42. fejezet - Irány Mullingar

Köszönöm a 2800 látogatót :))! 
Ha elolvassátok, légy szíves használjátok a tetszik - nem tetszik gombokat (a nem tetszik-ért sem fogok kiborulni!!), nem szeretnék rossz irányban elmenni.
Két hozzászólás és következő rész. Valamint a gombokat is figyelem mennyi gyűlik össze :)


Beszálltunk a kék színű autóba ahol még mozdulási lehetőség se lehetett hiszen annyira tele volt. Vidáman meséltünk a karácsonyunkról. Itt nem volt hó csak hideg és eső. Amikor beparkolt a családfő szépen egyesével kiszálltunk hátulról, jól megnyújtózkodtunk és újra éreztem a bokámat. Elővettem a repülő jegyemet és a kabát zsebembe "rejtettem". Szerencsére nem kellett várni, végül is nem tudom ki lenne az aki a 7.50-es járattal menne Dublinba, csak akinek valakije ott lakik és korán akarna jönni. Ennek ellenére a repülőgép nem volt üres, a fele biztosan tele volt. Teljes pontossággal elindult a gép. Végignéztük ahogy kivilágosodott szinte az ég. Kilenc órakor kivillantak a fények, tíz perc múlva leszállás. Mindenki a helyére sietett. Sokkal jobb volt így utazni mint amikor hóviharba kerül a gép és azt hiszi meg fog halni magára hagyva a szerelmét. A dublini repülőtér átlagos volt, akár a többi. Hülyeség volt ennyire vastagon öltözni, nem is tudom hol járt az eszem amikor reggel magamra kaptam ezt a sok meleg holmit. Kifelé haladva megtudtam, hogy busszal megyünk tovább Mullingarba ami pedig húsz perc múlva ér be a megállóba. Sajnos az a húsz perc sem úgy telt ahogy gondoltam, szinte futnunk kellett hogy a belvárosba bejussunk, el egészen a megállóig ahonnan indul a távolsági busz. Közbe lopva csináltam némi képet, bár amilyen ügyes vagyok szerintem a fele elmosódott a másik adagba meg az emberek kerültek a kép elé. A buszon az elsők között szálltunk fel így eltudtuk foglalni a hátsó helyeket a csomagjainkkal. Rajtunk kívül még lehettek öten a buszon amikor elindult. Eszembe se jutott idáig. Írországban vagyok! Tizenhárom éves korom óta vágytam ide eljutni. Az ablakokon ugyan nem lehetett belátni teljesen de mindenkire mosolyogtam néha integettem. Akár egy dilis, de szóval akkor ilyen ha valóra válik egy álmom. Csodálatos érzés. A buszozás több lehetett másfél óránál. De a megérkezés csodás érzés volt, ugyanúgy. Még a levegő is más Londonban. Egyetlen személyt se láttunk míg odaértünk egy emeletes régebbi házhoz aminek fehér a színe. Anyunak gyorsan írtam egy üzenetet: "Itt vagyunk Mullingarba. A házba mire elküldöm, gyönyörű!" Belülről még tágasabbnak tűnt. Niall belém karolt és egészen a saját szobájáig el sem engedett. Kinyitotta a fehér ajtót és egy kék fiú szoba előtt találtam magam. Ez nagyobb volt mint az angliai, de valahogy olyan idegen. Régi emlékekkel és szinte üresen. Leparkoltam a bőröndömmel a szekrény mellé és kibámultam az ablakon. Nem volt rá sok időm ugyanis máris becsöngettek, érkezett egy itteni ismerős. Tudok a hangos bőröndömről na de ennyire nagy hangzavart keltett volna? Máris tudnak az itteniek az érkezésünkről?
-Gyere kincsem, megjöttek az ismerősök. Eljött a bemutatkozás.
-Ó de jó. -mondtam mosolyogva, legbelül pedig elszörnyedve, ők Niall barátai akik kiskora óta ismerik. Biztos vagyok benne, hogy nem fognak mind kedvelni, már csak azért is nem mert gondolom az exét, Hollyt aki itt lakik sokkal jobb arcnak találhatják, elvégre én egy dilis vagyok!!
-Helló mindenkinek! Újra itt vannak a Horanok! -üvöltötte Niall az előszobában magára vonva a figyelmet- Ő pedig nem lenne más mint a gyönyörű barátnőm!
-Helló! -ügyetlenül odaléptem, béna ír akcentussal beszélve- A nevem Erin.
-De hívd Kate-nek, én is azt teszem. -kacsintott Greg a számomra még idegenre
-Akkor szia Kate! A nevem Pete, a szomszéd vagyok. Svéd vagy?
-Ööhm nem. Miért? -értetlenkedtem
-Mindegy. A lényeg hogy ide jöttetek, már vártalak titeket. Ki mit csinál szilveszterkor?
-Reménykedek hogy senki sem kerül kórházba! -kezdte Maura viccelődve
-Ugyan már! Úgy ismer minket? Nehogy már!
-Matt. Emlékszem az előző szilveszterre kisfiam.
-Azóta már eltelt egy év! Érettebbek lettünk.... valamennyire. De most őszintén! Megvagytok hívva mind az öten. Ahol tavaly belépő ugyanaz. Gondoljátok át! Helló!
-Egy csapat tini? Passzolom. -mondta Bob a konyha felé sétálva- El kéne menni vásárolni. Szerinted nyitva van Wiley boltja?
-Biztosan. Hozom a tárcám és induljunk. Ti meg addig viselkedjetek.
Miután megszűnt a szülői felügyelet Greg azonnal lelépett tervezve a szilveszterünket mi pedig magunkra maradtunk a hatalmas házban. Bambán lépkedtem várva valami ötletre.
-Mihez kezdjünk? -kérdezte a társaságom kiolvasva a fejemben lévő egyetlen gondolatot
-Talán bemutathatnád a házat. Hogy majd lehetőleg ne a szüleid szobájába menjek be este a sötétbe. -vigyorogtam el és a karjaiba vetettem magam mint egy tragikus hősnő
-Van jobb ötletem. -villant fel a feje fölött a képzeletbeli égő.
-Hm mikor nincs? -kérdeztem incselkedve majd hagytam hogy vezessen
Újra a szobájában kötöttünk ki, az egyszemélyes ágyon egymás mellett.
-Ha majd megunnánk a többi az itthoni társaságot mehetnénk valamerre. Bemutatnálak az ittenieknek. Nyáron kérdeztek rólad.
-Hohó állj! Már bemutattál, ennyi elég az ismerkedésből. -felültem a mellkasára téve a jobb kezemet.
Felült ő is, felhúzta a táskája cipzárját kivéve belőle a fekete laptopját. Bekapcsolta és nemsokára megjelent még egy nagyon rég közös kép. Augusztusban készült mielőtt haza utaztak volna. A Holland Parkban készült a titkos helyünkön. A padon ahol ültem és ahol minden megváltozott. Sokat fogytam azóta.

-Az első közös képünk. Téged csak így láttak. Bűn ha személyesen is dicsekednék veled?
-Engem már itt ismernek? Gondolom csupa "jó" véleményeket kaptam.
-Ami azt illeti sokak szerint svéd vagy. Lehet csupán azért mert van egy pólóm "Szeretem a svéd lányokat" felirattal. A bőröd nagyon fehér itt és a hajad is világos szóval innen jött a sok kreatív elmélet. A haverjaim örültek neked azt mondják eszméletlen aranyos a mosolyod mikor megmutattam ezt a képet.
-Persze hogy csak a pozitívat mondod...
-Oké, belépek facebook profilomra és ráírhatsz akárkire.
Jó jó ennyi bizonygatás elég volt nekem, még ha blöfföl is. De belépett hátha mégis kedvem támadna egy random beszélgetéshez. Elővettem saját telefonomat, még magam sem tudtam miért mikor hirtelen felvillant a kis négyzet. Jött egy üzenet.
-Máris hiányolnak! -üvöltöttem ki zavartan nevetve a folyosóra
-Ki írt? -jött vissza a hang
-Izé... Holly..
-És mit?
-Majd inkább te olvasd el. -mondtam és csendben kisurrantam az utcára ahol elfutottam valamerre.
Nem érdekelt hol kötök ki, sem hogy fázok esetleg hazajutok-e. Csak hogy minél távolabb legyek bármilyen beszélő lénytől is. Megígértem magamnak soha többé nem leszek féltékeny, nem hagyom el hisz a világon ő ér nekem a legtöbbet. De hát úgy jó egy fiúnak ha már két lakhelye van egy barátnő itt másik ott. -egy könny csordult ki végig az arcomon rá a számra- De Ő nem olyan! -üvöltöttem belülről magamra- Viszont láttam mit kapott üzenetbe... Szükségem van egy kis gondolkodásra, tiszta levegőre...