38. fejezet - Örökre

Sziasztok :)! Holnap megyek gólyatáborba így pár napig nem lesz új rész, de addig kérlek titeket írjatok véleményeket. Nagyon jól esnének :)

A nyakában szuszogtam miközben arra vágytam sose szűnjön meg a pillanat, sose szakadjunk el egymástól. Örökre itt akarok ülni az ágyában, magamhoz szorítva testét miközben halk zene édesíti együtt létünket. Egyik szerelmes szám követte a másikat amitől bennünk is felfokozódott az érzés. Niall a vállamra tette fejét és kócos haja a fülemet csikizte, kicsit felkuncogtam mire elfordította arcát felém és elkezdett suttogni:

-Akarlak!
-Én is! -vágtam azonnal rá két levegővétel között, mire a szürke nadrágom gombját kezdte szétszedni. Alul is kicipzározta és a székre repült a ruhadarab. Róla is eltűnt a nadrág, aztán felállt egy pillanatra és a szekrényében matatott pár pillanatig majd visszatért egy apró, csomagolt dologgal. Pontosan tudtam mi volt az. A majdnem sötétben babrált a melltartómmal de végül sikeresen kikapcsolta és a földre került a ugyanúgy.
-Biztos? -kérdezte komolyan mélyen a szemembe nézve, teljesen magába bódítva
-Igen. -feleltem ugyanolyan komolysággal és átadtam magam az érzésnek
Niall óvatos volt és figyelmes, nem olyan mint a többi tizennyolc éves fiú, hogy nem érdekli mit érezhetek. Idáig azt hittem a csók az amikor az ember teljesen átadja magát az érzéseinek, de most sokkal boldogabb voltam, ez a nap nem is lehetett volna jobb. A végén egymás mellett feküdtünk, a fejem búbja állát simította. A szíve még egyenletlenül vert amihez csatlakozott a sajátom is. Karjaival magához szorított. A pillanatot Greg kopogása szakította meg mire mindketten ijedten felültünk mintha valami rosszban sántikálnánk.
-Anyu kérdezi itt alszol-e Erin, csak mert tíz óra van. -üvöltött be a báty a csukott ajtón keresztül
-Most mi legyen? Haza kell mennem, ha nem anyu megint megbüntet, de ezúttal egy évre!
-Majd besurranok akkor hozzátok. -mondta vigyorogva Niall
-Hazamegyek. -üvöltöttem ki- Csak filmet néztünk és most lett vége.
-Pocsékul hazudsz. -tört ki a nevetés Niallből amitől lehajtottam a fejemet és Greg is kuncogva ment el, talán pontosan tudta volna mindenki mi történt idefent?
Gyorsan kerestem a szétdobált ruhadarabjaimat amiket azonnal felvettem, a hajamat összefogtam az egyik gumis karkötőmmel kontyba addig Niall rendbe tette az ágyat, felöltözött és elcsomagolt magának egy tiszta boxert, zoknit és pólót. Lementünk a lépcsőn ahol elköszöntünk és megköszöntem a mai napot.
-Ami azt illeti Erinéknél alszok ma. Most hívta az anyját hogy ott aludhatnék-e aki igen mondott.
Velem ellentétben igencsak jól tudott hazudni. Legalábbis a szülei bevették. Greg és én nem. A fiú már a máját fogta a nevetésrohamtól amit visszaakart tartani én pedig teljesen elvörösödtem ezt már kiszúrták.
-Erin, jól vagy? -kérdezte Maura
-Persze csak itt nagyon meleg van rajtam meg a nagykabát...-próbáltam viccesre venni a dolgokat ami sikerült. Talán hittek nekem. Elindult tehát a mi házunkba. Benyitottam halkan és már csak anyuék ültek a tévé előtt. Niall amilyen halkan csak tudott felosont a szobámba míg én odamentem hozzájuk. Meg volt a szokásos pár perces csevej és gyorsan felszaladtam a szobámba ahol ő már kényelmesen elhelyezkedett. Gyorsan lezuhanyoztam és nem zártam el a csapot, hogy ne legyen feltűnő a kétszer való zuhanyhasználat. Reggel nem biztos, hogy idejében eszembe jutna a mai apró hazugságunk. Fogat mostunk és óvatosan beugrottunk az ágyba. Ott folytatódott minden ahol abbahagytuk másfél utcányira. A pizsama ugyan nem került le rólam, és róla sem az egyetlen boxer amit viselt, de így is nagyon jól éreztük magunkat. Talán fiatal vagyok, de érett egy ilyen szerelemhez, vagy ez már lehet annál is több. Ő az igazi, nála tökéletesebb nincs. Tudatomban van az a dolog, hogy ez nem mindennapos lesz. De nem muszáj annak lennie, legközelebbi hétvégén amikor nem kell majd tanulnia én tervezek valamit. Érte még a Temzébe is beleugranék. Érte meghalnék. Lennék bármi. Szeretem őt. Örökre. Még tovább is. A szívem egy darabja se lakozik már a testemben, ugyanúgy ahogy én hordozom az övét is. Képletesen. Szeretlek Niall.
Vasárnap délben osont ki a szerelmem de még akkor is alig bírtam rávenni magam az elengedésére. Ő sem akart elmenni. Vele nem volt az a borzalmas érzés a szobámban sem. Ebéd után felmásztam újra a régebbi fájdalom forrásomhoz de most nem éreztem semmit. Mintha egyszerűen eltűnt volna bármi is az. Szerencsére nem volt sok tanulnivalóm ezért elég volt rá egy vasárnap délután jó sok álmodozással a jelenlegi tökéletes életemről. Kifogom élvezni minden pillanatát. Másnap azonban újra kezdődott a suli, de most ezt se bántam. Az elkövetkezendő pár napban nem volt olyan zord a tél. A nap is néha előbújt habár ugyanúgy mint eddig, csak pár percre de már ennek is örültem. Talán boldogabb voltam mint valaha.

Egy héttel később:
A nappaliban ültem és épp az ebédemet fogyasztottam délután négykor. Kettő gyors csengetés hangzott végig a lakáson ami a mi titkos "jelünk" volt. Niall állt egy kék sapkában és -ismereteim szerint- a legvastagabb pulóverébe ami bordó színű és kapucnis. Szőke haja kilibbent a sapkából amitől nagyon cukinak találtam. Jó kedvű volt és mosolygott akárcsak én.
-Szia kincsem! Kijössz egy kicsit sétálni? Nincs annyira hideg és nem sokáig. Holnap matek dolgozat. -elhúzta a száját és kinyújtotta a kezét felém amit nem tudtam elutasítani.
Gyorsan felkaptam a fekete bokacsizmámat és egy vastag farmer csőnadrágban, egy fehér hosszú ujjúval amire gyorsan rávettem a vastag kötött ugyan ilyen színű pulóveremet a bolond bojtos sapkámmal együtt. Anyu vette pár napja mert azonnal én jutottam eszébe.
A Portobello útra sétáltunk ahol már minden karácsonyi díszben pompázott újra sok-sok árussal. Felém fordult csillogó kék szemeivel amitől elpirultam és melegség öntött el tetőtől talpig. Melegem is lett.

-Erin, szeretném... ha eljönnél velem Mullingarba karácsonykor. Nem bírnám ki nélküled a szünetet.
-Persze, hogy megyek! Csak anyuék nem. -vicceltem el a helyzetet a meglepettségtől.
-Az anyuék dolga már! -fordult felém a virgonc vigyorával, átfogta a derekam és megcsókolt.
Én a sapkájából kibújó hajszálakkal játszottam miközben eltűnt mindenki a forgalmas utcából, csak a mi érzéseink tomboltak végig, a forró levegőben.

37. fejezet - Kikapcsolódás

Helló :)! Köszönöm a 2345 látogatót :D! Kicsit újítottam, vagyis inkább beteszek képeket hogy ne legyen unalmas az oldal :D. Véleményeket légyszi írjatok !

Sokáig csak feküdhettem és a szemeim elé sötétség borult. Mikor magamhoz tértem az ájulásom után tompán láttam és valószínűnek tartottam az újabb ájulást. Mihamarabb kiakartam jutni a helyiségtől, ezért fogtam a telefonomat és átvánszorogtam a világos színű fürdőszobába. Tisztán láttam és nem éreztem a lábaimat sem mintha ólomból lennének. Felhívtam Niall-t mit tervelt ki a holnappal kapcsolatban.
-Szia drága. -szóltam bele a telefonba miközben a kádba kapaszkodtam- Mit tervezel holnapra?
-Szia szerelmem. Majd megtudod, titok.
-Oké, de mit vigyek? -próbáltam körbejárni a kérdést hátha kikotyog valamit
-Magadat!
Tényleg valami hatalmas meglepetést szeretne nekem, amitől még jobban izgultam.
-Átmehetnék? -kérdeztem tétován menekülve otthonról
-Hát... nem tudom. Pakolok meg ilyesmi. Miért mit akarsz csinálni?
-Unatkozok. -vágtam rá tompán kikerülve az igazságot
-Feküdj az ágyadba és pihend ki magad. Holnap találkoztunk. Szeretlek!
-Én is téged!
Sokáig csak ott ültem a szőnyegen ami felfogta a kő hidegségét. Időközben elkalandoztak a gondolataim és teljesen besötétedett. Lementem a nappaliba ahol a többi családtag nézte az esti műsorokat. Jill a díszpárnán ült a padlón, anyuék a díványon feküdtek és érdeklődően figyelték a képernyőt. Az egyszemélyes fotelbe belehuppantam és hallgattam a mai nap híreit. Szerencsére a végére értem csak oda. A véget nem érő reklámok után megkezdődött egy régi film, a felvételből látszóan. A film címe My Girl - Az első szerelem.
Amikor még kicsi voltam láttam utoljára ezt a filmet és csak annyira emlékeztem hogy sírtam rajta. Amikor George meglátta a koporsókat és anyu elmagyarázta neki miszerint ez lesz a főhelyszín, ő és a húgom is felmentek. Odabújtam a helyére, anyu odébb akart csúszni de megelőztem azzal, hogy ráestem az ágyra azzal a szándékkal hogy ott akarok feküdni. Egy pár pillanatra felállt és a konyhába matatott majd öt perc múlva visszatért még amikor a film első pár perceiben járt. Hozott két csomag mikrós pattogatott kukoricát és elkezdtünk nézni a két tizenegy évesről a filmet, ahogy legjobb barátokként élnek. Sosem hittem ebben, mármint a fiú-lány barátságban. De ebben közrejátszat a tudat, nekem sose volt fiú barátom pedig mindig akartam egyet. Aztán Niallel is az egész barátságként indult most meg együtt vagyunk hónapok óta. A szemem egyre jobban csak álmosodott és már forgatnom kellett hogy kibírja a film végéig. A szőke szemüveges fiú meghalt a végén a méhkas miatt és elkezdtem sírni.
-Valami sosem változik. -mosolyodott el anyu és adott egy zsepit.
-Ez annyira igazságtalan. -motyogtam sírva- Csak megkereste Vada gyűrűjét! Mocsok méhek.
Anyu elmosolyodott és tovább néztük. Aztán csak arra eszméltem hogy vaksötét van a szobában, egy takaró van a hátamon és egyedül vagyok. Felültem és a dekóderre pillantottam, 1:05. Visszafeküdtem a díványra és próbáltam elaludni. Túl álmos voltam visszamenni a szobába amitől szédülök és furán érzem magam.
Reggel első dolgom volt lezuhanyozni, fogat mosni és tiszta ruhát venni. Szürke csőnadrágot húztam, egy lazac színű mintás hosszú ujjúval. A szokásos két nyakláncom, néhány karkötő és elindultam lefele reggelizni. Megettem egy szelet kalácsot epres lekvárral, fogat mostam újra, felvettem a fekete bokacsizmámat, a téli szövetkabátommal és a bolondos bordó sállal.
Niall már készen volt amikor átértem és hogy hasznossá tegyem magam segítettem betenni az egyik kosarat a kocsiba. Valószínűleg az ebédünk volt benne. Beszálltunk a kocsiba és amit Greg vezetett.
-Akkor most már elmondod hova megyünk és miért csak magamat hozhattam?
-Nem, és mert ez a te pihenőd lesz. Greg úgy is lefog lépni ő csak afféle fuvaros.
Beletörődtem és az utat figyeltem ami bökte a barátom arcát. A táblákból azt sikerült levennem az irányt, kelet felé tartunk. A Temze egyre szélesebb lett. Néha lassabban ment az autó a táj szépsége miatt. Végül a "Two Tree Island"-on álltunk meg avagy a Két Fa Szigetén. Jöhettem volna valami kirándulósabb cuccba is amikor megláttam Niallel egy koptatott cipőt, farmert a kabát ugyanaz volt. Ha szólt volna én se abba jövök amit nem régiben vásároltam. Dús volt az élővilág és eléggé mocsaras. Mindenütt kis szigetek, rengeteg víz.  Alig voltak fák, a szél csípett de ezt leszámítva az idő kellemes volt.Vastag felhőtakaró fedte az égboltot de az gyönyörű kék volt. Mindenütt hajók voltak kikötve vagy a vízen vezették. Hihetetlen mennyi vitorlás volt. Itt olyanok ezek mint otthon az autók.  Körbe jártuk az hely azon részét ahol nem készültünk elsüllyedni majd visszavágattunk a járgányba. Niall azt súgta majd visszajövünk ketten. Álomszép a táj.

 A városban, legalábbis ahol már az emberek laktak és nem a csónakok az utcák teljesen kihaltnak tűntek a nyüzsgő London után. A macskaköves járdán egy biciklis hajtott el az mellett. Greg láthatóan unta a dolgot, mihamarabb lelépett volna. A téglaépületek és az egész valahogy a 20.századra emlékeztetett, a két világháború közötti időszakra. Mintha az időben utaztunk volna, eszméletlen! 

-Hihetetlen szép ez a hely! -mondtam amikor magunkra maradtunk a kosárral.

-Örülök, hogy tetszik. Nyár elején voltunk itt anyuékkal. Greg rálépett az egyik mocsaras földdarabra és lesüllyedt vele. Szeretlek egyetlenem.

-Akkor azért volt az a bizonyos feje. Szeretlek. -mondtam és a szánk összeért.

Kettő órakor megettük a becsomagolt szendvicseket és az édességeket. Kéz a kézben még egyszer bejártuk a lakó övezetet a fényképezés lehetőségére amit nem hagytam ki. Niall már azzal viccelődött, hogy minden téglát és macskakövet lefotózók.

Este hét órára értünk haza, épp mire kész lett a makaróni. Megvacsoráztunk kettesben, gyertyafénnyel. Mintha ezt mind előre letervezte volt komolyan. De nem bántam, éltem a lehetőséggel és nem panaszkodtam. Hiszen egyrészt nem tudtam semmire, másrészt nem akartam megbántani mert tudtam sokat foglalkozhatott ezzel a nappal. Kinyújtóztam az ülésen az étkezés után és felmentünk a szobájába ahol lehuppantam az ágyra.

-Nézzünk filmet? -kérdezte és a tévé felé sétált mintha tudná a választ

-Milyen filmjeid vannak? -kérdeztem érdeklődően és odabújtam mellé

-Igazából a gépen van, de rákötöm a tévére a monitort és kész. Addig válassz egyet. De amit te szeretnél, én maximum elalszok rajta. Ez most a Te a napod. -kiemelve a te szót különlegesnek éreztem magam. Mintha ő lenne a hercegem én pedig a hercegnő akinek minden kívánsága teljesülhet. De csak egy napra. Nem érdekel. Ez az egy nap bőven elég.

Az interneten rákerestem az 50 első randira. Niall nem szólt semmit csak ledőltünk az ágyára, lekapcsoltuk a villanyokat és figyeltük ahogy előjön az első képkocka, egy gyönyörű alkonyodó táj.
Imádom ezt a filmet mióta először megnéztem Cathyvel! Bőgtünk a röhögéstől és egyszerre mondtunk néha mennyire jó lenne ha a fiúk ilyenek lennének és nem olyan fajták mint a valóságban. Rég láttam de néha kívülről fújtam a szöveget, a vicces részeken ugyanúgy felvihogtunk a hasunkat fogva néha pedig még sorosabban vettek körbe Niall karjai én pedig hozzáragasztottam -persze képtelesen- a saját testemet.
-Ha velem ilyesmi történne mit tennél? -kérdeztem tőle a film vége felé mikor már a hajón utaztak
-Egy fényképet tennék rólunk a szekrényedre papírcetlivel. Leírnám ki vagyok és mi történt, ha eleinte nem hinnéd el és lenne valami konkrét bizonyíték odatenném. De nem engednélek el. Ha pedig nem valóságban történne hanem mesében, odaadnám az én agyamat neked.
Valahol tudtam miféle választ fog adni mégis annyira jól esett!
Fekete lett a kép, és kék alapon megérkeztem a színészek nevei alattunk a zenékkel. Eközben azonban már teljesen máshova kalandozott el. Egymással szemben ültünk, Niallon már csak nadrág volt, rajtam egy melltartóval több.

36. fejezet - November

Sziasztok :)! Ne haragudjatok,hogy ilyen későn tettem fel az új részt de nyaraltam a nagymamámnál és mobilról nem lehet bloggerezni :(. Örülök hogy vártatok és köszönöm a türelmeteket és kedves szavaitokat! Nagyon jól esik :))

A november egy pocsék hónap. Most csak még jobban tudtam utálni. Az időjárás néha már teljesen kitudott készíteni. A nap szinte sose sütött és ha eljött a pillanat amikor igen alig pár percre. Amikor kis időre a külvárosba lógtam el Niallel, hogy anyu munkatársai véletlenül se lássanak meg úgy éreztem mintha egy teljesen már országban vagy városban élnék. Az eső gyakran rákezdett esni, amitől minden csupa sár volt. Nem kívántam a meleg időt mert valahogy az életemet láttam ebben az időmet. Jól éreztem magam itt ahol vagyok ezzel az idővel, még ha időnként ki is készített.
Szóval a november nem az én hónapom volt. Elejétől a végéig én takarítottam mindkét fürdőszobát a mellékhelyiséggel együtt, a nappalit és a konyhát. A szobafogságom ugyan feloldódott a második hét közepén de így se tudtam sok helyre elmenni. Amikor végre akadt szabadidőm, a takarítás és a tanulás mellett, tehát a péntek délutánom és néhány óra hétvégén azt Niallal próbáltam tölteni. Négy hónapja vagyunk együtt. Ha végig gondolok ezen úgy elrepült akár egy menekülő madár még ha a napok kétszer lassabban teltek így. Az életem semmit sem változott, eltekintve a matek jegyeim javításától amit nem tudok elég sokszor megköszönni Zarinának. Emmával ritkán találkoztam, ugyanis összejött egy évfolyamtársunkkal és minden idejét vadonatúj kapcsolatának szentelte. Emilyvel csak szünetekben beszéltem és néha órán leveleztünk. Őt valahogy hidegen hagyta a javítás meg volt elégedve az épphogy közepes átlagával. Talán kicsit elhidegültünk. Ő még ott tart hogy találjon magának valakit és ha ez sikerül akkor meg van az életcélja. Velem ellentétben aki már komolyan gondolja az életét. Sajnáltam a köztünk lévő távolságot, de mindketten a saját céljaink után megyünk ezért már semmi közös sincs bennünk. Nemrégiben már az egész haja fekete színben "pompázott". Sulin kívül szinte nem is láttam, és Thomas-sal sem már.
Vissza a valóságba! -parancsoltam magamra, miközben félbehagytam a kötelező olvasmány olvasását. A tanár négy klasszikus angol regényt adott fel, amiről bár nem hallottam megvettem még aznap, szóval három napja és még csak most tudtam leülni és elkezdeni olvasni ezen a szombat délutánon, mondanom sem kell, kint szakad az eső és olyan sötét van mintha öt óra lenne, pedig csak fél kettőt mutat a telefon. William Makepeace Thackeray művét már sikeresen kiolvastam, A nagy Hoggarty gyémántét. Valahogy szeretem az ilyesmi történeteket mint ez, legalábbis a délelőtt elég volt rá hogy kipipáljam a listámról. A látszat visz bele egy tisztességtelen ügybe ami majdnem a halálát okozza. Elgondolkoztató regény...
Ebéd után Robert Louis Stevenson, Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete alkotását kezdtem olvasni. Ez kezdte el nálam a még több fajta gondolatot a fejembe. Jó és Rossz harca. Erről jutott eszembe Emily és önmagam. Tényleg volt néhány vitánk, amit akaratlanul a rossz hozott ki volna belőlem? Amióta még csak nem is tanul mindent rólam másol le és ez nagyon idegesít. Vagy a jó énem akarná hogy helyesen cselekedjek és ne akarjon ő maga is csalni?
-Mi a franc történt velem? -horkantam föl a gondolataimon- Ezektől az angol klasszikusoktól befogok dilizni. Sőt ami az illeti már be is diliztem. Jó és rossz. Ha-ha-ha tartsunk szünetet, előbújt belőlem a kisördög. Igen azt hiszem távol tartom magam a diliházaktól mielőtt bezárnának valamelyikbe.
Lebattyogtam az előszobába ahol anyu telefonált.
-Na hát most bújt elő a rejtekéből. Adjam?.... Oké. Erin. Anyu az, akarsz vele beszélni?
Felcsillantak a szemeim és azonnal a telefonért nyúltam.
-Szia mama! Jól vagy?
-Szervusz. Persze! De tényleg valamivel mintha jobban lennék. Mi újság?
-Kezdek bedilizni....
-De azért ugye kibékültél Niallel?
-Persze -nevettem el magam- egy barát... izé osztálytársam kibékített minket.
-És miért nem a barátod?
-Eltávolodtunk egymástól. Neki más fajta céljai vannak az életben mint nekem.
-De ne felejtsd el, mit tett érted még ha nem is vagytok egyformák. Talán jobb az olyan barát akivel egyformák vagytok?
-Zarinával sokkal jobban kijövök és Cathyvel is mint Emilyvel.
-Te! Most jutott eszembe, az itteni barátnőd sokat jár erre, sokszor be is köszön.
-Igen, megismerte Dennis-t -nevettem el magam
Jó volt újra hallani a hangját és tényleg mintha jobban lett volna. Eszembe jutott milyen nap is van ma.
-Mielőtt még elfelejteném, boldog születésnapot!
-Köszönöm kincsem, örülök hogy nem felejtetted el. De szörnyű dolog az öregedés.
Elmosolyodtam, és tovább beszélgettünk. Az elköszönés egy hatalmas nagy szeretlek és vigyázz magaddal oda-vissza dobálgatása volt. Miután letettem a kagylót ügyetlenül sétálgattam a földszinten.
Kiolvastam nem sokkal később Thomas Hardy Csudabogarak történetét és Joseph Conrad A titokzatos idegen-t. Sokszor eszembe jutott a magány és az érzelem. Néha kezdtem úgy érezni valahol elhagytam önmagam. Mintha már nem is ugyanaz a lány lennék mint pár hónapja. Annyira átlagosnak tűnik az életem, miközben egyáltalán nem így van.

-Na mit tervezel a szünetre? -kérdezte november utolsó tanítási napján Niall
-Otthon ülök, és elméleteket találok ki a...- beletúrtam a hajamba gondolkodásképp mire kijött egy hajszál- a hajhullás ellen. -ezt már én sem bírtam, muszáj volt elnevetnem magam!
-Egyre bizarrabb vagy... -mondta és összeráncolta a homlokát
-Hidd el tudom. Jól esne valami kikapcsolódás. Befogok csavarodni ettől a sok regény olvasástól ami a jó és rossz között van, meg az élet nagy dolgai. Úgy érzem magam mint egy ötven éves aki tizenhat éves testbe szorult. Lehetséges ez? -néztem rá elszörnyedve
-Hétvégén elviszlek valahova, az már december lesz. Néha tényleg félelmetes vagy. Emlékszel mikor átmentem hozzád és arról magyaráztál milyen harcok vannak a jó és rossz kötött?
-Igen -hajtottam le a fejemet szégyenkezésképp- nincs diliház ami befogadna.
-Erről szó sincs! Csak tényleg nagyon elvoltunk egymástól tiltva. Alig láttuk egymást. Nem akartam elmondni, hogy összevessz a szüleiddel -szúrós pillantást vetettem rá a "szüleid" szótól- akarom mondani anyukádtól és George-tól, de sokszor azt mondták nem vagy otthon vagy csak lazán elküldtek. Szerintem azt hitték miattam vagy depressziós vagy mi.
-Ez nem depresszió volt csak egy fajta bezáródás vagy mi a jó élet. Túl sokáig voltam egyedül és akkor hajlamos vagyok kizárni a külvilágot csak egy burokban élni. Nem hallok, nem látok.
-Azért örülök hogy vége lett a teljes házi őrizetnek és visszakaptam a szerelmem.
-Hát még én!
Mikor hazaértem és előrukkoltam anyunak a hétvégi tervemmel nagyon ledöbbentek. Látszott rajtuk, hogy tetszett az önkívületi állapotom. Nekik biztos, ugyanis szinte csak tanulásból és takarításból állt az életem. Néha Zarina hívott, Niallt csak a suliba láttam, akkor is ritkán. Ezt megjegyeztem örökre.
-Nem mondhattok semmit! Szombaton már elseje lesz, a teljes házi őrizetem és a szolgaságom lejárt! Kirándulni megyek Niallel és csak azért mondtam hogy ne keressetek.
Felmentem a szobámba ahol csattant az ajtó és levetettem magam az ágyra. De megint az a fura érzés... Akárcsak a dili üzemmódomban. Rám nehézkedett valami ami elrontotta a kedvem és zúgott a fülem. Amikor felakartam állni elszédültem és forgott velem a világ, lila pontokat láttam és úgy éreztem hányingerem van. A falba akartam kapaszkodni de nem tudtam. Összeestem és tovább szédültem mire minden elsötétült.

35. fejezet - Álarcok

Köszönöm a 2000 látogatót :))
De mostanában nem jeleztek vissza és nem tudom miért. Ennyire rossz lenne? Megírhatnátok nyugodtan mit gondoltok mert tényleg nem haragudnék meg, érdekelnének az építő kritikák (kulturáltan). Tegnap este kitaláltam hogy a következő részt akkor teszem fel ha kaptam minimum három bármilyen visszajelzést írásban, és az én válaszleveleim nem tartoznának közé. Ha nem kapnék akkor talán inkább befejezném...

-Miből szeretnél javítani? -kérdezte tőlem Zarina szombat délután.
-Az év elejei anyagokból. Kérsz valamit inni amúgy?
-Egy pohár víz jól esne, addig előveszem a cuccaimat.
Mire visszaértem már kész matek tábor hevert a fapadlón amire leterítettem egy pokrócot szőnyeg jóvoltából. Zarina a füzetét lapozgatta és ahogy ott ült nagyon szépen nézett ki. Nem értem miért nincs barátai. Fekete csőnadrágot viselt világosbarna sztreccs hosszú ujjúval. A haja egyenes volt a szeméből pedig el volt csatolva egy fekete csattal. Szép és okos. Kinek nem kellene egy ilyen lány?
-Zar, én nem értek valamit. A matekon kívül... Te olyan szép lány vagy és még ráadásul nagyon okos is de nincs barátod. Ez hogy lehet? -tettem fel a kérdést
-Köszönöm. -elmosolyodott, láttam örült annak amit mondtam- Az emberek elítélnek engem. Legalábbis nagyon sokan megnéznek, a sötét bőröm miatt.
-Itt születtél Londonban?
-Nem, az egyenlítőnél van egy független ország, Guinea. Ott születtem, apu is onnan való de ő egy angliai egyetemre járt és elmesélte anyunak hogy itt milyen más minden és nagyobb esély van a sikeres életre. Ezért ide költöztünk amikor öt éves voltam. Alig emlékszem Afrikára de érzem magamban és én szeretnék visszamenni majd.
-Egy erős kezű politikus nő, akinek van egy szerető férje. Ilyen jövőt tudok neked képzelni.
-Köszönöm, ez jól esik. De a fiúkat én egyáltalán nem érdeklem. A legtöbb strébernek hisz és  csúfol, a bunkó réteg pedig még a bőrszínemmel is piszkál.
Lehajtotta a fejét, majdnem elsírta magát. Neki sem fenékig tejfel az élete. Idáig fel sem tűnt. Mindenki cipel magában valami ami megbántja és amitől bármikor földre kerülhetne akárcsak én.
-Ne foglalkozz velük. Nekem is Niall az első igazi barátom. Az általánosban el sem tudnád képzelni hányan piszkáltak engem. Csúnya voltam, még rondább fogakkal, szörnyű stílussal a hajamról már szó se essen. Egy barátom volt az is máshova járt. Rengeteget sírtam, főleg miután az édesapámat is elveszítettem. De megerősödtem, érdekelni kezdtek a fiúk, szerettem is egyet nagyon, bármit megtettem volna érte de még a létezésemről se tudott! Azonban megváltoztam, mindenki annak látott aki kívül voltam kivéve Cathy-t az egyetlen igaz barátomat. Ő mindig túl látott az álarcomon. De belém senki sem szeretett. Míg nem találkoztam Niall Horannal. Ő az aki tartja bennem az életet még mindig.
-Huuuh! Ezzel most megleptél mert olyan boldognak tűnsz, mintha minden tökéletes lenni.
-Álarc. -feleltem mosolyogva- De akkor most már tényleg tanuljunk.
-Rendben. -mondta de nagyon elgondolkozott azon amit mondtam.
Ő volt az első ember akinek így elmondtam volna az életem. Így feltártam volna a titkaimat és levettem az álarcomat ami szinte már teljesen az arcomra nőtt. Én vagyok a titokzatos maszkos nő, akiről mindenki azt hiszi mennyire kiismerhető pedig egyáltalán nem. Félre vezetem azokat az embereket akik nem látják a boldog maszk mögött szenvedő kislányt, az igazi énemet. De ha Niall itt van, ha Ő mellettem van ez az álarc valahogy megsemmisül, minden rózsaszín és boldog.
-Nem hagysz nyugodni ezzel az álarc dologgal -mondta Zarina a könyvébe meredve- mert rájöttem hogy én is viselek egy ilyet.
-Igen. Amikor kimondtad pont erre gondoltam, csak eléggé körülírva.
-De most mintha nem lenne rajtam, mert te elfogadsz engem?
-Amikor megláttalak szeptemberben semmi előítéletem nem volt irántad. Amikor rád néztem egy mosolygó afrikai lányt láttam aki zárkózott mert sok bunkó ember van aki piszkálhat.
-Tökéletes belém láttál. Szerintem most már nem tudnánk tanulni, kicsit nem sétálunk?
-De, csak házi őrizetben vagyok. -az égnek emeltem a szemem majd az ölembe vettem a könyvét
-Elintézem. -szája elvigyorodott és magával húzott le az emeletről.
Tényleg sikerült neki . Fél órával később már a Portobello úton sétáltunk ahol beültünk egy kávézóba tovább fejtve a felfedezésünket, illetve az álarcos dolgot, ahogy én hívtam. Már félúton járhattam a forró csokim szürcsölésével mikor oda jött hozzánk két fiú.
-Szia Hayley Williams. -szólt oda a zömök barna hajú
-Erin a neve -javította ki Zar.
-Nem hozzád beszélek menekült. Szóval Erin...
Most már tényleg értem mivel kell megküzdenie nap mint nap. Ránéztem, azonnal hátrált majd lehajtotta a fejét. A fiú csak stírölt engem, ezzel együtt teljesen felbőszültem. Felálltam és rájuk zúdítottam a mondanivalóm:
-Egy: foglalt vagyok, van barátom szóval lehet lekopni! És ne olyan hevesen! Kettő: mi az, hogy a barátnőmre azt mondod, menekült!? Hogyan ítélheted el amikor még csak nem is ismered te gyökér? Szánalmas vagy! Örülnél ha olyan okos és szép barátnőd lehetne mi ő!
A fiúk hátrálni kezdek majd kisétáltak valamit motyogva. Nyugodtan leültem a helyemre miközben az egész kávézó engem nézett. Kínomban az italomat böngésztem de nem bántam amit tettem, cseppet sem.
-Köszönöm. -mondtam elismerően Zarina- Jó barát vagy.
-Ugyan már nincs mit. Ezek annyira idegesítenek engem.
Négy órára teljesen kiszellőztettük a fejünk és visszamentünk újult erővel a szobámba elkezdeni tanulni. Nyolc órakor ment el tőlünk miután megvacsoráztattuk némi kérlelés után. Kezdtem tényleg felvilágosodni a tantárgyból.
Vasárnap Niall jött át kijátszva a szabályt. Anyunak szúrta is a csőrét a túl jártam az eszén tervem. Amíg nálunk volt ő is egy kicsit magyarázott ő hogy tanulta meg anno de nem sokáig tudtam figyelni ahogy magyarázta az anyagot.
-Ugye tudod hogy pocsék tanár belőled?
-Miért? -kérdezte elszomorodva- Maradjak az éneklő utcaseprőnél? Az nem kóser...
-Nem úgy. Hanem képtelen vagyok figyelni arra amit mondasz. Miért vagy ilyen vonzó?
Tettem fel a költői kérdést mire felnevetett, ledobtam a könyvet a padlóra és rádőltem.
-A szüleimtől kéne megkérdezned.
-Talán majd máskor. -mosolyogtam és adtam egy puszit az arcára- Szurkolj holnap. Megkérem a tanárnőt a javításért.
-Sok sikert kicsim.
-Imádom ezeket az ámulatba ejtő gyönyörű szemeidet.
-Én is, mármint ez az egyetlen dolog amit szeretek magamban.
-Miért? Hiszen te annyira ooo elgyengültem teljesen. Komolyan nem tudom miért, de benned mindent gyönyörűnek látok. Ha rád nézek és nem jutok szavakhoz.
-Nézd meg a fogaimat... -mondta panaszosan
-Az a szexepiled szerelmem! -mondtam és a lehető legboldogabban elvigyorodtam
-El sem tudod hinni mennyire boldog vagyok mikor önmagad vagy és nem az az álarcot viselő lány aki megjátssza a boldogságot.
-Honnan tudsz az maszkomról? -döbbentem le
-Furcsán hangzik lehet, de amikor meglátsz az arcod felragyog amikor elmegyek pedig elszomorodsz, és nagyon nehéz itt hagynom téged. Néha úgy érzem én tartom benned a lelket.
-Mert így van. -böktem ki- Melletted már tényleg boldognak érzem magam! Szeretlek!
-Én is kincsem, örökre.

34. fejezet - Büntetés

Látom az előző rész nem nagyon érdekelt titeket de itt a következő hátha ez jobban tetszik  :) és köszönöm az 1950 látogatót :))

 Felvettem a szörnyű egyenruhámat, és csak az vigasztalt, hogy a nadrág legalább lehet a sajátom. Eltrappoltam a tükrömig, már a hajam vége göndör volt, de a fésülés után csak hullámok helyezkedtek el benne ami nem nézett ki rosszul. Felkentem magamra annyi alapozót, hogy a pórusaim eltűnjenek és egy kis dúsító szempillaspirált. Fogtam a táskámat és lecsörtettem a földszintre ahol megcsináltam a szendvicseimet. Felbontottam egy jeges kávét, szürcsöltem belőle pár kortyot majd visszatettem a hűtőbe, fogat mostam, felvettem a bőrdzsekimet, a sálammal és a bokacsizmámat majd igyekeztem a suliba.
Míg beértem azon gondolkoztam, hogy otthon miért volt ekkora csönd. Senkivel se találkoztam, pedig ilyenkor már valaki mindig fent van, vagy mindenki. A gondolatok azonban kirohantak a fejemből mikor beléptem az iskola melegségébe. A kezeimet kivettem a zsebemből, amik még amúgy is fáztak hogy eltüntettem őket a hideg elől. Beléptem a tanterembe ahol az első órám lesz és körül néztem. Itt is csönd volt. "Hajaj vihar előtti csend." futott végül még is egy megmaradt gondolat végig a fejemen. Szép lassan felmelegedtem, ami azt illeti már melegem is volt ezért betettem a szekrényembe a szükségtelen ruhadarabokat és mire visszaértem a padomhoz Emily épp hívott valakit.
-Szia! Épp téged hívtalak, de akkor már semmi.
-Helló Em. Mi újság?
De becsöngetettek és megjelent a matek tanár, mint mindig most is teljes pontossággal. Ő úgy gondolja felesleges azzal eltölteni az óra perceit míg ideér, így többet tud tanítani, mi pedig többet tudhatunk. Ezzel a fajta észjárásával szerintem ő van így egyedül. Miközben kinyitotta a füzetét kivéve a legutóbbi dolgozatainkat Emily kitépett egy lapot amilyen halkan csak tudott és leírta a vasárnapját. Mindig jegy szerint olvasta a dolgozatokat de ezúttal nem. Talán a legrosszabbat hagyná a végére? Az utolsó lányt még nem említette, de ő lesz a következő, a Z betű.
-A végére pedig a megdöbbentőeket raktam. Jókat és rosszakat. -az az öt ember aki még nem kapta meg reménykedően nézett a tanárra köztük én is, rajtam kívül is kihagyott még embereket?- Zarina! -szólította meg a sötét bőrű, fekete hajú lány aki félve tekintett a tanárra- Gratulálok! Egyetlen hibád lett! Ilyen jót még nem írtál mióta itt vagy! -a fonott hajú lány örömében könnyed léptekkel kitáncolt és mosolyogva visszaült a második padba, az ablak mellé- Erin! A te dolgozatod is meglepett, pár hibával ugyan több, de a jegy ugyanaz! -felsikoltottam örömömben erre nem számítottam.
Míg kimentem és visszaértem a harmadik padba a tanárnő közbe mondta a nem annyira eredményes dolgozatokat is de azokra már képtelen voltam figyelni. Ez az egész nagyon felvillanyozott, az órán is könnyebben tudtam figyelni, eközben megkaptam a levelet a barátnőmtől.Mesélt valami új srácról akit én nem ismerhetek még mert jártam vele egy általános iskolába. Most vele tölti a szabadidejét. Örülök neki és a boldogságnak. Az óra azon részén amikor nem kellett figyelnem senkire kitaláltam egy ötletet.

-Elnézését tanárnő! Ez a dolgozatom igen jól sikerült, és szeretnék javítani ha lehetséges. Kezdek felvilágosodni a tantárgyból és...
-Mindig örülök ha egy tanuló időben rájön ezekre a dolgokra. Ha felkészültél csak szólj és írsz tesztet vagy felelsz. Jó lesz így neked?
-Igen, remek! Köszönöm tanárnő!
Mosolyogva kilépett a teremből és hirtelen már nem azt az undok hárpiát láttam benne akit szeptember óta mikor odaadta a sikertelen dolgozataimat. Rosszul is éreztem magam amiért ennyire elítéltem. Kicsit haboztam még az ajtóban majd amikor megláttam a felém közeledő fekete lányt, bátorságot vettem magamra és odamentem hozzá. Próbáltam minél kedvesebbnek tűnni nehogy elutasítson.
-Zarina! Szia. Gratulálok a dolgozatodhoz, én csak azt szeretném kérni, illetve kérdezni -javítottam ki magamat majd elkezdtem tördelni a kezemet idegességemben- tudnál korrepetálni? Ez a dolgozatom tényleg elég jó lett de nagyon szeretnék javítani! Az év eleje nem egészen sikerült.
-Persze hogy tudlak! -mondta vidáman kivillantva gyönyörű fehér fogait- Mikor érsz rá?
-Ami azt illeti szobafogságban vagyok egy hétig, szóval nem tudnál inkább te átjönni? Ja és még azt szerettem volna mondani hogy nem kell ingyen, fizetnék érte.
-Ne viccelj már! Nem kell érte pénz, én szívesen segítek neked csak említsd meg a tanárnőnek a segítségem. Ennyi bőven elég lesz. Figyelembe veszi félévkor, ami nekem is jó. Hívj ha ráérsz és lenne kedved, én szinte mindig ráérek. -fogott egy papírt amire ráírta a telefonszámát és átadta.

Suli után Niall hazakísért, elújságoltam neki a nagy hírt, hogy találtam ingyen matek tanárt és a jegyemet.
-Gratulálok! -mondta vidáman és megcsókolta a homlokomat- Zarina tényleg nagyon okos.
-Igen, nagy jövő állhat előtte. Veled mi történt ma?
-Lássuk csak... megúsztam egy angol felelést. Ja és tartottak egy előadást az érettségi fontosságáról.
-Jó leszel nekem utca seprőként is. -felnevettünk mindketten én pedig közbe a kulcsommal csörögtem
-Éneklő utcaseprő...-javított ki. Elköszönt tőlem egy filmbeli csókkal majd elindult- Szia kicsim!
Intettem még neki majd beléptem a házba. A beszélgetés abbamaradt amikor beléptem és megint a csend ereszkedett a házra. Anyu jött be utánam az ebédlőbe miközben az ebédemet már a mikróba melegítettem.
-Beszélnünk kell. -mondta a lehető legkomolyabban.
-Mondjad. -feleltem vidáman a mai tökéletes napomtól.
-Amiért nem jöttél haza megkaptad a szobafogságot. De tudom mit csinálnak az ilyen kórúak és ellene semmit sem tehetek ugyan...
-De mi nem is...! -szakítottam félbe
-Szóval, hogy megtanuld a leckét arra jutottunk, hogy egy hónapig te takarítasz!
-De ma kaptam egy ötöst! Matekból!  -hangzott fel a magyar hangom.
-Ez esetben csak a fürdőket, a nappalit és konyhát kell. Téma lezárva.
Felsétált a lépcsőn, be valamelyik szobába. Undorodva a kajámra meredtem mert még az étvágyam is elment. Kint hagytam a pulton, felmentem a szobámba gyorsan átöltöztem egy tréningbe. Megtanultam minden holnapra, ami nem ment könnyen a német témazáró miatt. Hét órakor lementem az ebédlőbe és elfogyasztottam a hideg ebédemet csöndesen. Kerültem mindenki társaságát. Lezuhanyoztam egy kis relaxálásból, a hajamat is megmostam majd fél kilencre már pizsamában, a hajamat egy törülközőbe tekerve beszéltem Niallel a gépen keresztül.
-Szia kis török csajszi. -mondta szórakozottan a fejemre meredve
-Ha-ha. Holnapra normális göndör hajat próbálok csinálni. Amúgy helló édes. Anyu megbüntetett egy hónapra, nekem kell takarítanom, mert azt hitte amikor nálatok aludtunk...hát izé "fajtalankodtunk".
Erre a kijelentésre torkaszakadtából nevetni kezdett, de végül komolyra vette a témát.
-Azt hiszem a szüleid valamiért nem bírnak már engem annyira. -mondtam elszomorodva
-Igazából szerintük ez lecke. De engem akarnak eltiltani, apáca életet akarnak nekem vagy mit.
-Akkor ez tiltott szerelem lesz...
-Az biza. -mondtam majd ironikusan felnevettem

33. fejezet - Szobafogság

Sziasztok :)! Meghoztam a legújabb részt ebbe a forróságba :D

Egyre jobban elveszítettem az öntudatlanságomat és kezdtem magamhoz térni. Vagy talán még sem. Ha már fent lennék egyedül fetrengenék a saját ágyamban a plüsseimet magamhoz szorítva, azt remélve Niall az. De most csak egy plüss volt a fejem alatt és az igazi Niallt éreztem tőlem pár centire. Nem akartam kinyitni a szemem visszarévedni a valóságban, ahol nem tudom mi zajlik. A tegnap igencsak homályos.
Hosszú perceken át élveztem a félálomban lévő remek pillanataimat, de aztán valamiért mégis kinyitottam a szemeimet. Már épp kezdtem volna el magamat szidni, hogy mennyire hülye vagyok mikor tényleg ott volt. A jobb karja a hátamon feküdt, a bal a fejemnél. Halkan szuszogott, miközben gyönyörködtem benne milyen aranyos amikor alszik. Szinte mozdulatlanul a jobb karom -ami teljesen elvolt zsibbadva- a telefonomat kutatta. A földön hevert a nadrágomon. Bekapcsoltam a készüléket, és az első amire ledöbbentem az idő volt. Egy óra huszonnégy perc. Gyorsan beléptem a kamerába és csináltam Niallról pár képet. Eszméletlen aranyos akár egy kis szőke angyal. De nem egy átlagos szőke kis angyal, hanem a legaranyosabb.
Kizökkentem az álomvilágomból a telefonom üzenetjelző hangja. Máskor szinte meg se lehet hallani, de most persze hangos volt. Újra kézbe kaptam és anyu írt nekem. Már előre féltem megnyitni az üzenetet.
"Katelyn! Hol a jó életbe vagy? Gyere haza azonnal!!" A csudába! -gondoltam magamba és minél halkabban próbáltam kimászni a meleg takaró alól a rideg valóságba. Sikeresen felültem, és a cuccaim után kezdtem kutatni a padlón. Niall karja még mindig félig rajtam volt, amikor a nadrágom után nyúltam és kezdtem volna felhúzni a jobb lábamra visszahúzott, a ruhadarab ijedtemben pedig kihullott a kezemből. Megcsókolta a homlokomat és azt suttogta hogy ne menjek még el.
-De muszáj. Anyu írt nekem, és már szerintem a normálisnál háromszor nagyobb és vörösebb a feje.
-Tudom, arra keltem fel. De nem akarom, hogy elmenj!
-Én sem akarok. -odatoltam a fejemet a nyakához mikor újra megszólalt a telefon, ezúttal hívtak, de Emily.
-Szia, mondjad.
-Helló, akkor felébredtetek, jó időzítés. Mikorra tudnátok idejönni és segíteni a takarításban?
-A miben? -kérdeztem vissza értetlenül.
-Megígértétek! Tudom nem volt fair, hogy részegen kértem tőletek, de...
-Nem voltam részeg!- tiltakoztam
-Akkor hogyan jutottál ágyba?
-Inkább maradj csöndbe... Négy körül jó lesz?
-Tökéletes. Köszi! Helló!
Visszaköszöntem és a telefont letettem a legközelebbi asztalra.
-Nem kell sokáig a másik nélkül lenni -folytattam- Emily most hívott a takarításban. Te emlékszel?
-Valahogy nem. Néhol homályos a buli. De arra viszont igen, hogyan reagáltál dalra kincsem. Meg valami zokni is bejött az képbe, nincs kulcsod pedig volt. Utána meg hogy itt vagyunk az ágyba.
Elgondolkoztam azokon amiken mondott és a zokni a Holland Parkba volt amit a kiskorommal kapcsolatban mondtam. A kulcs sehogy sem akart beugrani, de addigra már kitisztult a kép és arra már emlékszek mi volt a szobájában. Kinyitotta szellőzni az ablakot ezért gyorsan felöltöztem. Alig várom hogy lezuhanyozhassak otthon és tiszta cuccot vehessek fel. Lerobogtunk a lépcsőn akár két zombi. Gépiesen felvettem a cipőmet és a kabátomat is de Niall folyton csak marasztalt. Nem tudtam neki ellenállni.
-Kérlek maradj még... Csak öt, na jó huszonöt percig....
-Nagyon szeretnék! -rámeredtem Niall felsőtestére ami még mindig meztelen volt, csak egy szál boxerben állt az előszobájukban- Találkozunk négykor! Majd átjövök. Szia. -hosszú szenvedélyes csókot nyomtam az ajkaira és nehezen kiléptem a szürke utcába mintha minden probléma rám akaszkodott volna.

-Megjöttem! -kiáltottam el magam, majd letettem a kabátomat a szokott fogasra.
Anyu és George viharzott ki a nappaliból egy időben, levettem ezalatt a magassarkúmat ami épségben megúszta a bulit és visszatettem a helyére. Megfordultam, és mindketten ott álltak a sarkamban.
-Hol tartózkodtál az éjjel? -kérdezte George.
-A bulin. Mondtam nektek hova megyek.
-Hol háltál?
-Mit csináltam? -kérdeztem a szótól pedig elnevettem magam, akár egy rossz középkori!
-Aludtál. -javította ki anyu ugyanolyan gyanúval rám meredve
-Niall-nél. -válaszoltam egyszerűen és elindultam a lépcsőhöz.
-Ne olyan hevesen! Esetleg egy üzenetet a jó anyádnak? És ha elraboltak volna?
-Haza akartam jönni -kezdtem a kitalált sztorit ami reméltem az ami este a valóság volt- de nem találtam a kulcsom, mikor pedig meg lett nem tudtam kinyitni a zárat és nem akartalak felébreszteni ezért végül átmentünk Niall-hoz.
Nem hittek nekem. Én se magamnak amilyen silány volt ez a hazugság. Megtettem még pár lépcsőfokot.
-Erin Katelyn Parks! Egy hétig szobafogságban leszel! -mondta anyu bizonytalanul
-Oké bírónő. Most pedig ha nem haragudtok megyek fürdeni.
Miután elballagtam motyogtak valamit. Anyu még sose büntetett meg. Ezért nem tudta mit mondjon. Megeresztettem egy kádnyi forró vizet, és minden ruhát ledobtam a szennyesbe kivétel nélkül. Jó volt végre ellazulni és nem gondolni semmi másra csak a forró vízre ami körülvesz. Lefürödtem közben amitől rengeteg hab keletkezett. A víztől és a párától a hajam néhol megmaradt a régi, de néhány tincs begöndörödött.
A tegnapinál egy jóval lazább farmert vettem fel, korall színű háromnegyedes felsővel. A hajamat bubis kontyba kötöttem. Lementem ebédelni, míg a többiek készülődtek valahova. Jill belépett az ebédlőbe.
-Jilly hova mentek?
-A London Akváriumba. Anyu tegnap este találta ki. De te nem jössz?
-Nem, nincsen kedvem, de azért érezd majd jól magad húgi!
-Erin szobafogságban van! -mondta George és indultak az ajtóhoz köszönés nélkül.
Amint kiléptek és megtehettek tíz lépést felszaladtam a szobámba a géphez az ebédemmel rákeresve a helyre. Ide azért elvihettek volna engem is, nem panaszkodtam volna... A londoni tumultust figyelembe véve háromnegyed óra lehet az út, főleg a sok turista végett ami a London Eye-nál szokott lenni, és mivel ez mögötte van, igen nyolc órára érnek haza minimum. Gyorsan felhívtam Emily-t hogy minden rendben tudok menni, Niallt pedig megkértem hogy jöjjön át.
Befejeztem az ebédemet, fogat mostam felmentem chatre. Cathy-t találtam fent akire azonnal videochatelésbe kezdtem. Elmesélte a kialakuló barátságát Dennis-sel csak a távolság problémát okozna ha kapcsolatba kerülnének, ezért nem tudja mi legyen. De végül megoldódott arról a részről minden, mikor megtudta tőlem, hogy a barátja valójában kollégiumban lakik és valahova Budapestre jár iskolába. Vidámabb is lett és már kezdte szövögetni az ötleteket, hogyan találkozhatna vele véletlenül.
-A tegnapi buli milyen volt? -kérdezte izgatottan
-Ha emlékeznék rá... -elnevettem magam majd beavattam arra amibe emlékeztem- .... és így kerültem szobafogságba. Azt nem tiltja a törvény viszont, hogy Niall átjöhessen. A takarítást igen, de megígértem és az a tök jó hely ahova anyuék mentek hétig nyitva van! A csúcsforgalomba mire hazaérnek, főleg mert ismerem Jillt és megfog állni nyavalyogni mert éhes, vagy mert akar még valamit nyugodtam elmehetek.. Szóval nem bukok le.
-El ne kiabáld. Tudom már mit mondasz ma este: Lebuktam! Igazad volt te okos leány barátnőm! Hallgatnom kellett volna a bölcsességedre, én tanulatlan!
-Várj egy kicsit csöngettek!
Lerohantam hármasával a lépcsőkön a korlátba kapaszkodva majd kirántottam az ajtót a helyéről és Niall nyakába borultam. Megcsókolt és belépett a házba. Érdeklődött a szüleimről de beavattam és örült a helyzetnek.
Fél négykor elindultunk Dave házához. Mikor odaértünk két embert láttunk az udvaron. Az egyik Dave volt, másik elsőre ismeretlen. Odajöttek hozzánk kinyitni az ajtót.
-Helló. Titeket is befogtak? -kérdezte a fejét vakarva a srác.
-Részegen megígértük. -vallotta be Niall, mire bementünk és köszöntünk- Hogy haladtok?
-Az udvar készen van. Kettő óta itt vagyunk négyen.
A konyhát épp Emily mosta fel, míg Thomas a nappaliban próbált rendet tenni. Mi is besegédkeztünk és hatan végeztünk két órával később, úgy tűnt mintha új lenne a ház. Hat órakor elköszöntem és hazasiettem, szinte már szaladtam pedig ha otthon lennének már rég felhívtak volna ordibálva a szüleim.
Mikor hazaértem diadalból ettem egy csomag mikrós pattogatott kukoricát és leültem a tévé elé filmet nézni.
Anyu, George és Jill nyolc óra után érkeztek haza nem sokkal, a húgom áradozva mesélt a tengeri élővilágról, míg én néha bólintottam. Érdekelt mint mond, de bántott hogy nem vittek el anyuék, még ha nem is mehettem volna el. Nem volt gyanújuk amit elértem a megjátszott duzzogással. Bepakoltam másnapra, és lefürödtem.
Másnap reggel csöngött a telefonom, mint minden más tanítási napon. "Ez a nap már rosszul kezdődik" -gondoltam és kikászálódtam az ágyból.

32. fejezet - Szombati buli 2

Sziasztok! Köszönöm az  1800 látogatót, a kommentet és a véleményeket :)
Kicsit hosszúkásra sikerült mert most meg minden kifog derülni:

-Csak figyeld a színpadszerűséget. -mondta és előre tört velem a tömegbe hogy az első sorból láthassam ami következni fog bármi is lesz az.
Talán Niall így fog kidobni? Stílusos lesz mondhatom, ennél még jobb lenne az üzenet is. Kissé szédültem a ritmusra majd a szívem egy pillanatra kihagyott amikor megláttam gitárral a kezében a mikrofonhoz sietve.
-Mit csinál? -kérdeztem a mellettem szinte ugráló Emilytől
-Csak figyeld!
-Ne tényleg, hallod összehányom magam! Nem akarom, hogy mindenki előtt kidobjon.
-Hülye vagy. -majd még előrébb tolt hogy már csak méter választott el a sráctól aki valamire készül a gitárral meg a mikrofonnal
-Helló! Én ööh Niall vagyok, de ez most úgy nem fontos. És hát az sem fontos amit most mondanék, ezért ki is hagyom csak az fontos amit mindjárt fogok "mondani". -mondta majd mélyen a szemembe nézett amitől a gyomrom átfordult de nem a rosszul léttől, és vele együtt a szívem is akkorára terjeszkedett akár a garázs.
Lágy, szinte altató gitárszóló hangzott fel, amire mindenki újra párokba állt csak én álltam egyedül, lefele néztem vártam, hogy mielőbb szabaduljak ettől a túlnyomorított érzelmekkel teli helyen. Felhangzott Niall hangja az összes hangfalból, még mindig magam elé bámulva hallgattam a dalt, amiben a nevem is elhangzott és az elmúlt egy hetet foglalta magába, hogy mennyire megbánta de nem tudta miként elmondani. A refrén a boldogságunkról szólt amit együtt átéltünk kezdve a Holland Parktól, a London Eye-ig át az összes boldog percen. Mikor végzett már mellettem állt én pedig arra lettem figyelmes hogy hullik a könnyem, fogom a kezét ő pedig pár centire van az arcomtól.
-A szerelmed, a szíved, ez adja nekem az életemet. -fejezte be a dalt, amitől boci szemekkel rá pillantottam a mély, igaz tekintetére és nem bírtam hogy át ne öleljem. Amilyen szorosan csak tudtam, pillanatnyi késéssel ő is a derekam körül termett majd kicsit elhúzott magától, ekkor nagyon megijedtem de csak egy röpke pillanatra- Nagy hülye voltam. Szeretlek téged! Ezt nem csak úgy mondom, tényleg így van.
-Én is téged te bolond! -mire az ajkára néztem és lassan közeledve megcsókoltam.
A tömegből valaki elkezdett tapsolni, lemertem volna fogadni hogy Niall egyik haverja, majd a tömeg óóó hangokat adott ki a romantikus gesztusért. A fülem nem arra koncentrált hogy ezt hallja, ez már csak mellékzene volt az mellett ami történt. A levegő hiány választott szét minket és félre vonultunk mert nem épp a tömeg előtt akartuk megbeszélni a hülyeségünket. Felvettem a kabátom, ő is a sajátját és elindultunk megbeszélni ahol már nem üvölt a zene vagy az ismerősök. A Holland Parknak az innen legközelebbi sarkába sétáltunk mígnem találtunk egy padot ahova letelepedtünk. Megakartunk beszélni a dolgokat mi volt ez az egész köztünk, de valahogy még sem ez történt. Mikor leültem és a vállára hajtottam a nekem már nehéz fejemet, Niall karjai kerítettek be és még közelebb húztak magához. Már azt hittem közelebb nem tudnak mikor tévedtem. A homlokát az enyémhez koccantotta mire én veszettül próbáltam elérni a száját mihamarabb. Belekapaszkodtam a kabátjába az arcomat pedig az övéhez tapasztottam.
-Eper illatod van. -jelentette ki mosolyogva mire én halványan elvörösödtem
Még közelebb vont magához, mire én felvázoltam magam előtt a tényeket. Tehát vaksötétben, itt ülök egy padon a sráccal akit egy órája még sirattam, ezen a hideg éjszakán, ahol a lábam ugyan lefagy, de a felsőtestem amit mellesleg Ő szorongat a saját testéhez olyan forró akár a frissen sült a kenyér. De a lábaim meg mint a fagyi, amit most vettek ki a fagyasztóból huszonöt órás fagyás után. -erre nagyon megborzongtam és a fogaim vacogni kezdtek.
-Gyere menjünk vissza, ott jobb idő van. -felállt magával húzva engem is
-Ne! Hacsak te nem akarsz, de nem mennénk el kicsit sétálni?
-Hiszen még a fogaid is vacognak. -értetlenkedett a reakciómra amit magam is megértek...
-De... -megfogtam a kezét és újra magamhoz láncoltam
Végül körbejártunk a parkot halkan csevegve, ami sokkal jobb volt mint egy bulin ugrálni.
-Oké, és akkor neked mi volt a legjobb kiskorodban lévő csínyed, Dennis-sel?
Minden féltékenységre utaló jel nélkül nyugodtan mondta ki a nevét. Biztos nem álmodok?
-Még tíz éves lehettem, mikor én nem akartam fürdeni menni, ő meg haza és elbújtunk a kukoricásba. A mama állati dühös volt ránk de nem talált. Nagyon sokáig kint voltunk és megjelent a szomszédnak a kutyája, mi meg macska hangokat adtunk ki az meg totál feldühödött és felverte az egész házat.
-Lebuktatok?
-Sajnos igen, másnap reggel hatkor kellett kelnem és és kimenni gyomlálni.
-Haha -nevetett fel kicsit sem sajnálóan- Hogy te milyen zűrös gyerek voltál!
-Nem is! Csak akkoriban mindig megtettem ami hülyeségből az eszembe jutott.
-Miért? Mit nem tettél meg hülyeségből legutóbb?
-Három napja egész nap fogtam a telefon és magammal beszéltem HANGOSAN, hogy felhívjam Niallt? Nem mert ő sértődött meg! De úgy hiányzik... Na ha tíz éves lennék azonnal megtettem volna.
-Akkor egyforma észjárásunk volt az elmúlt napokba mert én is valahol itt tartottam.De ne mondd már hogy átlagos kislány voltál aki otthon babázott vagy kocsikázott. Mindig is érdekelt hogy mi tette ezt a nagy utálatot közéd és George közé én azt hittem pár hónapja tart nem hogy hat éve.
-Azért azt is tudnod kell hogy meghalt az igazi édesapám, és nem akartam hogy egy jött-ment barom vegye át a helyét, ezért voltam olyan amilyen.
-De miért pont a zoknikat?
-Hát... nem tudom. Olyan egyszerűnek tűnt a tisztákat a szennyesbe tenni a koszost meg annak a helyére. Hirtelen gondolat volt mint amikor az egyik randijuk előtt beletettem anyu telefonját a teraszon lévő virágcserépbe hogy ne hallja mikorra kell elkészülnie.
-Agyafúrt egy kislány volt Miss Parks, ugye tudja?
-Tudom Mr. Horan úr!
-Van kedved visszamenni a buliba? Fél három van, szóval még biztos tart.
-Igen, odamennék Emilyhez mert ezt biztos az ő ötlete volt. Szeretném neki megköszönni, mert gondolom ő tervelte az egész béküljünk ki dolgot.
-Igen az övé volt -nevette el magát- ha rajtam múlna még mindig az ágyamon fetrengenék.
-Igazából én is ha nem vett volna rá egyetlen érvvel, hogy menjek. Csúnyán beadtam a derekam hozzád képest. De valahol reménykedtem, hogy eljössz, erről tanúskodik a nyaklánc és a parfüm.
Visszaértünk a buli helyére ahol idáig fel se tűnt hányan vannak. Hirtelen most minden kitisztult előttem újra érzékeltem mindent és csak egy nagy ember tömeget láttam valahol Emilyvel. A garázsba siettünk ahol a legtöbben a piás asztalnál álltak és szurkoltak valamelyik már amúgy is teljesen részeg fiúnak hogy még lenyomjon pár üveggel. Nem szeretnék reggel a takarító személy helyében lenni. Emily a szurkoló csapat oldalán állt leghátul. Ahogy közeledtünk meghallottam elkeseredett hangját amit szinte elnyomott a tömeg.
-Igen! Hajrá akárki! Hányd csak szét majd az egész helyet, nem neked kell takarítanod! Fúj még nézni is rossz. Igen! Lenyomtál még egy pohárral! A detoxban fogsz kikötni barátom....
-Hé Emily! Szia. Csak megszeretnék köszönni amit értünk tettél. -mondtam mosolyogva
-Sziasztok! Nagyon örülök hogy sikerrel jártam, -ezúttal megkönnyebbülten beszélt ami engem is megnyugtatott- de ha már jó minden akkor én is kérhetnék egy nagyon-nagyon apró, na jó hatalmas szívességet? -majd körbenézett, mintha egy állatkertben lenne.
-Segítek takarítani, ha... a gyerek nem fog behányni különben én is kidobom magamból a taccsot.
-Oké majd mindjárt feloszlatom a tömeget, csak el kéne jutnom a mikrofonig.
-Dave-nek van megafonja, az ágya melletti dobozban valahol. -mondta Niall szórakozottan
-Az kéne nekem! Addig tudtok várni?
Míg visszaért ráztuk magunkat az üvöltő robotzenére és nevettünk a sok részeg hülyén aki már alig bír menni, persze azt senki sem mondta hogy az én fejem bármennyire is kitisztult volna az este első felében fogyasztott ital mennyiség után, főleg hogy utána sem vizet ittunk, mert épp hogy nem volt semmi ami ne tett volna kárt a szervezetedre. Épp egy pohár vörösboros kólát ittam mikor visszatért a buli szervezője hatszor akkora szemekkel és a kezében a fehér megafonnal ami fekete filccel volt telefirkálva.
-Mi az? -kérdezte Niall vigyorogva a fejen amit látott
-Azt elfelejtetted mondani, hogy Dave barátodnak van barátnője, és hogy épp fent vannak. Úgy!
Mindketten elnevettük magunkat elképzelve a helyzetet. Niall hozott két italt, mert ő is eléggé megszomjazott, próbáltam nem észrevenni hogy a pupillája már amúgy is kicsi volt, de a chery pálinka tényleg finom. Mire versenyben lenyomtuk Emily már a színpadon termett maga elé fogva a megafont előtte lévő mikrofonnal. Befogtam reflexből a fülem, amit jól tettem.
-EMBEREK! Parti állatok hé! -csend lett és mindenki barna hajú lányt nézte- Na végre, köszönöm. Aki hányni fog az menjen az utcára hányni mert én fel nem takarítom, és ha valaki megteszi idebent vagy az udvaron azzal FELNYALATOM! Oké ennyi volt, bulizhattok tovább.
-Jól áll a kezedben ez a micsoda! -mutattam a tárgy felé, mikor közeledett felénk- Mennyi az idő?
-Kösz. -elvigyorodott majd kivette a nadrág zsebemből a telefonom- Három óra harminchét.
-Szerintem megyünk -fogta meg Niall az egyik oszlopot támaszkodásképp- Akkor... majd holnap jön takarítani a leány.
-Ma, és mi jövünk. -javítottam ki a bánatára- Szia Emily!
-Sziasztok, izé legyetek jók vagy mi na jó ne, inkább legyetek rosszak!
Niall komiszul elvigyorogta magát, majd intett egyet hátra. Átsétáltunk a vak sötét halk londoni utcákon. Már majdnem ott voltunk a házunk előtt mikor elkezdtem nyafogni.
-Nem hoztam kulcsot! Ez nem igaz!
-Nem is akartam hogy otthon aludj! Na persze még miket ne. -felkapott a hátára és úgy vitt végig a maradék másfél utcán, mint egy anyamajom a gyerekét, mikor a ház előtt lerakott és kiesett a kulcs a kabát ujjából ahova rejtettem- Nem hoztál mi?! Na jól van... -az önelégült vigyor megjelent az arcán és a sajátjáért kutatott amit előhúzott a kabát belső zsebéből és harmadjára sikerült is kinyitni az ajtót.
Felmentünk a szobájába, a lehető legcsöndesebben ahogy tudtunk... A lehető legcsöndesebb módunk pedig az volt hogy én megbotlottam nagyjából minden harmadik lépcsőn, és valahova sikerült odaverni a cipőm sarkát, míg Niall nem is csendben jött, csak ahogy szokott. A cipőm letettem az ajtó mellé a kabátomat meg ledobtam valahova a sötétbe, reméltem a fotelra sikerült. Leültem a kitapogatott ágyára.
-Így akarsz aludni? -kérdezte miközben ő már vette le a pulcsiját, a pólóját, és mellém ült.
A szívem hatszor gyorsabban vert amikor leült mellém félmeztelenül. Vágyat éreztem hogy kitapogassam a hasát de először véletlenül kicsit lejjebb nyúltam...
-Hopp! Nem oda akartam, áá meg van! Hogy neked milyen... jó hasad van!
-Ho-ho úgy tudtam még kiskorú vagy. Na és a tiéd milyen?
A vörös felsőm alá nyúlt de megtapintotta az ujjatlan ami alatta volt, hogy ne látszódjon ki mindenem annyira és mert jól is nézett ki. Pillanat alatt lekapta rólam majd kis tétovázás után a fekete ruha darabot is. Közelebb húzott magához,amitől a lélegzetem is kiesett az egyenletes vételből. A szívem össze-vissza ugrált, levegőt gyorsan vettem de csak kicsiket és éreztem ahogy minden porcikám őt akarja. A nyaka köré fontam a kezem, eldőltem az ágyon és magamra húztam. Nem tiltakozott. Talán ugyanígy érzett. Az ajkamat rágcsálta majd lejjebb tért át a nyakamra. Az egyik keze a hajamat borzolta míg a másikat kerestem de nem találtam. Mígnem megéreztem ahogy a nadrágomnál babrál. Erre még ilyen állapotban nem voltam kész, a vita után.
-Ne. -súgtam halkan, miközben a kezem végig csúszott izmos hasán le a nadrágomig- Nem teljesen vagyunk józanok, sőt ami azt illeti nehéz uralkodni magamon de szeretnék emlékezni majd a pillanatra.
-Nem azért csak ez a vacak gomb beleállt a hasamba. Tudod milyen zavaró? -a hangjából nem szűrődött ki semmi csalódottság, talán még ő sem készült fel lelkiekben
-Azt nem mondtam, hogy már is aludjunk... -válaszoltam arra hogy kicsit elhúzódott, huncut vigyort festettem az arcomra és rádőltem
Nem sokára beláttam hogy hülyeség nadrágban lenni, mert korlátoz a teljes mozgásban. Niall is levette majd megpillantottam a telefonomon az időt.
-Öt óra lesz kettő perc múlva. Ideje lenne aludnunk. -mondtam egy hatalmas ásítás kíséretében, megérezve a  kézfejemről visszacsapódó enyhe ital szagot.
Kikapcsoltam a telefonom, visszavettem az ujjatlanom. Véletlenül rátapostam egy plüssre amit felkaptam és magammal vittem az ágyba. Bebújtam a meleg takaró alá és Niall mellkasához húzódtam olyan erősen amennyire csak bírtam. Hallottam a szíve ritmustalan dobogását ahogy egyre jobban lenyugszik míg átlagos nem lett. Karjait körbefonta rajtam a fejét a nyakamhoz nyomta és halkan elkezdett szuszogni. Lehunytam a szemem és átadtam magam az álomvilágnak.

31. fejezet - Szombati buli 1

Köszönöm az 1710 látogatót, és a véleményeket is :)

-Nem, nem tudom. Már lassan egy hete nem is beszéltünk. Nem hív és ez nekem nagyon fáj, de nem akarom keresni mert ő sértődött be rám.
-Oké megértelek. De itt egy órával több az idő. Most megyek de majd meséld el a bulit is! Velem egyenlőre még alakulnak a dolgok Dennissel. Felvettük a kapcsolatot meg minden... de ugye nem gond?
-Nem, miért lenne? Örülök, hogy egymásra találtatok.

Péntek délután, körülbelül öt óra. A környék legnagyobb bevásárló butikjának a közepén járkálunk Emilyvel. Az üzletek felét szerintem már bejárhattuk de még mindig semmit sem találtunk ami tényleg jó lenne.
-Te mit akarsz venni? -kérdeztem
-Már megvettem, de nem mondom el. -felém vetett egy titokzatos mosolyt majd belém karolt és a következő butikba találtam magam, még a nevét se tudtam megnézni.
Azonnal kétfelé váltunk, az új kollekciókat kerestem és sikeresen meg is találtam ahol csak hosszú ujjúak voltak. Találtam egy világosszürke tunikát ami Snoopyt ábrázolta ahogy mosolyog és ez van rá írva 'légy boldog'. Felkaptam egy olyat ami valószínűleg a méretem és igyekeztem a próbafülkék felé mikor belebotlottam egy egész halom ruhát a kezében tartó barátnőmmel.
-Mik ezek? -néztem a ruhákra
-Ja, hát csak találtam. Van neked ilyen fekete cicanacid? Mert jól állna ahogy elképzeltem a bizarr fejembe.
-Ilyen nadrágban szoktam tesizni...
-Akkor milyen nadrágjaid vannak amik nagyon szűk fazonúak?
-A fekete, meg a farmer azt hiszem. Hé, ez nem is rossz! -kikaptam egy tűzvörös felsőt- Felpróbálom.
-Jól teszed!
Mindkét póló jól mutatott a sötétkék farmer nadrágomhoz. A piros félvállas még jól is nézett ki egy bulihoz.
-Oké, megveszem! Imádom ezt a pirosat. De miért akarsz ennyire... hát nem is tudom, szóval miért nem mehetnék egy egyszerű farmer-póló párosba?
Felvonta a fél szemöldökét ami megfelelő válasz volt a részemről, már kitanultam az arckifejezéseit és ez azt jelentette hogy még én se gondolom komolyan. Az utunk folytatódott egy bizsusnál amit ezúttal sikerült elolvasnom, Clarie's. Innen biztos nem jutok ki, hogy ne vásároljak...
-Szóval akkor ez a hosszú bajszos nyaklánc és ez kisebb vintage órás nyaklánc 11 font lesz.
-Tessék és köszönöm.
-Sziasztok.
-Viszlát. -köszöntünk Emilyvel aki egy szegecses karkötőt vett.
Beültünk az emeleten lévő Starbuckba, ahol hárman álltak előttünk, de nem tudtak dönteni ezért előre engedtek.
-Egy forró csokit és egy...? -kérdően rám nézett mire felkaptam a tekintetem az a sütikről
-Fehér csokis mokkát azzal a muffinnal. -rámutattam mintha négy éves lennék.
Míg vártunk megnéztük az időt és tovább terveztük a napot. Megettük a sütit és lassan nyugalomban elszürcsöltük az italunkat. Emily gyorsan benyomta hozzám képest, én a műanyag poharam felénél járhattam mikor elindultunk hazafele. Sötét volt és ködös az idő, az orrunkig alig láttunk el. Félúton elváltunk mert neki még el kellett valamit intéznie, én pedig mihamarabb szerettem volna hazajutni.

Szombat, délután hat óra, a buli napja:
Felvettem a szűk fekete farmeromat, egy ugyanilyen színű ujjatlannal rá a tűzvörös félvállas rövid ujjas felsőmet. A két nyakláncot is magamra tettem amit tegnap vettem, a szív alakút most nem, hátha megint elhevülne a buli, és mivel most nekem elvileg nincs senkim, legalább is aki van azt meg nem érdeklem egy hete. Kivasaltam a hajam, lealapoztam az arcom és ezúttal vettem a fáradtságot egy normális sminkhez, a füstös szemekre gondoltam. Szépen haladtam vele, mikor meghallottam az apró cseppek koppanását az ablakomon. Hét óra lett mire befejeztem a készülődést és bekaptam pár falatot a csütörtöki süti maradékból. Hirtelen megcsörrent a telefon és beleszóltam teleszájjal, hogy ne várakoztassam meg a hívót és én se maradjak éhen.
-Igen?
-Szia! Eleredt az eső, ezért bent lesz a buli. -közölte velem Emily- Mit csinálsz? -kérdezte gyanúsan
-Eszek. -feleltem már üres szájjal- Mielőtt kérdeznéd már felöltöztem.
-Oké, akkor várlak a bulin. Itt még áll a bál szóval nem kell negyed órán belül ideérni. Helló!
Le is tette a telefont mire én bekaptam még egy darabot és visszatettem a hűtőbe a maradékot. Fogat mostam és még egyszer beléptem a szobámba. A kis zöld lóherés nyaklánc villant a tekintetembe ami az éjjeli szekrényen feküdt. Titokban azt is felvettem és a pólómmal eltakartam hátha szerencsét hoz, és az epres illatú parfümömről fújtam magamra még egy leheletnyit mert Ő annyira szereti ezt az illatot. Lerohantam a lépcsőn, egészen a cipős szekrényig ahonnan kivettem a magassarkú cipőm, ami már inkább bokacsizmának mondható ha nem lenne lehajtva a vége, vagy amit a készítője csinált vele. Óvintézkedésből néhányszor fel-alá járkáltam az előszobában, hogy bár a cipő eszméletlen kényelmes volt, a közel 10 centiméteres sarkát megszokjam. Pár perc múlva felkaptam a fekete vastag bőrdzsekim, elköszöntem az otthoniaktól és elindultam elvileg Mark-hoz, de őszintén fogalmam sem volt kihez az Emily által megtervezett buliba.
Kint jelenleg nem esett, de a sötétben is látszott az égen lévő vastag felhőréteg ami hamarosan megnyílhat. Gyorsra vettem a lépteimet, már amennyire lehet a magassarkúba. Míg odaértem telefonon megnéztem pár dolgot, hogy kik is jönnek, de nem sokra jutottam vele.
-Szia Erin! Hova tartasz?
-Ó helló Emma! Em bulijára, téged meghívott?
-Igen én is oda megyek! Nagyon feketén vagy öltözve valami gond van?
-Ja, hát nem. Csak most így jött ki.
-Nagyon lehet rajtad látni, mindjárt sírsz! Niall? -kérdezte elém állva hogy ne tudjak menekülni
-Igazából minden, ő már csak a hab volt rá.
-Mi történt? De igazából ha nem akarod elmondani nem muszáj...
-Családi ok, de nem olyan hogy kihullik az ember foga annál azért százszor komolyabb. Niall meg, nem ismer engem arról a részről mennyire kötődök a szerettem iránt, ahogy érte is és nagyon fáj hogy egy hete nem is beszéltünk és úgy érzem mindjárt belevetem magam a Temzébe és szándékosan nem jövök majd fel a felszínre. 
-Ilyeneket ne is mondj! Még ha fáj akkor se. Ha sírnod kell hát sírj! Nem kell pont nyolcra oda érnünk.
-De ez olyan fontos Emilynek! -mondtam határt szabva a rám törő sírás rohamnak- Ez csak ez vacak érzelem. Majd túl leszek rajta viszont Emilynek fontos ez a buli... -ismételtem meg újra
-Sírd ki magad egy kicsit, utána felszaladunk hozzám és újra kisminkelheted akár magad itt lakok két házzal arrébb. 
Mondania sem kellett még egyszer, mert eltört a mécses, vagy a képzeletbeli gát szakadt át és megérkeztek a krokodil könnyeim. Igaza volt Emmának... Már nagyon rég óta tartok magamban minden problémát és most már nem bírta tovább a lelkem. Ott álltunk a Lansdowne Roadon én lehajtott fejjel és elindítva a saját zivataromat. Emma fogta a vállam és olyanokat súgott a fülembe mint "minden rendbe jön" "ez csak egy kis hullámvölgy, vagy nagy, de lesz jobb sőt százszor jobb"
-Oké mehetünk! Ennyit elég a sajnáltatásomból.
Gyorsan felugrottunk hozzá és rendbe hoztuk a lefolyt sminket majd elindultunk és próbálta mindenfelé terelni a témákat csak ne kerüljön szóba az én pocsék jelenem. Fél kilencre megérkeztünk ahol Emily fogadott minket és ekkor láttam meg mint rejtegetett előlem. Magas szárú sötét converse tornacipő amibe bele volt tűrve a sötétkék készülős csőnadrág amitől a lábai olyan vékonynak tűntek akár egy modellnek. Fodros kék felsőt viselt, néhány ezüst kiegészítővel és a nyakában csüngött egy ugyanolyan kék-ezüst színű bizsu hal.
A nappaliba letettük a cuccokat és már innen fülsüketítően hangzott a zene ami a garázsból jött. Emmával, aki egy sötétkék-fehér csíkos csőtoppot viselt, sorttal alatta egy térdig érő cicanacival aminek a vége csipkés és fehér tornacipőt viselt. Mielőtt beléptünk volna a 'gigagarázsba' összemosolyodtunk. A zene tényleg fülsüketítő volt és elsőre mindenki de mégis senki sem volt ismerős. A pörgős zenére azonnal elkezdtünk ugrálni, mármint én csak valami olyasmit csinálni. A dubstepektől a mostani új zenékig minden volt. Mígnem elmentünk már hárman egy italért, de mire visszaértünk egy lassú romantikus szám következett.
-Ezek szerint egy óra van. -üvöltötte Emily a fülembe én pedig továbbítottam volna Emmának de épp egy srác karjaiban volt lassúzva, vetett egy titokzatos mosolyt mire lemeredtem hogy mostantól talán csak ilyen számok lesznek.
-Hánynom kell. -jelentettem ki halál nyugodtan
-Mi? Pedig kevesebbet ittál mint én! Gyere gyorsan a hideg levegőre! -megtettünk egy lépést, mert amúgy is a garázs végében voltunk ami nyitott volt.
-Nem úgy!  Hanem a romantikus számoktól. Szerintem én elmegyek...
-Várj! Most jön amiért közel két napja küzdenek a fiúk mióta említetted nekem az apróságot hogy valami van Niall és közted! 
-Emily te most? -néztem összezavarodva kissé szédülve azonnal megállapítva, hogy egyrészt nem értem mit mondd nekem másrészt nem kellett volna meginni az utolsó pohár pálinkát mert nagyon fejen vágott- Mi van?