21. fejezet - Szeretlek!

Sziasztok. El sem tudjátok hinni mennyire örülök, hogy míg nem voltam sem csökkent a látogatottság, jöttetek és annak a három embernek akinek ugyan a nevét nem tudom de őszintén nagyon köszönöm amit írtak! Most egy eléggé nagy lelki problémám van ezért ha még most nem is néhány résszel már jelentkezni fog a boldogtalanság, sajnálom de nem bírok boldogan írni miközben folyton sírok a fájdalomtól.

Otthon meleg volt és világos. Anyu már várt öt tábla csokival az ebédlő asztalon. Óriás Milkák voltak. Két epres, egy kekszes, egy sima és valami új.
-Kicsim tudod nekem is volt összetörve a szívem.
-Anyu most kérlek ne gyere ezzel. Nagyon köszi a csokikat, de most szeretnék egyedül lenni.
-Jó jó... -mondta csalódottan, az arcszerkezetéből levéve talán egy beszéddel készült az összetört szívről a gyermekkori történeteiről és kicsit megsajnáltam.
-Ne haragudj. Majd talán máskor.
Bólintott én felindultam, és átvedlettem azonnal magam egy meleg tréningbe. A hajam már kezdett száradni a törülközővel ellentétben ami folyton nedvesedett rajta. A natur milka fele már hiányzott, a szemem ki volt sírva ezért több könnyem nem bírt rajta kijönni.
Negyed tíz az idő, már készültem volna lefeküdni kiphenni ezt a szörnyű napot, ami életem második legrosszabb napja mikor kopogtattak.
-Anya kéri hogy menj le, nagyon fontos és nem balladázni akar az összetört szívekről.- mondta Jill
-Hanem? -ültem fel az ágyamról, levettem a törülközöt a fejemről és indultam lefele, Jill bement a szobájába.
Anyu lent várt a nappaliba, a telefonon beszélt. Kijelentettem hogy nem vagyok otthon, de mondta hogy a mama az. Hívott a mama. Az én nagymamám! Hiszen nyár eleje óta nem beszéltem vele és eszembe jutott ő is mennyire hiányzott. Kivettem a kezéből azonnal a telefont és anyu felment gondolom fürdeni. Beszéltem vele egy jó húsz percet, majd letettem mert jött egy hatalmas villám. Ő is kérdezte mi van a hangommal de arra fogtam hogy mennyire hiányzott. Miútán letettem a kagylót nem akartam felmenni ezért leültem a lépcsőre és néztem a plafont. Nagyon szórakoztató mondhatom. Szörnyen unalmas. Két nap és itt a suli. Villant bele a fejembe. Nem akarok suliba menni. Olyan pocsékul telt el ez a nyaram és így nehéz lesz új helyen kezdeni. Bár amúgy is az...-gondotlam volna tovább de kettőt gyorsan csengettek. Először nem akartam kinyitni nyissa ki az aki otthon van. De mivel lehet fontos feltáplászkodtam és a harmadik kicsit bártalanabb csengetésre kinyitottam az ajtót. Már láttam magam előtt én milyen voltam amikor hazaértem. Csúron vizes szőke vagy inkább barna haj, egy sötétkék rövidujjú és egy térlengető rövidgatya. Edző cipő. Na vajon ki lehetett? Nem lehet nem tudni, hiszen az az ázott fej, óó Niall....
-Szia. Tudom látni se akarsz de kérlek hallgass végig hogy ne ok nélkül kapjak tüdő gyulladást az esőtől. Beszéltem Dave-vel és értem mit mondtál. Ő azt mondta hogy én a barátnőmnél aludtam. Csak sehol sem találtalak a bulin, majd mondta Mark hogy három körül mentél el Emilyvel. Azért inkább Mark-hoz mentem aludni mert nem akartam bepofátlankodni magam. Aztán kijózanodtam és jöttem hozzád. De te haragudtál rám és nem tudtam miért. Figyelj- állt a küszöbre hogy még ne legyen bent de hozzám pedig igen, alig láthatóan én is tettem egy pár lépést felé- mondtam hogy visszajövök, mert félre értetted és amikor összeállt a kép jöttem rá hogy mi volt ez. Akaratom ellenére is megbántottalak, és amit mindennél jobban utálok ha megbántok egy lányt akit jobban szeretek mindennél. Szóval akartam mondani hogy mondd el a bajt ami miatt sírtál de nem tetted hanem elküldtél és ahogy mondtad úgy éreztem szakítottál velem és nagyon ki voltam. Nem muszáj azonnal döntened mennyire hiszel nekem de tudd hogy én akkor is szeretlek!
Végre megtudtam az igazságot. Szeret... -gyűltek újra könnyek a szemembe már nem is tudom mitől ha nem is ittam- én is annyira őt. Behúztam azonnal az esőből és átöleltem szorítva.
-Annyira hülye vagyok!
-Nem, nem vagy! -mondta és ő is ugyanolyan erősen ölelt majd felemeltem a fejem és a szánk összeért.
-Szeretlek!! Örökre! - és a seb amit idáig éreztem kezdet eltűnni, nem is emlékeztem már mennyire padlón voltam csak annyira hogy szomorú voltam a semmi miatt. Én is teljesen vizes lettem tőle de nem érdekelt, csak öleltük egymást és csókoltuk. -kérlek ne menj el. Most lettél újra az enyém de nem akarlak elveszíteni.
-Én sem. -kapott fel a karjába és cipelt fel a lépcsőn, én a nyakába kapaszkodtam de az első emeleten feladta.
-Az a sok csoki amit ma bezabáltam...- mondtam nevetve.
-Az a sok pia amit ma ittam...-mondta ugyanolyan boldogsággal.
Aztán letett és kézenfogva mentünk fel a szobámba. Éjfélig fent voltunk és csak beszéltünk mindenről ami szóba került. Elment zuhanyozni, addig én kerestem neki egy pólót, fehér tesipólót találtam ami reméltem jó lesz majd neki. Rám kétszer akkora, de rá tökéletes volt, aztán amíg megcsinálta az ágyakat én is gyorsan lezuhanyoztam majd felvetem a pizsamámat. Leoltottuk a villanyt és hallgattuk ahogy szakadt az eső néha egy halkabb dörgéssel. Többször is számoltam, amit a negyedik alkalommal már megkérdezett Niall miért teszek.
-A nagymamám tanította, szerinte miután jön egy villám elkezdtünk számolni másodpercenként és amikor dörög annyi kilométerre csapott be. Az előző 16 volt.
Nem láttam de tudtam hogy elmosolyodott és meg jobban átölelt. A karjai közt ahogy a pólóm ami rajta volt átvette már az illatát éreztem magam újra olyan boldognak mint azelőtt. Nem kellett volna ilyen gyorsan véleményt gondolnom. Hiszen majdnem elveszítetem. Ilyet soha többé nem teszek. Mert ez jelenti azt hogy nem bíztam meg benne. Pedig szeretem. És már biztosan tudom hogy ő is engem.