32. fejezet - Szombati buli 2

Sziasztok! Köszönöm az  1800 látogatót, a kommentet és a véleményeket :)
Kicsit hosszúkásra sikerült mert most meg minden kifog derülni:

-Csak figyeld a színpadszerűséget. -mondta és előre tört velem a tömegbe hogy az első sorból láthassam ami következni fog bármi is lesz az.
Talán Niall így fog kidobni? Stílusos lesz mondhatom, ennél még jobb lenne az üzenet is. Kissé szédültem a ritmusra majd a szívem egy pillanatra kihagyott amikor megláttam gitárral a kezében a mikrofonhoz sietve.
-Mit csinál? -kérdeztem a mellettem szinte ugráló Emilytől
-Csak figyeld!
-Ne tényleg, hallod összehányom magam! Nem akarom, hogy mindenki előtt kidobjon.
-Hülye vagy. -majd még előrébb tolt hogy már csak méter választott el a sráctól aki valamire készül a gitárral meg a mikrofonnal
-Helló! Én ööh Niall vagyok, de ez most úgy nem fontos. És hát az sem fontos amit most mondanék, ezért ki is hagyom csak az fontos amit mindjárt fogok "mondani". -mondta majd mélyen a szemembe nézett amitől a gyomrom átfordult de nem a rosszul léttől, és vele együtt a szívem is akkorára terjeszkedett akár a garázs.
Lágy, szinte altató gitárszóló hangzott fel, amire mindenki újra párokba állt csak én álltam egyedül, lefele néztem vártam, hogy mielőbb szabaduljak ettől a túlnyomorított érzelmekkel teli helyen. Felhangzott Niall hangja az összes hangfalból, még mindig magam elé bámulva hallgattam a dalt, amiben a nevem is elhangzott és az elmúlt egy hetet foglalta magába, hogy mennyire megbánta de nem tudta miként elmondani. A refrén a boldogságunkról szólt amit együtt átéltünk kezdve a Holland Parktól, a London Eye-ig át az összes boldog percen. Mikor végzett már mellettem állt én pedig arra lettem figyelmes hogy hullik a könnyem, fogom a kezét ő pedig pár centire van az arcomtól.
-A szerelmed, a szíved, ez adja nekem az életemet. -fejezte be a dalt, amitől boci szemekkel rá pillantottam a mély, igaz tekintetére és nem bírtam hogy át ne öleljem. Amilyen szorosan csak tudtam, pillanatnyi késéssel ő is a derekam körül termett majd kicsit elhúzott magától, ekkor nagyon megijedtem de csak egy röpke pillanatra- Nagy hülye voltam. Szeretlek téged! Ezt nem csak úgy mondom, tényleg így van.
-Én is téged te bolond! -mire az ajkára néztem és lassan közeledve megcsókoltam.
A tömegből valaki elkezdett tapsolni, lemertem volna fogadni hogy Niall egyik haverja, majd a tömeg óóó hangokat adott ki a romantikus gesztusért. A fülem nem arra koncentrált hogy ezt hallja, ez már csak mellékzene volt az mellett ami történt. A levegő hiány választott szét minket és félre vonultunk mert nem épp a tömeg előtt akartuk megbeszélni a hülyeségünket. Felvettem a kabátom, ő is a sajátját és elindultunk megbeszélni ahol már nem üvölt a zene vagy az ismerősök. A Holland Parknak az innen legközelebbi sarkába sétáltunk mígnem találtunk egy padot ahova letelepedtünk. Megakartunk beszélni a dolgokat mi volt ez az egész köztünk, de valahogy még sem ez történt. Mikor leültem és a vállára hajtottam a nekem már nehéz fejemet, Niall karjai kerítettek be és még közelebb húztak magához. Már azt hittem közelebb nem tudnak mikor tévedtem. A homlokát az enyémhez koccantotta mire én veszettül próbáltam elérni a száját mihamarabb. Belekapaszkodtam a kabátjába az arcomat pedig az övéhez tapasztottam.
-Eper illatod van. -jelentette ki mosolyogva mire én halványan elvörösödtem
Még közelebb vont magához, mire én felvázoltam magam előtt a tényeket. Tehát vaksötétben, itt ülök egy padon a sráccal akit egy órája még sirattam, ezen a hideg éjszakán, ahol a lábam ugyan lefagy, de a felsőtestem amit mellesleg Ő szorongat a saját testéhez olyan forró akár a frissen sült a kenyér. De a lábaim meg mint a fagyi, amit most vettek ki a fagyasztóból huszonöt órás fagyás után. -erre nagyon megborzongtam és a fogaim vacogni kezdtek.
-Gyere menjünk vissza, ott jobb idő van. -felállt magával húzva engem is
-Ne! Hacsak te nem akarsz, de nem mennénk el kicsit sétálni?
-Hiszen még a fogaid is vacognak. -értetlenkedett a reakciómra amit magam is megértek...
-De... -megfogtam a kezét és újra magamhoz láncoltam
Végül körbejártunk a parkot halkan csevegve, ami sokkal jobb volt mint egy bulin ugrálni.
-Oké, és akkor neked mi volt a legjobb kiskorodban lévő csínyed, Dennis-sel?
Minden féltékenységre utaló jel nélkül nyugodtan mondta ki a nevét. Biztos nem álmodok?
-Még tíz éves lehettem, mikor én nem akartam fürdeni menni, ő meg haza és elbújtunk a kukoricásba. A mama állati dühös volt ránk de nem talált. Nagyon sokáig kint voltunk és megjelent a szomszédnak a kutyája, mi meg macska hangokat adtunk ki az meg totál feldühödött és felverte az egész házat.
-Lebuktatok?
-Sajnos igen, másnap reggel hatkor kellett kelnem és és kimenni gyomlálni.
-Haha -nevetett fel kicsit sem sajnálóan- Hogy te milyen zűrös gyerek voltál!
-Nem is! Csak akkoriban mindig megtettem ami hülyeségből az eszembe jutott.
-Miért? Mit nem tettél meg hülyeségből legutóbb?
-Három napja egész nap fogtam a telefon és magammal beszéltem HANGOSAN, hogy felhívjam Niallt? Nem mert ő sértődött meg! De úgy hiányzik... Na ha tíz éves lennék azonnal megtettem volna.
-Akkor egyforma észjárásunk volt az elmúlt napokba mert én is valahol itt tartottam.De ne mondd már hogy átlagos kislány voltál aki otthon babázott vagy kocsikázott. Mindig is érdekelt hogy mi tette ezt a nagy utálatot közéd és George közé én azt hittem pár hónapja tart nem hogy hat éve.
-Azért azt is tudnod kell hogy meghalt az igazi édesapám, és nem akartam hogy egy jött-ment barom vegye át a helyét, ezért voltam olyan amilyen.
-De miért pont a zoknikat?
-Hát... nem tudom. Olyan egyszerűnek tűnt a tisztákat a szennyesbe tenni a koszost meg annak a helyére. Hirtelen gondolat volt mint amikor az egyik randijuk előtt beletettem anyu telefonját a teraszon lévő virágcserépbe hogy ne hallja mikorra kell elkészülnie.
-Agyafúrt egy kislány volt Miss Parks, ugye tudja?
-Tudom Mr. Horan úr!
-Van kedved visszamenni a buliba? Fél három van, szóval még biztos tart.
-Igen, odamennék Emilyhez mert ezt biztos az ő ötlete volt. Szeretném neki megköszönni, mert gondolom ő tervelte az egész béküljünk ki dolgot.
-Igen az övé volt -nevette el magát- ha rajtam múlna még mindig az ágyamon fetrengenék.
-Igazából én is ha nem vett volna rá egyetlen érvvel, hogy menjek. Csúnyán beadtam a derekam hozzád képest. De valahol reménykedtem, hogy eljössz, erről tanúskodik a nyaklánc és a parfüm.
Visszaértünk a buli helyére ahol idáig fel se tűnt hányan vannak. Hirtelen most minden kitisztult előttem újra érzékeltem mindent és csak egy nagy ember tömeget láttam valahol Emilyvel. A garázsba siettünk ahol a legtöbben a piás asztalnál álltak és szurkoltak valamelyik már amúgy is teljesen részeg fiúnak hogy még lenyomjon pár üveggel. Nem szeretnék reggel a takarító személy helyében lenni. Emily a szurkoló csapat oldalán állt leghátul. Ahogy közeledtünk meghallottam elkeseredett hangját amit szinte elnyomott a tömeg.
-Igen! Hajrá akárki! Hányd csak szét majd az egész helyet, nem neked kell takarítanod! Fúj még nézni is rossz. Igen! Lenyomtál még egy pohárral! A detoxban fogsz kikötni barátom....
-Hé Emily! Szia. Csak megszeretnék köszönni amit értünk tettél. -mondtam mosolyogva
-Sziasztok! Nagyon örülök hogy sikerrel jártam, -ezúttal megkönnyebbülten beszélt ami engem is megnyugtatott- de ha már jó minden akkor én is kérhetnék egy nagyon-nagyon apró, na jó hatalmas szívességet? -majd körbenézett, mintha egy állatkertben lenne.
-Segítek takarítani, ha... a gyerek nem fog behányni különben én is kidobom magamból a taccsot.
-Oké majd mindjárt feloszlatom a tömeget, csak el kéne jutnom a mikrofonig.
-Dave-nek van megafonja, az ágya melletti dobozban valahol. -mondta Niall szórakozottan
-Az kéne nekem! Addig tudtok várni?
Míg visszaért ráztuk magunkat az üvöltő robotzenére és nevettünk a sok részeg hülyén aki már alig bír menni, persze azt senki sem mondta hogy az én fejem bármennyire is kitisztult volna az este első felében fogyasztott ital mennyiség után, főleg hogy utána sem vizet ittunk, mert épp hogy nem volt semmi ami ne tett volna kárt a szervezetedre. Épp egy pohár vörösboros kólát ittam mikor visszatért a buli szervezője hatszor akkora szemekkel és a kezében a fehér megafonnal ami fekete filccel volt telefirkálva.
-Mi az? -kérdezte Niall vigyorogva a fejen amit látott
-Azt elfelejtetted mondani, hogy Dave barátodnak van barátnője, és hogy épp fent vannak. Úgy!
Mindketten elnevettük magunkat elképzelve a helyzetet. Niall hozott két italt, mert ő is eléggé megszomjazott, próbáltam nem észrevenni hogy a pupillája már amúgy is kicsi volt, de a chery pálinka tényleg finom. Mire versenyben lenyomtuk Emily már a színpadon termett maga elé fogva a megafont előtte lévő mikrofonnal. Befogtam reflexből a fülem, amit jól tettem.
-EMBEREK! Parti állatok hé! -csend lett és mindenki barna hajú lányt nézte- Na végre, köszönöm. Aki hányni fog az menjen az utcára hányni mert én fel nem takarítom, és ha valaki megteszi idebent vagy az udvaron azzal FELNYALATOM! Oké ennyi volt, bulizhattok tovább.
-Jól áll a kezedben ez a micsoda! -mutattam a tárgy felé, mikor közeledett felénk- Mennyi az idő?
-Kösz. -elvigyorodott majd kivette a nadrág zsebemből a telefonom- Három óra harminchét.
-Szerintem megyünk -fogta meg Niall az egyik oszlopot támaszkodásképp- Akkor... majd holnap jön takarítani a leány.
-Ma, és mi jövünk. -javítottam ki a bánatára- Szia Emily!
-Sziasztok, izé legyetek jók vagy mi na jó ne, inkább legyetek rosszak!
Niall komiszul elvigyorogta magát, majd intett egyet hátra. Átsétáltunk a vak sötét halk londoni utcákon. Már majdnem ott voltunk a házunk előtt mikor elkezdtem nyafogni.
-Nem hoztam kulcsot! Ez nem igaz!
-Nem is akartam hogy otthon aludj! Na persze még miket ne. -felkapott a hátára és úgy vitt végig a maradék másfél utcán, mint egy anyamajom a gyerekét, mikor a ház előtt lerakott és kiesett a kulcs a kabát ujjából ahova rejtettem- Nem hoztál mi?! Na jól van... -az önelégült vigyor megjelent az arcán és a sajátjáért kutatott amit előhúzott a kabát belső zsebéből és harmadjára sikerült is kinyitni az ajtót.
Felmentünk a szobájába, a lehető legcsöndesebben ahogy tudtunk... A lehető legcsöndesebb módunk pedig az volt hogy én megbotlottam nagyjából minden harmadik lépcsőn, és valahova sikerült odaverni a cipőm sarkát, míg Niall nem is csendben jött, csak ahogy szokott. A cipőm letettem az ajtó mellé a kabátomat meg ledobtam valahova a sötétbe, reméltem a fotelra sikerült. Leültem a kitapogatott ágyára.
-Így akarsz aludni? -kérdezte miközben ő már vette le a pulcsiját, a pólóját, és mellém ült.
A szívem hatszor gyorsabban vert amikor leült mellém félmeztelenül. Vágyat éreztem hogy kitapogassam a hasát de először véletlenül kicsit lejjebb nyúltam...
-Hopp! Nem oda akartam, áá meg van! Hogy neked milyen... jó hasad van!
-Ho-ho úgy tudtam még kiskorú vagy. Na és a tiéd milyen?
A vörös felsőm alá nyúlt de megtapintotta az ujjatlan ami alatta volt, hogy ne látszódjon ki mindenem annyira és mert jól is nézett ki. Pillanat alatt lekapta rólam majd kis tétovázás után a fekete ruha darabot is. Közelebb húzott magához,amitől a lélegzetem is kiesett az egyenletes vételből. A szívem össze-vissza ugrált, levegőt gyorsan vettem de csak kicsiket és éreztem ahogy minden porcikám őt akarja. A nyaka köré fontam a kezem, eldőltem az ágyon és magamra húztam. Nem tiltakozott. Talán ugyanígy érzett. Az ajkamat rágcsálta majd lejjebb tért át a nyakamra. Az egyik keze a hajamat borzolta míg a másikat kerestem de nem találtam. Mígnem megéreztem ahogy a nadrágomnál babrál. Erre még ilyen állapotban nem voltam kész, a vita után.
-Ne. -súgtam halkan, miközben a kezem végig csúszott izmos hasán le a nadrágomig- Nem teljesen vagyunk józanok, sőt ami azt illeti nehéz uralkodni magamon de szeretnék emlékezni majd a pillanatra.
-Nem azért csak ez a vacak gomb beleállt a hasamba. Tudod milyen zavaró? -a hangjából nem szűrődött ki semmi csalódottság, talán még ő sem készült fel lelkiekben
-Azt nem mondtam, hogy már is aludjunk... -válaszoltam arra hogy kicsit elhúzódott, huncut vigyort festettem az arcomra és rádőltem
Nem sokára beláttam hogy hülyeség nadrágban lenni, mert korlátoz a teljes mozgásban. Niall is levette majd megpillantottam a telefonomon az időt.
-Öt óra lesz kettő perc múlva. Ideje lenne aludnunk. -mondtam egy hatalmas ásítás kíséretében, megérezve a  kézfejemről visszacsapódó enyhe ital szagot.
Kikapcsoltam a telefonom, visszavettem az ujjatlanom. Véletlenül rátapostam egy plüssre amit felkaptam és magammal vittem az ágyba. Bebújtam a meleg takaró alá és Niall mellkasához húzódtam olyan erősen amennyire csak bírtam. Hallottam a szíve ritmustalan dobogását ahogy egyre jobban lenyugszik míg átlagos nem lett. Karjait körbefonta rajtam a fejét a nyakamhoz nyomta és halkan elkezdett szuszogni. Lehunytam a szemem és átadtam magam az álomvilágnak.