30. fejezet - A nagy helyzet...

Köszönöm szépen az 1640 látogatót :)!

A hazafele utat végig esemeseztem az osztálytársammal. Megbíztam benne annyira, hogy elmondjam neki és ahogy írtam valahogy eszembe se jutott kételkedni benne. A harmadik üzenetnél azonban önzőnek éreztem magam, mintha körülöttem forogna a világ, pedig egyáltalán nem. Megkérdeztem vele mi történt és jó volt olvasni a vidámságát. Neki velem ellentétben jól telt a szünete, Thomas-sal többször találkoztak, ugyan többen voltak de így is tudtak beszélgetni és valami új hajat is csináltatott magának két napja a barátnőm. Nem értettem miért hiszen a barna kifejezetten jól illett a halvány bőréhez.
Niallt kiraktuk a házuk előtt, udvariasan elköszönt a szüleimtől nekem meg odadobott egy 'helló'-t persze az is lehet Jillnek szánta. Azért viszonoztam hátha nekem szólt majd becsapta a kocsi ajtót.
-Azt hittem le se lehet majd titeket venni a másik szájáról. -kezdte a nevelőapám megdöbbent arccal rám meredve a visszapillantó tükörből- Még csak nem is beszéltetek útközben se.
-Ez miért akkora probléma?
-Összevesztetek? -nézett együtt értő arccal rám anyu de valahogy nagyon felidegesített hogy azonnal kitalálta.
-Nem!
Megállt a kocsi és azonnal kiszálltam majd a csomagtartóhoz siettem és türelmetlenül doboltam a lábammal hátha így előbb odaérnek a többiek. Amikor felnyílt a tető kikaptam a bőröndöm és kicsit türelmesebben megvártam amíg anyu is és az ajtóhoz siet a csöpörgő eső elöl. Nekem idáig fel se tűnt mert a kiengedett hajam eltakarta talán az arcomat, de már én is besiettem a házba. Gyorsan átvettem a papucsom majd a csomaggal nyöszörögve mentem fel a második emeletre, lejönni valahogy egyszerűbb volt, olyannyira hogy a többiek beértek már az első emeleten mire én felértem.
A szobámba elhasznált levegő szag volt ezért kinyitottam az ablakot a lehető legnagyobb résre mert elállt az a közel két szem eső. A szennyest az ajtó elé tettem majd összegömbölyödve az ágyamra estem várva az életem folytatását.
Ezek szerint elaludhattam, mikor felültem és körbenéztem a sötét szobán. Hideg szél fújt be hogy már libabőrös lett a kezem azonnal. A lámpáért nyúltam amit felkapcsoltam és már is könnyebben tudtam tájékozódni. Míg besötétedett volt egy kis csendes eső ami eláztatta a hátamon a szürke pulóveremet. Kivettem a bőröndből a a pizsamámat, becsuktam az ablakot és elindultam a fürdőszoba felé. Megvizsgáltam magam a tükörbe. A hajam összekócolódott és kialvatlan fejem volt. Összefogtam a hajam aztán beálltam a kádba majd amikor már a forró víztől minden tiszta gőz lett inkább abbahagytam a víz pazarlását ugyanis ez már az volt, de nagyon jól esett és éberebb is lettem tőle. Magam köré tekertem a törülközőt majd a sötétkék hosszú ujjú pizsama felsőmért nyúltam de nem is tudom amikor már felvenni készültem de teljesen Niall illata volt. Ezt most nem akartam érezni. Felvettem a papucsom és átvágtattam a folyóson jobban mondva szaladtam a hidegtől. Odavágtam a többi szennyes közé a sötétkék anyagot. A szekrényemben gyorsan kutatni kezdtem. A régi suli pólómat vettem fel, ami piros színű és minimum hat számmal nagyobb nálam. Olyan vagyok benne mint egy fiú. Egy fiú aki lány szeretne lenni legalábbis a hosszú vörösesszőke haj erre utal. A legelső hosszú tréninggatyámat kivettem a szekrényből ami fehér színű lett. Aludni tökéletes lesz most ebbe, de ha valaki meglátna az utcán így egy csöves nézve. Egy fiú aki lány akar lenni csövesnek aki szereti Lengyelországot de annyira hülye hogy még a színeit is fordítva tudja. Visszasiettem még fogat mosni majd már fogalmam sem volt mennyi lehet az idő visszaestem az ágyba a takaró legmélyére és elaludtam.
Nem tudom mióta aludtam ilyen jót és sokat. Amikor felébredtem a kezem az éjjeli szekrényemet pásztázta a telefonomért ami harmadikra meg is lett. Bekapcsoltam a készüléket és míg töltött rájöttem milyen nap van, hányadika és mi történt az előző nap. Betöltött rajta minden és ekkor már kiírta hogy fél egy múlt négy perccel. Lerúgtam magamról a takarót, elhúztam a függönyt és kinéztem az ablakon. A felhőtakarón átakart törni nap de sikertelenül mert olyan vastag réteg fedte az eget. Kinyitottam félig és beáramlott az enyhe téli idő, most október végén. Felvettem egy kényelmes szürke színű tréninget egy fehér rövid ujjúval majd beágyaztam a telefonomat zsebre vágtam és lesétáltam lassan fokról fokra a lépcsőn. Megéreztem a készülődő ebéd illatát de most inkább kihagynám. Pirítottam kenyeret, megkentem vajjal majd letelepedtem a nappali heverőjére és kapcsolgattam a tévét. Az elem már kezdett merülni ezért inkább hagytam ott ahova eljutottam. Az afrikai szavannákról tartottak előadást, és a különböző állatfajokról. Mikor jöttek a zsiráfok valaki csöngetett.
-Erin! Épp a sütit csinálom, légy szíves nyisd ki. -üvöltötte anyu a konyhából
Levettem a hasamról az üres tányért felálltam és az ajtó felé sétáltam lassan akár egy lajhár. Megrántottam a kilincset és Emily állt előttem.
-Szia!
-Ööm helló. Hát te?
-Baj hogy jöttem? -kerekedtek ki zöld szemei és csak ekkor figyeltem fel a hajára. A frufruja jóval sötétebb volt szinte fekete és volt néhány másik sötétebb tincs is
-Nem dehogy! Csak most keltem meg ha tudtam volna hogy jössz nem ilyen csöves szerelésbe öltözök. Mi a frászt műveltél a hajaddal?
-Nem tetszik? -nézett rám megint ugyanazzal a tekintettel
-Hát uuh nem? -feleltem vonakodva- Muszáj volt?
-Tom is így gondolja meg úgy mindenki... talán levághatnám kopaszra. Akkor nem lennének ezek a hülye problémáim... Hé! Figyelsz rám? Bocsi hülye vagyok! Miattad jöttem nem miattam. Mi volt ez az egész vita köztetek?
Emily köszönt anyunak aki meghívta ebédre, majd felmentünk a szobámba és örültem hogy kicsit rendet tettem. Miközben még meséltem egy-két dolgot amit nem említettem meg tegnap a bőröndömből pakolt ki ami még mindig a szoba közepén hevert kinyitva.
-Menj át hozzá. Csak majd lehetőleg ne így. -tanácsolta a hívatlan takarítónőm.
-Cch na persze... -próbáltam a keményet adni de csak egy hajszál választott el a bőgéstől és a fagyi evéstől- Ő szúrta el. -a hangom teljesen elvékonyodott de próbáltam terelni a témát nehogy rosszabbodjon a helyzet- De ezt már megbeszéltük. Majd eldől... Veled mi történt a szünetben?
-Amikor elmentetek nagyjából otthon ültem és a falat bámultam. Másnap elmentünk családostul kirándulni valahova délre, attól eltekintve, hogy a lábam két napig fájt a sétától tök jó volt mert érdekes helyeken jártunk van egy csomó képem is. Szombat-vasárnap rokonokhoz utaztunk Stevenage-be. Hétfőn találkoztunk hatan, kedden megcsináltam a hajamat és vettem egy nadrágot meg egy pulcsit.  Szerdán megint találkoztunk hatan és kettő embernek tetszett a hajam, a többieknek pedig nem. Csütörtökön, vagyis tegnap pedig megszerveztük a szombati bulit amire meg vagy hívva ezennel. Ott lesz ahol augusztusba is volt.
-Nincs túl buli hangulatom.
-Szombat estére majd szerzek neked! Én terveztem Tommal meg még pár emberrel és nem nézed meg?
Hosszan gondolkoztam miközben a gyűrött ruhadarabokra meredtem a padlón. Valahogy meggyőzték a tudatalattimat és igent mondtam. Emily nagyon örült a hírnek és amikor nem figyeltem írt egy rövid üzenetet valakinek. Csak azért jöttem rá mert véletlenül hátrafordultam, de nem szúrta ki. Megmutatta a kirándulásos képeket és nekem is tetszettek. Azokat követték az otthoni fürdőszoba tükrükben való fényképek a régi illetve a mostani hajáról, valahogy még mindig nem tetszett.

Délután kerestünk nekem valami ruhát a bulira de amit felvehettem volna koszos volt és nem is igazi. Holnapra megbeszéltünk egy bevásárlós napot majd késő délután amikor már hevesen fújt a szél elindult hátha hazaér a vihar előtt. Este videochateltem Cathyvel akit beavattam a mai napomba.
-Figyelj tényleg jó lehetett a napod, hogy Emily átjött meg minden, de Niallel most mi van? Szakítottatok?

29. fejezet - Nem értelek...

Helló mindenkinek :)! Ha már nem írtok megjegyzéseket, akkor légy szíves annyit tegyetek meg, hogy miután elolvastátok a bejegyzés végén ott van a vélemény modul. Légy szíves menj rá arra amelyik a véleményed. Köszönöm :)

-Erin!? -lepődtek meg kórusban mire megtettem még tíz lépést hogy Niall mellé érjek
-Valaki beavatna engem is?
-Természetesen. -kezdte angolul Dennis- Átjöttem hozzád hogy nincs-e kedved délután vagy most lófrálni valamerre, mint régen. De aztán kijött ez a srác, és mondta hogy te elfoglalt vagy erre kijöttél hogy miért ordibálunk. Na ez a helyzet.
-Éppenséggel felakartalak hívni hogy ráérsz-e valamikor. Kicsit sétálgatni vagy valami. Négyen. Most jön majd vonattal a legjobb barátnőm, aztán te, Niall meg én. De nem sokáig mert Cathynek még haza kell mennie, én meg azért szeretnék minél többet a nagyival lenni, de kell a társaság is.
-Akkor miért nem maradsz itt vele? -kérdezte Niall kicsit gúnyosan.
-Tudjátok mit? Majd találkozunk délután, én inkább most megyek segítek anyunak...
Sarkon fordultam és a konyhába indultam ahol levetettem magam az egyik székre. De mikor Niall pár perccel később megjelent az ablak felé közeledve ezért inkább felálltam és bementem a wcbe. Nem értem miért ilyen... ilyen fura. Hiszen nem lehetne féltékeny senkire. Jó lehet Dennis, de direkt ezért mondtam a négyes csapat dolgot. De hát ki érti őt?
Felvettem a fekete csőnadrágomat, a sötétkék tornacipőmmel, pólóm maradt a fehér alapon fekete 'i will try again tomorrow' felirattal. A kezemre kötöttem még néhány karkötőt, majd mindkét nyakláncomat miközben kiöntöttem a szívem az egy órája jelenlévő Cathy Bessnek. Felvettük a fekete bőrdzsekinket, én még a bordó sálamat majd elindultunk hárman némán és csatlakozott hozzánk a szomszéd fiú is.
Az a két óra amit sétálással töltöttünk el a faluba minden volt csak jó nem. Cathy rengeteg mindent mesélt és összebarátkozott Dennissel ami talán enyhítette már Niall féltékenységét legalábbis azt hittem. Amikor már újra közelebb férkőzött hozzánk, jött az újabb ismerős akivel legszívesebben halálom napjáig se futottam volna össze még tíz percre se. Frederic, aki után eldöntöttem, hogy nem dőlök be soha más fiúnak. Tehát ő nem más mint az idézőjeles exem. Erre a pár perces beszélgetésre viszont senki nem mondhatta hogy barátságos volt. Mindkettőnknek kínos volt. Kivéve Niallnek, aki egy mukkot sem értett a 'próbálj minél jobban dicsekedni' beszélgetésből köztünk. Nem tudtam mi a baja de én semmi rosszat nem tettem. Találkoztam régi barátaimmal, na jó ez nagy hazugság. Cathy még mindig a barátnőm, Dennissel jóba vagyunk, Fredet meg a föld alá kívánom. Még a barátnőmnek se volt halvány gondolata mi lehet ez az egész, amikor beültük egy kávézóba és a wcről írtam smst neki. Említenem sem kell, hogy a kapcsolatunk nem javult, hanem abba a maradék hat napba szinte nem is beszéltünk ami eléggé marcangolta a belsőmet. Bárcsak tudnám mi baja, mit rontottam el! De állj! Nem csináltam semmit...
Egy hatalmas könnycsepp hullott ki a szememből. Aztán követte egy kisebb annak ellenére hogy próbáltam visszatartani. Az alsó ajkamba haraptam föl fele nézve az égre. Eljött a búcsú ideje.
-Szia nagymama. Kérlek nagyon-nagyon vigyázz magadra! Szörnyen fogsz hiányozni...
-Te is nekem kincsem. Aztán béküljetek ki már Niallel. Olyan kis szomorkás.
-Én nem csináltam semmit! -háborodtam föl- Ő féltékenykedik a semmiért.
-Egy ilyen lányra van is miért. Képzeld magad a helyébe!
-Jaj nagyi! -emeltem fel a fejem- Még az átlagot sem érem el.
A kezdődő kis vitánkat a kocsi dudálása vetette el. Már mindenki bent ült csak nekem tart évekig a búcsúzkodás és a társalgás. Képtelen vagyok csak egy 'majd találkozunk'-kal bárkitől is elköszönni.
-Ne vitatkozz! Vigyázzatok magatokra és tényleg béküljetek ki. Ígérem felhívlak hamarosan, minden ügyben. -mosolygott amitől át kellett ölelnem- Szervusz.
-Nem ígérek semmit... Nagyon fogsz hiányozni! Szia!

"All I wanted was you-u-u" üvöltött a zene a fülemben szerintem már Ausztria felett. Amióta megértem a kedvenc bandáim és énekeseim angol szövegeit nagyon elgondolkoztatók, főleg ez. Mert tényleg Niall volt az akit akartam és még mindig szeretem. Szeretem őt. A hangulatom hirtelen egy elszakadt régi mosott rongyra emlékeztetett és most nem azért mert vége lett a kedvenc számomnak és túl lusta voltam visszatekerni a zenét. Felnyögtem a lustaságtól.
-Erin...
-Igen? -kikaptam a fülemből a fülhallgatót abban a másodpercben még
-Nem szóltam. -mondta Niall kis idő elteltével komolyan, de tudtam hogy ő hangoztatta a nevemet hirtelen gondolkodásból mert akkor mondd Erint. Tudom hogy szólt nekem!
-De igen. Mondtad a nevem, Erin. Mi a bajod?
-Semmi...
-Na persze. De én megpróbáltam megtudni, de ha neked ennyit számít bármi is hogy "semmi".
Elfordult majd nem válaszolt. Hát akkor ennyit erről. "Nem érdekelsz Niall! Bleeee" gondoltam magamba ami még belül is gyerekesnek tűnt. Hogy süllyedtem le idáig? Vagy mikor? "Még Fred is jobb társaság. Na jó nem." szólt fel már egy kicsit érettebb hangom. "Nos akkor ezeket a gondolatokat ezzel eltüntetjük".  Megráztam a fejem a lehető legkisebb feltűnés nélkül, de az mosolygó légi utaskísérő kiszúrta. "Basszus!" Elfordítottam a fejem szégyenkezve majd a zenére koncentráltam. "És ez volt a nap amikor megígértem, hogy soha nem fogok a szerelemről énekelni ha nem létezik. De drága te vagy az egyetlen kivétel." Hangzott továbbra is a dal ugyanattól a bandától. "Na ezt most ne." Ez esetben nem voltam már olyan lusta tovább tekerni, át másik három szerelmes számon. "Úgy érzem boldog, úgy érzem szomorú vagyok, úgy érzem a falra tudnék mászni. Örülök hogy bizonytalan vagyok, nem tudom ki vagyok. Nos talán nem vagyok tökéletes de legalább dolgozom rajta" na ez már is jobban hangzik. Teljesen elmerültem a zenébe, azt hittem ébren vagyok. De amikor felkeltem rájöttem hogy csak álom volt az egész. Mikor aludtam el? A nő a gépen megint furcsa tekintettel ment el mellettem szóval ez még megtörtént. De a szakításom Niallel? Még álmomban is szívszaggató volt átélni. Azok után amiket álmomban mondott, elkerülhettem volna a dolgokat. De érdekeltek a valós válaszok. Mikor leszálltunk az első dolgom volt megkérdezni.
-Miért vagy féltékeny Dennisre? Benne nincs semmi... semmi még csak egyszerűen SEMMI amiért vonzódnék hozzá.
Csak némán ballagott előttem nagy léptekkel, hogy ne tudjam beérni. De felkaptam a bőröndöm és szaladtam öt lépést majd én is hatalmas léptekkel figyeltem az arcát. Az ajkai lefele görbültek és az arca nem az a mosolygós fiú arc volt amibe beleszeretek ha ránézek.
-Láttam a mosolyotokat ahogy egymásra néztetek. -megálltam, a húsz fokos londoni levegő hirtelen fagyossá vállt és ledermedtem. Nehezen tudtam ezt felfogni. A mosolya késztette az én számat mosolyra. Én nem érzek úgy mint ő! Teljesen lemaradtam a többiektől míg a tudatomtól távol voltam, addigra már a repülő tér végén járhattak. Gyorsan szedtem a lábaimat és az ajtónál beértem a famíliát, valamint az idegenkedő Niallt.
-Abban a mosolyban semmi nem volt! Ne csináld már..! -szinte már könyörögtem, majd rájöttem, hogy nem én lettem ilyen akármilyen csak nem kedves- De akkor tudod mit? Engem sem érdekel.
Menj haza a Hollydhoz. Ő talán értékelni fogja a féltékenységet. De engem hagyj békén. Lehetetlen alak! Még én futok utána, ez hihetetlen. Csak azért is felveszem majd újra a kapcsolatot Dennis-sel. Nem fogja ő megmondani ki lehet a barátom és ki nem. -gondoltam magamba már a következő beszólás féléket.

"Ennyit Niallról és a féltékenységéről. Útközben véletlenül hozzáértem egy fához, arra nem akar haragudni hogy hozzáértem?"- írtam Emily-nek az sms-t amikor beszálltunk a kocsiba
"Én meg totál szerelmes vagyok :D rossz időzítés.. De mi a szitu :o?"

28. fejezet - Féltékenység

Sziasztok. Köszönöm a kedves kommenteket és ugyan megint nem három hozzászólás után írtam, de tényleg nagyon jól esnének a kritikák/vélemények. 
Az 1500 látogatót is köszönöm :)

-Ki ez a srác? -kérdezte Niall gyorsan amikor elindultunk újra
-Dennis. A nagymamámmal szemben lakik, kiskoromban amikor itt nyaraltam rengeteget szórakoztunk. Csak szekálták amiért nem volt olyan menő mint a többi korabeli, meg hogy velem barátkozott. Tudod a nyolc éves fiúk még ufóknak tartják a lányokat vagy mi.
Ezen felnevetett, de a tekintetéből még mindig a féltékenység szikrája volt levehető.
-Barátok voltatok?
-Annál talán egy kicsivel több. Tudod neki nincsen testvére, és nagyon magányos gyerek volt. Mindig vele lógtam, és rengetegszer voltunk egymásnál. Afféle kis kori bizarr szerelem féleség. De miért?
-Csak, hát figyeltem a srácot, és mindig így mosolygott rád?
-Sose tűnt fel hogy mosolyog rám. Mindenkire mosolyog, mert vidám, és örül ha másokra is áttudja hatni ezt az érzést. Legalábbis szerintem.
-Van barátnője?
-Nem tudom. De egy ilyen fiúnak tuti van... -még végig se engedte mondani a mondatomat mire közbevágott magamba fojtva a többi mondanivalómat
-Mi a teljes neve? -kapta ki a kezéből azonnal a telefonját
-Te most komolyan utána akarsz keresni!? Ne legyél már féltékeny! Tudod hogy téged szeretlek.
-Nem vagyok, de ez a srác valahogy nem tetszik nekem.
Néma csöndben sétáltunk egymás mellett míg a boltba megvettem a szükséges cuccokat és el nem indultunk hazafelé. Nem bírtam ezt a túl csöndes Niallt. Egyszerűen a semmire féltékeny! Dennis én csak barátok vagyunk, a kapcsolat pedig másfél éve szakadt meg és most találkoztunk azóta először!
-Oké. -szakítottam meg idegesen a csöndet- Nem értem mi bajod van de elmondhatnád.
-Semmi.
-Most igazából. -álltam elé és mélyen a szemébe néztem- Miért vagy ilyen bús?
-Mert csak -égnek emelte a szemét majd próbált nyugodtságot színlelni de nagyon átlátszóan- semmi gond nincsen.
-Kérlek Niall.
-Jó hát van ez a Dennis... Ide jön hogy hé Parks és te már is szinte a karjaiba omolva idézed a régi szép időket vele. Legalábbis én semmit nem tudok magyarul, de nagyon ez esett le. És az is szar hogy ez a srác nem csúnya, ami nem lenne probléma de ahogy mosolygott rád, mintha megakarna kapni.
Leesett az állam képletesen. Teljesen rosszul látta. Csak beszéltünk pár mondatot mint régi ismerősök. Mi ebben a probléma?
-Én csak téged szeretlek. -mondtam nagyon lassan hogy minden szót megértsen belőle- Téged!
Lehunyta a szemét és alig láthatóan csóválta a fejét. Ezek szerint be kell bizonyítanom. Letettem a csomagjaimat, átkaroltam a nyakát, hogy véletlenül se tudjon kibújni az ölelésemből és gyengéden elkezdtem csókolni az ajkát. Egy pillanatig habozott, ami engem is elbizonytalanított de átkarolta a derekamat és a rábízott szatyor ott lifegett az ujjai között. Hosszú csók volt, ha levegőt nem kellett volna venni talán örökre tartott volna. Lassan szétváltunk de csak annyira hogy levegőt zihálva tudjuk venni, majd egyre szorosabban fogta a derekamat mígnem már mozdulni sem tudtam. A fejem teljesen a mellkasához és a nyakához szorult. Halkan hallottam ahogy a szíve ver, szinte ugyanúgy mint az enyém, iszonyat gyorsan. Lehajtotta az állát a hajam közé és a fülembe súgta hogy szeretlek. A lehelete mentol illatú volt mint a fogkrém amivel én is fogat mostam reggel. Akár tarthatott volna ez örökre. Semmi kifogásom nem lett volna mert tökéletes volt a pillanat. De egy villogó kocsi közeledett felénk, beletelt néhány pillanatba amíg a szemem meglátta hogy ezüst a színt. Lehajoltam, gyorsan felkaptam az eldőlt szatyrot és elindultunk a megfelelő irányba.
Anyu már főzte az ebédet. Az illat ami átvándorolt a spejzba, fűszeres sült krumpli és valami grilles főtt hús lehetett. A telefonom hirtelen rezegni kezdett majd rákezdett zene is amit nem rég állítottam be.
-Igen? -kaptam fel gyorsan még a kijelzőre se pillantva
-Szia! Cat vagyok, öhm hallottam hogy itt vagy, mármint az országban -elnevette magát majd komolyan folytatta- nincs kedved valamikor összefutni? Nagyon rég láttalak.
A lelki szemeim előtt láttam ahogy lebiggyesztette az alsó ajkát és szomorúan meredt vagy a szobája falára, vagy a szomszéd házára. Vele is összeakartam futni. Dennis-sel is szeretnék beszélni. Közben Niall itt van és körbe se vezettem még. A nagymamámnak kitudja mennyi ideje van még hátra? Nem tudok százfelé szakadni, pedig mindenkinek jót akarok.
-A nagymamáméknál szálltunk meg és Niall is itt van. Szóval... -fogalmam sem volt hogyan mondhatnám meg neki hogy ez nem alkalmas mikor nem is akarom, nagyon szeretném látni őt, válaszra kutattam a fejemben- szóval...
-Hányadik utca a vasúttól amelyikben a nagymamád lakik?
-A harmadik. De miért?
Kellett egy perc mire leesett. Lejönne vonattal. Hát persze! Ez a lehető legjobb megoldás. Talán ha hívom Dennist összeismerkednének és nem lenne rá féltékeny Niall. De ha nem leszek itthon akkor nem látom a nagyit. Lehetetlen hogy bármi is jól sikerülne, vagy megoldható lenne.
-Hát most tizenegy óra van. Háromnegyed tizenkettőre szerintem kiérek az állomásra és a legközelebbi vonattal letudnék menni. Az út egy óra. Egyre szerintem lent lennék. Nem kell ebéd se vinnék magammal, csak már annyira akarlak látni. Meg persze Niallt is. Ördögi kacaj.
-Ja hát persze! Igen ez tök jó ötlet! Ízé siess majd. Várlak. Kimenjek eléd az állomásra?
-Nem, nem szükséges. Akkor készülődök is szia!
-Szia!
Egy probléma kilőve. De mi ez a zaj? Mindkét hang ismerős.
-Mert elfoglalt. Muszáj neked folyton megjelenned? -Niall beszélt, és angolul. Aj aj! Odaszaladtam a kapura nyíló egyik ablakhoz ami nyitva volt és a függöny mögül leskelődtem.
-Figyelj, ő egy barátom akit már nagyon régen láttam. -mondta Dennis nyugodtan
-Az az egy óra azért nem volt olyan sok...
Na már csak ez kellett ide. Kiszaladtam a szobából, az ajtóhoz sétáltam és megálltam a teraszon. Feléjük fordultam de nem vettek észre. Túlságosan lefoglalta őket a szópárbajuk, még ha nem is hasonlított rá.
-Hé! Mi folyik itt?

27. fejezet - Őszi szünet

Köszönöm szépen az 1400 látogatót :). Nem nagyon tartom be a három hozzászólás utáni írást, de nagyon örülnék néhánynak és a kritikáknak is mert tudom hogy nem vagyok még tökéletes sőt a még közelében sem vagyok egyáltalán de szeretnék fejlődni :)


  Senki sem volt boldog a házban, mert mindenki tudta mi fog következni hamarosan. Talán még Jill is. Visszaakartam tartani a könnyeimet, amiket az emlékeim hoztak felszínre milyen volt régen minden. Az ablakon kifürkészve a házfal kisebb repedéseit vizsgáltam a figyelem elterelés céljából. Az karom ökölbe szorítva az alsó ajkam pedig már felsebzett volt a sok harapdálásból ami szintén az érzelmeim visszaszorításáért tettem. De nem voltam egyedül. A húgom lefele nézett szomorúan sóhajtozva mint a nagymamám a nagypapám fogta a vállát és próbált valami megoldást keresni. Anyu továbbra is a papírokat böngészte hiszen az ő optimizmusa mindig arra sugároz hogy van egy kiskapu valahol. A mellette ülő George a falat bámulta de nem volt benne az a büszkeség ami már annyira megszokott volt. Őt is megérintette legbelül a dolog és gondolkozott valamin. Niall csak figyelt minket mert nem tudott semmiről. Hosszú percek teltek el így.

-Miért mindenki ilyen szomorú? -kérdezte Niall amikor bementünk az ottani szobámba a csomagokkal.
-A nagymamámnak már nincs sok hátra... -böktem ki a parkettát rugdosva a jobb lábammal- eléggé beteg és anyu sem érti mi lehet a gond.
-Ooh, láttam hogy valami nincsen rendben, csak nem tudtam hogy ennyire komoly lenne.
-Hát igen. Ilyen az élet, legalábbis az enyém. Akikhez kötődök mindig elveszítem őket.
Lehunytam a szemem a sírás elkerüléséért és halk lépéseket hallottam.
-Én mindig itt leszek neked. -ült le mellém Niall átkarolva a derekamat és a mellkasára húzott- Engem soha nem fogsz elveszíteni.
Csak szipogtam. A számon egy hang sem jött ki, de nem a döbbenettől, hanem a meghatottságtól.
-Megy valaki fürdeni? -kérdezte egy kemény férfi hang, amire ráismertem pár pillanat fáziskésés után, George hangja volt aki belépett a szobába és a választ várta míg újra megtaláltam a hangomat és kinyögtem egy nem menjetek csak mondatot.
Kiment és hívta Jillt fürdeni, aki szó nélkül beszaladt. Néha a gyerekek amikor nagy probléma van nem akadékoskodnak inkább szót fogadnak mert valahol legbelül megértik. Aztán ment anyu is fürdeni majd szép lassan mindenki, addig mi felhúztuk az ágyneműt a két ágyra. Niall is pontosan tudta hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom azt együtt létre az ágyban. De fel sem merült rajta a tekintetéből levéve főleg miután láttam hogy megágyaz magának, de fordítva hogy a feje helyén van a lába ezért én is ugyanígy tettem, hogy egymásnál legyen az arcunk. Először én mentem fürdeni, de akárhogy is próbáltam gyorsan lezuhanyozni mikor megláttam magam a tükörbe majdnem felsikítottam. Az oldal fru-frumat annyit helyezgettem jobbra balra amíg olyan formája lett mintha részegen választottam volna el a hajamat. A szemem apró erei vöröslöttek a sírástól és alatta is kipirosodott a sok törülgetéstől ahogy az orrom is. Visszataszítóan néztem ki. A lehető leghidegebb vízzel gyorsan leöblítettem az arcom majd neki álltam a zuhanyzásnak maradék forró vízzel. Fogmosás után még egyszer megcsináltam a jéghideg frissítő arc mosásomat majd beindultam a szobába. Niall már hatalmasakat ásított, és neki fele ennyi idő alatt sikerült megtennie a fürdést. Álmosan kitámolygott majd bevetette magát az ágyba és már szuszogott is. Fogtam a kezét és a hátamon fordulva próbáltam rájönni mi lesz a jövő. Mit várhatok majd tőle. Az agyam megállás nélkül járt, ha ráparancsoltam belülről hogy most már nem gondolok semmire, leállítom és alszok nem engedelmeskedett. Azért is folytatta az életem történetét és míg a szemhéjam nem szenvedett az álmatlanságtól és hogy mindjárt elájulok feladta az agyam a küzdelmet.
-Ébredj! Kate. -szólított egy finom mély hang valószínűleg reggel- Kicsim, kelj fel!
-Nem!
-Ne már... Mindenki ott van az asztalnál, csak rád várunk a reggelire és hallod? Ez az én hasam. Éhes vagyok, kérlek gondolj arra hogy éhes vagyok!
-Álmos vagyok.
-Akkor is kijössz! -ezzel ledobta rólam a takarót és ösztönösen összekuporodtam akár egy kismacska, felemelte a kezem és a térhajlatomnál felkapott fogva a hátamat majd elindult velem kifele- én megmondtam.
A szemem még mindig ragadt, és nem akartam kinyitni. Tudtam hogy világos van és mindenki rám néz amire nem vágytam. Pár pillanattal később Niall karjai elengedtek én pedig egy székben találtam magam majd résnyire kinyitottam a jobb szemem. Előttem volt egy jeges kávé. Pont erre vágytam most. Magam felé toltam és beleszürcsöltem. Máris könnyebb volt kinyitni a szemeimet és csakugyan világos volt. A legtöbben már felöltözve ültek várva az ennivalót. Megérkezett anyu magával hozva a tojásrántottát és mindenki azonnal neki akart ugrani.
-Úristen! -közöltem a tükörképemmel a reggeli és egy teljes tejes kávé után- Hogy nézek ki? Csoda hogy van jogom kilépni az utcára!
-Siess Kate! Szeretnék wcre menni már! -nyöszörgött Niall az előszobából
-Oké, oké!
Gyorsan megfogtam egy fésűt, hajgumit és csatot valami elviselhető frizura elkészítéséért az előszobai tükörhöz szaladtam helyet cserélve Niallel. Mire kijött addigra a fejem búbjára egy kicsi kontyot tettem a frufrumat eltűzve oldalra. Lealapoztam az arcomat és elindultunk a boltba.
-Annyira szeretem amikor ezeket a ruhákat veszed magadra! -mondta Niall kissé meglepve engem, nem gondoltam volna hogy vannak kedvenc ruhái a cuccaim közül- Főleg ha a lóherés nyaklánc rajtad van, aranyosak együtt a szív alakúval.
-Neked vannak a cuccaim közül kedvenceid? -kérdeztem
-Ez a pólódat nagyon szeretem. Annyira rád illik ez a mondat 'megpróbálom újra holnap'.
Elnevettem magamat ami jólesett. A tegnapi rossz hangulat kicsit enyhült rajtam hogy kettesbe voltunk.
-Szia Parks! -köszönt bicikliről egy srác
-Helló. Ki vagy?
-Ne már hogy nem emlékszel! Dennis vagyok!
-Dennis!? A srác akit két éve még kiröhögtek? Te... nagyon megváltoztál!
-Sokak szerint -vigyorodott el, amitől hirtelen nekem is mosolyra nyílt a szám- Levették a fogszabályzód?
-Igen, tegnap. Annyira rég láttalak már...
-Ki ez a néma srác? -mutatott Niall-re
-Niall Horan. Ö angol, és ízé nem tud magyarul.
-Angol!?
-Igen. Júliusban Londonba költöztünk.
Végig néztem Dennisen. Mintha nem is ő lenne. Úgy öltözködik akár a legtöbb londoni, lazán de ugyanakkor menőn. A haja ugyanolyan barna csak oldalra kezdte el zselézni amitől a feje nagyobbnak tűnt de mégsem nézett ki úgy mint egy lufi. A szeme fűzöld, és a mosolya még mindig ragyogó. Hozzám képest jóval barnább volt. Abból a kis csúnya stréber gyerekből mekkora egy Adonisz lett...

26. fejezet - Megdöbbentő hír

Kicsit későn de itt az új rész :)


 -Mama? -kérdeztem a sötét, csöndes ház folyosóján- Hol vagy?
-Szerintem itt...-mutatott be Niall a szobába ahol mindig is aludt
-I-igen? Kis unokám? -szólalt fel egy öreg néni hangja a helyiségből
-Te vagy? -léptem be a szobába meglepődve a hangján- Mi, mi történt veled?
-Katelyn drágám. Csak kicsit beteg vagyok semmi komoly. -köhögött a legyengült nagymamám
-Nem mama! -ültem mellé az ágyba húzva magammal Niallt- Mi történt? Hiszen te mindig olyan erős voltál a kertbe gondoztad a növényeket, az ólban az állatokat most meg mintha húsz évvel több lennél. Ezért hívtál? De akkor még nem... -néztem magam elé elkeseredve ahogy összeállt minden az agyamba, nyár elején még teljesen jól volt de romlott az állapota amit még nem tudok miért, de felhívott és azt magyarázta végig mennyire szereti a kis unokáját, oo Istenem hullott ki a szememből pár hatalmas könnycsepp. -Mama...
-Ne sírj kincsem! Nincsen miért. Az égiek így akarták, vagy lehet hogy nem. Nem mai csirke vagyok. De tudod hogy szeretlek téged a legjobban és édesanyád -simította meg a kezemet amitől legbelül a melegség öntött el de a kezem libabőrös lett és a könnyek szaporábban szöktek ki a szememből.
-Anyu? Szervusz! Hol vagy? -csapta be a szúnyog hálót anyu és azonnal rá is jött hogy a kisszobában ahonnan árad a szomorúság, legalábbis belőlem- Mi történt?
-Katelyn kicsit túl reagálja a dolgokat. Csak beteg vagyok és kértem hogy nézzetek be ide is ha már megteszitek azt a fene drága utat. -majd suttogva folytatta- a leleteim ott vannak a polcon
-Mi? -ugrottam fel- Leletek? Te kórházban voltál!?
-Csak két hétig... De elviekben minden rendben.
És gyakorlatban? Semmi!
-Elmegyek wc-re -hazudtam túlságosan átlátszóan, nem elég hogy én teljesen kibuktam még a nagymamámat is elszomorítom amiért teljesen aggódom érte, de a családból őt szerettem a legeslegjobban mindig is! Minden nyaramból másfél hónapot szinte itt töltöttem és annyira a szívemhez nőtt ez az egész. Az egész élet. Eszem ágában sem volt a wcbe menni ezek után. A lehető leghalkabb lépteimmel kisurrantam a konyhába át a spejzon a konyhán mígnem kiértem az udvarra ahol a nagyapám épp a csirkéket ment bezárni.
-Papa.. -kezdtem tétován- te mit tudsz a mama állapotáról? Csak én reagálom ezt annyira túl hogy mindenki hülyének néz vagy ilyesmi?
-Nem -válaszolta szomorúan- nem hallottam de mindenkivel ilyen, pontosan tudom mi baja van de csak hátfájásra panaszol, pedig ez közel sem hátfájás. Bárcsak az lenne!
-Pontosan mi?
-Valami belül. Rosszindulatú daganat a vastagbelébe azt hiszem. Szóval rossz, még gyermekkorában kaphatta el vagy ifjúként és most jöttek ki a hatások rajta. De az orvosok szerint nagyon kevés esély van a túlélésre. Ő persze viccre veszi az egészet de nem szabadna.
-Csak nem akar szenvedni talán, nem akarja hogy nekünk is fájjon. De igenis fáj. 
-Segítenél? A világért sem akarnak bemenni ezek a nyavalyások! Biztos megéreztek vagy mi...
-Persze -átvettem gyorsan egy kopott papucsot és beszaladtam az ólba- hát ki van itt! A Búbos kis tyúkocskám! Drágaságom! -szaladtam oda a tyúkhoz amelyiknek olyan volt a fején a toll mintha megrázta volna az áram- Azóta se vágta le a mama?
-Nem hát! Meghagyta mert nagyon szereted, még annak ellenére is hogy nem nagyon tojik.
-Annyira igazságtalan ez az egész. Tényleg kevés esély? Mit tudsz még nagyapa?
-Csak ennyit, de az ő ötlete volt idehívni titeket is, hogy elmondhassa. Szóval induljunk.
-Rendben. -mondtam átvéve a bokacsizmámat és lehajtott fejjel haladtam be az ebédlőbe ahol már George ott ült és tanulmányozott egy 1989-es naptárt. Lassan megérkezett ebből az egészből semmit sem értő Jill, majd a boldogságot színlelő anyám akibe belekapaszkodott a nagymamám. A kezében néhány fehér papír volt egy átlátszó mappába szépen elrendezve. Letette az asztalra majd beült a családfő helyre és körbeültük. Mindenki nagyon figyelt, mi történik és néma csendben ültünk a hetünknek kicsit szűk ebédlőbe. Anyu lefordította nekünk a leleteket és az egyéb kórházi lapokat. Gyakran felszisszent, ekkor tudtunk nagyobb baj van mint gondolta. Sajnos ezt eléggé sokszor ismételte meg majd letette a lapot a csipkés terítőre egy pillanatra eltakarta a szemét és csak várt.
-Na mit írt? -szakította meg Mary a csöndességet- Mit hazudtak nekem oda bent?
-Amit elmondtak mind igaz... de a valósághoz az szinte semmi. Az egyetlen amit tudok mondani hogy egyél. Sokat. Ha még szóba is jönne a műtét akkor is sokat veszíthetsz a testsúlyodból ami gyengébbé tesz és nem sikerülne. Ilyet még sose láttam. Mégis mióta tart ez?
-Fogalmam sincsen lányom. Tudod hogy már régóta problémám volt a hátammal meg a beleimmel. Csak fokozódott aztán nézd meg. A csudába is megfogok halni...
-Nem! -tiltakoztam- Mennyire rizikós a műtét?
-Vagy-vagy. Ilyenről mondom sose hallottam még. De mit kaptál anyu? Mit adtak bent?
-Valami nyavalyás gyógyszert. -mondta szinte már sírva- Semmi haszna. Ennyi erővel el is lehetne ásni. Mit szenvedek ennyit?
-Kérlek ne mondd ilyeneket. -futott ki a nagyapa száján, és mindenki rá vette a figyelmét- Ha nem is mondtam ki sokszor, sőt aligha soha, de az a negyven év... Megtanultam sok mindent, minthogy mennyit dolgoztál, és nem adhatod csak fel így! Hiszen te a feleségem vagy.
Ilyeneket sose hallottam még a papa szájából. Igen volt hogy veszekedtek, hetente többször is akár, sose láttam őket csókolózni de szerették egymást. Most már biztosan tudom. A nagyi megkönnyezett erre és akár egy gyermek a kezével törölte le a könnyeit, hirtelen mintha mi nem is lettünk volna ott megnyílt az érzelmi ajtószerűség és elmondták egymásnak mi van a szívük legmélyén.
-Nem akarom hogy szenvedni lássatok, annyira kemény volt az életem és én is ennek mutatom magam, pedig mindenkit úgy szeretek szívemből! Téged is tudod mennyire még ha veszekszünk az sem gyűlölet, csak a másik féltése. Negyvenegy évvel ezelőtt hoztam meg a legszebb döntésemet, hozzád mentem akkori ifjú szerelmemhez és ez az érzés mintha még most is tartana, ugyanaz.
-Ezért nem szabad feladnod most! Mikor már mindent elértünk amit akartunk. Egyedül én... annyira lehetetlen vagyok és egy nagy semmi.
Nagyon megindító volt hallgatni, főleg hogy számomra ez romantikus dolog. Annyira aranyosak voltak együtt sok év elteltével is, hogy szerelmet vallottak és azt kívántam remélem velem is így fog történni Niallel. Niall! Anyám teljesen elfeledkeztem róla mióta beléptem a házba. Az asztal mögött állt, az ablakból tekintett kifele. Elkalandoztak a figyelmei és addig figyeltem az tekintetemmel míg meg nem látta és rám nem nézett. Megpróbáltam elmosolyodni és viszonozta ő is.
Nem sokára mindenki visszatért a jelenbe, az ámulatba ejtő történet után amin mindenki elkezdett fantáziálni ahogy feltűnt. Anya George kezét szorította és maga elé bámult mosolyogva, mi összenéztünk hosszú perceken át mintha egymás fejéből olvasnánk ki amit kimondanánk. És Jill, hát ő még érte el ezt a szintet ezért amikor már újra pislogtam és egyenletesen lélegeztem a szemei még mindig összevissza cikáztak. Nyilván nem érti miről van szó. De egyszer megfogja, ismerni fogja a fájdalmat, a szeretetet és elgondolkozik az élet értelmén. Mert én ezt tettem. Próbáltam rájönni hogy mi az, de sikertelenül. A szeretet talán nem, elveszítjük akiket szeretünk amivel fájdalmat kapunk. Csak fájdalmat amitől megszabadulunk ha kapunk szeretet de azt is elveszítjük és íme az ördögi kör. Megvalósítani az álmainkat? Hiszen ha semmi nem tarja bennünk a lelket mit kezdjünk magunkkal?

25. fejezet - Otthon

 Sziasztok! Köszönöm szépen az 1300 látogatót :) . 


Nem, majd jövőhéten. És veled mi lesz a szünetben? Thomas-sal mi lesz?

Majd siess haza! Fogalmam sincsen, te tudod egyedül az érzéseim senki más iránt, nem ilyen mélyek. Senki nem ismer engem úgy mint te... Belehalok ha elveszítem.

Tudom Em... Ha az élet úgy akarja, hogy együtt legyetek hidd el úgy lesz!
 Épp leveleztük a csütörtöki ötödik órába ami a szünet előtti utolsó nap volt és egyben az utolsó óra is. A tanároknak konferenciát kell tartaniuk az iskola fejlesztéséért pedig semmi értelme, szerintem az egyetlen amit kitalálhatnának az egyenruha betiltása lehet. Thomas pedig egy srác a 11-edikből akivel még szeptember végén ismerkedett meg. Nekem ugyan nem esetem a srác, de tudom hogy a barátnőm miféle érzelmi szálakkal vonzódik hozzá.
Kicsöngettek nem sokkal később, és a suli utáni szokásos húsz perces társalgás elmaradt, mert Niall-al siettünk haza. Tegnap sikerült meggyőzni anyuékat hogy ő is hazajöhessen. Nem volt könnyű sőt ami azt illeti kemény kéthetes könyörgésem, duzzogásom által lett elérhető amit akartam. Azóta viszont teljesen megváltoztak a tervek. Egész szünetben otthon leszünk mindnyájan, mert valami nagy dolog van otthon, amiről még nem tudunk semmit de muszáj haza mennünk. Haza sietett az utazótáskájáért aztán szaladt is a Notting Hill-i lakásunkba. A család többi tagja éppen rám várt amint a tejbegrízemet elfogyasztottam és indultunk a reptérre.
Az út szokásosan háromnegyed óra körül lehetett de így repült az idő, azokkal akiket szeretek. Mármint majdnem. Ha az a G-betűs gnóm nem lenne köztünk talán még teljes is lenne az életem. Habár az utóbbi időben már kezd jó fej apukává érni. Kíváncsi leszek a folytatásra, meddig bírja ideggel. Bob állta a fia utazási költséget, afféle zsebpénzként. Ha nekik ennyi zsebpénz jár, bele se gondolok eddig mire tudták költeni.
A gép felszállt, és már előre tudtam mik fognak következni. Átmegyünk az országhatáron, jönnek a mosolygós légiutas kísérők hozva az ennivalót, ami néha rosszabb mint a suli menzája. Még nem nagyon jutott eszembe mi leszek ha befejezem a gimit és jobb esetben az egyetemet, de az ő munkájukat nem vállalnám, mint most is, pár sorral előrébb egy kisgyerek ült, mint Jill, csak az ellentétébe. Szerintem az összes utas, és dolgozó egyre gondoltak velem, esetleg még a szülei is... A gyerek torkaszakadtából üvöltött mert nem kapott több medvecukrot. A fejemet hozzávágtam az előző ülőhely támlájához majd ránéztem Niallra aki a fülét fogta be. De leszálltak az első megállóhelyen ami egy eléggé franciás nevű város volt. Az utasok megnyugodtak, majd csendben beszélgettek ahogy mi is ezt tettük.
-És különben most hova megyünk? -kérdeztem anyutól
-Haza nem tudunk -válaszolta George- kiadtuk a házat nem rég. Ebből is befolyik némi pénz és tudjuk hogy nem jönnek betörök, szóval nagyon okos dolog volt ez anyád részéről.
-Jó hogy szóltatok -fintorogtam rájuk.
-Mész fogászatra ha jól tudom. -mondta anyu nyugodtan- Niall jöhetne velem hogy ne unatkozzak, mert mikor feltették sem tudtam mit kezdeni.
-George? -lepődtem meg- Te?
-Van néhány üzleti elintézni valóm -kocogtatta meg az orrát majd rám nézett- meg nem is érzem magam helyénvalónak hogy ott ücsörögjek.
A fogászat. Az utóbbi másfél évben szerettem idejárni, mert tudtam hogy messze van ez a pillanat és nem fájtak sokat a fogaim. De most minden változott. Szerettem ezt a ketrecet és nem akarom hogy elvegyék tőlem azt a felejthetetlen sok emléket amit ez a kis vasdarab okozott. Beléptem az ajtón átlépve a küszöböt fel az emeletre. Furcsa volt újra az anyanyelvemen kommunikálni, főleg hogy kialakult egy kis angol akcentusom is ami szerintem eszméletlenül jól hangzik. Beültem a székbe, Niall pedig a bal oldalamon állt és fogta végig a kezem. Egy hangom se volt végig csak néha megszorítottam a kezét, míg véget nem ért. Vonakodva az orvosra néztem, félig nyitott szájjal, mire mondta hogy kész vagyok. Szörnyen furcsa volt, csak a ragasztót éreztem már a fogaimon. Anyu is bejött a várakozóból mert ott tartózkodott tudtam meg Nialltől amikor elköszöntem, ő pedig valami hasonlót kinyögött és intett. Bele se gondoltam abba hogy ő semmit sem fog érteni a következő egy hétben.
Utunk a boltba vezetett ahol végig néma csöndbe járkáltunk, én a kissé fájó fogaim miatt, Niall mert nem tud magyarul, anyu pedig nem akar elkezdeni fecsegni önmagával mert úgy is az lenne a vége. Hét órára elénk jött a nevelőapám és mondta -úgy szint magyarul- hogy a nagyanyámhoz megyünk, szóval anyunak az anyukájához. Nála mindig szerettem lenni. Legtöbbször mosolygott és rengeteget mesélt a régi életéről.
-Hé. Tudom hogy jó meg minden hogy újra itthon vagyunk, én is örülök, de Niall azt se tudja hogy mit beszélünk, úgy értem lehet arra gondol hol akarjuk ott hagyni meg ilyenek, beszéljünk angolul. -kértem rámosolyogva a többiekre
-Oké, szóval kedves Niall -szólalt meg anyu ahogy kértem- Katelyn azt kérte, hogy beszéljünk a nyelveden mert talán attól tartasz, hogy az a tervünk veled, miszerint kitennénk valahol majd röhögve elhajtanánk. De nem. Most anyukámhoz megyünk, és addig gyorstalpaló magyart kapsz. Mondsz szépen: -magyarul- Jó estét kívánok, Mary néni.
-J...oo, nem megy! Jó... nem tud angolul? -kérdezte Niall szinte könyörögve- egyáltalán ez mit jelent?
Elmagyaráztam neki majd a többi fél órában tovább tartottam a gyorstalpalót ami kisebb sikereket jelentett. A sikerek viszont már nem ehhez tartoztak, arra kért tanítsam meg neki, hogy szeretlek Kate. Az utóbbi időben már így hívott csak ha gyorsan szólt mondott Erint.
-Szeritlek Katie -mondta vigyori arccal mire elvigyorogtam magam- na?
-Majdnem! Szeretlek. De nem, már komolyan! Jó estét, mondjad.
-Jó este Mary... oo már! Jó este, estet, estét. Igen! Hallottad? Jó estét!
Megállt a kocsi ebben a pillanatban. Kiugrottam belőle azonnal és könnyed léptekkel odaugrándoztam a csengőhöz. Mikor mindenki kint volt már a kocsiból jött a nagypapám nyitni az ajtót. Szép liba sorban befele indultunk a csomagokkal mígnem Niallra nézett fel a papa.
-Jó estet, Mary néni! -mondta mosolyogva mire az előtte álló kisöreg csodálkozva nézett rá, az én szemem pedig kidülledt. Arra nem számítottam hogy a papa nyit ajtót. -Niall Horan- mutatott magára
-Papa! -furakodtam hátra hozzájuk- Ő Niall Horan. A barátom, Angliából. Csak nem tud magyarul. Én leszek a hivatalos tolmács. Azt szerette volna mondani hogy jó estét de úgy tanítottam be hogy Mary néni, mert mindig a mama nyitja az ajtót.
-Hát igen... -hajtotta le a fejét- mindig a ő nyitotta, menjetek előre mindjárt megyek én is.

24. fejezet - Tanulj és tanulj

Sziasztok :)! Köszönöm a több mint 1100 látogatót és a kedves szavaitokat amíg távol voltam. Íme a legújabb részt:


 Az idő egyre csípősebb lett reggelente, már nadrágba jártam, és egy hatalmas bordó sállal bolondítottam meg az átlagos megjelenésem a suliba. Néhány hete vettem a Portobello Roadon Emilyvel aki egy fekete sapkát vett ami olyan mintha paróka lenne. A suliban egyre több időt töltöttünk együtt, beavatva a másikat a bolondos pletykákba amik körbe járnak a suliba. Szó esett egy hónappal a szülinapom utáni buliról a Horan család férfitagjaival. Ahányat történetet meghallottunk hárman az agyunkat halálra röhögtük milyen baromságokkal tömik tele a pletykás évfolyamtársaim a sulit. Délutánonként sokat tanultam, esténként chatelve Cathyvel aki úgy szint mondta a pletykákat az otthoniaktól. Hogy ott miket mondtak rólam. A kedvencem az volt amikor valamelyik észlény kitalálta hogy valójában nem Londonba mentünk hanem a Himalája lábánál tenyésztünk új fajta állatokat de ez hamar megbukott amikor képeket töltöttem fel így az lett hogy mi valójában különleges lények vagyunk mind és rájöttek a kilétünkre. Talán valamelyik túlságosan beleéli magát az Alkonyatba?  A péntek délutánokat mindig Niallel töltöttem, néha csatlakozott hozzánk Emily is aki magával hozta egy haverját Mattet, akivel nagyon szeretné ha alakulnának a dolgok. A barátnőm elsőre nagyon keménynek, lazának és vagánynak tűnik egyszerre de belül egy szeleburdi kis lökött csaj aki nagyon érzelmes. Ha állatkereskedés mellett haladtunk el mindig meg kellett állni hogy végignézhesse milyen új jövevények érkeztek. Szombatot egész nap a tanulmányaim utolérésével töltöttem mert ezek mellett nagyon le voltam maradva. Rengeteg hármasom volt ami bár nem tűnik rossznak, anyunak az volt.Vasárnap közösen tanultam Niallel de ez a sok rám kényszerített feladat teljesen kikészített. Mintha valami határidőnapló lennék aki egész nap csak tanul, sose tud végre igazán kimozdulniés az agyam is teljesen le volt már blokkolva. Szabadságra vágytam és messze a tanulás bármely pontjától. Mondjuk az egy hét múlva esedékes őszi szünettel.
-Kicsim! -jött be anyu- beszéltem a fogorvosoddal, a szünet első napjára vár. Szabadnapot kértem, mert George dolgozni fog, és amúgy is gyűlt egy kis pénz össze szóval megvan a repülő jegy ára.
-Rendben. És mikor jövünk vissza?
-Szerintem aznap. Mert csak két napot tudtam kivenni. Péntek este indulnánk, szombat reggel megyünk, én találkozok régi munkatársaimmal te is Cathyvel vagy akivel akarsz aztán hazajövünk.
Szóval akkor elvileg leveszik a vasketrecet reményeim szerint.

-Jól hangzik! -örvendezett Niall mikor elmeséltem neki az egész történetet egy kicsit enyhébb vasárnap délutánon amikor átmentem hozzájuk bepótolni a törit- de akkor megint nem tudsz jönni Mullingarba...
-De... hogy kérdezzem? Nagyon gáz fogszabissal smárolni? -próbáltam elterelni a témát és vicsorítottam hogy kilátszódjon a vasketrecem de megbántottnak tűnt ezért visszatértem rá- télen? Van ott hó? -kérdeztem úgy mintha 4 éves kislány lennék
-Nem, szerintem nagyon cuki, úgy illik hozzád! Amikor rásüt a nap és ragyognak a fogaid, amúgy nem lehet érezni, mert nem a fogaidat csókolom illetve néha rágcsálom. Még kérdezed? Északon van mint London! De tegyél be téli cuccot vagy megfagysz. Nagyon jók ott a telek -mosolyodott el
-Egy volt tanárom azt hitte piercing. De akkor jó, kicsit féltem megkérdezni. Remélem majd mehetek. Annyit beszéltetek róla hogy már kíváncsi vagyok!
-Biztos jöhetsz -mondta majd segített felvenni a bőrdzsekimre a bordó sálat- Bob rábeszéli anyut de ő is engedni fogja -vette fel a saját kabátját és cipőjét.
Elmentünk a legközelebbi könyvtárba, az útközben vett forró csokinkkal. Felléptünk a lépcsőkön,be a melegbe és megkönnyebbülten vettük le a ránk melegedett ruhákat.
-Az angliai iparról kell házi dolgozatot írnom... milyen érdekes! Persze a forrás kötelező, járj könyvtárba ne legyél zombi, szállj le a netről. Tipikus ó töri tanár.
-Ez Mr. Naway... nekem az ír krumpliválságot adta tavaly. Enyhe célzás hogy büszke hazájára, és hogy röhög mert Írország külön akart szakadni? Néha annyira nem értem meg.
-Akkor rengetegen mentek ki az USÁba. -mondtam a véleményem
-Jó igaz, de folyton szidja a többi a országot, ahogy az íreket is, majd a magyarokat is fogják hidd el. Nála büszkébb ember nemigen van.
-Tapasztaltam már. -fogtam egy 300 oldalas könyvet amin másfél méter por volt- Kész a házi dogám!
-Egyes. -utánozta a tanár úr különösen mély és elégedett hangját.
Leültünk és neki álltunk közbe tartva kis szüneteket és a széket eltüntetve amire véletlenül ráfolyt a langyos csokoládé.
Miután elkészültünk (neki irodalomból kellett valami a 21.századból) átsétálva a Holland Park lehullott levelin, amit direkt rugdostam nyomot hagyva magam után, találtunk egy hatalmas alom összekapart avart. Niall felkapott és rátett a tetejére ami besüllyedt ezzel együtt a testem is és viccből csináltam egy "levél angyalkát" . Aztán hét órára hazaértem ahol folytattam a tanulást, ami fél kilencre mindig átvált videochatelésre valakivel. Miközben anyu néha már csodálkozott mennyit tudok tanulni és mennyire szorgalmas vagyok, én már egyre kevesebbet foglalkoztam vele. Persze nem álltam bukásra semmiből, szépen javítottam a tantárgyaktól vágyakozva a szünetre.

23. fejezet - Édes kis 16 éves...

Sziasztok :)! Egy ideig új részt nem tudok feltenni mert nyaralni megyünk anyuval. De addig olvassátok az előzőeket és írjatok nyugodtan véleményeket mert ezek nagyon sokat jelentenek nekem :)

 Kialakult a napirendem. Reggel felkeltem, készülődtem, ettem egy müzliszeletet megcsináltam a kajám és indultam a suliba. Szerdán és csütörtökön Niallel mentem, mert akkor volt első órája. Órákon Emily mellett ültem, szünetekben néha dumáltunk, még kevesen ismertek ezért sokszor voltam egyedül is. Az ebédszünetekben néha elhívott Emma sétálni mert ő sincs befizetve. Bennem eléggé megbízott gondolom én, meg amúgy se adtam volna tovább titkait mert nem lett volna kinek ezért elmesélte hogy a haladó franciáról van egy srác aki neki nagyon tetszik. Az utóbbi időben próbáltam neki tanácsokat adni több kevesebb sikerrel. Suli után legtöbbször Niallel beültünk valahova ha hűvösebb volt az idő, egy fél órára ahol végre tudtunk beszélgetni. Mindkettőnk előtt nehéz év állt, megbeszéltük hogy hétvégente tanulunk együtt és hét közben is de nem fog ez a kapcsolatunk rovására menni. Remélem. Nekem rengeteg behozni valóm van, hogy idáig nem angolul tanultam, és senki sem tud magyarul a suliba, neki meg az érettségi....
Szeptember 9.:
Eltelt a hétvége, hétfő van. Nem szoktam hozzá még a keléshez, ezért mindig nehéz volt a felkelés. Ezen a napon azonban szó szerint a szívem kiugrott úgy felriasztottak az álmomból.
-BOLDOG SZÜLINAPOT! -meghúzva az összes magánhangzót amiért inkább így hangzott "booldoooog szüüüüliinapoot!" - BOLDOG SZÜLINAPOT ERIN!
-Mi, mi mi van? Kigyulladt a ház? -riadtam fel azonnal tágra nyílt szemekkel
Anyu leült az ágyamra és egyben a bal lábamra is, átölelt majd megkérdezte milyen nap van.
-Valószínűleg hétfő mert tegnap nem volt suli...
-Nem te bugyuta! -szólt Jill- a SZÜLINAPOD!
-Jaj tényleg! -csaptam a homlokomra- Ooo édes kis tizenhat éves lettem. Tartunk egy "sweet 16" bulit?
-Majd este -kacsintott anyu- direkt szabadnapot vettem ki szóval estére minden elkészül.
Aztán folytatódott a reggel úgy mint minden más tanítási napon. Nem tévedtem. Otthoni sulimba se köszöntött fel soha senki ha szülinapom vagy névnapom volt. Csak Cathy, de most ő se volt itt. A suliba óra előtt bekapcsoltam a telefonom és jött tőle egy sms, hát igen ő gondol rám. A legjobb barátnőm nem hiába.
"Boldog szülinapot te vén nő :)! Cat X." válaszként küldtem egy "köszönöm asszony :D xx" -t.
Az első órám angol volt. Túlélhető. Szünetbe Emily felköszöntött, amitől elöntött a melegség hogy tudja mikor van a szülinapom. Niallal is találkoztam aznap először  ő is felköszöntött egy hosszú csók kíséretébe és elmondta miszerint este ő is jön.
Eltelt hosszasan az a hat órám és Emilyvel kimentünk a parkba sétálni. Ő ahol senki nem látta rágyújtott majd megkínált engem is. Visszautasítottam és a távolba néztem.
-Honnan tudtad hogy ma van a szülinapom?-kérdeztem
-Megsúgták. Jobban a nővérem. Mindent elmondott ami hazafele volt a buli után. Mondtad hogy hatalmas édes kis 16 éves bulit fogsz csapni, amire még Japánból is jönni fognak. Jól beittál hallod!
-Az igen -nevettem el magam jóízűen- de te beszélsz? Kinek a kocsiját hánytad le amúgy?
-A kémia tanárét -fújta ki a füstöt az orrán majd elröhögte magát- elképzelem reggel az arcát! Nem várj! Hallod az látni kellett volna. Kimegy a hatalmas testével kis fejével és a paradicsom vörös hajával és háhááá!
Nem ugrott be a tanár de biztos megfogom ismerni ezek után. Én is nevettem vele együtt, majd az egyik kukába dobta a csikket és indultunk. Amikor már egyedül mentem rájöttem milyen szerencsés vagyok. Rátaláltam egy csajra aki tök laza és mellette én is annak érzem magam.
Otthon az ebéd után a leckék tömegébe vetettem bele magam miközben tartottam olykor félórás szüneteket így persze hamar elérkezett az este. A fekete csőnadrágomat vettem fel egy fehér félvállas rövid ujjúval és szemtussal. Hétre átjött Niall is, egy kis tasakkal a kezébe. Nem szóltam rá semmit, mert nem kellett volna ajándék,de jól esett hogy gondolt rám. Beszélgettünk főleg, míg anyu este nyolc előtt pár perccel össze nem csődített mindenkit. Ott volt a tortám is rajta a 16-os számmal. Kívántam majd elfújtam.
-Remélem valóra fog válni -mondtam mosolyogva majd gyorsan kiszedtem a gyertyákat a sárga szalvétára.
-Én meg hogy finom lesz a torta -mondta nevetve Niall odanyújtotta nekem a kést
Válaszként gyengéden beleütöttem a karjába, majd felszeleteltem. Mindenki jól belakott aztán jött az ajándékozás... Niall ajándéka tetszett a legjobban. El sem hittem hogy még emlékezne rá amit az első találkozásunkkor mondtam, hogy nekem is van lóherés nyakláncom, majd amikor átjött látta hogy szét van jőve. Most ott volt a tenyerembe egy teljesen hasonló négylevelű hóhere zöld levelekkel mint az előző.
-Honnan tudtad? -kérdeztem meghatódva
-Megérzés, de amúgy nem, elrontom a pillanatot, nem bírtam nézni a tropára ment nyakláncod és mivel mondtad hogy szereted otthon vettem neked.
Azonnal felvettem a szív alakúra és abban töltöttem a hátralévő időt.  Fél tízkor elindult haza, de az ajtóban még kicsit beszélgettünk.
-Anyud tényleg nagyon jól megszervezett mindent de... ha beleegyezel pénteken nálunk is tarthatnánk egy bulit összekapcsolva az én szülinapommal 13-ával, ami mellesleg pont akkor van szóval nem mondhatsz nemet! Ez lenne Greg meg apu ajándéka. Anyu hazamegy, így nem kell majd "szentfazékként viselkedni ".
-Három férfival egy lakásba? Ittasan? -röhögtem el magam poénra véve- Rendben. Megbeszélve.
Átölelt és búcsúcsókot adtunk egymásnak. Utána még kicsit kint voltunk a tornácon, de hiába Londonban élek és ősz van, már most lehet érezni az csípős időt, ami hamarosan hozza magával az enyhébb telet ezért bejöttem, megírva Cathynek a mai napot és a naplómba.
Niall szülinapja pénteken lesz, idáig is folyamatosan az agyam valamely pontjába véstem bele a dátumot, de még mindig nem tudtam mit vegyek neki. A Portobello Road-on igazából mindig lehet valamit kapni, ezért a keddi utam a szétválásunk után azonnal oda vezetett. A legtöbb árus már nincs kint, csak néhány üzlet maradt. A főút előtti utolsó házba mentem be ahol mindenféle sapkákat láttam, de a kirakatból rávillant a szemem az ég kék rap sapkán. A rendes nevéről még halvány fogalmam sincs de felpróbáltam és ha még közelébe sem ér a szeme színéhez halvány töredéke hasonlít rá. Megvettem a félre tett zsebpénzemből és vigyori fejjel vártam a péntek estét.

22. fejezet - Az első nap az új suliba

900 látogató :DD! Köszönöm hogy egyre többen jöttök és a kedves szavaitokat is :). Jöjjön hát a várt következő rész:

"Ez is eljött. Véget ért a nyári szünet, oly röviden mint az összes többi. Az elején amikor a Cat-tel egymás kezébe karolva léptünk ki a gimiből a kék kemény táblás bizonyítványukkal a kezünkből egyik ötünk se hitte hogy így fog zajlani a szünet. Az első hónap olyan volt mint ahogy mindenki gondolta. Anyu régóta tervezte a kiruccanás Olaszországban-t és én is vártam. Ahol tíz nap helyett négyet voltunk. Aztán hazajöttünk és volt három kellemetlen napom. Ami a londoni életünk első szakasza volt. Aztán jött a "második szakasz" amikor megismertem Niallt és a fél napos sírórohamomtól eltérve nagyon jó volt. Haza is tudtam látogatni, Ő is és a mai napot is együtt töltöttük. Mindig tud valami újat mutatni ebben a városban.  Szóval utolértem magam, a mostani este tíz órát és hogy még tavaly sem féltem ennyire a suli kezdéstől. A telefonom már be van állítva nehogy elkéssek. Remélem nem csinálok magamból hülyét, nem fognak utálni és nem én leszek az akiről mindenki beszél. Meglapulnék csendben, lenne egy barátnőm és Niall, az tökéletes lenne. De a kedvenc könyvem főszereplője is így akarta, mégis mi lett belőle... na csak az ne történjen meg velem!!! Álmos vagyok. Jó éjt naplóm. Erin, vége. Zzzzzz" -írtam a babarózsaszín vastag füzetembe amit naplóként használtam. Lekapcsoltam a villanyokat és aludtam az álmaim...
TRRRRRRRRR! -csengett a telefonom.
-Jhaaaaj ne már! Nem akarok szeptember! Se évnyitót! -bújtattam be a fejem a párnám alá- fogd be vagy az utcán landolsz!
De csak azért se halkult el. Kénytelen voltam felkelni, magam leállítani az ébresztőt gyorsan felöltözni, szoknyába ingbe a fekete topánkámba, a szív alakú kabalanyakláncom és egy gyöngykarkötőt vettem kiegészítőként. Korrektorral elfedtem a szemem alatti fekete karikákat és a pórusaimat. Alig láthatóan kisminkeltem magam, fogtam a táskám és lementem az ebédlőbe.
-Reggelt...-köszöntem mint ahogy minden nap amikor suli volt- van valami müzli?
Anyu adott két cerbonát, amiből az egyiket megettem, továbbá egy szalámis zsemlét és gondolom narancs szörpöt. Aranyos tőle hogy csinált kaját, de valószínűleg tudta hogy ha nem tenné enélkül mennék el az újdonsült sulimba, és nincs annál gázabb amikor a legnagyobb csöndbe elkezd a hangosan korogni a belem. Amikor általánosba fogyni akartam némelyik órán megtörtént velem, de szerencsére olyan osztályba voltam ahol a csend a ritka pillanatok közé tartozott.
Egyedül kellett mennem mert Niall-nak egy órával később kezdődött. Fél órával az ceremónia kezdete előtt elindultam, mivel csak 15-20 perc az út. Azt olvastam a kapuban, hogy a tornaterembe kell menni. Aha és az hol van? Odamentem a portáshoz, aki egy sovány, ötven év körüli, ősz néni.
-Jó napot. Elnézést. Új diák vagyok, merre van a tornaterem?
-Szervusz kislány -mosolygott barátságosan- menj ki az épületből és sétálj egy kicsit majd látni fogsz egy fehér nagy ajtót, ott menj be és kanyarodj el jobbra. Így rövidebb.
Én így tettem. És el is jutottam a teremig, ami kék színű volt és szokásos tornaterem kinézettel rendelkezett. Körülbelül 500 beszélgető gimissel találtam magam egy helyen, ahol én vagyok az 501-edik. Aki egyedül van és nincsenek barátai. Megkerestem a 10/C-t. A bordásfalaknál találtam meg, néhány segítség kéréssel. Szokásos unalmas beszéd tartott egy órán át... azt hittem fejbe vágom az igazgatót ha még egy mondatot mondd! Miért nem lehetett úgy tartani végre egy évnyítót hogy 'háhá lúzerek jöhettek vissza szívni a sulitokba 8 hónapon át, ja és van egy új diákotok Erin. Kérlek valaki barátkozzon vele. "
Követtem az osztályomat amiben még első ránézésre 15 fiú és kicsivel több lány volt. Bementünk a terembe, én legutoljára. Nem is engedtek előre a fiúk szóval az első benyomásom így is meglett róluk. Három szabad hely volt, a legközelebbi a 4.padba volt az ajtófelől így oda indultam.
-Szia, leülhetnék...?
-Hhhhh -nézett rám mérgesen a bakancsot viselő lány majd rámutatott egy üres padra az ablakfelől lévő utolsó padra- kösz....
Ez nem esett jól. De elindultam arra mikor hátulról hozzáértek a vállamhoz.
-Te nem Kate vagy? Vagy Erin vagy nem tudom már hány neved van, de... -nézett rám reménykedve- nincs kedved ideülni? A padtársam lebukott és egyedül ülni meg tök tré, nézd meg azt a Gót Grace-t -mutatott a lányra a bakancsba akinél az előbb voltam- hát igen.
-De igen van! -mondtam lelkesen mire ledobtam a táskám a padra és beültem a padba- mi a neved?
-Emily Raldine, de hívj csak Mily-nek vagy ahogy akarsz.
-Ismerős vagy....
-Igen, emlékszel Dave bulijára? Na szóval hazafele én hánytam le azt a kocsit, azt monda Amy -vigyorogta el magát- Amy amúgy a nővérem ő vitt haza mert azt mondta nem lőhetek túl rajta, nem tudom hogy érti....
Nem sokára bejött az osztályfőnökünk, egy magas mély hangú magát úriembernek tartó férfi. Mint kiderült ő az angol tanár. Bemutatta az osztályt majd megkérte az elsőre osztály stréberét, Emma-t hogy vezessen körbe a következő szünetbe. Az órákon megbeszéltük az órarendet, és hogy a könyveket mikor kapjuk.
-Tehát -kezdett bele Emma a mondanivalójába- a gót csaj akihez oda mentél Gót Grace, lehetőleg kerüld el vagy rád küldi a narkós bandáját. Állítólag minden bulin összever valakit. Nem tudni miért nem bukott még le... Aki mellett ülsz Emily, nagyon jó fej csaj csak ha buli van a sárga földig leissza magát, és cigizik. Festő szeretne lenni, nagyon ügyesen fest. -és szépen mindenkiről kiadott némi pletykát és amit érdemes tudni- ja és még valami  a 11-edikes Jasonnal nehogy elkezdj járni! Annyira önimádó hogy az már fájdalmas. Tavaly jártam vele és életem legsötétebb két hete volt.
A végére már nem is tűnt annak a stréber lánynak mint elsőre, sőt megkedveltem. Ő volt a képen a tanáriba az akit láttam félreszegülve a többiektől. Lizzie-ről is mesélt és kicsit megdöbbent amikor mondtam hogy igen tudom. Azonnal jöttek a kérdések hogy hogyan amire meg tudta hogy Niall a báratom. Kijelentette hogy benne nyugodtan megbízhatok. Tavaly tetszett neki, de elérhetetlennek tűnt.

21. fejezet - Szeretlek!

Sziasztok. El sem tudjátok hinni mennyire örülök, hogy míg nem voltam sem csökkent a látogatottság, jöttetek és annak a három embernek akinek ugyan a nevét nem tudom de őszintén nagyon köszönöm amit írtak! Most egy eléggé nagy lelki problémám van ezért ha még most nem is néhány résszel már jelentkezni fog a boldogtalanság, sajnálom de nem bírok boldogan írni miközben folyton sírok a fájdalomtól.

Otthon meleg volt és világos. Anyu már várt öt tábla csokival az ebédlő asztalon. Óriás Milkák voltak. Két epres, egy kekszes, egy sima és valami új.
-Kicsim tudod nekem is volt összetörve a szívem.
-Anyu most kérlek ne gyere ezzel. Nagyon köszi a csokikat, de most szeretnék egyedül lenni.
-Jó jó... -mondta csalódottan, az arcszerkezetéből levéve talán egy beszéddel készült az összetört szívről a gyermekkori történeteiről és kicsit megsajnáltam.
-Ne haragudj. Majd talán máskor.
Bólintott én felindultam, és átvedlettem azonnal magam egy meleg tréningbe. A hajam már kezdett száradni a törülközővel ellentétben ami folyton nedvesedett rajta. A natur milka fele már hiányzott, a szemem ki volt sírva ezért több könnyem nem bírt rajta kijönni.
Negyed tíz az idő, már készültem volna lefeküdni kiphenni ezt a szörnyű napot, ami életem második legrosszabb napja mikor kopogtattak.
-Anya kéri hogy menj le, nagyon fontos és nem balladázni akar az összetört szívekről.- mondta Jill
-Hanem? -ültem fel az ágyamról, levettem a törülközöt a fejemről és indultam lefele, Jill bement a szobájába.
Anyu lent várt a nappaliba, a telefonon beszélt. Kijelentettem hogy nem vagyok otthon, de mondta hogy a mama az. Hívott a mama. Az én nagymamám! Hiszen nyár eleje óta nem beszéltem vele és eszembe jutott ő is mennyire hiányzott. Kivettem a kezéből azonnal a telefont és anyu felment gondolom fürdeni. Beszéltem vele egy jó húsz percet, majd letettem mert jött egy hatalmas villám. Ő is kérdezte mi van a hangommal de arra fogtam hogy mennyire hiányzott. Miútán letettem a kagylót nem akartam felmenni ezért leültem a lépcsőre és néztem a plafont. Nagyon szórakoztató mondhatom. Szörnyen unalmas. Két nap és itt a suli. Villant bele a fejembe. Nem akarok suliba menni. Olyan pocsékul telt el ez a nyaram és így nehéz lesz új helyen kezdeni. Bár amúgy is az...-gondotlam volna tovább de kettőt gyorsan csengettek. Először nem akartam kinyitni nyissa ki az aki otthon van. De mivel lehet fontos feltáplászkodtam és a harmadik kicsit bártalanabb csengetésre kinyitottam az ajtót. Már láttam magam előtt én milyen voltam amikor hazaértem. Csúron vizes szőke vagy inkább barna haj, egy sötétkék rövidujjú és egy térlengető rövidgatya. Edző cipő. Na vajon ki lehetett? Nem lehet nem tudni, hiszen az az ázott fej, óó Niall....
-Szia. Tudom látni se akarsz de kérlek hallgass végig hogy ne ok nélkül kapjak tüdő gyulladást az esőtől. Beszéltem Dave-vel és értem mit mondtál. Ő azt mondta hogy én a barátnőmnél aludtam. Csak sehol sem találtalak a bulin, majd mondta Mark hogy három körül mentél el Emilyvel. Azért inkább Mark-hoz mentem aludni mert nem akartam bepofátlankodni magam. Aztán kijózanodtam és jöttem hozzád. De te haragudtál rám és nem tudtam miért. Figyelj- állt a küszöbre hogy még ne legyen bent de hozzám pedig igen, alig láthatóan én is tettem egy pár lépést felé- mondtam hogy visszajövök, mert félre értetted és amikor összeállt a kép jöttem rá hogy mi volt ez. Akaratom ellenére is megbántottalak, és amit mindennél jobban utálok ha megbántok egy lányt akit jobban szeretek mindennél. Szóval akartam mondani hogy mondd el a bajt ami miatt sírtál de nem tetted hanem elküldtél és ahogy mondtad úgy éreztem szakítottál velem és nagyon ki voltam. Nem muszáj azonnal döntened mennyire hiszel nekem de tudd hogy én akkor is szeretlek!
Végre megtudtam az igazságot. Szeret... -gyűltek újra könnyek a szemembe már nem is tudom mitől ha nem is ittam- én is annyira őt. Behúztam azonnal az esőből és átöleltem szorítva.
-Annyira hülye vagyok!
-Nem, nem vagy! -mondta és ő is ugyanolyan erősen ölelt majd felemeltem a fejem és a szánk összeért.
-Szeretlek!! Örökre! - és a seb amit idáig éreztem kezdet eltűnni, nem is emlékeztem már mennyire padlón voltam csak annyira hogy szomorú voltam a semmi miatt. Én is teljesen vizes lettem tőle de nem érdekelt, csak öleltük egymást és csókoltuk. -kérlek ne menj el. Most lettél újra az enyém de nem akarlak elveszíteni.
-Én sem. -kapott fel a karjába és cipelt fel a lépcsőn, én a nyakába kapaszkodtam de az első emeleten feladta.
-Az a sok csoki amit ma bezabáltam...- mondtam nevetve.
-Az a sok pia amit ma ittam...-mondta ugyanolyan boldogsággal.
Aztán letett és kézenfogva mentünk fel a szobámba. Éjfélig fent voltunk és csak beszéltünk mindenről ami szóba került. Elment zuhanyozni, addig én kerestem neki egy pólót, fehér tesipólót találtam ami reméltem jó lesz majd neki. Rám kétszer akkora, de rá tökéletes volt, aztán amíg megcsinálta az ágyakat én is gyorsan lezuhanyoztam majd felvetem a pizsamámat. Leoltottuk a villanyt és hallgattuk ahogy szakadt az eső néha egy halkabb dörgéssel. Többször is számoltam, amit a negyedik alkalommal már megkérdezett Niall miért teszek.
-A nagymamám tanította, szerinte miután jön egy villám elkezdtünk számolni másodpercenként és amikor dörög annyi kilométerre csapott be. Az előző 16 volt.
Nem láttam de tudtam hogy elmosolyodott és meg jobban átölelt. A karjai közt ahogy a pólóm ami rajta volt átvette már az illatát éreztem magam újra olyan boldognak mint azelőtt. Nem kellett volna ilyen gyorsan véleményt gondolnom. Hiszen majdnem elveszítetem. Ilyet soha többé nem teszek. Mert ez jelenti azt hogy nem bíztam meg benne. Pedig szeretem. És már biztosan tudom hogy ő is engem.