63. fejezet - Emlék maradsz

Jó olvasást hozzá és boldog karácsonyt :))!

Hogyan lehettem akkor ennyire boldog? Miért volt akkor minden ennyire szép? A válasz a kérdésemre: mert mindenem meg volt.

Emily és Niall, mielőtt megismertem volna igazából Zarinát, folyton velük lógtam megelégedve mindenből a közepes vagy az eggyel jobb jegyet. 

Milyen mosolygós és kiegyensúlyozott voltam, de csak voltam. Most egy szánalmas csődtömeg vagyok aki az exét fogja siratni míg ő előtte csodálatos élet vár ezalatt én 9 macskával a nyakán fog elhalálozni úgy, hogy senkit nem fog érdekelni. Talán Dennist, ha nem hagy el addigra ő is.

Lesöpörtem az összes fényképet csak ez az egy maradt a kezemben. Legszívesebben bánatomban szét téptem volna apró fecnikbe és szénné égettem volna a hátsó kertbe, azt pedig elfújtam volna a messzeségbe. De képtelen voltam megtenni ezért csak a kezemmel letakartam Niallt. Az ujjammal mintha őt érintettem volna meg a könnyeim szüntelenül folytak mert tudtam mit akarok. Lehajtottam a kép felét és mikor már élesre volt hegyezve letéptem. A közös fényképet a barátnőmmel az asztalon heverő üres fényképtartóba helyeztem, míg a másik fele árválkodott a kezemben. Képtelen vagyok ezt megtenni pedig muszáj. És tudtam is hogyan tehetném meg amit akarok.

Éjjel már azonban nem volt meleg mint nappal, még a magasszárú cipőm is jól jött a délutáni ruhámhoz. Öt percre a háztól volt egy tó, tele náddal. Itt szokott horgászni Dennis is az apjával. A fényképet kikotortam a pulóverom zsebéből ami időközben összegyűrődött főleg miután a kezemben is megszorongattam. Egy rongyos galacsin vált belőle ki, a lámpa alatt még utoljára széthajtottam, megpusziltam a száját majd összehajtottam és beledobtam a vízbe.

-Ég veled. Nem foglak feledni, és elengedni sem hamar. Míg élek emlékem maradsz. De igaza van Dennisnek, nem élhetek az emlékeimben és eshetek össze minden csalódástól. A Te emléked fog megtanítani tovább lépni. Egy fejezet voltál az életemben amit most lezárok. A neved mindenhol ott lesz, de bennem nem kőomlás fog lejátszódni hanem egy bolond tini-kori szerelem, és az igazit fogom keresni akinek én vagyok az a lány akit nem fog feledni. Ha valaha még összehoz minket a sors remélem tudni fogod ki vagyok és nem fogsz szégyellni. Nem tőlem lesz majd kicsi Niall-ed, és nem Cathy vagy Zarina kapja el az esküvői csokromat. Hanem valaki más, és nekem pedig valaki másik fiú húzza az ujjamra majd az aranygyűrűt vagy műanyagot, tök mindegy! A lényeg, hogy van ezen a világon Niall Horan egy olyan férfi aki jobban megfog becsülni nálad. -suttogtam- További sikeres életet!

Megfordultam és egy részeg ember morgott magában feltehetőleg nekem, olyanokat mint:

-Ezek a mai fiatalok úgy isznak akár az apjuk. -és a bácsi beleesett az árokba.

Felvettem a kapucnim, elindultam hazafelé. Visszamásztam az ablakon ugyanúgy és tudtam: most már nem a padlón vergődni hanem tovább lépni fogok. Nem én leszek az a csaj aki hónapokig fog depresszióban szenvedni valaki olyan miatt akit nem is érdekel! Hogyne még én szenvedjek..Na meg a jó... -fojtottam el magamban egy káromkodást.

Nyugodt szívvel feküdtem le aludni azzal a tudattal, hogy nem a visításomra vagy a könnyes párnámra kelek fel. És ez így is történt, az életem kezdett újra vidám fordulatot venni. Főleg mikor augusztus 6-án Cathy lejött hozzánk. Amint megtudta, hogy újra hazakeveredtem egy kisebb megjátszott sértődés után összepakolt egy bőröndnyi ruhát és az első vonatra fel is ült. Dennissel barátok maradtak és azóta pedig az igazit várja. 

Mindig szívesen láttuk, néhány alkalommal lejött egy-egy délutánra így a papám azonnal belement az itt alvásba. Aznap mikor ideért bementünk a főtérre fagyizni és szórakozni. A vége az lett, hogy egy biztonsági őr megkért arra, hogy hagyjuk el az utcát és egy hétig a szökőkút közelébe ne menjünk. Persze csak ránk szólt a többiekre akik fürdőruhába futkároztak mintha valami hippi fesztivál lenne észre se vette míg én csak lemosni akartam a kezem mire Dennis belökött a kút közepére és természetesen akkor indult meg a nagy zuhatag. Nem hagytam annyiban beráncigáltam Cathy segítségével és megdobtam egy marék földdel és talán ezért küldtek el. Végre újra hatalmasakat nevettem és éreztem hogy élhetek.

Este Dennisnél sütögetés volt ahol ott voltunk mi hárman, neki a legjobb haverja és annak a barátnője. A rádióban pedig mentek a nyári buli zenék. A legnagyobb problémánk annyi volt, hogy a szúnyogok összecsipkedték a lábunkat.

-Hé! Nézzétek itt egy süni! -suttogta Cathy, mind utána mentünk és a szürkületben próbáltunk nem rálépni.

-Valaki nem látta a papucsom? Félek, hogy rálépek szegény állatra!- suttogta a harmadik lány.

-Tessék így majd látod hol van. -és ezzel ráköpte a barátja a rágóját.

-Hülye. -mondtam és elkezdtem kuncogni.

Tizenegy órakor átmentünk Cathyvel a szomszéd házba, lezuhanyoztunk egymás után majd még beszélgettünk a szobában.

-Annyira örülök, hogy eljöttél.

-Látszik rajtad, meg hogy végre hazajöttél. Oda ahonnan tényleg való vagy. És Dennis is nagyon jól felvidít nem is látszik rajtad, hogy valójában érvágós kedvedben vagy.

-Nem vagyok, egy éjjel kiszöktem és megpecsételtem ezt. 

-Jól tetted. Légy szíves maradj majd itt! Nem érezted te jól magad Londonban. Legalábbis mást sem olvastam a neten minthogy hát a mai napom egész jó volt te ez a szemét csaj megint beszólt vagy hogy megint esik az eső, reggel meg köd volt, hol a napsütés!? Persze, hogy depressziós vagy ilyen időben! London mesébe illő város de... maradj itt légy szíves.

-Nem tudom...

-Komolyan oda akarsz menni ahol nem szeretnek? Ahol már csak egy emlék vagy akit elrejtenek? 

-Ott van Zarina meg Emily és...

-Itt meg én vagyok, ez ennyire nem számít? Egy éve mentél el innét és egyszer se miattam jöttél vissza most is Dennis hívott fel, hogy nincs-e kedvem ide jönni akkor írtam neked üzenetet. Vedd már észre mi folyik a szemed előtt. -kicsöppent egy könnye, a hanglejtéséből éreztem - Ott van egy lány akivel időnként beszélsz egy akivel tök jól kijöttök itt meg elvileg egy olyan barátnőd akinek szinte minden héten írtam minimum négy levelet de te döntesz. Nem akarlak befolyásolni, csak már úgy érzem egyáltalán nem olyan vagy mint régen. Mintha a barátságunk csak egy dolog lenne a sok közül amit cipelsz. És te visszamennél oda ahol ugyanúgy gondolnak a te barátságodra mint te az enyémre, oda ahol mindig csak idegeskedsz és az emberek vagy kiröhögni fognak vagy ribancozni mert te voltam Niall exe. 

-Nem Londonba szeretnék visszamenni. Pontosan azért mert tudom ez lesz, mármint amit mondtál.

-Akkor hova? -kérdezte meglepődve

-A nagynénémhez, Mirandához. De még nem biztos, viszont szeptemberben nem halaszthatok évet és valahol tanulnom kell. Az egyetem pedig már biztos a Cambridge lesz.

-Miért nem maradsz itt? Ahol boldog vagy és szeretnek...

-Ott a családom.

-Ooh, szegény nagypapád. Ő már nem is számít annak?

Kamu ásítást kezdett és inkább elkezdett aludni. Nem akartam ezt a beszélgetést.

Miért rontok el mindent? Talán ha a ma éjszakámat ha rááldozom rájöhetek mit akarok.

Kisétáltam a fürdőszobába ahol egy papírra ráírtam az ötleteim:

1. Londonba vissza menni: NEM! Ide semmiféleképpen, az emberek kinevetnek és elítélnek a múltam miatt. Zarinával úgyis a Cambridge-re akarunk menni ott tudunk majd beszélni.

2. Mirandához költözni: Nem ismerem olyan jól és lehet nem bírná mellettem. Anyu nem engedne el hozzá. Új suliba kéne mennem. JÓ: Új suliba mehetnék, egy eldugott kisvárosban nem ismernek. Új életet kezdhetnék.

3. Maradni: Ahol szeretnek. A legjobb lenne, visszairatkozni a volt iskolámba és vonattal járni oda. Befejezni itt és Cathyt rávezetni a Cambridgre. Pipa.

  a. Zarinával tudnék beszélni online, amúgy se az a nagy társalgós típus.

  b. Emilyvel is, őt nem hatná meg ha eltűnnék az életéből.

  c. Anyu egyenesen pezsgőt bontana.

  d. Niall: ... kinek kellesz te?!

A papírt betettem a párnám alá és aludni tértem hajnali fél háromkor. Reggel pedig egy újabb csodás nap várt rám amit azokkal tölthetek akiket szeretek. Azt terveztünk, hogy valamit csinálunk nálunk bevonva szegény nagypapámat hiszen teljesen elhanyagoltam szegényt. Tehát a nyaram végre elkezdődött úgy ahogy szabadott volna.

Na persze az élet sose kiszámítható ahogy most se lesz majd az. De miért csinálja ezt velem a sors?! Én vagyok az udvari bolond szerepben vagy csak túl hamar feladtam?