35. fejezet - Álarcok

Köszönöm a 2000 látogatót :))
De mostanában nem jeleztek vissza és nem tudom miért. Ennyire rossz lenne? Megírhatnátok nyugodtan mit gondoltok mert tényleg nem haragudnék meg, érdekelnének az építő kritikák (kulturáltan). Tegnap este kitaláltam hogy a következő részt akkor teszem fel ha kaptam minimum három bármilyen visszajelzést írásban, és az én válaszleveleim nem tartoznának közé. Ha nem kapnék akkor talán inkább befejezném...

-Miből szeretnél javítani? -kérdezte tőlem Zarina szombat délután.
-Az év elejei anyagokból. Kérsz valamit inni amúgy?
-Egy pohár víz jól esne, addig előveszem a cuccaimat.
Mire visszaértem már kész matek tábor hevert a fapadlón amire leterítettem egy pokrócot szőnyeg jóvoltából. Zarina a füzetét lapozgatta és ahogy ott ült nagyon szépen nézett ki. Nem értem miért nincs barátai. Fekete csőnadrágot viselt világosbarna sztreccs hosszú ujjúval. A haja egyenes volt a szeméből pedig el volt csatolva egy fekete csattal. Szép és okos. Kinek nem kellene egy ilyen lány?
-Zar, én nem értek valamit. A matekon kívül... Te olyan szép lány vagy és még ráadásul nagyon okos is de nincs barátod. Ez hogy lehet? -tettem fel a kérdést
-Köszönöm. -elmosolyodott, láttam örült annak amit mondtam- Az emberek elítélnek engem. Legalábbis nagyon sokan megnéznek, a sötét bőröm miatt.
-Itt születtél Londonban?
-Nem, az egyenlítőnél van egy független ország, Guinea. Ott születtem, apu is onnan való de ő egy angliai egyetemre járt és elmesélte anyunak hogy itt milyen más minden és nagyobb esély van a sikeres életre. Ezért ide költöztünk amikor öt éves voltam. Alig emlékszem Afrikára de érzem magamban és én szeretnék visszamenni majd.
-Egy erős kezű politikus nő, akinek van egy szerető férje. Ilyen jövőt tudok neked képzelni.
-Köszönöm, ez jól esik. De a fiúkat én egyáltalán nem érdeklem. A legtöbb strébernek hisz és  csúfol, a bunkó réteg pedig még a bőrszínemmel is piszkál.
Lehajtotta a fejét, majdnem elsírta magát. Neki sem fenékig tejfel az élete. Idáig fel sem tűnt. Mindenki cipel magában valami ami megbántja és amitől bármikor földre kerülhetne akárcsak én.
-Ne foglalkozz velük. Nekem is Niall az első igazi barátom. Az általánosban el sem tudnád képzelni hányan piszkáltak engem. Csúnya voltam, még rondább fogakkal, szörnyű stílussal a hajamról már szó se essen. Egy barátom volt az is máshova járt. Rengeteget sírtam, főleg miután az édesapámat is elveszítettem. De megerősödtem, érdekelni kezdtek a fiúk, szerettem is egyet nagyon, bármit megtettem volna érte de még a létezésemről se tudott! Azonban megváltoztam, mindenki annak látott aki kívül voltam kivéve Cathy-t az egyetlen igaz barátomat. Ő mindig túl látott az álarcomon. De belém senki sem szeretett. Míg nem találkoztam Niall Horannal. Ő az aki tartja bennem az életet még mindig.
-Huuuh! Ezzel most megleptél mert olyan boldognak tűnsz, mintha minden tökéletes lenni.
-Álarc. -feleltem mosolyogva- De akkor most már tényleg tanuljunk.
-Rendben. -mondta de nagyon elgondolkozott azon amit mondtam.
Ő volt az első ember akinek így elmondtam volna az életem. Így feltártam volna a titkaimat és levettem az álarcomat ami szinte már teljesen az arcomra nőtt. Én vagyok a titokzatos maszkos nő, akiről mindenki azt hiszi mennyire kiismerhető pedig egyáltalán nem. Félre vezetem azokat az embereket akik nem látják a boldog maszk mögött szenvedő kislányt, az igazi énemet. De ha Niall itt van, ha Ő mellettem van ez az álarc valahogy megsemmisül, minden rózsaszín és boldog.
-Nem hagysz nyugodni ezzel az álarc dologgal -mondta Zarina a könyvébe meredve- mert rájöttem hogy én is viselek egy ilyet.
-Igen. Amikor kimondtad pont erre gondoltam, csak eléggé körülírva.
-De most mintha nem lenne rajtam, mert te elfogadsz engem?
-Amikor megláttalak szeptemberben semmi előítéletem nem volt irántad. Amikor rád néztem egy mosolygó afrikai lányt láttam aki zárkózott mert sok bunkó ember van aki piszkálhat.
-Tökéletes belém láttál. Szerintem most már nem tudnánk tanulni, kicsit nem sétálunk?
-De, csak házi őrizetben vagyok. -az égnek emeltem a szemem majd az ölembe vettem a könyvét
-Elintézem. -szája elvigyorodott és magával húzott le az emeletről.
Tényleg sikerült neki . Fél órával később már a Portobello úton sétáltunk ahol beültünk egy kávézóba tovább fejtve a felfedezésünket, illetve az álarcos dolgot, ahogy én hívtam. Már félúton járhattam a forró csokim szürcsölésével mikor oda jött hozzánk két fiú.
-Szia Hayley Williams. -szólt oda a zömök barna hajú
-Erin a neve -javította ki Zar.
-Nem hozzád beszélek menekült. Szóval Erin...
Most már tényleg értem mivel kell megküzdenie nap mint nap. Ránéztem, azonnal hátrált majd lehajtotta a fejét. A fiú csak stírölt engem, ezzel együtt teljesen felbőszültem. Felálltam és rájuk zúdítottam a mondanivalóm:
-Egy: foglalt vagyok, van barátom szóval lehet lekopni! És ne olyan hevesen! Kettő: mi az, hogy a barátnőmre azt mondod, menekült!? Hogyan ítélheted el amikor még csak nem is ismered te gyökér? Szánalmas vagy! Örülnél ha olyan okos és szép barátnőd lehetne mi ő!
A fiúk hátrálni kezdek majd kisétáltak valamit motyogva. Nyugodtan leültem a helyemre miközben az egész kávézó engem nézett. Kínomban az italomat böngésztem de nem bántam amit tettem, cseppet sem.
-Köszönöm. -mondtam elismerően Zarina- Jó barát vagy.
-Ugyan már nincs mit. Ezek annyira idegesítenek engem.
Négy órára teljesen kiszellőztettük a fejünk és visszamentünk újult erővel a szobámba elkezdeni tanulni. Nyolc órakor ment el tőlünk miután megvacsoráztattuk némi kérlelés után. Kezdtem tényleg felvilágosodni a tantárgyból.
Vasárnap Niall jött át kijátszva a szabályt. Anyunak szúrta is a csőrét a túl jártam az eszén tervem. Amíg nálunk volt ő is egy kicsit magyarázott ő hogy tanulta meg anno de nem sokáig tudtam figyelni ahogy magyarázta az anyagot.
-Ugye tudod hogy pocsék tanár belőled?
-Miért? -kérdezte elszomorodva- Maradjak az éneklő utcaseprőnél? Az nem kóser...
-Nem úgy. Hanem képtelen vagyok figyelni arra amit mondasz. Miért vagy ilyen vonzó?
Tettem fel a költői kérdést mire felnevetett, ledobtam a könyvet a padlóra és rádőltem.
-A szüleimtől kéne megkérdezned.
-Talán majd máskor. -mosolyogtam és adtam egy puszit az arcára- Szurkolj holnap. Megkérem a tanárnőt a javításért.
-Sok sikert kicsim.
-Imádom ezeket az ámulatba ejtő gyönyörű szemeidet.
-Én is, mármint ez az egyetlen dolog amit szeretek magamban.
-Miért? Hiszen te annyira ooo elgyengültem teljesen. Komolyan nem tudom miért, de benned mindent gyönyörűnek látok. Ha rád nézek és nem jutok szavakhoz.
-Nézd meg a fogaimat... -mondta panaszosan
-Az a szexepiled szerelmem! -mondtam és a lehető legboldogabban elvigyorodtam
-El sem tudod hinni mennyire boldog vagyok mikor önmagad vagy és nem az az álarcot viselő lány aki megjátssza a boldogságot.
-Honnan tudsz az maszkomról? -döbbentem le
-Furcsán hangzik lehet, de amikor meglátsz az arcod felragyog amikor elmegyek pedig elszomorodsz, és nagyon nehéz itt hagynom téged. Néha úgy érzem én tartom benned a lelket.
-Mert így van. -böktem ki- Melletted már tényleg boldognak érzem magam! Szeretlek!
-Én is kincsem, örökre.