4. fejezet - Az út

Beszálltunk a repülőbe, és megint eleredt a könnyem. Elővettem a telefonom, hogy tudjak írni sms-t, de nem volt még mindig pénz a telefonomon. Facebookon írtam ezért meg a levelem: Szia! Már most hiányzol...ne vedd komolyan az 1 órát, BÁRMIKOR hívhatsz, én is foglak <3 . Szóltak hogy, csatoljuk be az öveket, a repülő elindult, egyre távolabb a földtől, mígnem csak fehér vattacukor tömböket láttam. Annyira érdekelt vajon milyen lehet felhőn sétálni. Az agyam elkezdett emlékezni milyen volt életemben először repülni: Nem emlékszem rá, de anyuék rengeteget emlegették, 3 éves voltam, a szüleim második nászútra mentek valamerre Olaszország déli részére. Nagyon jó volt, annyira boldog volt minden. De aztán elsötétült minden. 8 éves lettem és kisiklott az a vonat. A hír hogy apukám nem élte túl a  balesetet. Kizökkentem a gondolat menetből, észrevéve hogy a combom és nadrágon vizes az arcom könnyes. Apa, annyira hiányzol! Csak ha még egyszer beszélhetnék veled, hogy mi folyik itt. A háromszemélyes gépen előttem ültek anyuék viháncolva mellettem a húgom ezért felvettem a napszemüvegem hogy ne látszódjon a vöröses szemem és azért is mert előtte még titok, hogy nekem ki is az apukám. Elaludtam, de nem álmodtam semmit. Tíz óra tájt ébredtem, már fekete volt minden az ablakon túl. Megszólalt a hang és kivillantak a fények: A londoni időjárás meleg,de felhős így késéssel száll le a gép, egy óra múlva érünk földet fél óra helyett. 11 óra táján szállt le a gép. Megfogtuk a csomagokat és fél órát mentünk még rendelt kocsival az egyik szállodába ahol tudnánk aludni. Anyu mindent tudott előre, le is foglalta ezért éjfélre már lezuhanyozva feküdtem az ágyba.
Másnap tíz óra(ottani időszámítás) :Összekészülődtem majd kivánszorogtam. Senki sehol csak a táskák az ajtó előtt.  
-Képesek lennének itt hagyni-hangosan gondolkoztam, mire a wct lehúzta valaki, és kijött a nevelőapám átvéve a szót: Nem, csak sietünk. Vedd elő az angol tudásod, most indulunk.
El puffogtam magam és láttam egy smst a telefonomon: egyenlege feltöltve 3500 ft-tal. Első dolgom az sms volt, otthon negyed 12 van. Cathy-nek szólt: Elő kell vennem az angol tudásom. Mintha lenne olyanom.. Milyen az otthoni levegő?
Pár perccel rá jött a válasz: Google fordító. Legyél kocka. Egyenlítő éghajlat ._.  londoni időjárás? Hol vagy? Mesélj!
1 óra múlva fb? Indulunk a házba valami hotelbe vagyunk.
A tippelő érzékem hihetetlenül sikeres volt most. Anyu pár perc múlva felért, jött egy fuvarozó kocsi ami mindennel együtt elvitt minket. Út közben láttam a Holland Parkot, egyszerűen gyönyörű volt a sok zöld. Notting Hill-ben állt meg a teherautó. Sokat hallottam ezekről a helyekről és nagyon tetszett, elkezdtem felolvadni. Mint egy álom! Három emeletes keskeny házak, ahova mi mentünk piros színű. Kiszálltunk és anyu kijelentette: -Hát megérkeztünk, íme az új otthon. Pár percre a Ladbroke Square Gardentől.
Csöngetett George, pár perc múlva nyitotta ki egy 35-40 év körüli barna hajú, fehér bőrű nő. Betessékelt minket, a ház nagy belmagassággal rendelkezett. Azonnal jobb oldalt egy barack színű nappali meleg színekkel és fa bútorokkal, az egyik kanapén terült egy lány. Nagyon beleélte magát a telefonozásba.
 -Camilla! Gyere ide!- a lánynak nem tetszett a dolog- ő itt a lányom Camilla Annie Glays, én Clare Glays vagyok.-bemutatták a lakást, még nekem is tetszett. A földszinten az étkező és a konyha egybeépítve másik oldalt a nappali, az első emeleten egy fürdő, Jill szobája, anyuék szobája, a második emelet az enyém. Camilla egész végig ezt várta:
-Ami az enyém volt. Azért ilyen menő. A nevem pedig Camill, mármint így szoktak hívni. A szoba színét nehogy átfesse valaki!-majd visszameredt a telefonja képernyőjére pár percig de a nappaliba újra előjött nyafogós hangja: ÚRISTEEEN! Anyu el kell engedned a kedvenc bandám fellép abba a plázába aminek nem tudod a nevét mert nem akarom hogy oda menj, el kell engedneeed! Legalább megismer a jövőbeli férjem! ÁÁÁÁÁ!
Mindenki úgy nézett rá mint egy most szabadult elmebajosra. Kicsit idegesített a csaj, már ekkor láttam hogy nem leszünk jóba...