy hatalmas lendülettel elfutni mikor a rettegő mozdonyvezető már arra gondol mit mondjon a bíróságon mert a vonat lassan tudott fékezni. Majd pedig megnyugodna hihetetlenül amikor eltűnök és a szél teljesen összeborzolja a hajamat.
Nem vagyok idióta, csak reménytelenül szerelmes. Szerelmes a szerelem gondolatába és a fiúba akinek fontosabb a hírnév. Szóval csak a "szokásos".
Délelőtt megreggeliztem gyorsan és elfutottam a postára feladni a csekkeket. Itt a nap csak úgy égette hófehér bőröm, szinte éreztem ahogy a pigmentjeim végre barnulhatnak. Persze ez nem igaz, a bőröm mindig ilyen fehér.
Épp ezért illik hozzá a sötét farmer sort és egy babarózsaszín félvállas felső. Hazafelé már annyira ki voltam fulladva, hogy csak lazán sétáltam. A szemben lévő focipályán néhány fiú játszott. Felidéztem amikor én ültem az ajtónál, vagy a kapunál és elugorva mikor jött az ócska labda a fejemet célozva. Mind szép régi emlékek.
Most azonban már más idők járnak és már az utcában járok. A szélén van egy hatalmas szilvafa amit mindig betámadtak a fiúk engem dobálva mert nem szeretem azt a gyümölcsöt. Ez is egyszer történt meg mikor Dennis barátai rájöttek, a lányok "jó" dolgok az életükben és mivel én voltam az új hús hát próbálkoztam, persze sikertelenül. A külsejükkel semmi baj nem volt, nem voltak hajmeresztőek egyszerűen csak túlzásba vitték és ocsmányul flörtöltek. Túlságosan elakarták hitetni velem milyen jó pasik. Niallel nem így volt, ő csak jött elcsábított és megcsókoltuk egymást. Minden annyira egyszerű volt!
Dennis háza elé értem és szemben álltam az ablakával. Merjem? Hiszen a legjobb fiú barátom. Hát megteszem. Nem veszíthetek semmit csak nyerhetek még egy döfést a szívembe.
Becsöngettem majd megjelent a hatalmas németjuhász kutya ami pár éve még apró volt és irtó cuki. Igazi házőrző vált belőle. 
-Jó napot! -köszöntem az apukájának- Dennis itthon van?
-Szia! Erin ugye? Persze most kelt fel.
-Igen. Bejöhetek?
-Ne viccelj már!! Szinte családtag vagy aki időnként eltűnik.
-Köszönöm. -válaszoltam és elkezdtem a bejárati ajtó felé baktatni.
-Tavaly nyáron ígértél valamit!
A fejemre csaptam.
-Sajnálom de könyvvásár miatt kellett előbb hazamennem, esküszöm, hogy most lefogom fürdetni Moll-t!
-Azóta esett az eső és nem erre gondoltam. Azt ígérted tegezni fogsz.
-Hoppá. Elnézést, mármint bocsi.
-Jól van siess Dennis-hez. -nevetett.
Beléptem a házba ahol a zene után mentem. Benyitottam és ott állt előttem Dennis egy szál fekete boxerba épp pakolva valamit.
-Szia! -üvöltöttem rá majd lejjebb halkítottam az ordító robot zenét.
-Mi van?! Helló! -mosolygott rám. -Öhm épp félmeztelen vagyok.
-Látom. -nevettem majd eltakartam a szemeim mint egy ovis.
-Jöttél netezni? Ne less.
-Nem,igazából hozzád jöttem, de ha itt tartunk megnézhetném a leveleimet? Nem lesek és különben is láttam már fiút.
-Hohohóó! A részleteket ne elemezd kérlek. Tudom, hogy nem vagy szűz már és nem érdekel miként ragadták tőled el az erényed. A Britt stílus nem érdekel.
Hatalmasat nevettem. Bolond ez a srác komolyan!! Ám ez a vidám hullám nem tartott sokáig, váratlan levelet kaptam a gmailomra...

folytatom.