41. fejezet - "I will always love you"

Köszönöm a visszajelzéseket és a 2700 látogatót, tényleg nagyon sokat jelent :)! Remélem tetszeni fog az új rész:
Ugyan úgy két visszajelzés után írok újat.

 -Kérjük a Londonba tartó utasokat fejezzék be a beszállást, mobil telefonjukat pedig kapcsolják ki. A gépnek  időben el kell indulnia, hogy még a hóvihar előtt egy órával letudjon szállni. Köszönjük.
-Megint a nő hang. Hamarosan veled leszek. Szeretlek Niall!
-Hóvihar? Milyen idő van ott csak gyorsan még válaszolj!
-Most épp nem esik, de a szél nagyon csíp hamarosan fog de addigra kiérünk az országból, gondolom tart London felé vagy nem tudom.
-Kérlek vigyázz magadra. Furcsán érzem magam. Mintha valami rossz történne. Kimegyek a reptérre! Mikor száll majd le?
-Fél három után nem sokkal. Most leteszem, szia, szeretlek!
-Örökre szeretni foglak, bármi is történjen.
Az utolsó mondata bennem is valami furcsa előérzetet keltett. Teljesítettem a nő kérelmét és elkezdtem olvasni a vadiúj könyvemet.  A 104. oldalig jutottam el de a szemeim álomra kényszerítettek, pihentem is egy jót. Már elkezdtem gondolkozni: talán rossz gépre szálltunk volna? Mintha jóval több idő telt volna el mint szokott. De amikor átnéztem a szomszéd oszlopban lévő párra ők csakugyan idegesen beszélgettek, nem láttak át a fehér takaró alatt igazából semerre mintha már nem a földön lennék. Hanem a mennyországba mennénk egyenesen annyira fehér volt. Szálljunk már le! -idegességben a lábammal doboltam. -Légörvény? Mi a bánat miatt nem haladunk? Megőrülök. Tényleg igaza lett volna Niall előérzetnének? A nagymamám is elmondta nekem mennyire hasonlítunk mi anyuval. Más lenne a felvonás? Én halnék meg és repülős balesetben? Nem az nem történhet meg. Nem hagyhatom itt, illetve én nem hagyhatom el.
A következő pillanatok mintha éveknek tűntek volna, talán már elértem a 100 évet is képzeletben. De megérte még egy nyanya testben is az érzést, a gép mozdult, és bejelentették a biztonságos leszállást. Bedobtam a táskámba mindent és már készültem a kabátomat is felvenni. Mihamarabb elakarok innen tűnni. De holnap vár rám a következő felvonás. Újra repülővel Dublinba.
A várakozóban sürgött-forgott mindenki ahol épp nyugalmat akartam teremteni sikertelenül. Megpillantottam a zömök őrt akit már többször láttam itt, Niallel beszélt. Abban a pillanatban kiejtettem a kezemből a bőröndöt és feléje szaladtam. Végsőkig az őr foglalta le észre se vette a trappoló monstrumot aki felé rohan. Letámadtam hátulról, szinte összerogyott. A biztonsági őr még annyit mondott "megérkezett" majd mosolyogva elsétált. Én csak kapaszkodtam a nyakába fejemet meleg testéhez tapasztva. Biztonságban vagyok. -hitegettem magam.- Istenem de szeretem. Idáig rá sem jöttem mennyire. Tényleg Ő az!
-Nagyon ideges voltam már! Időben kiértem de a gép sehol, senki nem tudott semmit. Azt hittem már elveszítettelek! Azt se mondták, hogy leszállt a gépetek! Sose aggódtam még ennyire! Nagyon szeretlek Erin! El se tudod hinni mennyire! -folytak belőle a szavak áradata megállás nélkül
-Hidd el én is! -kezdtem ugyanolyan örvénnyel- Nem mozdult a gép, minden fehér volt kint, kezdtem bedilizni megint. Minden fehér akár a mennyben! A gép nem mozdult.
-Egyszer csuklottam, mikor le kellett volna szállnotok. Azt hittem meghaltál...-mondta könnyes szemekkel.
-Végig arra gondoltam hogy itt a vég. A gondolataimban pedig rájöttem mennyire szeretlek. Soha de soha ne engedj el mert belehalnék!
-Soha nem foglak! Majdnem hóviharba került a gépetek, annyit tudtam kiszedni az őrből, azt mondta valahol fent de még jelet se kaptak az utolsó az volt mikor beküldte a pilóta, hogy nincs adat csak valami örvény ezért egy helyben maradtatok.
-Soha nem éreztem magam ilyen közel ahhoz hogy....
-Ki ne mondd! Kérlek, csak csókolj meg.

 Minden fájdalom eltűnt, minden gyötrelmem tova szállt. A karjai olyan szorosan fogtak közre hogy tényleg éreztem a biztonságot. Semmi baj nem történhet, már minden jó. Mire végeztünk zihálva kapkodtuk a levegőt egymástól öt centiméterre. Addigra körülvettek minket a várakozó emberek köztük a családom is. Az idő mintha most pótolná be a hosszú perceit. Semmi perc alatt hazaértünk ahol megkezdtem azonnal a káosz rendezését. Minden szennyes cuccomat ledobtam az ajtó elé, a bőröndbe pedig újra bekerültek ezúttal a még melegebb, és a szilveszter fajta ruhák is. Az este pedig csak a miénk volt.
Anyunak persze időnként mindig be kellett nyitnia, olyanféle kamu dumákkal amiket felfelé találhatott ki "ki éhes" vagy éppenséggel "kész a vacsora". Nem kellett kétszer megkérdezni Niall azonnal levezérelt engem is magával. Fél adagnyi lasagne-t ettem míg ő mindig másra hivatkozva pusztította tovább a finomságot.
Sajnos kilenc órakor hazaindult a szívem hatalmas bánatára. A járatunk még nyolc óra előtt indul szóval korán kell kelni. Én se húztam az időt, nem akartam karikás szemeket. Vettem tehát egy forró fürdőt amiről rám zuhant az a hiányolt lustaságom. Annyira furcsa volt aktívként éreznem magam.
Bezuhantam a puha ágyamba. Nem álmodhattam valószínűleg semmit mert csak feketeségre emlékeztem másnap reggel hat órakor. Odakint a lámpák fénye világított egyedül a sötétségben. Gyorsan lezuhanyoztam és törülközőstül neki álltam ruhát keresni. A sötét csőnadrágomat választottam egy fekete-fehér kötött skandináv és rénszarvas mintás hosszú pulcsival. A derekamnál összekötöttem egy vastag övvel, így már volt egy szép alakom is. A hajam maradt az eredeti, hullámos. Lealapoztam az szemem alatti részt és cicaszemeket készítettem. Amire lecipeltem a bőröndömet a földszintre megjelent anyu is a hangzavarra. Elköszöntünk egymástól majd felvettem a csizmámat, a szövetkabáttal sapkával és sállal. Mint aki Norvégiában készül sarki fényt keresni. Kiléptem a lassan világosodó utcára, reménykedtem benne, hogy talán végre itt hidegebb lesz de nem. Kigomboltam a kabátomat és mire átértem már a karomban utazott. A Horan család már indulásra készen állt. Megdicsértem képzeletben magamat a tökéletes érkezésemért.
-Akkor útra fel! -hangzott fel Bob mély hangja mire mindenki éljenezett.