19. fejezet - Másnapos társaság

Köszönöm a több mint 500 látogatót :)! Nagyon örülök neki, de kérlek írjatok véleményeket mert szeretném tudni hogy tényleg olvassátok nem csak véletlenül rákattintotok az oldalra.
 
 Felkeltem fél tizenkettőkor, elviselhető fej fájással. Semmi hányinger, hasfájás vagy bármi. Büszke voltam hogy nem rúgtam be a legelső bulimon itt Londonba. Lebattyogtam és ettem valami ebédet. Őszintén szólva olyan pocsékul rosszul esett hogy majdnem azért mentem a wcbe hányni. Bevettem egy algopirint aminek egy fél órán belül éreztem a hatását és hívtam Niallt. Nem vette fel. Na akkor még biztos alszik! Nem tudom ő mikor ment el, de reménykedtem hogy nem csinált semmi baromságot. De kicsit azért tényleg beijedtem.
Lefürödtem,  mindeközben parás gondolataim támadtak hogy Niall miért nem válaszolt az utóbbi három hívásra. Felvettem ami legelőször a kezembe jutott, ami egy fekete sort és egy fehér ujjatlan lett aminek a pántja csipkés. Ebbe már nagyon sokan megjegyezték milyen soványnak tűnök, de nem ezért vettem fel. Továbbá a szív alakú kabala nyakláncomat is magamra kaptam és szaladtam ki a házból. A nagy sietségben elfelejtettem kulcsot vinni és bezárni az ajtót. Már csak az hiányozna hogy a lakás is üres legyen mire hazaérnék. Félúton amikor már az oldalam kicsit szúrni kezdett rájöttem hogy miért is sietek és hova? Az egy dolog hogy Niallékhez, de tud magára vigyázni! Főleg hogy még két évvel idősebb is nálam. Lassabbra vettem a tempót, elővettem a telefonom amin rácsatlakoztam valami szomszéd wifijére aki volt olyan hülye hogy nem jelszavazta le az internetét. Én örültem neki, mert megtudtam nézni az értesítőimet amik csak arról jöttek hogy kezdtek ébredezni a többiek és kerülnek fel a buli képek. Megnéztem párat de ezek még nagyon korán készültek, világos volt és a legtöbb ember ült fapofával vagy beszélt valakivel.
Becsöngettem az emeletes házba ahol Bob nyitott ajtót kicsit meglepetten.
-Szervusz! Niall nincs itthon.
-Jó napot. Nincs? Elment boltba?
-Nem. Tegnap este azt mondta Dave-nél alszik, vagy nálad. Ezek szerint Dave-t választotta.
-Igen én izé korán elmentem. Álmos voltam és nem volt annyira bulis hangulatom. De azért köszönöm. Viszlát!
Most menjek Dave házához? Tényleg nagyon rossz előérzetem van és addig nem nyugszok amíg meg nem tudom miért. Elindultam hát a tegnapi buli helyére az utcában az első ház. Le se lehetett volna tagadni. Csöngettem, és körülnéztem. Az udvar tele piás üveggel, chipses zacskókkal és mindenféle mocsokkal. Én itt buliztam tegnap? Sötétbe jobban nézett ki. Csöngettem még egyet ezúttal hosszabbat hátha nem lehetett hallani. Morajlás hallatszott belülről és valami hang. Nem sokára kijött egy srác, Dave alsógatyában. Nem tudott azonosítani.
-Heeeeeelló, te....? Hogy az a k**va élet!
Akaratlanul is elvigyorogtam magam. Belelépett az egyik sörös műanyag pohárba. A széttrancsírozott poharat elrúgta de eléggé szerencsétlenül ezért csak elgurult pár centit. Tisztán lehetett látni hogy arra még az ő neve is volt írva: Mr. Party  a másik oldalára 'béna Dave' volt írva. Ha jól tudom Marcus írta oda. Megint elröhögtem magam. Marcus!
-Erin vagyok. -válaszoltam végre- Niall nálad van?
-Ööööhm ha fekete haja van és lány igen. De nem ő Patrichia. Szóval nincs.-mutatott az egy szál sötét ingben megjelenő lányra az ajtóban.
-Azt mondta itt alszik, nem?
-Ja de ötkor lelépett. A csajához ment aludni.
-Én vagyok a csaja. -jelentettem ki
-Akkor minek keresed ha nálad van?
-Mert nincs nálam!?
-Akkor nem t'om. -felelte majd visszament átkarolva az állítólagos Patrichát. A csajánál alszik. De a csaja én vagyok. 'vagy már nem' hallottam egy belső hangom. Az nem lehet! Ne, ne, és nem!! Gyorsan tárcsáztam a számát, de még mindig kikapcsolva. Felmentem facebookra, és hagytam neki egy üzenetet. Keseregve jártam London utcáit hol lehet. Bementem a Holland Parkba is hátha ott van. De nem volt. Nem akartam megint hozzájuk menni mert mondta Bob hogy nincs otthon. Se Davnél, se nálam. Ez tényleg csak arra utal hogy elment valami lánnyal. Hazasiettem becsaptam az ajtót, és felszaladtam volna a szobámba ha nem botlok meg az első emelet legfelső lépcsőfokán. Nem elég a szívem összetörése még majd a lábam is hatszor akkorára nő. Ledőltem a padlóra és elkezdtem torkom szakadtából bőgni. A tudat miszerint elveszítettem, és valaki mással ment éjszaka hancúrozni mert én nem voltam elég jó. Azt hittem szeret. Mondta, de mondani bármit lehet. De olyan igaznak tűnt olyan tökéletesnek minden. Nem lehet igaz hogy az élet folyton szakadékra ránt. Miért kellett idejönni ebbe a rohadt életbe ha otthon volt a tökéletes életem. Nem volt barátom és? Jobb volt 'forever alonoskodni' és azon parázni hogy magányosan halok meg a macskámmal egy lepukkant szobába és a legjobb barátnőmmel egy házban akinek lesz egy férje két gyerekkel és három unokával.  Az az élet mennyivel jobb volt. Ott volt a gimi az egész életem, a jövőm. Persze nem akartam ott megöregedni de ez most eléggé csúnya képet vetett az általam gondolt tökéletes Londonra. Pedig nem a város a hibás hanem én. Én mert bedőltem annak a tengerkék szemnek. Én mert hagytam magam elcsábítani. Én mert nem maradtam végig vele a buliban. Ezt nagyon elbasztam...
-Mi az Elrin? Ki bántott? -térdel oda hozzám a húgom
-Senki Jilly. Csak... elveszítettem a számomra legtöbbet jelentő személyt.
-Niall bácsit?
-Igen, Őt. Más lányt választott helyettem. És még csak el se mondta. Annyira tehetetlen és szomorú vagyok.
-Ne sírj nővéjem.Ő amúgy is olyan... olyan tudod olyan fiú volt.
-Fiú az.. Minden fiú ilyen. Ha rám hallgatsz sose leszel szerelmes.
-Én? -hosszan mondva az első betűt- A fiúk buták és mamlaszok. Én csak apát szeretem.
A szívem ugyan darabokban hempergett valahol a szakadék mélyén, és nagyon fájt. Elöntött a fájdalom, a sírás és a tehetetlenség. Eszembe jutott az előző olyan idióta akit "szereztem". És csak sírtam tovább. És tényleg igaz, mindig jön a hatalmas lejtő a boldogság után. Én hülye meg még azt hittem ő lesz az igaz szerelmem. Olyan nincs is. Csak olyan aki tönkre tudja tenni az életed. Örökre!