64. fejezet - Barátság vagy szerelem?

Boldog új évet kívánok :)! Megosztottam az új blogom akit érdekelne nézzen be :D
http://invisible-girl01.blogspot.hu/ ha tetszik a prológus iratkozzatok fel és légy szíves szavazzatok érdemes-e elkezdeni, köszönöm :))

Reggel csináltunk szendvicseket és palacsintát ebédre a barátnőmmel, addig a nagypapám adott enni az állatoknak.

-Bocsi a tegnapiért. Csak kimondtam amit gondoltam.

-Semmi gond. Igazad volt és sokat gondolkoztam.

-Az sose jó.-fújta ki a levegőt gondterhelten.

-Nyugi. Itt van a gondolatmenetem.

Átadtam neki a papírt és megnéztem a telefonomat. Eközben írt Dennis.

"Horgászhatnánk a tónál. Apám itthon lesz és rám erőszakolta. Hozd magaddal papád meg Cathy-t elleszünk. Kaját viszünk."
"Jó :D! Nem szeretem a halat de segítek nektek. Szerintem benne vannak."

Nem tévedtem, mert egy órán belül már ki is értünk. Leterítettünk két pokrócot és három széket. Betettünk három horgászbotot a vízbe és beszélgettünk. Először hagytuk a nagypapámat végre kérdezősködni hiszen teljesen elhanyagoltam. Kérdezett a bizonyítványomról és megdicsért, akkor is megtette volna ha elégséges jegyekkel csúszok át a képzeletbeli léc alatt. Délben kibontottuk a napernyőt. Ebéd közben kártya partit tartottunk és laposra vertek, minket lányokat. Igen mi nem játszunk szinte minden este ezért kijöttem a gyakorlatból. Mikor már végre nem égetett a nap nyugodt szívvel kimehettem a napernyőn túlra. Még így is talán olyan lesz a bőröm mint egy ráké. Rajtuk meg se látszott, hogy nem bírnák pedig én öltöztem fel a legvékonyabban, egy apró sortba, és egy sötét színű felsőbe ami lenge volt és a nagymamámé. Ez is azok közé tartozott ami egy dobozban várt rám.

A horgászbotért nyúltam kipróbálni, de a telefonom megcsörrent és ijedtemben beleejtettem a tóba a botot.

-Miért nem lepődök meg?! -nevetett Dennis, lekapta a felsőjét és utána ugrott.

-Jó, mi? -bökött oldalba a barátnőm a hasára célozva.

-Nem rossz. -vigyorodtam el.
Hátrahőköltem nehogy én is utána essek vagy behúzzon a barátom viccből. Feloldottam a billentyűzárat, nem magyar telefonról írtak és mivel még a nyelvemen volt az angol beszéd semmi perc alatt lefordítottam az üzenetet. Először Mirandára tippeltem de mikor olvastam az első tincseimen végig húztam az ujjaim, mintha kiakartam volna tépni, annyira meglepődtem...

"Csak látszat minden. Nagyon kivan, kérlek beszélj vele! Szeret téged... Harry S. "
A szemeim kidülledtek akárcsak a mesékbe és elakadt a szavam. De még mindig visszhangzott az összes szava a fejemben:
"Simon viszont kérte, hogy a siker érdekében szüneteltessük a kapcsolatot.(...)Viszont tényleg nem megy egyszerre a kettő, és ha már ideköltöztünk teljesítenem kéne amiért jöttem. Sajnálom, de most nem működne a dolog."

Ezek a szavak taszítottak el tőle de ez a levél annyira felkavart, egyszerűen nem tudok tiszta aggyal gondolkozni. Minden elém tárult de fogalmam sem volt mit tegyek. Hirtelen egy pontnak éreztem magam a világegyetemben, és megint pittyegett a telefonom.
Egy youtube link volt benne ezzel a leírással "Ez az egyetlen interjú ahol igazat beszél."
Összezavart és végképp képtelen voltam dönteni. Hiszen ez mi?! Szakítottunk, idővel továbbléptem és akkor jelenik meg újra amikor már a barátaimra koncentrálnék de még csak nem is ő küldi a levelet.
Visszasétáltam a többiekhez akik kérdően néztek rám. Mosolyogtam és megvontam a vállam. Den épp a bot mögött ült és rám pillantott. Haja még vizes volt, de a nap gyorsan szárította. Megütötte a füvet maga mellett jelezve, üljek oda mellé.
-Mi volt ez? -kérdezte nevetve
-Csak hoztam a formám. 
-Nem ok nélkül. Miért vonultál félre?
-Csak kaptam egy üzenetet.
-Meg sem kérdezem de tudom kitől. Most visszamész Londonba?
-Nem tőle és szó sincs róla. Egy barátja írt, hogy szeret és hiányzok neki. De én...
-Ugye nem mész vissza?
-Nem akarok... -mondtam ki a megoldást- Nem akarok egy celeb barátnője lenni akit a fél világ utál, a hírnév pedig mindenkit megváltoztat. A semmiért mennék vissza. Különben is! Már tovább léptem és nem érdekel! 
Na jó ez nem egészen volt igaz...
-Ne hazudj! -vigyordott el.
Vállára tettem a fejem mert teljesen belém látott. A legjobb fiú barát ő akit kívánhattam volna magam mellé. 
A hangulat vidám volt és nyugodt én viszont gondterhelt és feszült voltam. Vágyakoztam megnézni a linket mi hangozhat el vajon benne, de ha már túl vagyok rajta miért tenném? Hogy újra magába bolondítson. Igen, pontosan ez a válasz...
Este míg Cathy fürdött fogtam a laptopomat és első dolgom a videó megnézése volt. A videó címe találó volt: Niall Horan X-factor interview
Csatlakoztattam a fülhallgatóm és elindítottam. Kérdezték a családjáról, idáig élt életéről és véletlenül én is szóba kerültem. 
-Hogy érzed magad az X-faktorba? -kérdezte egy férfi

-Hihetetlenül csodás érzés! -válaszolta végig lehajtott fejjel amit végül felhajtott- Boldognak kellene lennem, de hiányzik a volt barátnőm. Életem legnagyobb hülyesége volt szakítani vele. -még mindig mosolygott. Színészkedni is megtanult?! Mielőtt válaszolhattam volna folytatta- Nézz rám! Most is mosolygok mintha annyira nagyszerű lenne az életem legbelül pedig megint egy poharat vágok a falnak. Vagy ami épp a kezem ügyébe kerül. Louis vett nekem egy csomag pohárt és a fele már elfogyott.

-A többi interjúba idáig mind mást mondtál.

-Hazudtam. -megvonta a vállát- De most legalább úgy megyek haza, hogy nem török össze még két poharat.

-Ennyit ér neked egy lány?

-Csak egy, és érte tényleg bármit megtennék. Az az egy év mindennél szebb volt. Ismered az érzést amikor meglátod és tudod Ő az? Amikor pedig megláttam, hogy sírt és miattam... De csak érzéketlenül besétáltam az folyosóra ahelyett, hogy utánafutottam volna és amikor ott ült a betonon átöleltem volna, megnyugtattam volna és ott ültem volna vele órákig míg nem nyugszik meg. Vagy meg se tettem volna amire kérnek. Az a legpocsékabb mikor valamit próba nélkül elhajítasz. Hiszen nekünk ment volna így is. Mindenhogy. -mondta és bekönnyezett a szeme, én már rég sírtam.

Lecsuktam a gépet, elkerültem Cat-et, aki épp vacsorázott és lefürödtem, közel másfél órán át mert jól kibőgtem magamat. Mikor besétáltam a szobában sötét volt.

-Cathy! Cat alszol? -kérdeztem tőle.

Semmi választ nem kaptam csak egyenletes szuszogást. Szóval igen. Felvettem egy pulóvert, kiszöktem ezúttal a bejárati ajtón és a szomszédba mentem. Felhívtam Dennist.
-Den gyere ki légy szíves! Itt állok a kaputok előtt.

-Oké. -válaszolta és kinyomta.

Az ablakból való kimászás ennek a falunak a szokása, engem is itt képeztek ki.

-Na mondjad. -kezdte a beszélgetést miután a kerítésen is átmászott. 

-Van mobil interneted? -kérdeztem

-Itt a wi-fi. Mondjad mi kell.

-Nézd meg! -beütöttem a videót amit én néztem meg. Elsétáltunk egy villanyoszlopig és leültünk a tövében. Közben fordítottam mit mondd.
-Te komolyan hiszel ennek a síró masinának? Ne már! Te jobb vagy ennél.

-De igazat mondd mert ismerem. 

-Vagy teljesen rosszul fordítottad le mert ezt akarod hallani. Ne gyere azzal, hogy sírt a végén mert én is tudok bőgni mint egy csaj ha ilyen lennék. 

Egymásnak dőltünk és beszéltünk mindenről, az ő életéről és az én életemről de mégis visszakanyarodtunk az én témámhoz. Egy rendkívül ütős kérdést kérdezett:

-A szerelmet vagy a barátságot választanád?

...

63. fejezet - Emlék maradsz

Jó olvasást hozzá és boldog karácsonyt :))!

Hogyan lehettem akkor ennyire boldog? Miért volt akkor minden ennyire szép? A válasz a kérdésemre: mert mindenem meg volt.

Emily és Niall, mielőtt megismertem volna igazából Zarinát, folyton velük lógtam megelégedve mindenből a közepes vagy az eggyel jobb jegyet. 

Milyen mosolygós és kiegyensúlyozott voltam, de csak voltam. Most egy szánalmas csődtömeg vagyok aki az exét fogja siratni míg ő előtte csodálatos élet vár ezalatt én 9 macskával a nyakán fog elhalálozni úgy, hogy senkit nem fog érdekelni. Talán Dennist, ha nem hagy el addigra ő is.

Lesöpörtem az összes fényképet csak ez az egy maradt a kezemben. Legszívesebben bánatomban szét téptem volna apró fecnikbe és szénné égettem volna a hátsó kertbe, azt pedig elfújtam volna a messzeségbe. De képtelen voltam megtenni ezért csak a kezemmel letakartam Niallt. Az ujjammal mintha őt érintettem volna meg a könnyeim szüntelenül folytak mert tudtam mit akarok. Lehajtottam a kép felét és mikor már élesre volt hegyezve letéptem. A közös fényképet a barátnőmmel az asztalon heverő üres fényképtartóba helyeztem, míg a másik fele árválkodott a kezemben. Képtelen vagyok ezt megtenni pedig muszáj. És tudtam is hogyan tehetném meg amit akarok.

Éjjel már azonban nem volt meleg mint nappal, még a magasszárú cipőm is jól jött a délutáni ruhámhoz. Öt percre a háztól volt egy tó, tele náddal. Itt szokott horgászni Dennis is az apjával. A fényképet kikotortam a pulóverom zsebéből ami időközben összegyűrődött főleg miután a kezemben is megszorongattam. Egy rongyos galacsin vált belőle ki, a lámpa alatt még utoljára széthajtottam, megpusziltam a száját majd összehajtottam és beledobtam a vízbe.

-Ég veled. Nem foglak feledni, és elengedni sem hamar. Míg élek emlékem maradsz. De igaza van Dennisnek, nem élhetek az emlékeimben és eshetek össze minden csalódástól. A Te emléked fog megtanítani tovább lépni. Egy fejezet voltál az életemben amit most lezárok. A neved mindenhol ott lesz, de bennem nem kőomlás fog lejátszódni hanem egy bolond tini-kori szerelem, és az igazit fogom keresni akinek én vagyok az a lány akit nem fog feledni. Ha valaha még összehoz minket a sors remélem tudni fogod ki vagyok és nem fogsz szégyellni. Nem tőlem lesz majd kicsi Niall-ed, és nem Cathy vagy Zarina kapja el az esküvői csokromat. Hanem valaki más, és nekem pedig valaki másik fiú húzza az ujjamra majd az aranygyűrűt vagy műanyagot, tök mindegy! A lényeg, hogy van ezen a világon Niall Horan egy olyan férfi aki jobban megfog becsülni nálad. -suttogtam- További sikeres életet!

Megfordultam és egy részeg ember morgott magában feltehetőleg nekem, olyanokat mint:

-Ezek a mai fiatalok úgy isznak akár az apjuk. -és a bácsi beleesett az árokba.

Felvettem a kapucnim, elindultam hazafelé. Visszamásztam az ablakon ugyanúgy és tudtam: most már nem a padlón vergődni hanem tovább lépni fogok. Nem én leszek az a csaj aki hónapokig fog depresszióban szenvedni valaki olyan miatt akit nem is érdekel! Hogyne még én szenvedjek..Na meg a jó... -fojtottam el magamban egy káromkodást.

Nyugodt szívvel feküdtem le aludni azzal a tudattal, hogy nem a visításomra vagy a könnyes párnámra kelek fel. És ez így is történt, az életem kezdett újra vidám fordulatot venni. Főleg mikor augusztus 6-án Cathy lejött hozzánk. Amint megtudta, hogy újra hazakeveredtem egy kisebb megjátszott sértődés után összepakolt egy bőröndnyi ruhát és az első vonatra fel is ült. Dennissel barátok maradtak és azóta pedig az igazit várja. 

Mindig szívesen láttuk, néhány alkalommal lejött egy-egy délutánra így a papám azonnal belement az itt alvásba. Aznap mikor ideért bementünk a főtérre fagyizni és szórakozni. A vége az lett, hogy egy biztonsági őr megkért arra, hogy hagyjuk el az utcát és egy hétig a szökőkút közelébe ne menjünk. Persze csak ránk szólt a többiekre akik fürdőruhába futkároztak mintha valami hippi fesztivál lenne észre se vette míg én csak lemosni akartam a kezem mire Dennis belökött a kút közepére és természetesen akkor indult meg a nagy zuhatag. Nem hagytam annyiban beráncigáltam Cathy segítségével és megdobtam egy marék földdel és talán ezért küldtek el. Végre újra hatalmasakat nevettem és éreztem hogy élhetek.

Este Dennisnél sütögetés volt ahol ott voltunk mi hárman, neki a legjobb haverja és annak a barátnője. A rádióban pedig mentek a nyári buli zenék. A legnagyobb problémánk annyi volt, hogy a szúnyogok összecsipkedték a lábunkat.

-Hé! Nézzétek itt egy süni! -suttogta Cathy, mind utána mentünk és a szürkületben próbáltunk nem rálépni.

-Valaki nem látta a papucsom? Félek, hogy rálépek szegény állatra!- suttogta a harmadik lány.

-Tessék így majd látod hol van. -és ezzel ráköpte a barátja a rágóját.

-Hülye. -mondtam és elkezdtem kuncogni.

Tizenegy órakor átmentünk Cathyvel a szomszéd házba, lezuhanyoztunk egymás után majd még beszélgettünk a szobában.

-Annyira örülök, hogy eljöttél.

-Látszik rajtad, meg hogy végre hazajöttél. Oda ahonnan tényleg való vagy. És Dennis is nagyon jól felvidít nem is látszik rajtad, hogy valójában érvágós kedvedben vagy.

-Nem vagyok, egy éjjel kiszöktem és megpecsételtem ezt. 

-Jól tetted. Légy szíves maradj majd itt! Nem érezted te jól magad Londonban. Legalábbis mást sem olvastam a neten minthogy hát a mai napom egész jó volt te ez a szemét csaj megint beszólt vagy hogy megint esik az eső, reggel meg köd volt, hol a napsütés!? Persze, hogy depressziós vagy ilyen időben! London mesébe illő város de... maradj itt légy szíves.

-Nem tudom...

-Komolyan oda akarsz menni ahol nem szeretnek? Ahol már csak egy emlék vagy akit elrejtenek? 

-Ott van Zarina meg Emily és...

-Itt meg én vagyok, ez ennyire nem számít? Egy éve mentél el innét és egyszer se miattam jöttél vissza most is Dennis hívott fel, hogy nincs-e kedvem ide jönni akkor írtam neked üzenetet. Vedd már észre mi folyik a szemed előtt. -kicsöppent egy könnye, a hanglejtéséből éreztem - Ott van egy lány akivel időnként beszélsz egy akivel tök jól kijöttök itt meg elvileg egy olyan barátnőd akinek szinte minden héten írtam minimum négy levelet de te döntesz. Nem akarlak befolyásolni, csak már úgy érzem egyáltalán nem olyan vagy mint régen. Mintha a barátságunk csak egy dolog lenne a sok közül amit cipelsz. És te visszamennél oda ahol ugyanúgy gondolnak a te barátságodra mint te az enyémre, oda ahol mindig csak idegeskedsz és az emberek vagy kiröhögni fognak vagy ribancozni mert te voltam Niall exe. 

-Nem Londonba szeretnék visszamenni. Pontosan azért mert tudom ez lesz, mármint amit mondtál.

-Akkor hova? -kérdezte meglepődve

-A nagynénémhez, Mirandához. De még nem biztos, viszont szeptemberben nem halaszthatok évet és valahol tanulnom kell. Az egyetem pedig már biztos a Cambridge lesz.

-Miért nem maradsz itt? Ahol boldog vagy és szeretnek...

-Ott a családom.

-Ooh, szegény nagypapád. Ő már nem is számít annak?

Kamu ásítást kezdett és inkább elkezdett aludni. Nem akartam ezt a beszélgetést.

Miért rontok el mindent? Talán ha a ma éjszakámat ha rááldozom rájöhetek mit akarok.

Kisétáltam a fürdőszobába ahol egy papírra ráírtam az ötleteim:

1. Londonba vissza menni: NEM! Ide semmiféleképpen, az emberek kinevetnek és elítélnek a múltam miatt. Zarinával úgyis a Cambridge-re akarunk menni ott tudunk majd beszélni.

2. Mirandához költözni: Nem ismerem olyan jól és lehet nem bírná mellettem. Anyu nem engedne el hozzá. Új suliba kéne mennem. JÓ: Új suliba mehetnék, egy eldugott kisvárosban nem ismernek. Új életet kezdhetnék.

3. Maradni: Ahol szeretnek. A legjobb lenne, visszairatkozni a volt iskolámba és vonattal járni oda. Befejezni itt és Cathyt rávezetni a Cambridgre. Pipa.

  a. Zarinával tudnék beszélni online, amúgy se az a nagy társalgós típus.

  b. Emilyvel is, őt nem hatná meg ha eltűnnék az életéből.

  c. Anyu egyenesen pezsgőt bontana.

  d. Niall: ... kinek kellesz te?!

A papírt betettem a párnám alá és aludni tértem hajnali fél háromkor. Reggel pedig egy újabb csodás nap várt rám amit azokkal tölthetek akiket szeretek. Azt terveztünk, hogy valamit csinálunk nálunk bevonva szegény nagypapámat hiszen teljesen elhanyagoltam szegényt. Tehát a nyaram végre elkezdődött úgy ahogy szabadott volna.

Na persze az élet sose kiszámítható ahogy most se lesz majd az. De miért csinálja ezt velem a sors?! Én vagyok az udvari bolond szerepben vagy csak túl hamar feladtam?

62. fejezet - Legjobb barát

Csak most vettem észre, hogy már 6600 kattintáson vagyunk túl :O! Köszönöm mindenkinek a véleményeket is sokat jelentenek :)
A téli szünetben rohadt sokat kell tanulnom esedékes témazárókra de megpróbálok gyakran hozni új részt :D.

folytatás:
Hatalmasat nevettem. Bolond ez a srác komolyan!! Ám ez a vidám hullám nem tartott sokáig, váratlan levelet kaptam a gmailomra.
Miranda Parks a feladója és a tárgy: Nem barom spam, olvasd el!
Megnyitottam, mert nagyon ismerős volt ez a név. Egy hosszú levél tárult elém:
Kedves Erin!
Remélem jó embernek küldtem a levelet, amennyiben nem kérem törölje ki, ez bizalmas!! Tudom, hogy végig olvassa akkor is...
Tehát én a te nagynénéd vagyok, vagyis apukád testvére, a kapcsolat nagyon régen megszakadt köztünk a pedig jóba voltunk.
Nem rég tudtam meg, hogy Londonba költöztél az új családoddal és csak szeretném megmondani, persze nem most azonnal, de találkozhatnánk valamikor. Elhiszem, hogy most ez neked mind furcsa és anyukád azzal fog jönni biztos szervkereskedő vagyok de nem. Nyugodtan videó telefonálhatunk vagy bármi. Persze ha szeretnéd! Ne vegyél tolakodónak. És miért pont most írtam? Mert az életem sivár és unalmas. Nem emlékszel rá, de mindig én voltam a selejt gyerek a testvéremnek minden sikerült míg én anyám házában lakok, ő pedig már három éve az angyalok között. A jó embereket persze elveszik tőlem ezért féltelek újra felkeresni. De most őszintén. Magányos vagyok és szeretném felvenni a kapcsolatot a rokonsággal, NEM PÉNZ KELL (üzenem anyádnak).
Remélem nem baj a levelem, ha így emlékszel rám: Miri (mindig így hívtál :) )

-Huu. -képedtem el teljesen- Ezt aztán a nem is tudom hova tenni. Durva.
-Mi az? -jött oda hozzám miközben felvett egy szürke felsőt.
-Olvasd el.
Elkezdte félhangosan, majd egyre halkabban és végül rám nézett.
-És most mit akarsz? -kérdezte
-Fogalmam sincs. -válaszoltam gyötörten és levergődtem az ágyára- Nem akarok vissza menni de szeretném megismerni a nagynéném.
-Mindjárt jövök. -mondta és kilépett az ajtón.
Odaültem a géphez és még egyszer átolvastam, majd nagy nehezen leírtam egy választ:
Szia Miranda!
Én vagyok az, és nagyon megleptél a leveleddel. Jelenleg nem Londonba vagyok hanem otthon, de nagyon szeretnélek újra megismerni és találkozni veled. Pillanatnyilag egy trágya domb az életem tetején az üzeneteddel, nem rossz értelemben, amivel nem tudok mit kezdeni. Szeretnék veled beszélni és idővel találkozni. Apa szörnyen hiányzik ahogy a régi életem is. Neked is vagy csak én nem tudok felejteni? 
-Miben mesterkedsz?
-Csak válaszoltam neki. Egyenlőre beszélgetek vele néhányszor, hogy megtudjam ismerni. De végül is mindegy, nem gépezni jöttem. Nincs kedved valamihez? 
-Éppenséggel lenne, csak megígértem apunak, hogy mire anyu hazaér a hátsó kertben kiásom a gazokat.
Elindultunk a kertbe és a fejemre tettem egy hatalmas szalmakalapot. A fűben leheveredtem és néztem ahogy elkezd dolgozni, de mivel ez nem valami érdekes dolog és ha segítenék valószínűleg még hátrébb kerülne a telefonomon bekapcsoltam a zenéket és elkezdtem egy virágfüzért készíteni. A mellettem heverő bokort téptem le és nagyjából a második hordható állapotban készült el és ekkor végzett Dennis is a munkával.
-Ez jó szám. -mutatott a telefonomra ami épp Vanilla Sky - on & on számát játszotta le.
-Én is szeretem. -mosolyodtam el és felvettem a füzért a fejemre.
Vele minden olyan mint azelőtt. Mellette elfelejtem miért jöttem és ki vagyok. Csak a pillanatoknak élek mert ezt hozza ki belőlem a barátsága. Nem is tudom mit tehetnék ha akkoriban nem esek el a biciklivel és nem nevetne ki senki. Remélem egyszer erre a mostani helyzetemre is így fogok visszagondolni, mosolyogva.
-De miért jöttél haza? -törte meg a csendet- Azt tudom mi történt Londonba, de miért jöttél vissza? A "ha nincs ló jó a szamár" elv miatt?
-Nem. Te nekem sose leszel egy második aki csak a bajban jó. Nekem te első vagy Cathyvel együtt még ha azt hiszi, hogy... fogalmam sincsen mit. Nagyon régen beszéltem vele és attól tartok őt is elveszítettem. Nekem már csak te maradtál meg és a nagypapám. Anyám örül ha megszabadul tőlem, és hiába játssza meg, tudom... Azt reméltem talán újra kezdhetném ha a szerelmet örökre ki is törölve az életemből mert ez nem az én stílusom, talán újra lehetnénk legjobb barátok. Hé, látom a vigyort az arcodon még ha előre is nézek te meg mellettem ülsz. Minek örülsz ennyire?
-Annak, hogy én is első helyen vagyok, a barátság listádon. Szar lenne nélküled ez a falu. Mindenki fapofával közlekedne és senki sem csinálna semmilyen ökörséget. Kész rémálom. Ha tényleg így érzed akkor melletted leszek amikor szükséged van rád, látszott rajtad már amikor jöttél mennyire padlón vagy. Csak nem akartam szóba hozni hátha így jobb neked. Mert..én...ööö.. már ismerlek egy ideje és... kiismertelek. 
-Folytasd. -kérleltem a szemébe nézve
-Te az emlékeidben élsz. Mármint nem tudsz felejteni. Ezért vagy mindig szomorú, mert minden véget ér előbb vagy utóbb és te ezeket képtelen vagy az idő múlásával is megemészteni. És lehetek kicsit durva?
-Legyél. -válaszoltam lassan de tudatosan mert igaza volt.
-Még mindig úgy gyászolod apukádat mintha pár hónapja halt volna meg, a nagymamád is szinte ugyanez. A nevelőapádat pedig ezért nem vagy képes cseppet se elfogadni mióta bejött a képbe. És most Niall ugye hát szakított veled és ezt is képtelen leszel elfelejteni, ahogy az első szerelmedet is. Csak azt nem értem miért nem tudsz kilépni az emlékeidből és az érzéseidből.
-Mert az az egyetlen dolog amit soha nem tudnak majd tőlem elvenni, eltűnhetsz majd te is az életemből -könnyezett be a szemem- de az emlékeimből már sose tudlak kiütni mert nem akarlak, ilyen vagyok én. Magamat marcangolom ezzel de szándékos. Nem akarok egyszerűen tovább lépni. Idővel persze lecsitul bennem de ugyanolyan már sose lehetek. Csak ha olyannal lehetek akiről tudom, hogy ideig képes elviselni.
-Gyere ide. -húzódott közelebb és átölelte a nyakam.
Én is átfogtam a karját.

Végre valaki a burkom mögé látott és kimerte mondani aki valójában vagyok. Ezért érzem őt legjobb barátnak. Csak elfogom veszíteni, őt is...

Nem akarnék tovább szenvedni ha nem az emlékeim múlnának ezen. Hiszen ezt leírni végtelen hosszú lenne, mindent egyesével leírni, a napokat ahogy telnek, az emlékezéseimet vagy az álmaimat. Itt bármikor visszatekinthetek rá anélkül, hogy bárki rám szólna miért teszem ezt. Az érzéseim az egyetlen dolog amit nem vehetnek el tőlem bármi mást igen.

-Engem nem fogsz elveszíteni, ezt bizonyítja a tíz éves barátságunk.

Kihullott egy könnycseppem. Tényleg? Komolyan mondta, mert láttam rajta. 

Szeretlek. Gondoltam. De félre értené, és én sem úgy gondolom. Úgy szeretem mintha testvérem lenne, unokatestvérem vagy barátom, legjobb barátom.

Otthon fogtam az összes fényképemet, amit a nagypapámnál is találtam és az ágyamra borítottam. Átöltöztem egy kényelmes ruhába, időközben már kezdett lehűlni az idő ugyanis az ebéd után a lelkizés abba maradt amitől nagyon megkönnyebbült, ez elég nehéz és bizarr egy fiúnak ezért nem hoztam felszínre a valódi énemet újra. Csak próbáltam kilépni az emlékeim szekrényéből egy pillanatra és ezt megtartani. 

A ház sárfalból készült -ami azt jelenti, hogy nyáron nem engedi be a meleget, tehát eléggé jó szigetelő- ezért hűvös volt a házban és eszem ágában sem volt ezért kinyitni az ablakot, amúgy is már kezdtem rosszul lenni a hirtelen forróságtól. Jó újra érezni kicsit a londoni nyár időjárását képzeletben. Felvettem egy cicanadrágot rá egy háromnegyedes felsővel. Az ágyra vetettem magam és szép sorban kezembe vettem az emlékárasztó fényképeket időrendi sorrendbe. A régi fekete-fehér képek nagyon meghatóak voltak. A nagyszüleim elképesztő páros volt, mindenhol az a fiatalos vigyor, könnyedség és a pöttyös szoknyák. A kedvenceim!

Aztán egy esküvői fényképet is találtam. A mama ruhája egyszerű volt de még is gyönyörű. Az arcából is sugárzó mosolya előbb tűnt fel inkább mint göndör fürtjei. Gyönyörű nő volt.

Még egy pöttyös ruhadarab. Ezúttal egy ing. Fehér alapon sötétebb pöttyök, a nagypapa mellette, a nyakában pedig...? Egy kisgyerek?! Avagy anyu. Mintha az én volt családommal néztem volna szembe. Abba amit nem tudok kiütni a fejemből.

A régebbi képek helyét átvették a színesek amiket én nyomtattam ki és hoztam el, egy másik adag még otthon van, nagyjából ugyanezek, csak néhány különbözött, barátokról fényképek, főleg Cathyről mikor megpillantottam valamit.

Azt a fényképet amit talán jobb lett volna nem. Majd azt egy másik követte én pedig nem tudtam mást csinálni csak újra lesüllyedni és elkezdeni bőgni kezemben tartva, sőt szorítva a fotót.

61. fejezet - Levél

Sziasztok!! Nagyon örülök a leveleknek amiket kaptam tőletek, nagyon sokat jelentenek és köszönöm! Mert nem csak itt hanem facebookon is kaptam néhányat :D
Remélem tetszeni fog és nem okoztam csalódást a sok várakoztatással :DD

folytatás:
 Milyen bunkó voltam vele... 
-Nézd én...
-Hadjuk. -fülébe vette a fülhallgatót.
Ezt is elszúrtam mint minden mást. Miért vagyok ekkora balfék? Minden reményem szertefoszlott a fényről. Labirintusba kerültem és még a jó utat se találtam. Messze van még tőlem a cél, hiszen ez egy végtelen futás amit még halálom után se érhetek el. Sosem csalódtam másban, annyira mint ahogy bennem csalódnak az emberek. Egy árva lélek vagyok elszáradt kóró alakban.
A következő háromnegyed óra maga a pokol volt. Megpróbáltam elaludni ami csak pár percre sikerült. A kép fekete-fehér volt és londoni. 

Magányosan sétáltam majd magába nyelt egy hatalmas pocsolya, és csak zuhantam lefele a semmibe. Sikítás nélkül felriadtam és az előttem lévő székbe kapaszkodtam. Kifújtam magam és a gép elkezdett leszállni. Az utasok kezdték a csomagjaikat összegyűjteni a szemetet kidobni és mi egymás. Kezembe vettem az táskámat és vártam. Újra...

A repülőtér nem volt zsúfolt. Lassan kikeveredtem a vasútállomásra és magamba szívtam a szagot amit éreztem. Bűz. Így lehet jellemezni. Londonnak valahogy teljesen más volt az illata még amikor nem is éreztem már magam jól ott. Felszálltam közben megérkező vasúti szerelvényre és a kalauztól vettem jegyet. Ez is teljesen más volt. Először véletlenül angolul kezdtem hozzá beszélni majd megakart büntetni mert nem vettem jegyet. Bocsánat, hogy felmertem egyáltalán szállni a járatukra...

Egy óra múlva megpillantottam a napsütéssel teli falut. A peronon álltam egymagam, mintha most jöttem volna Norvégiából olyan fehér voltam. Körülöttem mindenki bronz vagy csoki barna bőrrel. Magam után húztam a járgányomat ami borzalmas hangosan jött utánam. Amikor kisiklott a régi beton alatt olyasmi hangja volt mint egy kis rozmárnak aki éhes. A negyedik utcánál befordultam és az utca végénél lévő ház, a zöld rengetegben, oda mentem én. Becsöngettem, majd egy "jövök már" üvöltés hangzott ki. 

-Erinkém! Nézzenek oda de fehér vagy akár egy szellem! Nagyon hiányoztál!

-Te is nekem nagypapi! Mama csinált csörögét? A vonaton már úgy korgott a hasam mint egy veszett fóka...

-Fél év fázis késésed van...

-Mi? Ja... Basszus. Akkor sütök neked. Nem lesz olyan de nagyon éhes vagyok. 

Bedobáltam minden cuccomat a szobámba és levágtam magamról a ruháimat hiszen eszméletlenül meleg volt otthon. Felvettem a ruhát amit a nagymamámtól örököltem. A piros alapon fehér és kék virágosat. Amikor fiatal volt sokat hordta, ahogyan a szekrénye felét amit majd kifogok válogatni. Amúgy is nekem akarta adni csak miután elköltöztünk valahogy mindig kimaradt hiszen fontosabb dolgok is voltak mint negyven éves ruhákat válogatni. Aztán pedig elment. Ő is az életemből.

Időközben kezembe vettem a nagymamám receptkönyvét. Kikerestem a süteményt és a konyhába mentem. Gyorsan összecsaptam néhány darabot ami valljuk be alakban és ízben sem ért még a nagyi nyomába. Ettem néhány darabot majd elindultam a temetőbe.
A kamrából kiszedni a biciklit igazi csoda volt. Tele volt pókhálókkal és majdnem rám borult néhány doboz. Végül kijutottam a sötétkék biciklivel az utcára, kihajtottam a főútra ahol minden ismerős volt. Mintha otthon lennék. Lehet mindvégig ez volt az otthonom...
A sorompó után nem sokkal pedig az egyensúlyom egyre jobban dülöngélt és a biciklinek is fura volt az ülése. Megálltam és megvizsgáltam a járműt, hátsó defekt.
-A francba... -mormogtam és elkezdtem tolni.
Így egy örökké valóság lesz mire feljutok a "hegy" alján elhelyezkedő temetőbe és megkeresni a sírt is. A lábam már elfáradt mire eljutottam a központba, ahol az egyetlen lámpa van, ott is átsétáltam és belerohantam valakibe.
-Ne haragudj nem volt szándékos... Dennis? Szia!!
-Ööö Erin?! Te jó ég hazajöttél? Úgy hiányoztál! -ölelt át- Csinos vagy.
-A nagyié volt a ruha, köszi. Merre tartasz?
-Hazafelé. Haveromtól jöttem haza.
-Én meg most megyek el.
-Akkor majd találkozunk szia!
-Helló. -üvöltöttem utána és tovább indultam.
Valószínűleg fel se tűnt neki, hogy mennyire gyötört vagyok és a bicikli kereket a beton horzsolja, fiúk. Mire végre felértem ledolgozva biztosan a néhány darab tészta süteményt. Elbolyongtam a naplementében majd végre megtaláltam amit kerestem. Nem volt nálam óra de tudtam, hogy minimum egy órát töltöttem ott. Az égbolt teljesen besötétedett a horizont végén még épp hogy mutatkozott a napfény. Mindent elmondtam a mamámnak, kikértem a véleményét de csak a szöcskék ciripelése hangzott ki.
Az óra tízet ütött mikor hazaértem. Lezuhanyoztam, gyorsan megágyaztam és álomba is szenderültem.

Azonban bármennyire is megjátszottam mennyire boldog vagyok nem voltam az. Ezt a rémálmok biztosították amik körülöttem terjengtek. Hiszen nem volt rémálom ezt is megakartam tenni míg élek. Nem a halál híremre gondoltam hanem egy igazi adrenalin löketre, amitől a szívem a hasamba ütne, és tízszer gyorsabban mint mikor kifutom a tüdőm. Mikor minden tiszta és gyors a színek összefolynak de nem a drogtól.

És a végén egy hatalmas lendülettel elfutni mikor a rettegő mozdonyvezető már arra gondol mit mondjon a bíróságon mert a vonat lassan tudott fékezni. Majd pedig megnyugodna hihetetlenül amikor eltűnök és a szél teljesen összeborzolja a hajamat.
Nem vagyok idióta, csak reménytelenül szerelmes. Szerelmes a szerelem gondolatába és a fiúba akinek fontosabb a hírnév. Szóval csak a "szokásos".
Délelőtt megreggeliztem gyorsan és elfutottam a postára feladni a csekkeket. Itt a nap csak úgy égette hófehér bőröm, szinte éreztem ahogy a pigmentjeim végre barnulhatnak. Persze ez nem igaz, a bőröm mindig ilyen fehér.
Épp ezért illik hozzá a sötét farmer sort és egy babarózsaszín félvállas felső. Hazafelé már annyira ki voltam fulladva, hogy csak lazán sétáltam. A szemben lévő focipályán néhány fiú játszott. Felidéztem amikor én ültem az ajtónál, vagy a kapunál és elugorva mikor jött az ócska labda a fejemet célozva. Mind szép régi emlékek.
Most azonban már más idők járnak és már az utcában járok. A szélén van egy hatalmas szilvafa amit mindig betámadtak a fiúk engem dobálva mert nem szeretem azt a gyümölcsöt. Ez is egyszer történt meg mikor Dennis barátai rájöttek, a lányok "jó" dolgok az életükben és mivel én voltam az új hús hát próbálkoztam, persze sikertelenül. A külsejükkel semmi baj nem volt, nem voltak hajmeresztőek egyszerűen csak túlzásba vitték és ocsmányul flörtöltek. Túlságosan elakarták hitetni velem milyen jó pasik. Niallel nem így volt, ő csak jött elcsábított és megcsókoltuk egymást. Minden annyira egyszerű volt!
Dennis háza elé értem és szemben álltam az ablakával. Merjem? Hiszen a legjobb fiú barátom. Hát megteszem. Nem veszíthetek semmit csak nyerhetek még egy döfést a szívembe.
Becsöngettem majd megjelent a hatalmas németjuhász kutya ami pár éve még apró volt és irtó cuki. Igazi házőrző vált belőle. 
-Jó napot! -köszöntem az apukájának- Dennis itthon van?
-Szia! Erin ugye? Persze most kelt fel.
-Igen. Bejöhetek?
-Ne viccelj már!! Szinte családtag vagy aki időnként eltűnik.
-Köszönöm. -válaszoltam és elkezdtem a bejárati ajtó felé baktatni.
-Tavaly nyáron ígértél valamit!
A fejemre csaptam.
-Sajnálom de könyvvásár miatt kellett előbb hazamennem, esküszöm, hogy most lefogom fürdetni Moll-t!
-Azóta esett az eső és nem erre gondoltam. Azt ígérted tegezni fogsz.
-Hoppá. Elnézést, mármint bocsi.
-Jól van siess Dennis-hez. -nevetett.
Beléptem a házba ahol a zene után mentem. Benyitottam és ott állt előttem Dennis egy szál fekete boxerba épp pakolva valamit.
-Szia! -üvöltöttem rá majd lejjebb halkítottam az ordító robot zenét.
-Mi van?! Helló! -mosolygott rám. -Öhm épp félmeztelen vagyok.
-Látom. -nevettem majd eltakartam a szemeim mint egy ovis.
-Jöttél netezni? Ne less.
-Nem,igazából hozzád jöttem, de ha itt tartunk megnézhetném a leveleimet? Nem lesek és különben is láttam már fiút.
-Hohohóó! A részleteket ne elemezd kérlek. Tudom, hogy nem vagy szűz már és nem érdekel miként ragadták tőled el az erényed. A Britt stílus nem érdekel.
Hatalmasat nevettem. Bolond ez a srác komolyan!! Ám ez a vidám hullám nem tartott sokáig, váratlan levelet kaptam a gmailomra...

folytatom.

* első díj :)*

Nem, ez még nem az új rész de holnap ha minden jól megy felkerül :D!
Ez az első díja a blogomnak és tudom, hogy mások már tök sokat kaptak de nekem ez is nagyon sokat jelent :)!
A díjat Anette-től kaptam és nagyon köszönöm neki :D! Őszintén szólva nem hittem volna hogy kapok :')

Szabályok: 

1. Írj magadról 11 dolgot! 

2. Válaszolj 11 kérdésre! 

3. Írj 11 kérdést! 

4. Küldd tovább 11 blognak!

1. Írj magadról 11 dolgot! 

1. Eléggé szerencsétlen és két ballábas vagyok gyakran már én is röhögök magamon pedig tök bénán nézhetek ki xD

2. Kissé forever alone-nak érzem magam mert a korombelieknek sőt még a fiatalabbaknak is volt már barátjuk míg nekem csak két csókom egy seggfejjel amit legszívesebben kitörölnék az emlékezetemből. :S

3. Az égvilágon semmit nem szeretek magamon, néha legszívesebben egy zsákba bújnék bele és úgy mennék a tömeg közé.

4. Imádok aludni, enni és olvasni valamint azt hinni, hogy egyszer találkozok az 1D-vel :)

5. Az írásban tudom levezetni a külvilágban ért sérelmeim vagy boldogságom. 

6. Sokszor érzem magam felesleges harmadiknak, a szerelemben pedig egy vesztesnek. Még magamnak se merem bevallani miket érzek...

7. Mindezek ellenére boldog vagyok, már ahogy :D

8. Csak egy szerelmet szeretnék életemben de az az igazi legyen. Nem akarok még egyszer "összetört" szívű lenni.

9. A kilences a szerencseszámom :)

10. Van egy bátyám akivel időnként nagyon jókat tudok beszélgetni minden irányba. Néha megkérdezik tőlem, hogy van-e jelenleg barátnője xD

11. A legtöbb ember strébernek ítél el (csak mert a ketteseket nem írom be az ellenőrzőmbe :P) főleg a suliba, külsőre megpróbálom meg se hallani mert van néhány lány az évfolyamból akiket nagyon szeretek és az ő véleményük érdekel de belül nagyon szarul esik ha emiatt szemétkednek velem.

2. Válaszolj 11 kérdésre! 

1. Milyen blogokat olvasol? 1D témájúakat, és amik nem tündérmese fajta tehát mint az élet csak szerencsésebben.

2. Hány blogot vezetsz? Kettőt de abból csak ez van megosztva a másikat is hamarosan nyilvánosságra hozom ha előtte megtudom érdekel-e valakit :)

3. Ha odakerülsz a géphez, mit csinálsz legelőször? Megnézem a blogot hányan jöttek, írt-e valaki, és hogy amiket olvasok van-e új rész :)

4. Szeretnél majd a jövőben is foglalkozni az írással, vagy ez csak egy hobbi? Nagyon szeretek írni és ebben találtam meg önmagam de szerintem közel sem vagyok olyan jó, hogy valaha könyvet vagy bármit írhatnék, megmarad csak egy hobbinak :/ :)

5. Van olyan blog ami ösztönöz? Igazából nincsen, csak könyv.

6. Blogolás közben szoktál zenét hallgatni, vagy teljes csend kell? Sokszor igen mert akkor "ihletet" kapok.

7. Naponta hányan nézik meg a blogodat? Elégedett vagy vele? Mindig változó. Van hogy 20-30-an de néha 80 körül is szoktak kattintgatni.

8. Van valami megszokott dolog amit blogolás közben csinálsz? Időnként dobolok a lábammal és zenét is szoktam hallgatni vagy tévét nézni.

9. Kaptál már hasonló díjat? Még nem, ez az első úgy hogy nagyon örülök neki :)

10. Ki a példaképed és miért Ő? Cally Taylor mert a kedvenc könyvem írója és Hayley Williams mert imádom a számait, szerintem nagyon szép és azért elég sok mindent elért(az ő külsejéről formáztam Erint) :)
11. Hogy vagy ma? Elmaradt a németem és nem volt matek doga szerintem ez szuper szóval tök jól de sokszor eszembe jutnak szomorú dolgok szóval olyan átlagosan.

3. Írj 11 kérdést! 

1. Miért kezdtél el blogot írni?

2. Hányadik blogod ez, és még szeretnél még majd írni újat?

3. Mit gondolsz magadról?

4. Honnan kaptad az ötleted a blogot alaptörténetéhez?

5. Elégedett vagy a blogoddal (látogatottság, vélemények, rendszeres olvasók..stb)?

6. Mit gondolsz a jövődről?

7. Veszítettél már el olyan embert akit nagyon szerettél?

8. Mi a hobbid?

9. Elítélnek téged valamiért?

10. Voltál már igazán szerelmes?
11. Miért szeretted meg a One Directiont?

4. Küldd tovább 11 blognak!
Annyit nem olvasok és igazából nem is csak ezt a kettőt de nekik küldöm :

Juvika
Cheesegirl

60. fejezet - Feladom

Új rendszeres olvasó van és 6000 látogató fél év alatt köszi mindenkinek :))! Néhány vélemény és következő részt is tudom feltenni :D

Az ön sajnálatomnak sose lett vége. Legalábbis nekem ez az egyetlen nap annak tűnt. Az ágyamon fetrengtem, egyfolytában egy régi pólóban a hajamat túrva gondolkoztam, és a csodát vártam. Hogy minek a csodáját magam se tudom, csak valaki megmentőt aki kihúzna a mélységes árokból amibe belezuhantam. Újra és újra lejátszódott minden a fejemben teljes pontossággal. Mígnem eljutottam arra amit egy órával ezelőtt közöltem anyuval. Elmegyek. Mindenkinek így lenne a jobb.
Fogtam hát a bőröndömet és beletettem hideg-meleg ruhát, jól megpakoltam egy hónapra biztosan elegendő ruhával. 
-Anyu. -mentem le a szobájába- Tudnál adni pénzt? Ha megéheznék meg taxira? Hosszú az út.
Természetesen volt pénzem ami bőven elég lett volna a repülőre. De abból a pénzből megteszem a legutolsó baromságot itt Londonba. Odaadta a repülőjegy árát és még egy kis pluszt. Az utazótáskámat az ajtó mellé helyeztem és elindultam a Portobello Road egyik aprócska sötét üzletébe a neve Jack's tattoo-s volt.
-Szia Emily vagyok a főnök a unokahúga. Segíthetek valamiben? -kezdte gépiesen- Erin?!
-Öhm igen helló. Varratni szeretnék a kezemre valamit.
-Még nem vagy 18... De mivel ismerlek gyere. Az unokatesóm, Jack húga Jane készíti a feliratot. Szerintem arra gondoltál nem?
-Igen. Köszi. -vörösödtem el. Nem hittem volna, hogy itt találkozok vele...
-Gyere velem. Van néhány óv intézkedés.
Lefertőtlenítették a kezemet, mármint a csuklómat főleg. Mielőtt elkezdte volna felnézett.
-Biztos vagy benne? Egy életre szól és ne egy srác miatt bélyegezd meg magad.
-Régóta szeretnék. -mondtam Jane-nek- Honnan tudod, hogy fiú van az ügyben?
-Ismerős sztori. Nekem a sípcsontomnál van ez a felirat "My life is shit since u kissed me"(az életem szar mióta megcsókoltál).
-Nekem tetszik. Tök jól nézhet ki. De én maradok ennél.
És elkezdte... az első fél percbe eszméletlen pocsék volt. Szörnyen fájt akár a szívem ha Rá gondoltam. De a végeredmény mégis olyan volt mint vártam. Eszméletlen jó.
-Egy hétig kenegesd testápolóval. De akár tovább is mert jót tesz neki. Ha elkezd viszketni ne vakard meg mert elrontod. Amúgy milyen lett?
-Nekem nagyon tetszik.
Hazamentem ahol előrendeltem a jegyet a gépre és alaposan megvizsgáltam a tetoválásomat.

Anyu megöl ha megtudja. Egyenesen kinyír. -jutott el a tudatomig- Fogalmam sincs miért varrattam magamra,hogy "Let it be"(legyen). Még mindig fájt és lefekvés előtt bekentem test ápolóval ahogy kérték. Lehülyéztem magam amiért ennyire felelőtlen voltam és közben ott gyönyörködtem benne mennyire jól néz ki és ez még nyolcvanhárom éves koromban is totál jól fog kinézni. Kettőben hibázott:
1. Valószínűleg nem fogom megélni mert ha anyu meglát egyből kibelez.
2. Addigra teljesen ráncos lesz és úgy fog kinézni mintha rákos lennék.
De miből állna a fiatalság ha nem barom cselekedetekből amit százszor megbánunk még is valahol büszkék vagyunk rá? Elrontottam egy gyönyörű szerelmet, tessék egy hiba. Magamra varrattam egy mondatot. Na még egy. És elmegyek egy teljesen másik helyre. Esély a boldog életre? Vagy hatalmas hiba? Jövő nagy kérdése.

Másnap reggel kipattantam az ágyból és felöltöztem. A hajam göndören omlott rám és nem akartam elrontani. Felvettem egy fekete csőnadrágot, topánkával, virágmintás felsőt egy sötét színű pulóverrel. Nyakamba akasztottam egy kerek nyakláncot.

Lehúztam a kardigán ujját és elköszöntem az otthoniaktól. Elköszönt minden porcikám az utcától és a Notting Hilltől.
Rögvest elkaptam egy taxit ami kivitt a repülőtérre. Még utoljára végignéztem a városon, mély levegőt vettem és beléptem a bejáraton. Mindenki nyüzsgött, sietett ahogy én is. Átvizsgálták a bőröndömet és a táskáimat majd elhelyezték a gép csomag tárolójába én pedig a gép lépcső előtti részénél még utoljára visszanéztem, hatalmas mély levegőt vettem és csukott szemmel felbotorkáltam a gépre -az utolsó lépcső fokot elfelejtettem ezért térdre estem ami rettentően aranyos mutatványként nézhetett ki- és elfoglaltam a helyem. A repülő legközelebb Berlinben fog megállni szóval van egy kis nyugalmam. A telefont repülő üzem módba tettem, betettem a fülhallgatóimat és elkezdtem zenét hallgatni. Folyamatosan a tetoválásom helyét simítottam.
Mikor már a levegőbe voltunk jöttem rá mennyire hülye vagyok. Örökre megbélyegeztem magam egy olyan srác miatt aki soha többé nem fog látni. Az utóbbi napokban egyfolytában szomorú zenét hallgattam így gondoltam jöhet a változatosság néhány után. Afrikai-indiai zene keveréke lehetett mindenféle ősi hangszerekkel, főleg ősdobbal -nincs is ilyen szó...- néha pedig belejajdult egy fiatal nő. Hihetetlenül nyugtató volt. Csak azt éreztem meg mikor lehuppant a jármű és körülöttem nyüzsgöttek az emberek. Remekül elvoltam egyedül a kétszemélyes széken mígnem ugye Németországban fel nem szállt egy srác aki az ülés másik felét kapta. Kivettem a füldugót a fülemből és ránéztem.
-Szia. -köszönt udvariasan.
Bunkó módon végignéztem rajta. Farmert viselt szürke magas szárú cipővel és egy laza fehér rövid ujjúval. A feje pedig... szőke haj kék szem. Szándékosan üldöz a sorsom!?
-Helló. -mondtam németül enyhe angol akcentussal.
Élőbe németül még sose beszéltem. A szemeim pedig a srác arcán maradtak miközben leült.
-Van valami az arcomon? -kérdezte
-Nem. Nincsen. -mondtam és elfordultam. Pár percig nyugalmasan elmerülhettem a gondolataimban.
-Nem érzed jól magad? 
-De igen -hazudtam- csak időnként megvisel a repülés.
-Adjak azért zsebkendőt? Csak mert már kezd lefolyni a sminked...
A sminkem? Te jó ég... Magamra se tudnék nézni. Eleredt a könnyem miközben ránéztem a srácra hiszen hasonlított Niallre. Csak a mosolyuk volt különböző és az arcvonaluk.
-Köszi. -vettem el tőle a papírzsepit- Igazából az ex barátomra hasonlítasz. Legalábbis a hajad meg a szemed.
-Lehet hülyeség de te nem annak a Brit csávónak voltál a barátnője? Az X faktorba van négy másikkal.
A szemeim kitágultak és a szám tátva maradt.
-De igen... Honnan tudsz te erről?
-Erről beszél mindenki a neten, hogy szakított a barátnőjével és a csajszi meg elutazott. Ekkor összejött a kép. Tényleg te voltál a barátnője és a műsor miatt hajított ki?
-Hát igen. -mosolyodtam el sírva- Ennyit jelentett neki majdnem egy év.
-Sajnálom ami történt. Én beütöttem volna neki.
-Hatalmas szíve van nem akart megbántani. Ne őt utáld, én vagyok a szánalmas.
-Ne haragudj de nagyon hülye vagy. Lépj majd fel a netre miket nyilatkozik az a marha.
-Tessék? Van ezen a gépen wifi?
Igen, volt ezért megnyitottam a legújabb cikket amit találtam.
-"Niall Horan ex barátnője csak egy rajongó volt!?" Ez mi csoda?
"Az újdonsült énekes rengeteg interjú felkérést kap bandájával együtt de ami mindenkit érdekel: Az ex... Erin! Niall így válaszolt nekünk: Ja igen ismerem ezt a lányt. Nem rég ismertem meg csak egy rajongó.
Na és a csókok?
Megpróbáltuk milyen lenne együtt de nem ment, neki én csak az énekes voltam.
Állítólag a nevedet tetováltatta magadra. És láttuk egy reptéren
Micsoda? Biztosan nem tette meg. Azt mondta egyfolytában mikor együtt voltunk aznap jött haza a nővére Amerikából."
Hogy tehette ezt? Én szeretem őt most is, hogy égetheti tovább a lelkem? -beszéltem önkívületben magyarul- Feladom én ezt nem bírom tovább. A nevét is magamra tetoválnám ha még egyszer átölelne. Most jött el az a pillanat amikor készen lennék feladni az életem. Bárcsak vége szakadna ennek a kín szenvedésnek. Miért tette ezt velem? Miért hozott nyilvánosságra? Ha meg őt kérdezték miért nem az igazságot mondta?
-Mert egy seggfej. Beképzelt szar énekes.
-Nem tudom honnan tudsz magyarul de kussolj. Szeretem őt fogd már fel!! -üvöltöttem rá.
Hátravergődtem az ülésen és önkívületbe akartam kerülni vesztes akartam lenni aki felad mindent. Gyávaság vezérelt mert már a remény is kiesett a kezemből. A kínok magukkal ragadtak le gödörbe.
-Azt hittem felismersz. Osztálytársad voltam általánosba és hatodikba költöztem ki Berlinbe a szüleimmel Erin...
A szívem hatalmasat dobbant. A kínok pedig megnyíltak a lábam előtt és a végtelenségbe zuhantam. Az első olyan szerelmem akinek nem mertem elmondani hogy kedveltem. Ő felismert de én nem. Milyen bunkó voltam vele...

folytatom...

59. fejezet - Partra vetett hal

Helló :). Nagyon örülök az 5800 látogatónak és az 5 "tetszik" véleménynek de egy komment se jött ezért húztam ilyen sokáig az időt. Nem vezetek be határt mert felesleges. A következő sztorim remélem jobban sikerül majd.

Ennek ellenére nem akartam meghalni mint már annyiszor mondtam és akartam tenni ezt. Legbelül, a testem egy része most kelt életre, most érzi azt amit máskor évekig. Mikor valaki úgy lép ki az életéből, hogy ne hagyjon nyomot pedig csak azt teszi. Felejteni nem lehet semmit csak elfogadni mások döntéseit és a fájdalmat a mellkasban. 

A szobámban ledobáltam magamról mai ruhadarabjaimat és kényelmes pizsamát vettem helyette. Leültem ágyamra és csak zokogtam. 

Hosszú időn át míg fel nem álltam, hogy lemenjek zsepiért. Azonban hirtelen mozogtam és lila csíkok és karikák gyűltek mindenhova, átváltoztak zöldre majd a fejem tízszer nehezebb lett és elestem. Önkívületemben pedig az egész londoni életem lejátszódott zavaros fejemben:

Mennyire utáltam ide költözni a nevelő apámat szidtam mindenért. Hiányzik Apa, szörnyen! Bárcsak láthatnám, mit meg nem adnék ha átölelne és beszélne velem. Büszke lenne rám? Megakarná ölni baltával a kezébe Niall-t? Ekkor jöttem rá mennyire törékeny vagyok és gyenge. APA kérlek gyere értem, látni akarlak. Hihetetlen pocsék nélküled. -és mint minden önkívületben megtörténik amit szeretnénk- Vele néztem végig mindent. Szidta velem a gyökér George-t és nem érti anyu hogy a csudába süllyed le oda. Első csókom Niallel. Apa puffogott és a szemeit forgatta. A bulik ahol csak nevetett, önfeledt kacagás, barátokra találás és közben a gyönyörű szerelem. Mintha csak tegnap lett volna. Az egész életem lejátszódott.Rövid volt és bármikor belehetett kapcsolódni hiszen nem épültek egymásra a dolgok.Végül eljutottam a mostani állapotomhoz. Ha lehet így nevezni. Végre Apu megszólalt:

Kislányom! Büszke vagyok rád és ne hagyd magad gyötörve. Mindig veled leszek, ott leszek az árnyékodban és segítelek. Az apád vagyok ez a dolgom. Kérlek vigyázz magadra még rejteget az életed sok szépet. Aki bánt csak szomorúnak akar látni ne engedd meg nekik ezt. 

Megölelt és én is magamhoz láncoltam de egyre halványabb lett mire eltűnt.

Szeretlek kicsim! Mindig is büszke voltam rád!-súgta egy utolsó sóhajra.

Én is apa. Bárcsak tudnád mennyire!! Te vagy számomra a minta apa és a hősöm. A tökéletes életet mutattad be nekem.
A sötétség újra mindent elárasztott és nem érezem semmit. Mígnem a felszín felé ért a testem, vissza a zavaros, örült világba. De a lelkem ott maradt ahol boldog tud lenni. Apával és a régi kapcsolatom szív szaggató emlékeivel.
-Erin! Erin kincsem jól vagy? George hívj már orvost ne állj mint egy fa szent! Elájult!! Erin?
-Anya? -tettem fel a legidiótább kérdést csukott szemmel- Jól vagyok.
-Én megmondtam. Csak aludt. Lusta még arra is, hogy az ágyába feküdjön. -elment én pedig felülni próbáltam. Sikertelenül.
-Kislányom mi történt? Nem aludtál, tudom! Gyenge volt a szívverésed.
-Anya minden összejött. Szakított velem Niall és apa is megjelent. Én...
-Mi!? Mi történt? Meséld el kincsem.
-Kidobott és kész. Felesleges vagyok most neki, mint mindenhol. Ti is nagyon jól meglennétek ha nem lenne az előző házasságodból ez a balfék itt. -mutattam magamra- Csak egy selejt melléktermék vagyok semmi más.
-Hogy gondolhatsz ilyet? Nagyon szeretlek téged! Kislányom ne engedd el ennyire magad. -ölelt át -Mikor ettél utoljára? Sápadt vagy és a szád nagyon száraz. Feküdj le és ha tudsz aludj. Ha nem várj meg. Hozok egy pokrócot ha fáznál éjjel mert vihar lesz. Meg egy kis enni-innivalót.
Elment és közel húsz perc múlva tért vissza egy bordó takaróval, két tállal és egy üveg vízzel. 
-A fekete tányéron édesség van, jó reggelt keksz meg oreo a kedvenceid. A fehéren rágcsálni való és itt van egy pohár ha megszomjaznál. Ne hagyd magad szétesni. Igyál egy kicsit.
Remegő kezembe fogtam a poharat és három kortyot magamba passzíroztam. Egyáltalán nem kívántam még csak jól se esett. Nem sokára magamra hagyott és a szobámra sötétség borult. Mint a szívemre...
...Hallottam az első cseppeket koppanni a tetőn, majd egyre hevesebbé vált az esőzés, villámokkal és dörgésekkel -akár a szerelem aminek vége szakad és a fájdalom mikor eljut a tudatunkba legyőzhetetlen, majd idővel talán csitul és más talán feltudja szárítani- világosodott mikor csak a csatornában pattogott. Ekkor tudtam lehunyni a szemem és önkívületbe sírnom magam. Saját üvöltözésemre ébredtem aznap délelőtt. Tisztán emlékszem az egészre.
Egy ismeretlen puszta gyönyörű nyári estén, két személlyel. Vele és azt hittem magammal. Hiszen én voltam az de valamitől mégis megváltozott a gondolat menetem amikor közeledtem.

Ha én lennék nem láttam volna magamat. Csak a lány arca különbözött az enyémtől. Szemem láttára történt minden. A csók, az ölelés és a vallomás. Villámlott ők pedig a pokrócot magukra borították a közeledő vihar elkerüléséért. Teljesen az volt bennem nem látnak ezért közelebb mentem. Ekkor tört ki a hiba. 

-Ki ez a lány? -kérdezte szinte a hasonmásom.

-Nem tudom. Életemben nem láttam még.

A mennykő csapott bele a legközelebbi fába ami lángolt és a heves esőzés amit én bocsátottam ki sírásommal eláztatta őket. Próbáltam bizonyítani ki vagyok de egyre jobban féltek tőlem és felszólalt egy jövőbeli, vagyis inkább akkori slágerük. Mindenki kedvence. A daltól pedig egyszerűen üvöltöztem és teljesen kikeltem magamból.

A szakítást követő nap a legszörnyűbb. Sose lehet lekötni magad bármivel pedig a sírást kéne elkerülni. A telefonom, se a gépem nem volt bekapcsolva. A tévével próbálkoztam de mikor megláttam a kedvenc sorozatom ahol a főszereplő két csoda fiú között vergődik undorodva kikapcsoltam. Hihetetlen, hogy megváltoztam egyetlen nap.

Anyu délután kettőkor ért haza nyakában Jill-el aki felrohant a szobájába én pedig magamra maradtam vele.

-Anyu gondolkodtam...

-Min? -kérdezte.

Elé állítottam tervemet és szörnyen megdöbbent. Mintha leakarnék ugrani az Empire State Building tetejéről pedig nem azt terveztem.

-Biztos így szeretnéd?

-Igen. -feleltem- Nem hiányoznék senkinek. Ez a legjobb megoldás...

58. fejezet - De...

Jönnék egy hegyi-beszéddel de rövidre zárom: jelentkeztem egy hónapja novellaíró versenyre ahol második(!) helyezést értem akit érdekelne itt elolvashatja. Ugyanúgy Niall-es de mégis más a történet és amivel jellemezhetni lehetne: Aki mer az mer nyer! Jó olvasást hozzá :) 
Páran mondtátok nagyon rossz előérzetű lett a vége hát most minden ki fog derülni.:)

Visszaaludtam, majd tizenegy órakor lezuhanyoztam, a hajamat kivasaltam, kisminkeltem magam és felöltöztem. A nap hét ágra sütött ezért végre vehettem fel sortot! Ebben az évben először mertem kockázat nélkül felvenni. Egy szürke pólót vettem rá, fekete tornacipővel. Fogtam a fekete táskám beledobálva néhány fontos dolgot és elnavigáltam magam, jó néhány londoni ember segítségével próbájuk helyére. Megtaláltam a termet is követve szinte a hangokat és leültem a padra az ajtó mellé.

Rácsörögtem Niall-ra jelezve, hogy ideértem és öt perc múlva meg is jelent telefonnal a kezébe. Nem telt bele öt másodperc és már csörgött a telefonom. Ekkor vett észre.

-Azt hittem most indultál, elakartalak navigálni, de akkor idetaláltál! Hogy telt a napod?

-Szép idő van, hajnalok hajnalán felkeltettél, szerintem átlagos. -vigyorogtam és megöleltem.

Ölelése nem volt olyan biztos. Mintha attól félne, hogy valaki titokban ránk töri az ajtót és össze szidja, hogy miért nem próbál. Egyszerűen éreztem ezt rajta...

-Ha nem érsz rá mondtam, hogy elmegyek!

-Mi!? -zavartam ki gondolat menetéből

-Érzem és látom rajtad, hogy félsz valamitől. 

-Nem... én nem félek. A többiek is pihennek most.

A telefonja megcsörrent és felvette. Elsétált pár métert én pedig kihasználva az alkalmat benyitottam az ajtón. Két fiú a földön hempergett és barkóbáztak míg egy másik szerintem a telefonjával játszott és volt aki észrevett.

-Szia Erin! Niall telefonálni ment.

-Helló Liam. Igen tudom valaki felhívta de én azért jöttem...-voltaképp nem is tudom miért jöttem!- Mert olyan fura volt.

-Egy szakítás még a fiúkat is megviseli.

-Mi van? -kérdeztem értelmetlenül- Miféle szakítás? Ki szakított kivel?

-Tegnap jól kinyomhattad magad ha még most se ugrott be.

-Tegnap vele voltam! 

-Igen, és nem emlékszel valami szív szaggatóra? Ami után elmentél bulizni vagy altatót szedtél be és most nem emlékszel?
-Fogalmam sincs miről beszélsz. Beavatnál?

-Szakított tegnap veled.

-A frászt! Liam ne bolondozz! -de láttam mennyire komoly az arca- Esküszöm ilyen nem történt! Egy kávézóba néztük a naplementét, és olyan gyönyörű volt minden hazakísért és ma reggel felhívott hogy jöjjek ide! Nézd meg hajnalba felhívott!

Liam mintha szellemet látott volna. Nézte a telefonom és semmit sem értett, ahogyan én sem! Bejött az emlegetett "szamár" is akinek a szemei kidülledtek. Ránéztem még mindig értetlenül habár a kirakós darabjai már ott voltak a fejemben. Azt hazudta, hogy szakított velem. De a miért darab még nincs meg. Azt fogom most kideríteni. Zsebre vágtam a készüléket felé sétáltam mikor pedig mellé értem "Gyere!" suttogtam félhangosan és kiléptem ahol előbb még köszönni sem köszönt.

-Megmagyaráznád Liamnek mi a baja? Vagy ő tud mindent jól és én vagyok az elmebajos? Vagy mi a frász ez az egész szakítás dolog !? 

-Simon mondta hogy legjobb lenne ha mind szinglik lennék, hogy tudjunk koncentrálni a versenyre! -mentegetőzött azonnal amitől megforgattam a szemeim.

-Ne mentegetőzz! Kérlek csak magyarázd el!

-Jó. Gyere velem.

Utána sétáltam egészen ki a levegőre. Párás volt, de bent hideg így jó érzés volt kijönni.

-Nem tudták, hogy van barátnőm csak a bemutatkozáson derültél ki. Simon viszont kérte, hogy a siker érdekében szüneteltessük a kapcsolatot. Tegnap akartam elmondani de nem volt szívem összetörni téged. És magamat sem mert szeretlek. Viszont tényleg nem megy egyszerre a kettő, és ha már ideköltöztünk teljesítenem kéne amiért jöttem. Sajnálom, de most nem működne a dolog. Nem találtam a helyedre senkit még mindig téged szeretlek már egy éve hamarosan. Nem kell várnod rám mert önző lenne tőlem én viszont várni fogod rád. Mikor befejezzük a versenyt akár nyerünk akár nem felfoglak hívni. Keresni foglak, hogy mondj valamit. Nem tudom, mondjuk mit döntöttél? Ha szerzel valaki mást beletörődök. 

Szavai késként vájták szét gyenge szívemet. Ketté hasította és mint egy régi wodo babát még szurkálta. A tüdőm levegő után kapkodott, a lábaim megremegtek. Kívül viszont mégis olyan maradtam mint pár perce. Mondani akartam valamit.

-Meg...megértem. -válaszoltam valami zöldet keresve a távolba- Jó...jól döntöttél. -a hangom folyamatosan elcsuklott pedig ráparancsoltam, hogy ne tegye- Sok sikert... a továbbiakban. Nem kell rám várnod. Jobbat érdemelsz.

Megfordultam és az első saroknál leültem a földre. Egy parkoló volt, tele autókkal. Visszalestem az eresz csatorna résén és még mindig ott állt... El se köszöntem tőle, csak ott hagytam. Távolra nem látok jól így nem tudtam milyen arcot vághat. Lassan beindult nekem pedig legördült az első könnycsepp a szememen. Hozva magával a több száz testvérét.

Képtelen voltam felállni és akár haza sétálni is. Azt se tudtam merre van az otthonom. London hirtelen rideggé és hatalmassá vált számomra. Nem éreztem magam részesének. Pont mielőtt megismertem. Hangosan felzokogtam visszaemlékezve 12 hónapot. Két hét sem kellett volna, hogy egy éve együtt legyünk. Nem bírtam másra gondolni pedig ez volt amit nem szabadott volna. A fejem a térdemnek támasztottam mert szörnyen elnehezedett. Mikor vége felbírtam állni és szánalommal néztem arra, hogy ennyiire összetudtam esni és törni még egyszer hátranéztem. Már senki sem állt ott ezért lassan hazaballagtam. A szemem sose tudott megszáradni, hiszen elöntött a rengeteg emlék. A reggeli sminken az arc csontomon heverhetett. A ruhám teljesen rám tapadt és hideg volt. Körbe néztem kiugorva saját hangtalan és színtelen világomból. Ekkor jöttem rá, hogy a külvárosba jutottam. Rossz metróra szálltam fel... Az eső szakadt én pedig bőrig áztam. 

Egy óra múlva jutottam haza véglegesen. Senki nem volt otthon ezért felmentem a szobába ami megint elárasztott emlékek tömkelegével. Mint amikor azt hittem szakít velem vagy megcsal. Bárcsak ez is egy ilyen félreértés lenne vagy egy rossz állom. De nem.  Ez egy rossz a nap a valóságban és a zavaros élet. Hogyan oldhatnám meg azt a problémát ami minden boldogságom erő forrása volt? Mit tehetnék most? Mi a probléma velem? 

Szörnyen szomjas voltam. Az utóbbi napon fogyasztott víz mennyiség most távozott belőlem. Ahhoz is szomorú voltam, hogy sétáljak. Ha most lesétáltam volna a lépcsőn szándékosan leestem voltam, hogy eltörjem valamim. Az az érzés csillapítaná ezt. 

Azt mondta, hogy nem lesz szemét mint az elődje... Igen ezt betartotta nem csalt meg, nem alázott meg. De akárhogy szakít bárki bárkivel a hatás ugyanaz. A szív darabokra esik és ha tényleg szereted nincs az a megoldás, hogy valaha újra egybe álljanak az összetört darabok. Porrá égett lelkem maradék darabja ,a szívemet pedig minimum száz tű szurkálta. 

Igen... ilyen az összetört szív...