A barackszínű szobát fürkésztem miközben közelebb ültem hozzá és vigasztaltam. Negyed órával később felnézett rám lefojt sminkkel és legörbült szájjal.
-Ne haragudj. Nem ilyen vagyok, de ez már kicsit sok volt. De inkább menj.
-Ha tényleg így szeretnéd elmegyek. De hidd el tökéletes eltört szív vigasztaló vagyok. Bizonyítványom ugyan nincs róla de nézz rám. Kinéznéd belőlem hogy egykor...hát...felakartam adni az életem?
-Nem.- mondta kikerekedett szemekkel- Én téged úgy láttalak képről meg ahogy látlak is hogy egy teljesen boldog lány vagy akinek sose voltak problémái. Kicsit ugyan ne haragudj a kifejezésért, szerencsétlen vagyis inkább kétballábas de ezt sose gondoltam volna rólad.
-Egyáltalán nem ismersz. Ha tudnád hogy én már hányszor akartam elszökni otthonról, milyen nehéz gyerekkorom volt, és csak tetőzött miután kihasznált az első szerelmem.
-Hülyén érzem magam amiért ennyire kiborultam. De Tarat már tényleg barátomnak hittem. Teljesen megbíztam benne, elmondtam neki mindent erre így hátba szúrt. A lehető leggyengébb oldalamon. Azaz egészben a legrosszabb hogy már éreztem belülről hogy elengedtem és ha nem láttam volna még pár hónapig tényleg újra normális lettem volna.
-Kimondom harmincadszorra is. Sajnálom. Niall nagyon szeretett volna hazajönni nekem pedig régi álmom Írországban tölteni egy kis időt.
-Én is kimondom akkor újra hogy neked ebből semmi hibád sem volt. Ez Tara hülye ötlete annak a kis lotyóé. Mit érdekli mi történik velem? Beképzelt senki.
Melléültem és átöleltem. Ha belegondolok elpártolhattak tőle a barátai. Szinte senkije sincs. Egy pillanat alatt elveszített mindenkit és most egy lányt akiről azt hitte a barátja átverte. Nyugtattam és együtt éreztem vele. Egy-két nem annyira bizalmas dolgot megosztottam vele, amit nem tudna ellenem használni. Lehet morbid de még így se bízok meg benne teljesen. Nekem is voltak baklövéseim az életben.
Niall kétszer hívott majd írtam neki egy üzenetet "nyugi, még Holly-nál vagyok. Majd jövök. Szeretlek <3".
-Van egy ötletem. -vettem felé három óra környékén- Menjünk sétálni! Kell a friss levegő, és hát néha mutatkozni kell nyilvánosan.
Nehezen de beleegyezett. Felvett egy cicanadrágot és egy vastag bőrkabátot majd kimentünk egyenesen az általam ismert focipálya felé. A korlátnak egy korunkbeli, tőlem azért idősebb srác támaszkodott a telefonján pötyögve. Megkérdeztem ki ő, mire válaszul ennyit kaptam: egy srác akit én hülye lekoptattam pedig nagyon nagy arc.
Unszolva de rávettem hogy odamenjünk hozzá. Amin tíz méteres látókörzetbe kerültünk a fiú boldogan intett felénk és közelebb jött. Én bemutatkoztam mire Holly csak köszönt. Kiderült néhány dolog mint az is, hogy várja a többieket akik fél óra múlva érkeznek. Addig beszélgettünk, ami az én érdeklődésemből; Holly bologatásaiból; és a srác kedves humorából állt. A fiún vagyis Jason-on nagyon látszott a közömbösségnél erősebb érzet amit a szőke hajú lány iránt érzett. De neki még akkor se tűnne fel a homlokára lenne írva. Fél óra múlva leléptem magára hagyva őket. Amíg ki nem léptem a hallóövezetből semmit sem hallottam. Talán befellegzett. Talán nem.
Mikor visszaértem a házba épp a nappaliban voltak néhányan. Felmentem a kék színű szobába ahol a szerelmem épp aludt. Csatlakoztam hozzá. Én is eléggé kimerültem. Nem sokára, csak úgy tizennégy óra múlva tértünk magunkhoz mikor épp világosodott. A lábam szörnyen zsibbadt, a kezemet elaludtam és a tegnapi pulóverembe és nadrágomba heverek az ágyon egy csíkos pokróccal betakarva. Niall tenyerén helyezkedett a fejem aki nyitott szemmel bámulta a plafont. Beszélgettünk értelmetlenségekről mígnem vettük a fáradtságot a felkelésre. A mai program -mint kiderült- a pihenés napja lesz. Tökéletes! Lezuhanyoztam amikor már a többiek is felkeltek majd felvettem egy fekete kényelmes tréningnadrágot a fehér színű I love SUGAR feliratú pólómmal. Reggeliztünk tojásrántottát és pirítóst majd míg elkészült az ebéd a nappaliba letelepedtünk a díszpárnák közé két pokróccal. A Nickelodeon csatornáján néztük épp a jelenlegi műsort. Közben a szív alakú nyakláncommal babráltam a nyakamban. Az ebédet helyben fogyasztottuk amiért lustának éreztem magam mint régen. Délután azonban felálltunk az aközben kialakított kényelmes helyünkről és valamivel normálisabb ruhákat vettünk fel. Sötétkék csőnadrágot vettem fel, krém színű vékony hosszú ujjúval, bordó sállal és a kabáttal. A többiekkel találkoztunk. Kézen fogva mentünk el egészen egy parkig a város közepén. Csak mi hiányoztunk már. Barátságos mosolyt festettem az arcomra miközben a többiek felé vettük az irányt. Holly nem volt jelen, igazából nem csodálkozok, de az a srác akivel ott hagytam úgy szintén hiányzott, pedig tudom hogy jóba van Niallel. Felvirágzott bennem némi remény.
Bemutatkoztam a többieknek és többé-kevésbé jól fogadtak. Volt egy sötétbarna hajú lány, mikor rámosolyogtam elfordult és felemelte a fél szemöldökét. Oké, enyhe célzás, inkább hagyom. A fiú aki vele volt próbált hasonló kifejezést vetni felém majd faggatni kezdte a lány, de ő nem válaszolt. Sokat kérdeztek rólam amivel kitudódott széles érdeklődési köröm a zenével kapcsolatban. Még ők sem tudták elhinni, hogyan szerethetem egyszerre a Paramore-t, sőt inkább fanatikusként imádni, miközben ugyanannyira szeretem Taylor Swift többnyire country számait. Erre elnevettem magam és megvontam a vállaim. Miután feloldottak az ismeretlenségi zárkózottságom elütöttek néhány poént, megjegyezve szintén a svéd származásomat amire kijelentettem már tényleg beszerzek egy "NEM vagyok Svéd!" pólót. Aztán valami szörnyű country táncot próbáltak imitálni aminek a fele írre váltott át. A könnyem kipotyogott tőlük. Szóval ilyen amikor pocsékan kiakarják parodizálni az ízlésedet? Nekem legalább van. A legtöbb tizenhat éves nem tud mást csinálni csak azt követni aki a nagy menő.
Amikor hazafele indultunk kicsit hátramaradtam. Az utóbbi időben sokat voltam Niallel, és neki itt vannak barátai akiket nem hanyagolhat el. Szándékosan hátul vánszorogtam közbe az állítólag "idétlen" country zenéket dúdolva míg oda nem jött hozzám az a lány aki ellenszenvesen viselkedett velem.
-Tudod hogy engem nagyon irritálsz?
-Ö nem. -feleltem meglepődve- Mit tettem?
-Volt nekem egy legjobb barátnőm, -mondta lekezelően mintha én ettem volna meg- teljesen depressziós lett miattad. De ráadásul még csak szép sem vagy! Nem akarsz eltakarodni oda ahonnan jöttél?
...Nem, nem akarok! Szeretek Londonban élni. Inkább te "takarodj" el nagyon gyorsan, mert bár fekvőtámaszozni képtelen vagyok erőset tudok ütni!
-Holly nem miattam bukott ki, hanem mert vége lett a kapcsolatának. Én fél évvel később léptem be a képbe.
-Ki is léphetnél kislány. Hány éves vagy, tizenkettő?
-Nem, tizenhat, te kretén. -csúszott ki a számon pedig csak gondoltam, de ezúttal nem tettem a kezemet gyorsan a szám elé. Erre megint megemelte a fél szemöldökét és elindult balra. Útközben a focipálya mellett elhaladva láttam egy szőke hajú lányt aki felnevetett. Látóhatáron belül egy fa mögé bújtam. Elmosolyogtam magam a boldogságtól. A srác végre megnevettette!
Amikor beértem a ház melegségébe már az ismert szoba felé vettem az irányt. Becsuktam magam mögött az ajtót és ledobtam a kabátom a legközelebbi székre. Niall ekkor felállt az ágyról az ajtónak nyomott és a homlokát sajátomra helyezte. A bőre hideg volt még is melegséget éreztem felőle.
Igen, nekem a szerelem a valódi szeretet. Amikor érzem azt hogy valakinek vagyok valakije, vagy hogy én vagyok Valaki. Ha valakinek begyógyult a kísértő múlt valamennyi része talán képes új dolog felé nyitni. De ha valakit ennyire felsebeznek elfelejtheti ha akarja, de ugyanolyan ember már nem lesz. Az emlék örökre benne él ami megmarad. Ezt már csak barátság hozhatja létre ami átfog alakulni szerelemre. Vagy marad örök barátság, ezt csak Jason és Holly tudhatja. Mindenesetre és szurkolok nekik.
Tök jó. Látszik, hogy tinédzser írja, mert elég nyers.
VálaszTörlésA nyerset hogy érted? Nem valóságos, vagy egyszerűen rossz?
TörlésKöszönöm :)